balra mutató nyíl

Kiadványok

Hogyan szolgáld bölcsen az Urat

Dr. Peter Masters

Mennyire hasonlítanak a mai bibliahű gyülekezetek az Újszövetség gyülekezeteihez? Megvan-e bennük is a korai egyház szenvedélye és tevékenysége?

Ez a füzet egy olyan fontos területtel foglalkozik, mellyel sokszor nagyon elmaradunk a Biblia mércéjétől. Szomorú tény, hogy sok bibliás hívő keresztyén van, aki egyáltalán nem vesz részt az Úr munkájában. Hűségesen látogatják az istentiszteleteket és viszonylag nagylelkűen adakoznak, de nagyon keveset tesznek. Úgy tűnik, hogy alig többek kényelmes megfigyelőknél. Mi a közös bennük és a Biblia által ábrázolt gyülekezet gyakorlatával?

Ezekkel a szavakkal vezeti be a szerző az újszövetségi levelekben található, a keresztyén szolgálatra serkentő fontos intések tanulmányozását. A szolgálatot jelölő négy leggyakoribb szóra összpontosít, elmagyarázva teljes értelmüket. Elgondolkodtató és meggyőző felszólítással találkoznak benne azok, akik szeretik az Urat.

Dr. Peter Masters a londoni Metropolitan Tabernacle lelkipásztora 1970 óta.

Soli Deo Gloria füzet

menü gomb