Lelkipásztor:

Chiciudean Miklós


Telefon:

06-30-6019-253


E-mail:

chmiklos1@yahoo.com


Vasárnapi istentiszteleteink Budapesten


Délelőtt:
10:00 - Tanítói


Délután:
17:30 - Evangelizációs


Címünk:

Budapest, Sarkantyú utca 2.
(az Örs vezér tere szomszédságában)



Hétközi bibliaóráink vidéken


Debrecen, Bellegelő kert 56.

Minden pénteken 18:00-tól


Milejszeg, Petőfi utca 68.

Minden második kedden*
18:30-tól


* Részletes információ a lelkipásztortól kérhető.

Mi is az a lelki élet?


1. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség (Róm 8,6).


  I. Bevezetés – Mi is az a lelki gondolkodás?


  a. Pál kétféle gondolkozásról, gondolkodási módról (értelemről) beszél. Ezen a világon mindenki vagy testi vagy lelki (Szentlélek szerinti) gondolkozású.

  b. Minden hívő emberben megtalálható a „test” (a régi bűnös természet, az óember) és a „lélek” is (Gal 5,17). Így hát minden hívő emberben harc dúl, a test uralkodni akar a lelken, a lélek pedig a test leigázására törekszik. Ez a helyzet nem jelent kettős állapotot (szó sincs skizofréniáról, ahogyan a pszichológusok mondanák). Attól függően, hogy melyik uralkodik az emberen, mondhatjuk, hogy valaki testi vagy lelki ember (Róm 8,9). Akik test szerint élnek, nem lehetnek Isten tetszésére (8,5.8.13). A másik állapot az, mikor a Lélek szerint él valaki (5. vers).

    i. A két helyzet közötti különbség óriási és a céljaik közötti távolság végtelen (8,6). Minden ember lelkileg halottként születik meg (Ef 2,1.3). Ha ebben az állapotban marad, örök halál vár rá, mert ez ellenségeskedés az Istennel és egyben engedetlenség is (8,7).

  c. Viszont a lelki gondolkodás élet és békesség, ezért tudnunk kell, hogy ez mit takar. A „Lélek” ebben a szövegkörnyezetben két értelemben fordul elő. Először Isten Lelkére utal (8,9.11), de másodszor, a lelki élet azon alapelvére, amely minden, az Isten Lelkétől újjászületett emberben megtalálható (Jn 3,6). Ennek lényege, hogy az új ember olyasmit tesz és kíván, ami ellenkezik a test cselekedeteivel és kívánságaival (8,1.4.5). A „test” viszont a bűnös emberi természet bennünk lakó romlottságára utal, amelyből minden gonosz származik a bensőnkben. A „lélek” a Szentlélek által a lelkekben kimunkált, szent, új, Krisztus iránti szeretetből fakadó, engedelmes életvitelre utal, amely által a hívő ember Istennek élhet.

  d. Erre a „lélekre” egy bizonyos gondolkodásmód jellemző. Az eredeti görög szó az értelem fő erejére vagy tevékenységére utal. Ez magában foglalja az értelem világosságát, bölcsességét, helyes ítélkezését, ismeretét, felfogását és mérlegelését. A lelki gondolkodás tehát egyrészt az értelemre, másrészt az észjárásra utal. Arra a képességre, miszerint gyönyörködni tudunk bizonyos dolgokban és elmélkedni felettük.


  II. A lelki gondolkodás szerepe.


  a. A lelki gondolkodás az értelem vágyakozására és egy olyan tárgyra való összpontosításra utal, amelyhez szeretettel ragaszkodik (Kol 3,2). Innen látható az is, hogy az értelem magában foglalja a szív kívánságait is, nem pedig egy meddő gondolat. Ezért a lelki gondolkodás a Szentlélek által megújított értelem tevékenysége. A lelki élettel és világossággal megajándékozott értelem fel tudja fogni a lelki dolgokat, gondolait ezekre irányítja és kívánságait ezekre terjeszti ki, mert gyönyörűséget és beteljesülést talál bennük.

  b. Ennek az új életnek alapelve irányítja és serkenti az értelmet, hogy lelki igazságokról beszéljen és azokról elmélkedjen, mert most már szereti azokat és gyönyörködik bennük. Tudja, hogy csak ezek adnak valódi kielégülést. Ezért éhezik a lelki igazságra. A testi értelemnek viszont mindez ízetlen és unalmas. A lelki értelem megkóstolta az Isten kegyelmét és Krisztus szeretetét a bűnök megbocsátásakor és ebből fakad kibeszélhetetlen öröme (1Pt 1,8).


  III. Tanulságok a lelki gondolkodásról


  a. A lelki gondolkodás (értelem) tehát a legfőbb tulajdonság, amely megkülönbözteti a hívőt az összes nem újjászületett embertől. A lelki gondolkodású ember Istentől született, örökre Istennek él és Istenben gyönyörködik. Csak a lelki értelmű ember rendelkezik élettel és békességgel.

  b. Sokan becsapják önmagukat. Egyetértenek a szent igazságokkal és helyeslik azokat, de nem engedik, hogy hassanak lelkiismeretükre és, hogy Isten előtti helyzetük, valamint állapotuk megvizsgálására késztesse őket. Nem hisznek az igazságnak annyira, hogy ez uralja szívüket (Jak 1,23-24).

  c. Ahol a földi dolgok szeretete uralja és dominálja az értelmet, ahol az értelem féktelen szeretettel viszonyul a világi dolgokhoz, ott nincs újjászületés és lelki élet. A lelki gondolkodás nem virágzik az elvilágiasodás gonosz mocsaraiban. A mohó vágyaktól fűtött névleges keresztyén ember együtt vesz el a leggonoszabb bűnössel (1Kor 6,9-10).

  d. Aki nem törekszik őszintén a lelki gondolkodás legmagasabb mércéire, aki megelégszik a lelki élet alacsony mércéivel és nem fáradozik azon, hogy engedelmeskedjen és tetszésére legyen Istennek e dologban, annak nem lehet valódi bizonyossága arról, hogy újjászületett és hogy lelki ember. Lehet ugyan „élete”, de nem lesz „békessége”. De ha nincs „békessége”, sosem lehet biztos abban, hogy van „élete”.


2. Mi a lelki gondolkodás és hogyan nyilvánul meg ?


  I. Hogy néz ki a lelki gondolkodás a gyakorlatban?


  a. Az értelmet gondolatok borítják, mint a rügyek a fákat. De sokszor a gyümölcstelen gondolatok elszívják az értelem erejét. Tény, hogy minden tett, jó vagy rossz, gondolatainkból ered. Ezért a gondolataink jelzik a legbiztosabban, hogy kik vagyunk valójában („ahogyan gondolkodik az ember a szívében, olyan ő.” Péld 23,7 – az angol KJV fordításában). A szívet az általa termelt gondolatok alapján lehet megítélni. Ha ezek lelkiek, akkor az ember lelki. Ha ezek világiak, akkor az ember világias. Tehát ami van az ember szívében, az a kincse. Ez a kincs sosem apad el. Minél több ömlik ki belőle, annál jobban gyarapodik (Mt 12,35). Az önként, erőltetés nélkül és természetesen keletkező gondolatok – mert ezekben gyönyörködik az értelem és talál kielégülést – jelzik, hogy kik vagyunk valójában.

    i. Sokan imádkoznak, olvasnak Bibliát, járnak istentiszteletekre bizonyos kényszer miatt (pl. a család, a barátok miatt, nehogy megszólják őket, a szokás kényszere, stb.). Nem ezek jelzik, hogy milyen ember vagy, hanem amikor kikapcsolódsz, kényelembe helyezed magad, szabad vagy minden gondtól és szabadon arra gondolhatsz, amire akarsz, akkor derül ki, hogy mik értelmed természetes gondolatai. Ilyenkor vajon hasztalan, ostoba, büszke, nagyravágyó, kéjvágyó vagy szent, mennyekre összpontosító gondolataid vannak?

  b. A megtéretlen ember „gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz” (1Móz 6,5). Ezért a lelki gondolkodás mindenek előtt szent, mennyei és lelki gondolatokat jelent.


  II. A lelki gondolkodás bizonyítékai


  a. De milyen gondolatok bizonyítják legfőképpen, hogy lelki gondolkodásúak vagyunk? Először különbséget kell tennünk (1) a szív természetes és a (2) külső behatásra ránk erőltetett gondolatok között.

    i. Egyesek természetes módon mindig házukra, pénzükre, autójukra gondolnak (Zsolt 49,11). Mások agya tele van szennyes, aljas dolgokkal (Zsolt 64,6). A gonosz ember gondolatait a belső kívánságok gerjesztik és arra biztatják, hogy tegyen eleget a bűnös természet kívánságainak. Például a kapzsiságot két fajta gondolat gerjesztheti.

        1. Az egyik akkor születik, mikor az ember meglátja a kívánt tárgyat (ld. Ákán esetét – Józs 7,21). Meglátni és megkívánni (Ézs 32,6). Viszont a bőkezű ember ennek ellentéte (8.v.). Ezért jó vigyázni a tekintetünkre (Jób 31,1 és Mt 5,28).

        2. Azonban a tisztátalan ember természeténél fogva tele van bűnös vágyakkal és ezek belülről szülik a testi vágyakat (2Pt 2,14).

    ii.Hasonlóképpen áll a dolog a lelki gondolatokkal. Ezek azonnaliak, természetesek az újjászületett értelemben és arra biztatják az embert, hogy lelki növekedésével és egészségével törődjön. Az újjászületett szívben egy élő forrás található, amelyből lelki dolgok törnek fel és szent gondolatok ötlenek fel. Így írja le Krisztus a lelki életet (Jn 4,10.12). A hívő szívében a Szentlélek képezi az élő víz forrását. Ez természetesen és nem eröltetett módon tör fel. Krisztus egy másik illusztrációt is használ (Mt 12,33).

    iii. Néha az emberek külső befolyásra gondolnak a lelki dolgokra és nem szívükből buzognak ezek, például mikor a Szentlélek felzaklatja a lelkiismeretet. Olyankor átmenetileg lelki dolgokkal foglalkoznak, hogy lecsendesítsék azt. Tehát nyomás alól származak a lelki gondolatok.

   iv.Külső nehézségek és nyomorúságok is rákényszeríthetik az embert, hogy Istenre gondoljon (Zsolt 78,34-37). De ezek a gondolatok nem hitelesek és őszinték. A gondok, veszélyek, betegség, félelem sokszor rákényszerítik az embereket, hogy Istenre gondoljanak egy ideig. Amikor enyhül a nyomás, az értelem visszatér természetes, világias érdeklődési köréhez (ld. Jer 13,23). Ezért az a személy, aki csak a külső nyomások és befolyások hatására képes lelki gondolatait fenntartani, az nem lelki gondolkodású.

  b. Az igazi lelki gondolatok, amelyek a belső lelki forrásból buzognak, állandóak és folyamatosan jelen vannak az értelemben, kivéve, ha a világi munka vagy erős kísértések egy ideig eltérítik.

  c. Minden eszköz, amelyet Isten a szent, mennyei gondolatok termeléséhez adott, akkor működik, ha az újjászületett szívben található belső lelkiséget serkentjük és gerjesztjük.


3. Elégtelen bizonyítékok a lelki gondolkodásról


  I. Bevezetés


  a. A Biblia sok olyan emberről tud, aki önként hallgatta az evangéliumot, örömmel fogadta és szívesen cselekedett sok jót (ld. Mk 6,20). Ugyanígy ma is vannak ilyenek, és szívük mégsem hemzseg lelki gondolatoktól.


  II. Az Istentől rendelt eszközök a lelki gondolkodás előidézésére


  a. A prédikálás

    i. Egyesek hallják a prédikált Igét, örülnek neki és fogadják azt, de csak egy ideig (Mt 13,20-21). A lelki gondolatok csak ideiglenesek.

    ii. Ez nem jelenti azt, hogy a prédikációk sokszor nem serkentették volna tartós lelki gondolkodásra az embereket. Isten pontosan ezért adta ezt az eszközt az egyháznak.

    iii. A prédikáció a lelket Isten Igéjével táplálja és karbantartja, valamint erősíti a belső lelki életet és kegyelmet.

  iv. A prédikáció arra serkenti a lelket, hogy gyakorolja magát a lelki gyümölcsökben: hitben, szeretetben, Istenbe vetett bizalomban, Isten imádásában és a kegyelem tanaiban. De, ha valakinek csak olyankor vannak lelki gondolatai, amikor éppen prédikációt hallgat, az nem lelki ember.

    v. Az igazán lelki értelem kedveli az evangélium lelki tanait, amikor a prédikációban hallja azokat. Az igazságot szeretettel kell fogadni.

  b. Az imádkozás

    i. Az imádság is serkenti a lelki gondolatokat, amelyekből hit és szeretet fakad. Istenre tereli azokat és a lelki dolgokra. De…

    ii. Némelyek csak kötelességből imádkoznak együtt másokkal vagy családjukkal. A nem újjászületett emberben is lehetnek lelki gondolatok egy ideig, de mivel a szív a régi, nem leli örömét azokban. Csak kötelességnek érzi, amit hamar letud.


  III. Hogyan tudhatjuk hát, hogy gondolataink valóban
         újjászületett lelki szívünkből származnak és nem
         ideiglenesek?


  a. Régi panasz az, hogy a lelki dolgok nehezek, rejtélyesek, mélyek és nehezen érthetők. A nehézség azonban bennünk rejlik. Könnyebb a hold fényét bámulni, mint a napét, mert a nap ereje sokkal erősebb. Ugyanígy könnyebb megérteni az erkölcsi és természetes igazságokat, mint az isteni, mennyei, lelki igazságokat (Jn 3,12). A félelem, önzés, kísértések, gyarlóságok besötétítik az értelmet és elferdítik ítélőképességét. (vö. Ef 1,15-19).

  b. A Szentlélek világossága és munkája nélkül senki nem képes önmaga valódi lelki állapotát megítélni. Ha azonban nincs bizonyosságunk e dologban, nincs rendíthetetlen alapunk, amelyre Isten dicsőítése és békességünk épülhetne. Hogy békességünk és bizonyosságunk legyen lelkiállapotunkra nézve, szigorúan és részrehajlás nélkül meg kell vizsgáljuk magunkat. Isten felszólította népét, hogy tartson önvizsgálatot és lássa meg, vajon nem képmutató-e (Ézs 58,2-7). Hozzáállásunk legyen olyan, mint a zsoltárosé (139,23-24). Senki sincs nagyobb veszélyben, mint aki rendszeresen követi Isten utasításait és megtapasztalja a lelki ajándékokat (Ézs 1,10-15). Az imádság jöhet, mint a vízfolyás és mégis rossz illatú lehet.

  c. Vannak, akik kiváló lelki ajándékokkal rendelkeznek és ezért nagyon vallásosnak néznek ki. A lelki ajándékok és képességek nem egyebek, mint a természetes képességek és adottságok lelki célú használata. Viszont van, aki ezekre támaszkodik (szépen, ékesen tud imádkozni, énekelni, verselni, bizonyságot tenni, stb.) és nem a kegyelemre. Meg kell tehát vizsgálnunk, hogy csak kötelességből, képességeink fitogtatásából támadnak lelki gondolataink és imádságaink vagy szívünk kegyelmi állapotából.

   i. Például ha csak kötelességből imádkozunk, lelkünk nem lesz alázatosabb, szentebb, éberebb és szorgalmasabb az engedelmességben. A kegyelem nem fog növekedni bennünk. Sokan tudnak szép imákat mondani, de kevesen imádkoznak.

    ii. Hogy van az, hogy annyit imádkozunk, de olyan kevés a lelki növekedés és lelki gondolkodás? Miért van annyi megválaszolatlan és eredménytelen imádság? Az ima meg kellene erősítse a lelket, de sokszor ugyanolyan gyengék vagyunk lelkileg.

  d. Még szomorúbb az, mikor az emberek kitartanak a családi és gyülekezeti imádkozásban és mégis tovább élnek ismert bűnökben. Az egyetlen következtetés csak az, hogy akármilyen imaéletük legyen az ilyeneknek, valójában nem lelki gondolkodásúak. Némelykor el lehet mondani általános értelemben: „vagy a bűnös életet vagy az imádkozást hagyd abba” (ld. Zsolt 50,16-17). Persze inkább a bűnt kellene abbahagyni és könyörögni, hogy a Szentlélek szabadítson meg attól és tegye élővé az élettelen imaéletet. Aki igazán imádkozik szabadulásért, az sosem maradt a bűnben. Minden imádkozó ember, aki bűnében veszett el, képmutató volt.

  e. A látszólagos komolyság és buzgóság az imában, még akkor is, ha teljesen magával ragadja az értelmet, nem elégséges bizonyíték arra, hogy a kegyelem belső munkálkodásából származik. Van, aki csak félelemből vagy önérdekből imádkozik buzgón, mert nagyon szüksége van valamilyen szabadulásra. De ettől még nem lelki.


  IV.Miből tudhatjuk tehát, hogy imáink lelki gondolatai a
       kegyelem belső forrásából származnak lelki gondolkodásunkat
       bizonyítva?


  a. Aki lelki világossággal rendelkezik és szorgalmasan megvizsgálja és próbára teszi szívét, képes belátni, hogy van-e őszinte hite, szeretete és gyönyörködése Isten iránt, mikor imádkozik. Az őszinte hit lesz a bizonyíték. De ha nincs önvizsgálat, akkor nem csoda, hogy kételyek merülnek fel.

  b. Az első bizonyíték, hogy a lelki gondolatok és kívánságok a kegyelem termékei az, hogy a lélek édes, lelki kielégülést talál bennük (Jer 31,25-26).

    i. Amikor valódi közösséged volt Istennel az imában, lelkileg felüdülve állsz fel térdeidről. Ez a szent megelégedés és lelki kielégülés képezi az örvendezés alapját, amelyet a hívők lelki kötelességeikben éreznek. Nem azért imádkoznak, mert kötelességük, hanem mert nem tudnak e nélkül élni.

    ii. Lehet egy kötelességet öröm, békesség és beteljesülés nélkül is végezni, de ezek nélkül nem lehet örülni neki. A hívők azért élvezik az imát, mert általa Istenhez közelednek. A lélek Isten közelségét tapasztalja meg. Isten minden lelki felüdülés, megnyugvás és öröm forrása, központja.

    iii. Az új teremtés élete a hitben, szeretetben és lelki gondolatokban jelenik meg. Amikor a lélek hisz Krisztusban és szereti Őt, akkor kész Krisztus szeretetét és kegyelmét elfogadni. A lelki dolgokban való gyönyörködés és beteljesedés a lekiismeretünkből fakad, amely bizonyságot tesz őszinteségünkről.

  c. Az önmagunknak való tetszés az egyik legrosszabb bűn, ami kész betörni életünkbe.

    i. Az önmagunknak való kedveskedés egyenlő a testben való gyönyörködéssel, ami büszkeséget, beképzeltséget eredményez. Titokban elégedettek vagyunk önmagunkkal, mikor rájövünk, hogy mások is elégedettek velünk.

    ii. A lelkileg elégedett ember hozzáállása a Zsolt 71,16-ban található, míg a lelkileg gőgös így szól: „hálát adok Istenem, hogy ezt megcsináltam.” A lelki megelégedés alázattal és szégyennel tölt el. A gőg elbizakodottsággal tölti el a lelket. A lelkileg elégedett hamar elfelejti, amit tett és Isten kegyelmének tulajdonítja azt. A gőgös elfelejti, hogy Isten képesítette őt és ezért saját teljesítményeit hangoztatja. A büszkeség nem érzékeli Isten nagyságát és jóságát.

  d. Vigasztalás az imában elcsüggedteknek

    i. Egyesek szomorkodnak, hogy imáikból hiányzik a lelki töltet, de ez már annak jele, hogy a kegyelem munkálkodik és van lelki életük, mert a Lélek munkálja a lelki bánatot.

    ii.Egy biztos jele annak, hogy lelki gondolataink a belső kegyelemből erednek és nem a kötelességtudat erőlteti azokat ránk, amikor szentebbek, alázatosabbak és éberebbek leszünk. Ahol valódi lelki ima van, ott valóságos lelki növekedést tapasztalunk. Az ima alázatossá és lelki állapotára nézve vigyázóvá teszi a lelket. Ha az ima után nem törődünk azzal, hogyan élünk, akkor nincs benne kegyelem, akármilyen szépen imádkozunk.

  e. A lelki gondolkodás második bizonyítéka, mikor lelki érzelmek és kívánságok késztetnek lelki ajándékaink használatára és nem fordítva.

    i. A lelki ajándékok (képességek) az értelem szolgái és nem urai. Képessé tesznek a jó cselekedetek végrehajtására, amelyekre az értelem ad parancsot. Ezekre pedig a kegyelem serkenti az értelmet. Tehát nem azért teszünk valamit, hogy képességeinket fitogtassuk, hanem mert a kegyelem indít valami jóra és ehhez bevetjük képességeinket.

    ii. Amikor a hit, a szeretet, az Isten iránti szent tisztelet és a kegyelmi kívánságok serkentik lelki ajándékainkat (képességeinket), hogy végrehajtsuk a jó cselekedeteket, akkor a szív és az értelem megfelelő rendben működik.

  f. Egy figyelmeztetés!

    i. Ügyelnünk kell arra, hogy lelki életünk gyakorlása ne csak imádkozásból és az igehirdetés hallgatásából álljon. Isten hangsúlyt fektet arra, hogy minden lelki feladatot szorgosan végezzünk el (ApCsel 10,31; Jak 1,27). Akármilyen komolyan és sűrűn imádkozzon valaki, ha nem tesz semmit szegény embertársainak megsegítésére, akkor imái nem sokat érnek.


  V. Egy újabb elégtelen bizonyíték a lelki gondolkodásról


  a. A lelki gondolatok serkentésének másik eszköze a keresztyén közösség, ami viszont nem mindig bizonyítja, hogy lelki emberek vagyunk.

    i. Némelyek közösségre vágynak, szeretnek másokkal együtt lenni, nem feltétlenül a lelki tartalom miatt.

    ii. A keresztyén élet egyik öröme valóban a többi hívő emberrel ápolt közösség és Isten Igéjének tanításairól folytatott beszélgetések (Mal 3,16; Zsolt 145,3-8).

  iii. De a közösségen belül is találunk olyanokat, akik maguktól sohasem beszélnének a kegyelem tanairól, az evangéliumról. Fárasztja és untatja őket a lelki beszélgetés. Nem mutatnak semmilyen érdeklődést iránta. Némelyek pedig csak azért vesznek részt a lelki társalgásban, mert kénytelenek abban résztvenni.


4. A lelki gondolkodás bizonyítékai


  I. Bevezetés


  a. Az újjászületett szív és értelem legerősebb bizonyítéka gondolkodási szokásunk és gondolat-áradatunk megváltozása.

    i. A gondolatok úgy potyognak az értelemből, mint a levelek a fáról, mikor megrázza azt az őszi szél. Viszont a bűnös ember gondolatvilága csupa homály és pokoli szörnyűség (1Móz 6,5). Az ebből való szabadulás a legkívánatosabb szabadulás ezen a földön.

    ii. A bűnfelismerés és bűnbánat átfogó célja véget vetni ezeknek a gondolatoknak vagy legalábbis alaposan csökkenteni azok számát. A bűnbánat nem csak külső cselekedeteinkre korlátozódik, hanem alapos változást kell előidézzen gondolkodásunkban. Gátat szab a gonosz, világias, romlott és babonás gondolatoknak.

    iii. Előbb kigyomlálja az erkölcstelenségre serkentő gondolatokat, majd azok áradatát apasztja és a gondolatokat új mederbe tereli: új tervek, célkitűzések és tárgyak kerülnek az értelem figyelmébe. Amikor ezek a célok és tárgyak lelkiek, akkor az értelmünk is az lesz (Ef 5,18-19). Az értelem a Szentlélek ellenőrzése és befolyása alatt kell, hogy legyen.

    iv. Amikor lelki gondolatokkal van tele a szív és az értelem, akkor örömmel dicséred az Urat, lelkedben lelki melódiák születnek. Tehát a lelki ember lelki gondolatokkal van tele.


  II. Miből tudhatjuk, hogy lelki gondolatokban bővelkedünk?


  a. Önvizsgálat

    i. Olvasd el a 119. zsoltárt és vizsgáld meg magad, vajon tudsz-e úgy gyönyörködni az Úr igéjében, mint a zsoltár szerzője? Tönkretesszük lelkünket, ha az Igéből a szentek hitét, szeretetét és Istenben való gyönyörködését és folyamatos elmélkedésüket az Úrról látva, azt gondoljuk magukban, hogy mi sosem kell olyanok legyünk, mint ők (vö. 1Kor 10,11). Engedelmességük nem volt lélektelen, állandóan elmélkedtek az Úr törvényén, mindenkor Istenre gondoltak, és Benne gyönyörködtek.

    ii. Hogyan lehetünk olyanok, mint ők? Csak ha a Szentlélek lakik bennünk és alávetjük magunkat erejének és befolyásának. Ehhez mindig jó az önvizsgálat.

  b. Vizsgáld meg mennyi időt töltesz a lelki dolgokon való elmélkedéssel, összevetve a más dolgokra szánt gondolkodási idővel.

    i. „Ahol van a kincsed, ott van a szíved is.” Milyen dolgokon szoktál általában gondolkozni? Munkahelyeden, családodon, vagyonodon, pénzeden, szórakozásodon, kényelmeden, vásárlásaidon, stb.?

    ii. Azt mondjuk, hogy a menny felé igyekszünk, Isten országába és a dicsőségbe. De valóban kívánjuk ezeket vagy gondolatainkat teljesen lekötik ennek a világnak csekélységei és csak néha gondolunk a mennyországra? (Mt 6,31.33-34).

    iii. Legtöbb földi aggodalmunk a következő dolgokra terjed ki: étel, ital, ruházat, pénz és ház. Az Úr nem mondta, hogy sohase gondoljunk ezekre, de nem engedhetjük meg, hogy ezek megtöltsék agyunkat félelemmel, aggodalommal és teljes mértékben lekössenek.

    iv. Sokan panaszkodnak, hogy amikor a lelki dolgokra gondolnak, sokszor földi gondolatok furakodnak be. Nos, amikor földi dolgokra gondolsz, akkor szoktak-e lelki gondolatok befurakodni? Ha igen, akkor ez annak jele, hogy lelki ember vagy. A hiábavaló, értéktelen gondolatok is bűnösnek számítanak (Jer 4,14). A hiúság és az abból fakadó önző gondolatok, a magunkkal való elfoglaltság, büszkeségből, testi kívánságokból és a világ szeretetéből fakadnak. Az ember szíve ilyenkor még mindig a régi ambícióval van tele, hogy olyan legyen, mint Isten. Az ilyen gondolatok megnyomorítanak. Ezeket meg kell öldökölnünk, kigyomlálnunk és lelki gondolatokat ültetnünk a helyükre.

  c. Vizsgáld meg, vajon mindig a lelki gondolatok foglalják-e el az első helyet, amikor értelmed szabadon ábrándozhat, merenghet!

    i. Vannak idők, mikor az ember pihen, sziesztázik és elvan a saját gondolataival. Akármilyen rohanó világot éljünk, szükséges időnként leállni és elgondolkodni saját dolgainkról: családunkról, otthonunkról, helyzetünkről. De vajon szánunk-e időt arra, hogy néha lelkiállapotunkról gondolkodjunk? Ha lelki emberek vagyunk, akkor mindig jelentkezni fognak a lelki gondolatok (Zsolt 16,7-8; 92,2; 5Móz 6,7).

    ii. Ha ezek az idők elmaradnak, akkor világos, hogy nekünk a lelki gondolatok nem fontosak és értelmünk egyre inkább hiábavaló dolgokkal telik meg. Azok az értékes pillanatok, amelyek lelkünket az élet és békesség felé befolyásolnák, gondokkal, szomorúsággal, félelemmel és zűrzavarral töltenek el.

    iii. Ha nem tudjuk Istenre szánni szabad időnket és a neki ajánlott különleges időnket (pl. a vasárnapot), világos, hogy nem tartjuk nagy értéknek a Vele való közösséget. Ha lelkieknek tartjuk magunkat, akkor kell félretennünk időt a lelki gondolatokra és elmélkedésre.

  d. Vizsgáld meg, vajon csalódást okoz-e, ha valamilyen oknál fogva nem maradt időd a lelki elmélkedésre!

    i. A testies, nem újjászületett értelmet nem zavarja, ha soha nincs ideje a lelkiekre. De ha a hívő ember életéből elmarad a lelki gondolkodásra szánt idő, akkor bánkódik és ezt mondja magában: „annyira kevés időt töltöttem ma Krisztussal! Milyen ostoba voltam, hogy elmulasztottam ezt a lehetőséget!”


  Konklúzió


  A lelki gondolkodás egyik erőteljes bizonyítéka, hogy értelmünk lelki gondolatoktól hemzseg.




5. A lelki gondolatok tárgyai


  I. Bevezetés


  a. Amikor gondolkodunk, mindig valamire gondolunk. A lelki ember lelki dolgokra és tárgyakra gondol. De melyek ezek?

  b. Az első dolog amire a lelki ember gondol, hogy vajon mit üzen Isten neki az élet hétköznapi körülményei (alakulása) által, főleg csapások, szerencsétlenségek, betegségek és nyomorúságok idején.

  c. Isten minden végzetes eseményben kijelenti bölcsességét, szentségét, erejét és nagyságát (Mik 6,9). Minden ilyen esemény által Isten megtérésre és szentségre hívja az embereket. Isten üzen ezek által, hiszen mindent, ami csak történik, Ő rendel, ellenőriz, és így segít minden helyzet értelmét és célját felfogni. Ne hallgassunk azokra, akik csak természeti magyarázatot adnak az eseményekre.

  d. Isten nemtetszését és megdöbbenését fejezi ki ezekben az ember bűneivel szemben (Róm 1,18). Az Úr haragszik az erkölcstelenekre, a képmutatókra és ezért enged meg ilyen eseményeket. Ráadásul újra emlékeztet, hogy a földi élvezetek bizonytalanok, ingatagok és mennyire ostoba az, aki ezek után kívánkozik.

    i. Ha valami nagy szerencsétlenség vagy csapás történik először tegyem fel a kérdést, hogy mit üzen nekem Isten általa? Nagyon hamar másokat okolunk érte és azt gondoljuk, hogy a világiak erkölcstelensége miatt jött a csapás (Jón 1,7). Lehet, hogy a keresztyének lelki meghátrálása, titkos bűnei miatt jön az isteni bűntetés (Ámós 3,2). Amikor az Úr azt mondta tanítványainak, hogy az egyik elárulja őt, Júdás volt az utolsó, aki magának feltette a kérdést: „én vagyok az, Mester?”

    ii. Az Úr felszólít minden csapás idején, hogy bízzuk újra életünket, családunkat, javainkat az Ő szuverén akaratára és bölcsességére, hogy amikor meg kell válnunk tőlük, sajnálkozás nélkül tegyük ezt. Ez jó az önmegtagadáshoz és a világ szeretésének kigyógyításához.

    iii. Aki nem bíz mindent Istenre, tőle független akar lenni, a jelen dolgokra gondol és a világban való előmenetelre, önmagát csapja be. Az ilyenek nem lelkiek akármilyen vallásosnak látszódjanak. Betölt-e örömmel és békességgel Isten gondviselésének tudata? Kész vagy-e bármikor megválni javaidtól, értékes dolgaidtól?

  e. Ha tehát bővölködni akarsz lelki gondolatokban és nem tudod, hogy mire gondolj, akkor gondolkozz el azon, hogy miért kellene Isten szuverén akaratára és jótetszésére bízzad önmagadat és mindenedet, amit szeretsz. Figyelj oda, mit üzen Isten a körülmények által (Péld 1,24-31; Ézs 65,12; 66,4).


  II. A lelki ember komolyan elmélkedik a különleges próbákon és
       kísértéseken.


  a. A kísértéseken elmélkedni nem mindig veszélytelen dolog, mert a kívánságok fellángolhatnak ilyenkor (Jak 1,14). Viszont kérnünk kell az Urat, Jóbhoz hasonlóan, hogy fordítsa el tekintetünket a hiábavaló dolgoktól (Jób 31,1). Mikor mégis a kísértéseken elmélkedsz, gondolj a vétkezés révén előálló bűntudatra, hogy alázatban maradj és gondolj a bűn erejére, hogy keresd az Úrtól való függőséget a bűn legyőzéséhez. Viszont csak azért gondolj a konkrét bűnökre és a világi dolgokra, hogy meglásd miként menekülhetsz meg a kísértés erejétől. Elmélkedj sokat Krisztuson, a könyörületes és hű főpapon (Zsid 2,17-18). Csak az Ő kegyelmébe vetett hit által menekülhetünk meg a kísértésekből.

  b. Két fajta kísértés

    i. Vannak rendkívüli kísértések, amelyeket Isten fegyelmező büntetésként hoz az emberekre, akik még nem keményítették meg magukat a bűnben, hogy felismerjék szánalmas helyzetüket.

    ii. A legtöbben azonban szokásos kísértéseket szenvednek, amelyek naponta lelki éberségre késztetnek. A leggyakoribb a lelki gőg és önmagunk felmagasztalása, főleg azoknál, akik tehetségesebbek és akik sikeresek a lelki szolgálatban.


  III. A lelki ember elmélkedik mindenről, ami a hívő élet
         gyakorlásával, a hittel és az Isten által készített jó
         cselekedetekkel kapcsolatos.


  a. Kötelességünk sokat gondolni az örök dolgokra (Kol 3,1-2). Először is a mennyei hazára, amely a keresztyének öröksége. Ha az odafönnvalókra gondolunk, a földi dolgok elveszítik csillogásukat és vonzó erejüket.

      i. Amikor az odafönnvalókon elmélkedünk, gondoljunk azok dicsőséges voltára és Istennek bennük visszatükröződő dicsőségére.


  IV. Az elmélkedésre serkentő tények


  a. A mennyei dolgokon való elmélkedés nagyban növeli és erősíti hitünket.

    i. A láthatatlan dolgok a hit megfelelő tárgyai (Zsid 11,1). Elmélkedés révén a mennyei dolgok egyre valóságosabbakká válnak számunkra. Nem mesebeli, a képzelet szülte, hamis mennyországra gondolunk, hanem a Szentírásban leírt mennyei valóságra.

  b. A mennyei dolgokon való elmélkedés fokozatosan megérteti velünk ezeknek a dolgoknak a kitűnő természetét és hasznát.

  c. Megerősödik a hit kegyelmi ajándéka.

    i. A folyamatos, szokásszerű elmélkedés végül tiszta képet nyújt a hit kegyelmi ajándékáról és ez hatással lesz szívünkre dicsősége miatt. Minél inkább felfogjuk a mennyei dolgok dicsőségét és kiválóságát, annál inkább szomjúhozunk utánuk, ami megerősíti hitünket.

  d. Megerősödik a reménység kegyelmi ajándéka.

    i. Mindenek előtt a reménység által munkálkodik Krisztus bennünk (Kol 1,27). A reménység általában véve egy jövőbeli jó dolog bizonytalan várása, viszont a keresztyén reménység nem bizonytalan, mert Isten hűségére épül.

    ii. A reménység komoly várakozás, ami hitre, bizalomra, bizonyosságra épül és együtt jár a komoly vággyal, hogy majd egy napon teljes valóság lesz, amit most remélünk. A reménység tárgya az örök dicsőség (Kol 1,27; Róm 5,2). A reménység különleges szerepe megerősíteni, vigasztalni, felüdíteni a lelket a gondok, nehézségek és csüggedés idején.

    iii. A mennyországról alkotott homályos kép nem tud kitartásra biztatni a veszélyek és nehézségek idején. A halvány gondolatok nem ébresztenek bennünk lelki, felüdítő reménységet. De amikor a jövő dicsőségén elmélkedünk, lüktet bennünk a reménység és ez sok lelki haszonnal jár.

  e. A mennyei dolgokon való elmélkedés készségessé tesz a kereszthordozásra; késszé bármilyen szenvedésre, amelynek ki lehetünk téve.

      i. Erős hittel jutunk át a különféle lelki harcokon (vö. Zsid 11), de amikor közeleg a halál egyedül a láthatatlan és örök dolgokba vetett hit adhat igazi békét és vigasztalást (2Kor 4,16-18).

     ii. Az örök dicsőség van előttünk. Isten, az Ő bölcsességében, úgy tervezte, hogy az örökkévaló dolgokon való elmélkedés által találjunk békét és erőt minden szenvedésben és örvendezzük kimondhatatlan örömmel.

  f. A mennyei dolgokon való elmélkedés a leghatékonyabb mód szívünket és annak kívánságait a világ szeretésétől távoltartani.

    i. A világi életet „győlölni” kell, hogy Krisztus iránti szeretetünk élő maradjon (Lk 14,26).

    ii. Amikor az embereket annyira lekötik a földi dolgok, akármennyire törvényszerű és helyes dolgokról legyen szó, hogy elvonják szívüket Krisztustól és lelki kötelességeiktől, akkor vétkeznek. De sajnos olyan gyorsan találnak kifogásokat. Ezek a hiábavaló kifogások jelzik, hogy még mindig a világi gondok hatása alatt vannak.

      1. Egyesek nem értik, hogy miért gond, ha túl sok időt töltenek családjukkal, barátaikkal, munkájukkal, pénzükkel, gyermekeik karrierjével.

    iii. Tartsunk önvizsgálot a következő elv alapján: amikor a világ iránti szeretet érvényesül bennünk és azon kapjuk magunkat, hogy kifogásokat keresünk lelki kötelességeink elhanyagolására és nem őrködünk éberen szívünk lelki állapotán, akkor a világiasság biztosan hatalmába kerített. Ezt a súlyos lelki problémát, a világiasságot, csak a lelki gondolkodás gyógyíthatja meg.

  iv. A földi dolgokban önmegtagadást kívánó helyzetek mutatják meg a leghitelesebben, hogy mennyire vagyunk lelki emberek. Sajnos a jólét kísértése, hogy egyre többet és többet akarunk birtokolni. Minél több dologgal rendelkezünk, annál többet kívánunk. A másik gond, hogy többre értékeljük földi vagyontárgyainkat, mint kellene.


6. A lelki gondolkodás bizonyítékai


  I. Bevezetés


  a. Helyes gondolkodás a Mennyről

    i. Szükséges, hogy helyes felfogásunk legyen a Mennyről. Hit által fogadjuk el a mennyei dolgokat, de ez csak akkor lehetséges, ha az értelem helyes felfogással rendelkezik róluk. Sokaknak téves képzetük van a mennyországról. Ezért mondja Pál, hogy az odafelvalókra gondoljunk „ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül.” (Kol 3,1-2).

  b. A mennyország – a bűn nélküli hely

    i. Általában azt gondolják a Mennyről, hogy az emberre nézve káros dolgoktól mentes hely: nincs betegség, fájdalom, bánat, halál, romlás, stb. De a lelki gondolkodású ember számára a Menny elsősorban az a hely, ahol többé nem lesz bűn. A hívőnek nincs nagyobb terhe és fájdalma a bűnnél. Ezért olyan kívánatos hely a hívők számára. Ezen már könnyebben tudunk elmélkedni. Ha nem elmélkedsz sokat a Menny felett, ahol örökre szabad leszel a bűntől, valószínűleg nem zavar eléggé a bűn.

    ii. A hívőt viszont bántja a bűn, mert tudatában van Isten kegyelmének és szeretetének, Krisztus bűneiért kifolyt vérének, és a Szentlélek tisztaságának és szentségének, aki benne él, hogy a bűn erejétől megszabadítsa, és hogy Isten képére alakítsa át.
A lelki gondolkodás bizonyítéka a lelki éberség és a bűn állandó megöldöklése mellett, hogy sokat elmélkedik a mennyei állapoton, mikor bűn többé nem lesz.
De mi lesz a Mennyben?


  II. A mennyország pozitív áldásai


  a. A Szentírás kinyilatkoztatása a mennyországról

    i. Némelyek csak annyit tudnak a mennyországról, hogy az egy dicsőséges, örömteli hely. Például a mohammedánok testi kívánságaik kielégülésének helyét látják benne. A régi filozófusok azt gondolták, hogy az ember sokkal nagyobb intellektuális képességekkel rendelkezik majd Isten látványának felfogására. A Szentírás azonban nem az intellektuális kapacitásokra fekteti a hangsúlyt, hanem a hitre, reményre és szeretetre, mint amelyek örökre megmaradnak (1Kor 13,13).

    ii. A Biblia szerint amit a jelenben hit által fogadunk el, azt majd egy napon örök dicsőségben fogjuk látni (2Kor 5,17). A hit látássá teljesedik ki (1Jn 3,2). Azt fogjuk akkor látni, amit most hit által fogunk fel és fogadunk el (1Kor 13,9-10.12). De mi a hit tárgya, amit akkor látni fogunk? Ezek: (1) Isten végtelen bölcsességének, kegyelmének, szeretetének, kedvességének és erejének dicsőségét Krisztusban, (2) Isten akaratának örök végzéseit és azok beteljesedését a választottak megmentéséért Krisztusban és (3) maga Krisztus dicsőséges fenségét. Ő a hit legfőbb tárgya a földön és Ő lesz legnagyobb gyönyörűségünk a Mennyben is. Ezért elmélkedj ezeken már most.

    iii. Ehhez viszont megváltozott, újjászületett embereknek kell lennünk, különben nem szeretnénk hátra hagyni minden földit egy olyan világért, amely meghaladja képzelő erőnket. De nemcsak újjászületésre van szükség, hanem arra is, hogy növekedjünk a kegyelemben, hogy egyre inkább értékeljük a hívőkre váró jövőt (2Pt 3,18).

  b. A hit dicsőséges látássá tökéletesedik.

    i. A hit nem semmisül meg, hanem kiteljesedik, míg tökéletes látás lesz belőle (vö. Mk 8,22-26). Amit most tökéletlenül látunk hit által, azt majd tökéletesen fogjuk látni.

  c. A szeretet is tökéletes lesz.

    i. Az Isten iránti szeretetben való növekedés igazi serkentője, hogy a szeretet örökre ugyanaz marad. Lelkünk képes lesz szeretet által fenntartások és ingadozás nélkül ragaszkodni Istenhez, örök gyönyörűséggel és kielégüléssel.

  d. A reménység tökéletes örömmé válik.

   i. Reményteljes várakozásunk örömmé teljesedik ki. Benső természetünk tökéletessége része lesz az örök áldásnak. A kegyelem munkája, amely az újjászületéssel kezdődött el, a Mennyben éri el célját, mikor természetünk tökéletessé válik és istenképűségünk is teljesen helyreáll.

     ii. Ráadásul örökre tökéletesek leszünk, és nem leszünk képesek többé vétkezni, mert nem fogunk akarni többé vétkezni.

   iii. Megjegyzés: sajnos nem mindenki akar ugyanabba a mennyországba bemenni. Kevesen értékelik azt a mennyei állapotot, amelyet itt leírtunk. Sokan csak az élvezetekre és örömökre vágynak, mikor az örök áldásra gondolnak. Sokaknak csak illuzórikus felfogásuk van a Mennyről, amitől még világiasabbak vagy babonásak lesznek.

     iv. De azok a lelki gondolatok, amelyek az igaz Mennyet ragadják meg, ahol teljes mentesség lesz a bűntől, tökéletes kegyelemmel, Isten Krisztusban való dicsőségének látásával és a Krisztusban megjelenő isteni természet kiválóságaival együtt, hatalmasan megerősítik és tökéletessé teszik hitünket, reménységünket, szeretetünket és minden kegyelmi ajándékunkat.


  III. A lelki gondolkodás legnagyobb próbája


  a. Az elmélkedés gyakorlása

    i. Ha helyes felfogásunk van a Mennyről, akkor elmélkedjünk sokat felette. Ez lelkiségünk nagy próbája. Ha valóban feltámadtunk Krisztussal együtt új életre, akkor ez természetes lesz nekünk (Kol 3,1-2), hiszen ettől változunk egyre inkább az Úr dicsőségének képére (2Kor 3,18). Ez a bizonyítéka annak, hogy valódi kincsünk van a Mennyben, hiszen ahol van a kincsünk, ott van a szívünk is (Mt 6,21). Ettől leszünk képesek mindent kárnak és szemétnek tartani Jézus Krisztusért (Fil 3,8). A mennyországra való gondolás segít tisztogatni magunkat a bűntől (1Jn 3,2-3).

   ii. Ha nem elmélkedünk a mennyországon, akkor vagy nem vagyunk meggyőződve valóságáról vagy nem vagyunk lelkiek. Mindenki a Mennybe akar jutni! Akkor miért nem gondolkozik azon, hogy milyen is lesz a Menny, vajon kielégíti-e őt és örökre boldog lesz-e tőle?

  b. Elmélkedés a Menny dicsőségén szemben a halál és örök nyomorúság állapotával

    i. Sokan tagadják a pokol létezését vagy torz képzetük van róla. Némelyek szerint Krisztus annyira jóságos, hogy nem enged senkit örökre szenvedni. Ezért nem is gondolnak a jövőre. De a hívő ember azon is elmélkedik, hogy Krisztus honnan hozta ki őt: a halálból, az örök nyomorúságból, az örök kínok közül, az eljövendő harag elől. Teszi ezt azért, hogy alázatban maradjon, hálás legyen az irgalomért és dicsérje a kegyelmes Megváltót.

    ii. Törekedj arra, hogy naponta többször is szálljanak gondolataid a Menny felé (Róm 8,23-26). Ne hanyagold el, különben egyre nehezebben fog esni újra a mennyei és lelki dolgokra gondolni.


7. Milyen mennyei dolgokon kell leginkább elmélkednünk


  I. Bevezetés


  a. Krisztus szerepeljen leginkább gondolatainkban, mert Ő a Menny minden dicsőségének élete és központja. A mennyország lényege Krisztussal lenni, hogy dicsőségét szemléljük. Isten dicsőségét is Krisztus által fogjuk látni.

  b. A Menny jelenlegi dicsősége Krisztus közbenjárói munkájában áll. Isten Krisztus által kommunikál egyházával most és örökké. Ezért a lelki ember Krisztusra irányítja gondolatait. Ebben segítenek az alábbi pontok.


  II. Gondolkozz azon, hogy mit tett és szenvedett Krisztus e
       világban.


  a. Krisztus Jézus szenvedéseinek köszönhetjük bűneink bocsánatát, megigazulásunkat és békességünket Istennel. De Krisztust szeretni legalább olyan fontos, mint hinni Benne. A legfőbb oka a Vele való közösség utáni vágynak, Krisztus jelenlegi felmagasztalt helyzete. Ha nem örülünk jelenlegi dicsőségének, akkor hogyan szeretnénk Őt, hiszen reménységünk az, hogy nemsokára meglátjuk Őt. Ezért töltsünk minél több időt Vele. Ha most nem örülünk Neki, akkor miként örülnénk Neki az örökkévalóságban?

  b. Vigyázz, hogy mikor Krisztusra gondolsz, az Ige vezessen ebben. Könnyen hamis Krisztus-képe alakulhat ki az embernek. Egyesek „Krisztus-képeket”, ikonokat gyártanak és imádnak, mások zarándokutakra indulnak, mások pedig sebeket ejtenek magukon, hogy „együtt érezzenek” Krisztussal.

  c. Az Ige szerint a hívő Krisztuson elmélkedjen állandóan, hit által, mert e közben növekszik iránta való szeretete és így átváltozi a képére (2Kor 3,18). Ehhez imádkoznunk kell, hogy a Szentlélek bennünk tartózkodjon, hogy juttassa eszünkbe Krisztust, mert ez az Ő fő hivatása. De a Szentírás olvasása is segít ebben (Gal 3,1).


  III. Jézus Krisztus és a hívő közössége ápolásának módja az
         elmélkedés.


  a. Sokan időpocsékolásnak tartják az elmélkedést. De ez a keresztyénség megtagadásával és az Úr Jézus élettelen bálvánnyá történő lefokozásával ér fel. A Belé vetett hit és az iránta való szeretet szülte gondolatok nem hiábavalók, hiszen ezek bőségében éljük át a Krisztussal való találkozást. Ezeken keresztül Krisztus igazolja, hogy elfogadott minket, hogy gyönyörködik bennünk. Erősíti szeretetének és az üdvösségnek a bizonyosságát (Jn 14,23).

  b. Az iránta való szeretetünk legjobb hitelesítői Krisztusra irányuló gondolataink, amelyek Krisztusnak annyira jól esnek (Énekek 2,14). Próbák, csüggedések, kísértések idején jön, hogy eltávolodjunk Krisztustól. De Ő visszaédesget magához. Nem veti meg sóhajtásunkat, nyöszörgésünket. A magunk részéről a Krisztuson való elmélkedés az elsődleges mód, ahogyan szeretetére válaszolhatunk. Általa tanuljuk meg Krisztus kopogását, közeledését és hangját megismerni (Jel 3,20).

  c. Néha meglepetésszerűen rávesz a lelkünk, hogy Krisztuson elmélkedjünk (Énekek 6,12). De ez akkor működik, ha rendszeresen elmélkedünk Jézus Krisztuson. De ne csodálkozzunk, hogy szerény tapasztalattal rendelkezünk Krisztus szent közösségének erejéről, ha olyan kevés időt töltünk Vele. Nem elég csak a tanokat ismerni, hanem azok erejét is. Ez csak az állandó elmélkedés által lehetséges. De hányszor hanyagoltuk el Krisztust (vö. Énekek 5,1-3)?

  d. Néha túl elfoglaltak vagyunk. Máskor nemtörődömök és hanyagok. Máskor lusták. Néha kísértések tüzébe keveredünk. Ilyenkor nem keressük Krisztust és jelenlétének bizonyosságát. Így nem lehet a Krisztussal való közösség erejét és lüktetését érezni!


  IV. További elmélkedési témák Jézus Krisztussal kapcsolatban.


    1. Krisztus dicsősége, mint aki Isten és ember egy személyben.

    2. Közbenjáró tevékenysége az Atya jobbján.

    3. Az egyházban végzett jelenlegi munkájának dicsősége, mert Ő az áldott Főpap és egyben az igazi templom is! (Jn 2,19-21)

    4. Közbenjárói munkájának szeretete, ereje és hatékonysága, amellyel egyháza üdvösségét megvalósítja.

    5. Dicsőséges eljövetele, hogy ítéljen.

  b. A lelki gondolkodás nemcsak abból áll, hogy tudjuk mik a lelki dolgok és ismerjük azokat értelmünkkel. És nem is csak abból, hogy hűségesen végezzük vallásos kötelezettségeinket (imádkozás, éneklés, áhítat, istentiszteletek látogatása, stb.). Ezek mind jelen lehetnek ott is, ahol nem működik a kegyelem a lélekben. Lelki embernek lenni annyi, mint értelmünket a mennyei dolgokkal lefoglalni, mert szeretjük azokat, örömet és gyönyörűséget találunk bennük. Főleg Krisztus jelenlegi dicsőséges helyzete okozzon örömet (Róm 8,34).

  c. Nagy öröm, hogy Krisztus esedezik értünk, főleg a szenvedések idején. Minden igaz hívő megtapasztalja a Krisztusért való szenvedést (2Tim 3,12). Ha helyesen szenvedünk Krisztusért, akkor ez dicsőségére válik (1Pt 4,16). A szenvedés ráadásul Isten ajándéka (Fil 1,29). Egyesek azért szenvednek, mert makacsul ragaszkodnak téves hitfelfogásokhoz, mások csak azért, mert így akarnak kitűnni. A hívő ember nem keresi a szenvedést, sőt imádkozik a szabadulásért és erőt kér türelmes elhordozásához (pl. Zsolt 40). A szenvedés jókedvű elhordozásának legjobb módja állandóan az eljövendő dicsőséges állapotra gondolni és akkor eltörpülnek a jelenlegi gondok (2Kor 4,17-18). Nem tagadjuk a fájdalmak, a szenvedés valóságát, nem vesszük könnyelműen, hanem a Mennyre tekintünk.

  d. Ha a mennyországra gondolunk, akkor könnyebben viseljük el jó hírnevünk, javaink, szabadságunk elvesztését, mert Isten értékesebb dolgokkal vigasztal. Addig nem tudjuk dicsőíteni Istent derűs szenvedésünkkel, míg ez a jókedvűség nem a láthatatlan dicsőséges állapoton való elmélkedésből származik. Isten bőségesen kárpótol akkor minden veszteségért. Amikor elhúzódik a szenvedés, egyetlen egy dolog óv meg a csüggedéstől, a feladás és megalkuvás kísértésétől, a kimerüléstől: az állandó elmélkedés az örök dicsőséges állapoton (Zsid 11,35).


8. Elmélkedés Isten személye felett


  I. Bevezetés


  a. Minden lelki gondolat Istentől származik és hozzá fordul vissza. Minden gondolat körülötte forog (Róm 11,36). Isten „minden mindenekben”. Ezért Isten kell, hogy gondolataink és vágyaink egyetlen legfőbb tárgya legyen.


  II. Az ateista gondolkodás befolyása.


  a. Némelyek elismerik Isten létezését, de nem engedelmeskednek Neki, ami rosszabb létezésének tagadásánál, mert ez szándékos lázadás. Létezésének tagadása viszont annyi, mint minden jóságnak, igazságnak és maga az életnek forrását és eredeztetőjét gyűlölni. Az istentelen minden gondolata Isten tagadásából származik (Zsolt 10,4). Máshol az Ige bolondoknak nevezi az istentagadókat (Zsolt 14,1; 53,1). Elismerni Isten létezését annyit jelent, mint elismerni, hogy Ő végtelenül igazságos, szent és hatalmas. Ez pedig kizárja a vétkezés szabadságát, mert az örök büntetést feltételezi.

  b. A legnagyobb ateisták, tapasztalat szerint, a keresztyénség megvetői és elutasítói. Ahol az emberek elutasítják Isten kijelentését és a bűn szeretete, az isteni jó elvetése által visszautasítják Isten létezésének, erejének és uralkodásának tényét, ott nem lehet velük érvelni vagy a teremtett világ bizonyítékaira hivatkozni.


  III. Miért van olyan sok ateista a keresztyén országokban?


  a. Először, mert Isten úgy döntött, hogy az összes létező eszköz közül, Igéje által jelenti ki magát az emberiségnek (Zsolt 138,2). Ezért, aki megveti és elutasítja az Igét, nem részesülhet egyéb világoságban Isten részéről. Az értelem besötétül ott, ahol Isten kijelentését elutasítják. Ezért sokszor több erkölcsöt találunk a pogányok (mohamedánok, buddhisták) között, mint az elfajult keresztyének között. Aki elutasítja Isten Igéjét, az nem fog semmilyen más módszer bevetésével megtérni.
Sokszor az történt (mint a fáraóval is), hogy az Ige elutasítóitól az Úr megvonta az értelem és a természet fényének meggyőző erejét is, megkeményítve jogilag szívüket és megvakítva őket, hogy ne lehessen őket érvekkel meggyőzni (Ézs 6,9-10; ApCsel 13,40-41; Róm 1,21.28).

  b. Másodszor, mikor az evangélium és a keresztyén hit természetfeletti világosságát megvetik, ez romlottságot teremt az értelemben, melynek köszönhetően az emberek gátlástalanul belevetik magukat minden rosszba. A hitehagyás magával hozza az összes lehető rosszaságot (2Pt 2,21). Ha nem az evangélium, akkor a bűn befolyásolja értelmünket saját céljaira.

  c. Harmadszor, amikor az emberek szándékosan nem akarnak látni, minél erősebb a fény, annál inkább be kell hunyniuk szemüket. Minden ateizmus gyökere az emberek határozott döntése, hogy nem akarják a láthatatlan és örök dolgokat észrevenni. A bűn szeretete és a vétkezés szándéka a gonosz kívánságokkal együtt fellázítanak minden jó ellen és az emberek egyszerűen nem akarják elhinni, hogy van egy Isten, aki számadásra hívja őket egy napon. Istenben hinni annyi, mint hinni, hogy Ő a legfőbb lény, elkerülhetetlen bíró és örök megfizetője a jót vagy rosszat cselekvőknek.
Sokan úgy gondolják, hogy az ateizmusba való menekülés megvédi őket az eljövendő ítélettől. Tehát az ilyenek előbb elutasítják az evangéliumot és utána keményednek meg. Az ateisták azért ateisták, mert egyszerűen bűnösen akarnak élni úgy, hogy ne kelljen majd Isten ítéletével szembenézni.

  d. Vannak olyanok is, akik elismerik Isten létezését, de nem engedik, hogy ez befolyásolja életüket. Az ilyenek nem hiszik, hogy Isten uralkodik a világon (Zsolt 10,4-5.11.13). Úgy gondolkodnak, élnek, cselekednek, mintha nem volna Isten. Sosem gondolnak rá félelemmel és tisztelettel. Már az első keresztyének között is akadtak ilyenek (Fil 3,18-19). Ezért vigyázzunk magunkra (Zsid 3,13).

  e. Van egy módja annak, hogy Istenre gondoljunk az állandó bűntudat ellenére is és ez az, amikor szeretnél szabadulni a bűntől. De semmilyen módon nem tudnak Istenre gondolni azok, akik eldöntötték, hogy továbbra is bűnben élnek. Az ilyenek nem lelki gondolkodásuak. Csak akkor lehetünk lelkiek, ha örömmel tölt el az Isten személyére való gondolás (Zsolt 30,4). Az Istenre való gondolás öröme dicsőítésre és dicséretre indítja az igaz hívőt.


  IV. A hívő örül Istennek azért, aki Ő.


  a. A hívő látja Isten jó, szeretereméltó, szent, igaz, hatalmas, kegyelmes, bölcs és irgalmas tulajdonságait. Legnagyobb öröme, hogy Isten pontosan az, aki. Akármi történjen vele az életben, akármilyen gondok és nehézségek jöjjenek, az Istenre való emlékezés beteljesedést és örömet hoz. Istenben találja meg mindazt, ami jó és kiváló. Ő minden tökéletességnek végtelen központja. A gonosz ember örülne, ha Isten nem az volna, aki valójában. Ezért talál ki hamis isteneket vagy egyáltalán nem gondol Rá.

  b. Ha örömmel gondolunk Isten tulajdonságaira, végtelen tökéletességére, változhatatlan voltára és arra, hogy ki Ő valójában, ez bizonyítja, hogy Isten szövetségébe fogadott és valóban a mi Istenünk. Ezzel a bizonyossággal csak az rendelkezik, akik lelki ember. Ez igazolja, hogy őszintén hisszük: örök boldogságunk Isten teljes kinyilatkoztatásában van, abban, aki Ő és minden isteni kiválóságában. Hogyan szerethetjük Istent, ha nem tölt be örömmel a Rá való gondolás?

  c. Az isteni jóság, szépség és szentség szemlélése egyre jobban lehűti bennünk a világi dolgok szeretetét és növeli bennünk a mennyei gondolkodás kegyelmét.

  d. A hívő ember továbbá annak is örül, hogy mit tesz vele Isten. Örül, mikor láthatja Isten tulajdonságait életébe történő beavatkozásaikor, hiszen Isten megígérte a kegyelmi szövetségben, Jézus Krisztus által, hogy Ő lesz a mindene (2Sám 23,5). A lelki ember tehát örvend Istennek és a szövetségnek is (Zsolt 104,34).


  V. Az Istenről alkotott gondolatokat kegyes félelem és tisztelet
      kíséri (Zsid 12,28-29).


  a. A végtelen nagyság, szentség és hatalom, ami mind jellemző Istenre, a lehető legnagyobb tiszteletre és kegyes félelemre kellene indítson minket. Ezek hiánya sok gonoszságnak oka (pl. a káromkodásnak).

  b. Csak a lelki ember képes egyszerre gyönyörködni Istenben és félelemmel vegyes tiszteletet tanúsítani. Az Ige biztat, hogy örüljünk az Úrban állandóan (Fil 4,4), másrészt, hogy remegéssel tiszteljük nagy és félelmetes nevét, mert Ő emésztő tűz. A nem lelki ember nem tud gyönyörködni abban, amitől fél, de a lelki ember igen.

  c. Az Isten kilétéről értelmetlen vitát folytató személy nem tud Benne gyönyörködni, mert a vita lelkülete nem engedi, hogy szent csodálkozás szülessen értelmében Isten iránt. Csak a szent tisztelet az az eszköz, amely által Isten megszentelő erényeket táplál lelkünkben. Amikor mi megszenteljük Őt, Ő megszenteli és megtisztítja szívünket, éppen azon gondolatok által, amelyekkel közeledünk Hozzá.

  d. Ezért nagy szükség van a lelkiismeret folyamatos ébresztésére, hogy állandó és szent tisztelet legyen bennünk Isten iránt, úgy gondolatainkban, mint viselkedésünkben. Isten tiszteletteljes félelme a vallás valóságos lényege. Azért követeli Ő ezt a félelmet, mert a tisztelet nélkül semmit sem fogadhat el tőlünk. Ezért mondja az Ige, hogy „a bölcsesség kezdete az Isten félelme” (Zsolt 111,10; Péld 4,7). E félelem nélkül minden Isten iránti kötelességünk és munkánk hasztalan, mert nem dicsőíti Istent és lelkünket sem erősíti a kegyelemben.


9. Mire gondoljunk Isten személye kapcsán


  I. Bevezetés


  a. Amikor Isten személye felett elmélkedünk, gondoljunk mindenek előtt létezésére (Zsid 11,6). Ez a hit elsődleges tárgya és az értelem elsődleges cselekménye. Sokan nem hisznek igazán Isten létezésében. Ha igen, teljesen másként néznének ki a hétköznapjaik. Sokan csak hagyományból vagy neveltetésüknél fogva fogadják el Isten létezését. De nincs személyes megtapasztalásuk Isten létezéséről.


  II. Elmélkedésünkben gondoljunk előbb Isten létezésére.


  a. Isten létezésének tudata először a természet világosságából, a lelkiismeret meggyőződéseiből és az értelem helyes használatából fakad. E három által az emberek helyesen megérthetik a végtelen hatalom és bölcsesség tetteit, hatásait és nagyban növelheti az isteni kinyilatkoztatásba vetett hitüket. Két oknál fogva is gondoljunk sűrűn Isten létezésére:

    i. Az istentelenség széleskörű elterjedése miatt. Ilyen sivár környezetben sűrűn kellene Istenre gondolnunk, hogy lelkileg felüdülhessünk.

    ii. A világot gyötrő óriási bajok miatt. A mostani elvilágiasodás erős hátszelet ad az istenteleneknek, de a hívők hitét nagyon próbára teszi (Zsolt 11,3-5; 73,2-5). Ezért gondoljunk Isten lényének roppant terjedelmére, örök erejére, végtelen bölcsességére és abszolút szuverenítására. Kísértések idején különösen hasznos ez. Személyes megtapasztalásaink Istennel szintén erősítenek a kísértésekben. Ezekre gondoljunk ilyenkor, magunkban ezt mondva: „Hányszor tapasztaltam meg a Szentlélek által Isten erejét, kegyelmét, létezését, jóságát, szeretetét és kegyelmét. Hányszor tette Isten békéssé a lelkiismeretemet, mikor jelezte, hogy megbocsátott! Mikor kegyelmén és dicsőségén elmélkedem, micsoda lelki erőt nyerek!

  b. Ha értelmed nem képes felmérni az örök dolgokat, akkor imádd Isten végtelen nagyságát és dicsőséges tulajdonságait. Amit értelmünkkel nem tudunk megragadni, az a hit és imádat tárgyát képezi. Ilyenek a végtelen dolgok. A hit és az imádat nyugalmat és beteljesedést adnak akkor, mikor az értelem csak megfullasztana. Amikor meghajolunk Isten végtelen nagysága és dicsősége előtt, mikor Ő a mindenünk, megnyugszunk a végtelenre gondolva (Róm 11,33-36).

  c. Ha nehéz számunkra a végtelen dolgokra gondolni, akkor figyeljük meg a látható világban hagyott nyomokat. Például Isten minden tulajdonságát megtapasztalhatjuk személyesen: szeretetét a krisztusi megváltásban, erejét a próbák idején, bölcsességét a szabaduláskor, igazságát fenyítéskor, szentségét a vele való közösségben, stb. Ezek által dicsőíthetjük és csodálhatjuk azt, ami végtelen terjedelmű és felfoghatatlan.


  III. Gondoljunk Isten mindentudására.


  a. Ha Istennel járunk, akkor állandóan emlékezhetünk arra, hogy Ő jelen van és ismeri minden gondolatunkat, látja minden tettünket. Gondoljunk mindentudására és mindenhatóságára főleg a kövektező helyzetekben:

  b. Amikor kísértések jönnek és fennáll a vétkezés veszélye, tudnom kell, hogy Isten mindent lát és tud rólam (Zsolt 139,1-3). Ha kísértések idején eszünkbe jutna, hogy Isten szent szeme tekint ránk, jobban tartanánk a bűntől és félnénk a vétkezéstől. A hívő például Isten jelenlétére és mindentlátó szemére gondol a világi társaságban is, hogy ne hozzon szégyent Urára.

  c. Amikor egyedül vagyok és senki fia nem láthat, akkor is jusson eszembe, hogy Isten jelen van és lát. Ami vagyok egyedüllétemben annyi vagyok és nem több. Egyedüllétünkben, mikor elengedjük magunkat, mindenféle gondolat – sok közülük haszontalan – áraszthatja el elménket. Ilyenkor kövessük a zsoltáros példáját (Zsolt 16,7-8), azaz szüntelen Istenre gondolt, hogy Ő vele van, és ez betöltötte értelmét és szívét szent tisztelettel az Úr iránt.

  d. Nagy nehézségek és veszélyek idején. Ezt tette Pál apostol a legnehezebb pillanatban (2Tim 4,16-17a). Isten ismeri a nehézségben levő gyermekeit és bátorságot ad nekik olyankor (Dán 3,17-18). Isten megnyitja hitszemeinket, hogy lássuk dicsőséges jelenlétét és akkor többé nem félünk a körülményektől (2Kir 6,15-17). Isten jelenléte vigasztalta Krisztust is (Jn 16,32).

  e. Különleges gondviselések idején lássuk meg, hogy az Úr volt és van velünk, ahogyan Jákób is tette Peniélnél (1Móz 32,29-30).


  IV. Gondoljunk Isten mindenhatóságára.


  a. Aki hisz Isten létezésében nem kételkedhet mindenhatóságában. Létezése és ereje összetartoznak (Róm 1,20). Mégis sokszor kételkedünk erejében. Pedig az Úr elvárja, hogy higgyünk hatalmában (1Móz 17,1; Jób 42,2; Zsolt 62,12). Isten szükségesnek látta, hogy sokszor emlékeztessen hatalmára, mert annyira könnyen elismerjük, hogy az embereknek hatalmuk van és sokszor azt csinálhatnak, amit akarnak (ld. Nebukadneccár esetét).
Lehetetlen Isten előtt járnunk, dicsőségére élnünk valóságos békével szívünkben, ha elménkben nem gondolunk folyamatosan Isten mindenható erejére. Amikor népe vészhelyzetben van, Isten felszólít, hogy gondoljunk mindenható erejére (Ézs 40,28-31).

  b. Isten elvárja, hogy közösségben legyünk vele - vele járjunk és vele éljünk. Ezért kéri, hogy szívből szeressük Őt. De ez csak úgy megy, ha örömmel és boldogan gondolunk Rá. Csak ha bőségesek bennünk az Istenről való szent gondolatok, ha édes számunkra az elmélkedés, állja ki hitünk a rázúduló próbákat. Ezek bizony felszínre hozzák, hogy lelki emberek vagyunk-e vagy sem.


10. Segítség az Isten személye feletti elmélkedéshez (első rész)


  I. Bevezetés


  a. A keresztyénségben semmi sem olyan nehéz, mint a mennyei és a lelki dolgokon történő elmélkedés. Ezért következzen néhány segítség ehhez.


  II. Segítség – Kezdetnek gondolkozz el azon, hogy értelmed
  mennyire gyenge, szétszórt, és emiatt képtelen a lelki és
  mennyei dolgokra gondolni. Ez indítson alázatra.


  a. Miért tűnik olyan nehéznek a lelki és mennyei dolgokon történő elmélkedés? Hát nem szeretnénk többet tudni róluk és erejüket érezni a szívünkben? Azt gondoljuk, hogy időnket elfecséreljük azokra gondolva? Hát nem ezek az egyetlen dolgok, amelyek méltók gondolatainkhoz? Hozzájuk képest nem értéktelen szemét minden egyéb dolog? Lehet, hogy azért találjuk olyan nehéznek, mert lelkünk eredetileg talán nem arra lett teremtve, hogy lelki és mennyei dolgokra gondoljon? Micsoda ostoba gondolat! Tényleg azt hisszük, hogy Isten megteremtett bennünket, azután pedig nem adott képességet, hogy szeretettel és gyönyörűséggel gondoljunk rá?

  b. A mennyei és lelki dolgokon történő örömteli és könnyed gondolkodásban tapasztalt nehézségeink saját hibánkból fakadnak és bűnösségünk eredménye. Értelmünk azért lett megteremtve, hogy mindenekelőtt Istenre gondoljon. De a bűn betöltött bennünket Isten iránti ellenségeskedéssel. Ezért tehát a lelki és mennyei dolgokon történő gondolkodásban tapasztalt nehézségünk saját bűnünk és büntetésünk. A mi bűnünk miatt van az, hogy állandóan hiábavaló, kéjvágyó és gonosz dolgokra hajlunk (Ef 4,17-19; Tit 3,3). A mi büntetésünk ez, mivel jelenleg képtelenek vagyunk Istenre gondolni és méltányolni Őt, aki lelkünk legfőbb java, akiben egyedül találhatunk nyugalmat és békét. Most sötétség, zűrzavar és félelmek töltenek el, olyanok lévén, mint „egy háborgó tenger, amely nem nyughatik és amelynek vize iszapot és sárt hány ki” (Ézs 57,20).

  c. A kegyelem által azonban értelmünk megújult és részben megszabadult a gonosz és ostoba gondolatok fogságából. A bűnös romlottság ereje már nem uralkodik rajtunk, hogy elidegenítsen Isten életétől vagy értelmi ellenségeskedést szítson. Akik lelkileg megújultak, már nem járnak „elméjüknek hiábavalóságában” mint mások (Ef 4,17). Mégis a hívő értelmében marad egy kevés ebből a „hiábavalóságból”, ami még mindig hatékonyan dolgozik bennünk, betöltve elménket kételyekkel és elkalandozó gondolatokkal. Olyanok vagyunk, mint az, aki súlyos sebet kapott teste egyik lényeges pontján és felgyógyulása ill. a haláltól való megmenekülése után is még gyenge és erősen sántít. Értelmünk hiábavalósága meggyógyult annyira, hogy megmeneküljünk a lelki haláltól, de rettenetes gyengeségben hagyott minket, ami komolyan akadályoz abban, hogy könnyedén gondoljunk a mennyei és lelki dolgokra.

  d. Akik bármennyit is fejlődtek a keresztyén életben, eléggé tudatában vannak ennek az értelmi hiábavalóságnak. Ez lelkük legnagyobb terhe és vágyódnak a nap után, mikor értelmük teljesen megújul és örökre megszabadul ettől a hiábavalóságtól. Ők tudják mit jelent Pállal együtt felkiáltani: „Ó, én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” (Róm 7,24). Háború idején mindenki számára magától értetődő, hogy szemmel tartja az ellenséget. De amennyire jó a látható ellenségre ügyelni, annyira rossz megfeledkezni a nem látható ellenségekről, az árulókról.

  e. Egy bölcs kormánynak előbb gondja van az árulókra a saját hazájában, mert tudja, hogy árulás esetén hiábavaló lesz minden küzdelme az ismert ellenséggel szemben. Így van ez abban a harcban is, amelyre mi vállalkoztunk, mert mindenféle ellenségbe ütközünk, amely nyíltan és láthatóan mutatkozik előttünk kísértések formájában, hogy lelkünket félrevezesse, egyenesen a romlásba. Ezekre ügyelnünk kell és igyekezzünk legyőzni azokat. De ott az értelem belső hiábavalósága is, ami mindent elkövet, hogy eláruljon, meggyengítsen és meghiúsítsa bennünk a kegyelem munkáját és megnyissa szívünk ajtaját átkozott ellenségeink előtt. Ha nem teszünk meg mindent, hogy leleplezzük, elfojtsuk és elpusztítsuk ezt az árulót, nem aratunk győzelmet lelki hadviselésünkben.

  f. Ezért ha nehéznek tűnik a mennyei és lelki dolgokon történő elmélkedés, jusson eszedbe az értelem hiábavalósága, amely bizonyos mértékben bennünk marad és tanítson alázatra. Ilyeténképpen származhat valamennyi jó is ebből a keserű gyökérből és kijöhet valami jó is az evőből. Ha azt tapasztalod, hogy gondolataid elkalandoznak, amikor Istenre és szövetségére, amelybe kegyelemből beléphettél, igyekszel gondolni, ha emlékszel a miértre és megalázod magad, akkor hasznot húzhatsz lelki alkalmatlanságodból. Mondd önmagadban: elkezdtem Istenre gondolni, Krisztus Jézusban sugárzó szeretetére és kegyelmére és az iránta való szeretet kötelességére. De néhány perc után észrevettem, hogy gondolataim a föld határáig kalandoznak. Ahelyett, hogy Istenre gondolnék, elkezdtem hasztalan, földi dolgokra gondolni és milyen nehéznek bizonyult visszaterelni gondolataimat Istenhez. „Ó, én nyomorult ember!” Micsoda átkozott ellenséget fedezek fel magamban. Szégyellem magam. „Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” Az ilyen megalázó gondolatok végül legalább annyira jót tesznek nekünk, mint az elején eltervezett elmélkedés Isten személyén.
  Míg e világon tartózkodunk, nem szabadulunk meg teljesen az értelem ezen hiábavalóságától. De ha nem is leszünk lelki Sámsonok, mégis teljes erőbedobással igyekezzünk megerősíteni értelmünket a lelki és mennyei dolgokra való állandó gondolásra. Amikor a megszentelő kegyelem rávezette értelmünket a lelki és mennyei gondolatok fejlesztésének habitusára, akkor ez annak lesz köszönhető, hogy a békesség Istene teljesen megszentelte lelkünket, értelmünket és testünket. Ilyen módon őriz feddhetetlenül bennünket Jézus Krisztus eljövetele napjára (1Thessz 5,23).


  III. Segítség – Fontold meg, mennyire nehezedre esik rávenni
  értelmedet, hogy helyesen és állhatatosan gondolkozz a
  mennyei és lelki dolgokon.


  a. Az emberek azt gondolják, hogy uralni tudják gondolataikat és képesek bármikor bármire gondolni, tetszésük szerint. Nem gondolják, hogy esetleg segítségre volna szükségük. Az igazság az, hogy nem tudják helyesen kezelni gondolkodásukat. De semmi sem győzheti meg őket erről az igazságról, csak ha megpróbálnak a mennyei és lelki dolgokra gondolni. Maga Pál sem gondolta, hogy önmagában alkalmas a lelki dolgokra. „A mi alkalmatos voltunk az Istentől van (2Kor 3,5). Pál főleg az evangélium szolgáiról beszél és azokról a lelkimunkásokról, akik a legjobban fel voltak szerelve lelki ajándékokkal és képességekkel (6. vers). És ha ez vonatkozik rájuk, akkor mennyivel inkább ránk, akik nem rendelkezünk az ő kegyelmükkel és ajándékaikkal!

  b. Ezért, ha az emberek azt képzelik, hogy képesek Isten kegyelme és a Szentlélek segítsége nélkül mennyei és lelki dolgokra gondolni, hamarosan ráébrednek gyengeségükre és tehetetlenségükre. És amikor kudarcot vallanak és nem látják a dolog okát, élettelen, sivár állapotban maradnak életük minden napján. Természetes képességeink által is képesek vagyunk Istenre és a mennyei dolgokra gondolni a róluk meglévő tudásunk szerint. De ha ezek által tennénk, nem bizonyíthatnánk, hogy lelki emberek vagyunk, mert valószínűleg hiányozna ezekből a gondolatokból a hit, a szeretet, az öröm és a kegyelem. Az ember ilyenkor csak úgy gondol rájuk, mint amikor valaki egy olyan témára gondol, amit az iskolában tanult. Senki sem képes önerőből hitet, szeretet és örömöt előcsalni, mikor a mennyei és a lelki dolgokra gondol. A mennyei és lelki dolgokban tapasztalt hitet, szeretetet és örömet csak Isten termelheti ki bennünk. Ezért jó azon elmélkedni, hogy mennyire nem tudunk a mennyei és lelki dolgokra gondolni Isten kegyelme és a Szentlélek segítsége nélkül. Ne legyünk olyanok, mint akik azt mondják, hogy Isten kegyelmének segítsége nélkül is el tudják végezni lelki kötelességeiket.


  IV. Segítség – a fegyelmezett elmélkedés művészete


  a. Fegyelmezett elmélkedés alatt valamilyen választott lelki témán történő rendezett, fegyelmezett gondolkodást értünk. Az ilyen fajta elmélkedés célja serkenteni a szívet és a lelket, hogy átérezze a gondolt téma jóságát vagy rosszaságát.
  A fegyelmezett elmélkedés különbözik a bibliatanulmányozástól, melyben a fő cél az igazság megtanulása és mások számára történő hirdetése. Különbözik az imádságtól is, mert az ima Isten felé irányul. A fegyelmezett elmélkedés célja, hogy serkentsük szívünket a szeretet, gyönyörködés és alázat megtapasztalására.
  A fegyelmezett elmélkedés nem ugyanaz, mint lelki embernek lenni és lelki gondolatokkal rendelkezni, amelyek természetes módon keletkeznek a megújult szívben. Egyes emberek tehetségesek a lelki gondolatok terén, bár teljesen képtelenek fegyelmezetten, rendszeresen egy lelki témán gondolkodni. A fegyelmezett elmélkedés olyan művészet, amit el kell sajátítani. Szükségessé teszi a természetes képességek és tehetségek használatát, amelyeket némelyek a gyengeség és tudatlanság miatt nem fejlesztettek ki megfelelően.
  Ne bánkodj, ha még nem tudsz a fegyelmezett elmélkedéssel megbírkózni. Ez nem jelenti azt, hogy nem vagy lelki ember. Ha szíved sok gondolatot táplál Istennel és a lelki dolgokkal kapcsolatosan, ha ezek úgy törnek fel belőled, mint a bugyborékoló víz a forrásból. Ha mindig készen vagy lelki gondolatokat táplálni magadban és mihelyt lehetőség van rá a megszokott módon jönnek elő, ha minden erőfeszítéseddel azon vagy, hogy azonnal megértsd azokat a bibliai igazságokat, amelyek segítenek békességet és örömet találni a Krisztusban és az evangélium dolgaiban kinyilatkozó Isten feletti gondolkodásban, akkor minden bizonyíték arra mutat, hogy lelki ember vagy, ha nem is vagy képes fegyelmezett elmélkedésre.

  b. Meglehet, hogy valaki nem képes egy világméretű üzletláncot kiépíteni, viszont elég tehetséges egy kis magánbolt működtetésére, amivel úgyanolyan jól tud magáról gondoskodni, mint a kiterjedt áruházlánc főigazgatója. Így van ez sokakkal, a fegyelmezett elmélkedés meghaladhatja képességüket, de attól még sok örömteli lelki gondolatuk lehet Istenről, ami ugyanolyan jó hatással van rájuk.

  c. Mivel azonban a fegyelmezett elmélkedés szükséges feladat és a legfőbb eszköz, amely által lelki gondolataink működésbe hozhatók, figyeljünk a következő tanácsra: a kegyelem akármilyen mértékével is bírjunk szívünkben, nagy erőfeszítés és nehézség nélkül nem tudjuk azt a lelki elmélkedésben vagy egyébb lelki feladatainkban érvényesíteni.
  Ennek a kegyelemnek a valóságát a Szentlélek ülteti el és munkálja ki értelmünkben, új természetünk legfontosabb részeként, mert Isten „alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre” (Ef 2,10). Ha azonban azt akarjuk, hogy a kegyelem megerősödjön bennünk, komoly ápolást, éberséget és lelki erőfeszítést igényel. A legjobban termő föld is, ha nem trágyázzák meg, nem fog sokáig jó termést hozni. Ne gondold, hogy lelki értelmed folyamatosan és készségesen fog Istenre, Krisztusra és a lelki, mennyei dolgokra gondolni, ha elhanyagolod. Ha egy szegény ember meggazdagodhat itt a földön kemény munka nélkül vagy egy gyenge ember megerősödik és egészséges lesz táplálék és mozgás nélkül, akkor te is lelki gondolkodású ember maradhatsz minden erőfeszítés nélkül!


  V. A lelki gondolkodás gyakorlati lépései


  a. Ha lelki emberek akarunk lenni, vigyázzunk állandóan, hogy ne lepjenek el ostoba gondolatok (Mk 13,37; Péld 4,23).

  b. Ha lelki gondolkodású egyének akarunk lenni, kerüljünk gondosan minden felesleges kapcsolatot olyan emberekkel és dolgokkal, amelyek értelmünket és szívünket földi, érzéki magatartásra csábítják (Zsolt 39,1-3).

  c. Ha lelki gondolkodásúak akarunk lenni, fegyelmezzük értelmünket, hogy állandóan lelki dolgokra gondoljon, emélkeztetve magunkat ennek a feladatnak szükségességére és hasznára.

    i. Minél lelkibb egy feladat, annál inkább hajlik értelmünk annak elhanyagolására vagy bizonytalan időre történő elhalasztására. Az elmélkedés teljesen lelki feladat, amit mások nem látnak és ezért nem kapunk érte dicséretet az emberektől. Ez egy másik oka annak, hogy sokan nem gyakorolják, mert jobban szeretik az emberektől kapott dicséretet Isten dicséreténél. Ezért az egyetlen motiváló eszköz a lelki dolgokon történő elmélkedésre „a Krisztus szeretete” (2Kor 5,14).

  d. Ha lelki gondolkodású emberek akarunk lenni, akkor töltsük meg készségesen lelkünket a mennyei dolgok világosságával és ismeretével (Kol 3,16).

  e. Ha lelki gondolkodásúak akarunk lenni, ne szűnjünk meg a Sátánnak ellenállni, aki mindent elkövet azért, hogy ne gondoljunk Istenre és a lelki dolgokra.

  f. Ha lelki gondolkodásúak akarunk lenni, akkor ne engedjük, hogy a keserűség bármilyen gyökere feltörjön bennünk és beszennyezzen, és ne tűrjük meg semmilyen kívánság (gonosz gerjedelem) vagy züllés uralmát felettünk.

  g. Ha lelki emberek akarunk lenni, akkor öldököljük meg a világra irányuló érzelmeinket és kívánságainkat. Földi szükségleteink kielégítését szolgáló erőfeszítéseinket pedig jellemezze a mérséklet (megelégedettség).
  Ha ezeket nem tesszük, nem tudjuk megőrízni szívünket a kegyelem erejében. Ha pedig szívünk nincs mindig a kegyelem erejétől áthatva, a lelki dolgok nem fognak állandóan örömet szerezni nekünk.


11. Segítség az Isten személye feletti elmélkedéshez (második rész)


  I. Bevezetés a folytatáshoz


  a. Némelyek, miután elolvasták a lelki gondolkozású embert meghatározó követelményi listát, könnyen azt mondhatnák, hogy az idejük minden percét igénybe venné. Az ilyenek szeretnének ugyan lelki emberek lenni, de sokkal könnyebb úton-módon, anélkül, hogy meg kellene tagadják önmaguktól ennek az életnek előnyeit és élvezeteit.
  Az ilyenek részére válaszom az, hogy ha időnk legfőbb részét nem ezekkel a dolgokkal töltjük, akármit is gondoljunk magunkról, az igazság az, hogy nincs sem életünk, sem békességünk. Mindennek első zsengéjét Istennek kellett felajánlani. Az áldozatok esetében, Isten magának követelte a vért és a belső részek kövérjét. Ha a legjobb nem az Övé, akkor nem kell Neki semmi.
  Ugyanez vonatkozik az időre. Ha jobban el tudod tölteni idődet és életedet mással, akkor csak rajta. De gondolod, hogy azért születtél e világra, hogy teljes idődet és erődet a pénzkeresésre és a világi örömök élvezésére költsed? Van időd enni, inni, földi dolgokról beszélni, de nincs időd Istennek élni életed legnagyobb részében? Te is a következő törvény hatálya alatt jöttél e világra: „Elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik” (Zsid 9,27). Életedet kizárólag abból az okból kaptad, hogy felkészülj erre az ítéletre. Ha elhanyagolod ezt a készülést, ha időd fő részét nem az arra a napra való felkészülésre használod, annak ítélete alá kerülsz, ráadásul örökre.

  b. Nem áll szándékomban elvonni téged a törvényes földi kötelességek elvégzése elől, hanem a lelki kívánságokat és gondolatokat figyelmedbe ajánlani, hogy azok uralják minden tevékenységedet. A lelki gondolkodáshoz szükséges dolgok nem rabolják el idődet, amelyre szükséged van a földi munkáidhoz, hanem megszentelik minden tevékenységedet.
  Némelyek, a kegyelem helyes használata révén, annyira mennyei gondolkodásúak lettek, hogy egyáltalán nem érdeklik őket a földi dolgok. Teljesen átadták magukat a mennyei elmélkedésnek, úgyhogy sokat növekedve a kegyelemben a lehető legközelebb kerültek a mennyei dicsőséghez itt a földön. De mások, akiknek értelmét nem készítette fel a kegyelem, visszavonultak a kolostori életbe, ahol az ördög, a világ, érzéki vágyak, babonák és mindenféle gonosz követte őket, megtalálta és megszállta őket, ami kibeszélhetetlen károkat és botrányt okozott a keresztyénségnek.
  Az átlagos keresztyén nem képes és kétségtelenül nincs is szabadsága arra, hogy visszavonuljon minden földi kötelességtől. Mégis minden keresztyén hivatása Istennek élni, Őt dicsőíteni munkahelyén és minden földi tevékenységében.
  Ellátni egy bizonyos munkát, és jól elvégezni azt, nagyon dicséretes. Ha nem egyébért, mert visszatartja az embereket a testi erkölcstelenségekbe és káros szenvedélyekbe való elmerüléstől. Az embereket tág értelemben két csoportra lehet felosztani. Vannak dolgos emberek és vannak olyanok, akik idejüket semittevéssel és élvezetekkel töltik. Általában jobb társaságot jelentenek a dolgos emberek. Azonban a munkával nagyon vissza lehet élni. A földiekre való gondolás, a bírásvágy (kapzsiság, pénzsóvárság) vagy a munkával való túlzott elfoglaltság, amely elrabolja időnket a szent feladatoktól, mind olyan hibák, amelyekbe az emberek rossz gondolkodás miatt esnek bele. De nincs egyetlen olyan törvényes szakma vagy hivatás, amely abszolút módon kizárja a lelki gondolkodás kegyelmét. Sokan dolgozhatnak a legalacsonyabb rendű munkákban és mégis lehetnek lelki gondolkodásuak, míg mások dolgozhatnak a legjobb és legkönnyebb munkahelyeken és lehet, hogy sohasem gondolnak a lelki dolgokra.

  c. Vegyük például a hivatásos lelkipásztort. A lelki munkára elhívott férfiaktól elvárják, hogy értelmük telve legyen a lelki és mennyei dolgok ismeretével. Tanulmányozniuk kell azokat, elmélkedniük felettük, kívülről megtanulni azokat, hogy hatékonyan prédikálják másoknak. Azt mondanátok: „biztos, hogy az ilyen férfiak nagyon lelki emberek!” De ha nem tesznek többet, mint amit az előbb felsoroltam, akkor nem tesznek többet mint a nyomdászok, akik ugyan értenek a nyomtatáshoz és ismerik az ábécé betűit, de nem szeretnek könyvet olvasni a maguk hasznára. Hasonlóképpen, valaki telve lehet lelki dolgok ismeretével és sohasem gondolkozik rajtuk saját lelki javára. Ennek oka világos: sokkal több éberséget, gondoskodást, alázatot kíván egy lelkipásztortól a lelki gondolkodás, mint más embertől a saját elhivatása. Ha egy lelkipásztor nem lelki ember, prédikációinak ereje jelentősen gyengül és még ő sem fog épülni a saját szolgálatából. Aki prédikál, előbb meg kell tennie mindent, hogy saját szívében tapasztalja meg a másoknak hirdetett igazság erejét. Világos, hogy ezen a területen legalább akkora a kudarc a pásztorok között, mint a többi keresztyén között, akik polgári állásban dolgoznak.

  d. Bár a kemény munka őszinte hivatást jelent minden munkaterületen, mégis, ha az emberek nem tesznek meg mindent, hogy lelki gondolkodásuak legyenek munkahelyükön, nincs sem életük, sem békességük. Tehát az összes felsorolt dolog nagyon szükséges a lelki gondolkodáshoz. Nem tudom felfogni, hogyan lehetne egyet is kihagyni. Valójában többre van szükség. Ha a tekercset elégetik, másikat kell írni és sokkal több dolgot kell hozzáadni (Jer 36,28).
  Azt a kifogást, hogy ezek a dolgok összes időnket elvennék, könnyen meg lehet cáfolni. Az emberek legalább annyi dolgot elvégezhetnek lelki gondolkodásúként, mint testi gondolkodásúként. A lelki gondolatok nem akadályoznak jobban a munka elvégzésében, mint az ostoba, hiábavaló, világi, érzéki gondolatok – ráadásul sok ember bőven talál időt, hogy ezek felett merengjen munka közben! Ha megtöltesz egy virágcserepet földdel, még mindig önthetsz rá egy nagy adag vizet, amely megfér a földdel ugyanabban a cserépben. Hasonlóképpen, szükséges e világ földi dolgaival megtöltened értelmedet, de attól még mindig képes vagy betelni a kegyelem akkora mértékével, hogy hűséges maradj Isten iránt.
  A lelki gondolkodás sohasem marad meg és a felsorolt követelményeknek sem lehet helyesen eleget tenni, ha nem szánjuk rájuk időnk egy részét. A következőkben azokhoz szólunk, akik szeretnek idejük egy részét a szent feladatokra szánni, mint például az imádkozásra és a Biblia olvasására.


  II. Segítség – válasz egy időpontot, mikor a földi gondok nem
  foglalkoztatnak.


  a. A legjobb idő az, amely árat követel. Soha ne akarjunk Istennek olyasmivel szolgálni, ami nem kerül semmibe. Ne is szánjunk Neki olyan időt, amely nem követel önmegtagadást. Ne várjuk, hogy növekedjünk a lelki gondolkodásban, ha Isten dicsőítésére csak azt az időnket szánjuk oda, mikor nincs semmi tennivalónk vagy fáradtság miatt semmi egyebet nem tudunk csinálni. Ez az egyik oka annak, hogy az emberek ridegek, megszokásból hívők és élettelenek lelki feladataikban. Amikor a test és az értelem fáradtak, az emberek azt gondolják, hogy most kell jöjjenek Isten elé, hogy tanulmányozzák a dicsőségével és lelkük üdvösségével kapcsolatos rendkívüli dolgokat. De éppen ez az, amit Isten elítél (Mal 1,8). Úgy a természet törvénye, mint a szent feladatok megkívánják, hogy adjuk a legjobbat magunkból Istennek. Akkor hát szánjuk Istenre azt az időt, amikor még egy emberi vezető előtt sem tudnánk megjelenni? De sajnos az emberek sokszor ezt az időt választják az egyéni áhítatra. Jó lenne itt megállni egy pillanatra és elgondolkozni azon, hogy a múltban milyen időt szenteltünk Istennek mint önkéntes, jóillatú áldozat, hogy elszégyellve magunkat a jövőben jobban cselekedjünk. A legjobb idő az, amikor szellemi erőnk és természetes frissességünk a legjobb és legaktívabb. Ne bízd a véletlenre. Legyen az időpont kiválasztása is egy önkéntes áldozat Isten számára. Hadd legyen az a legjobb időpont.


  III. Segítség – szánj időt felkészíteni értelmedet a lelki
  gondolatokra.


  a. Ne siess a mennyei gondolatok közé mielőtt felkészítetted volna szívedet és értelmedet (Préd 5,1-2). Előbb minden erőfeszítéseddel igyekezz megérteni Isten félelmetes szentségét és azon dolgok mennyei természetét, amelyeken elmélkedni szándékszol, hogy megfelelő tisztelettel és félelemmel közeledj Istenhez és a mennyei dolgokat szent és egészséges tisztelettel kezeld. Gondolataink olyanok, mint Jákób és Ézsau. Lelki és testi gondolatok egymással harcolnak ugyanabban a méhben. Sokszor a bűnös gondolatok Ézsauja jön ki előbb és egy ideig úgy néz ki, hogy ő lesz az elsőszülött. De ahol az Isten iránti tisztelet „elkergette ezt a szolgálót a fiával együtt” (1Móz 21,10), az értelem szabad lesz, hogy a lelki dolgokra összpontosítson.


  IV. Segítség – ne csak kötelességtudatból elmélkedj a mennyei
  dolgokon.


  a. Ne elmélkedjünk Isten személyén és a mennyei dolgokon csupán mert szükségét érezzük vagy mert úgy érezzük ez a kötelességünk és nem illik elhanyagolni.
  Ha lelkünk valamikor megkóstolta, hogy kegyelmes az Úr, ha a múlt elmélkedései az Úr felett örömteliek voltak, ha a lelki dolgok felvillanyozták elménket és szívünket, akkor a lélek komoly vágyakozással lát neki ennek a feladatnak remélve, hogy megismétlődik tapasztalata. Ezért tehát tégy meg mindent azért, hogy gyönyörködj a lelki dolgokban és akkor felettük való elmélkedésed édes lesz.
  De ha ezen előkészületek után is úgy találod, hogy még mindig képtelen vagy lelki gondolatokra összpontosítani, akkor fogadd el a következő tanácsot.


  V. Segítség – kiálts Istenhez segítségért.


  a. Valld meg, hogy szükséged van több világosságra a lelki dolgokat illetően, hogy megszűnjön az értelmedre borult sötétség. Valld meg gyengeségedet, hogy nem tudod megállítani kalandozó gondolataidat, amikor a szent dolgokra kellene gondolnod, és imádkozz, hogy Isten erősítse meg értelmedet. Ha elmélkedésed csak arra jó, hogy meglásd és érezd értelmed sötétségét és gyengeségét arra késztetve, hogy Istenhez kiálts több kegyelemért és lelki erőért, akkor gondolataid már jó munkát végeztek még ha nem is azt, amit terveztél. Tekints például Ezékiás királyra (Ézs 38,14). Amikor lelke minden erejével igyekezett közösségben lenni Istennel, összetört és összezavarodott gondolatok közzé süllyedt saját gyengeségének köszönhetően. De továbbra is Isten segítségét kérte. Bár imája nem volt több csipogásnál, Isten elfogadta azt. Ezékiás felkiáltott: „Uram, szenvedek, segíts rajtam!” Hasonlóképpen, ha elmélkedés közben értelmünk homálya és gyengesége gyötör, mi is kiáltsunk fel: „Uram, szenvedek, segíts rajtam!”


  VI. Segítség – válassz magadnak egy elmélkedési témát.


  a. Néhányat már említettünk. Témát azonban választhatunk némely lelki élményünk közül is vagy valamilyen figyelmeztetést, amit nemrég kaptunk Istentől. De lehet olyanvalami is, ami figyelmünkbe került Isten Igéjének olvasása és hallgatása közben. De gondolataink legfőbb témája mégis csak az Úr Jézus Krisztus személye és kegyelme legyen.


  VII. Segítség – ne kedvetlenítsen el, ha minden erőfeszítésed
  ellenére, kevés sikert arattál.


  a. Ne kedvetlenítsenek el a nehézségek. Jusson eszedbe, hogy Istennel van dolgod. „A megrepedt nádszálat nem töri el és a pislogó mécsest nem oltja ki.” Akarata az, hogy senki ne „csúlfolja ki a kicsiny kezdetet” (Zak 4,10). Ha ebben a feladatban kész a mi elménk, az Úr elfogadja azt, a szerint amink van és nem amink nincs. Aki az Úr elé csak az összetört vágyak és röpke fohászok filléreit tudja hozni, nem marad el azoktól, akik képességeik és tehetségük nagy feleslegeséből adakoznak. Ha feladjuk csak azért, mert nem tapasztalunk gyors sikert, ez gőg és hitetlenség. Ha semmi egyébbel nem maradunk elmélkedésünkből, mint saját hitványságunk és méltatlanságunk megsejtésével, már nyereséget könyvelhetünk el. De „a gyakorlat teszi a mestert.” Akik lelkiismeretesen kitartanak ebben a feladatban napról napra több világosságuk lesz, bölcsebbek és tapasztaltabbak lesznek a lelki dolgokban, míg eljutnak a könnyed és sikeres elmélkedésre.


12. Hogyan vonja ki Isten szívünket a világból


  I. Bevezetés


  a. A menny és a föld között dúló harc az emberek szívéért és értelméért folyik. A világ végső törekvése az emberek szívét és értelmét birtokolni. Viszont a világ a bűn miatt Isten átka alatt van. Ezért a legsúlyosabb dolog, amit tehetünk, hogy szívünket és értelmünket eladjuk a világnak. Istenünk azt mondja, hogy szívünket Neki adjuk (Péld 23,26).

  b. Istenünk célja, hogy szívünk, értelmünk az Övé legyen, mégpedig úgy, hogy szeressük Őt teljes lényünkkel (5Móz 10,12). Ennek érdekében körül fogja metélni az ember szívét, hogy újra Neki éljen (5Móz 30,6). De a világ is küzd az emberért hizelgő és sokat ígérő szavakkal, képekkel kecsegtetve őt. Ha viszont az ember a világot jobban szereti Istennél, akkor vele együtt fog elveszni (Péld 1,24-31).

  c. Szívünk és értelmünk a rendelkezésünkre álló valódi dolgok közül az egyetlen, amelyet oda tudunk adni, lelkünk egyetlen képessége, amellyel önmagunkat másoknak adhatjuk, hogy másokéi legyünk. Minden egyéb képességünk arra van, hogy kapjunk. Ezért csak szívünkkel és értelmünkkel adhatjuk oda magunkat Istennek úgy, ahogyan ezt Ő kívánja.

  d. Ezért, ha szívünket Isten kegyelme árasztja el, lelkünket az Ő útjaira tereljük. Ellenállunk a kísértéseknek és a halálos veszélyeken is átmegyünk. Az Isten akaratának alávetett lelket könnyen lehet irányítani és a Teremtő képére formálni. De ha az énünk és a világ irányít, szívünk csökönyös, gőgös marad, messze az igazságosságtól.

  e. Szívünket vagy Isten lelke irányítja, és akkor lelkiek vagyunk, vagy a világ, és akkor világiak. Szívünk vagy Istené, vagy a világé. Isten célja szívünket kivonni a világból és önmagához vonni, amit a következőképpen tesz:


  II. Szívünk a világból való kivonásának módjai


  a. Isten sokféleképpen mutatta meg e világ dolgai iránti megvetését azzal, hogy a lelki és mennyei dolgokat magasztalta fel.

    i. Sajnos a bűneset után a világ az Istentől való eltávolodás kísértésének állandó lakhelye. Akik a világot szeretik, azokban nincs meg az Atya szeretete (1Jn 2,15-16).

  b. Isten főleg Krisztus életében és kereszthalálában mutatta meg e világ dolgai iránti megvetését.

    i. Ha lett volna e világban olyasmi, ami valódi értéket hordoz, akkor az Úr Jézus biztosan élt volna vele. De sosem volt neki többje, mint a mindennapi kenyér, amiért mi is imádkozunk (Mt 6,11).

    ii. Krisztus keresztjének lelki kiválósága értéktelenné teszi a világot és ami benne van (Gal 6,14). A hívő számára a világ halott és nem szereti azt. Míg az ÓT-ban sok tanítás és ígéret a földi dolgokra vonatkozott, addig az ÚT-ban a lelki és örök dolgokra utalnak. Az Úr nem vonta meg egyházától a földi ígéreteket, míg meg nem mutatta nekik kielégítően azok ürességét, értéktelenségét, elégtelenségét az ember lelki kielégétésére. Ezt pedig Isten Krisztus keresztje által tette (2Kor 4,16-18).

    iii. Akkor mivel magyarázható az a sok erőfeszítés és kemény munka a világ dolgai utáni hajszában? Mire való az egész? Csak arra, hogy gondoskodjunk családunkról vagy, hogy hírnevet, élvezetek szerezzünk magunknak? Senkit sem beszélünk le arról, hogy keményen dolgozzon törvényes hívatásában. De sokak esetében a családról való gondoskodás csak kifogás, amely a világ dolgai iránti szégyenteljes szeretetet takarja.

  c. Isten az apostolokkal való bánásmódjában is megmutatta e világ dolgai iránti megvetését.

    i. Mint egyházalapítók, megillethette volna őket, ha nem is a pápa palotája, legalább a bíborosi vagy püspöki rang és luxus. Ehelyett az Úr megengedte, hogy apostolai elszenvedjék az emberek gyűlölelét, üldöztetéseket, hogy ne élvezhessék életüket. Szegénységben, ínségben, megvetésben születtek és haltak meg. Viszont Isten a világosság, kegyelem, buzgóság és szentség példaképeit faragta belőlük.

    ii. Ezzel az Úr azt jelzi, hogy neki nem fontos evilági boldogságunk. Irántunk való szeretetét egyáltalán nem aszerint kell megítélnünk, hogy mennyi anyagi jót biztosít nekünk (1Kor 4,9.11.13).

  d. Továbbá, Isten azzal mutatja meg e világ dolgai iránti megvetését, hogy a világi javak legtöbbjét a leggonoszabb embereknek és ellenségeinek adta.

    i. Milyen kevés jutott természetes földi kincsekből és hatalomból Izráelnek, Egyiptomhoz, Asszíriához és Babilonhoz képest! Nem világos tehát, hogy Isten nem értékeli nagyra ezt a világot? Ha a világ valóban értéket jelentene, akkor a szent és igazságos Isten nem osztott volna belőle gazdagon népének? De hűséges népe milyen kevés földi gazdagsággal és tisztelettel rendelkezik! (Mt 16,26).

  e. Isten azzal is megmutatja e világ dolgai iránti megvetését, hogy állandóan példát ad arról, hogy a világ és annak dolgai bizonytalanok és nem elégítenek ki. A gazdagok sokszor a legboldogtalanabb emberek (Préd 2,8-11).

  f. Isten bolondsággá tette a világ szeretését azzal, hogy megrövidítette az emberek életét, hogy ne legyen túl sok idejük a földi dolgok élvezésére (Zsolt 39,6-7).

    i. Amikor még kilencszáz év körül éltek az emberek, megtöltötték a földet erőszakkal, elnyomással és gonoszsággal (1Móz 6,5.11). A világi ember most is arra törekszik, hogy rövid életéből a maximum élvezetet és jólétet hozza ki. Azt látjuk, hogy minél jobban elmerül az ember a földi dolgok élvezésében, annál gonoszabb lesz és, ha az Úr nem kegyelmez neki, ítéletét hívja ki magára.

    ii. De sokaknak meg kell küzdeniük a jólétért, melyet nem azonnal érnek el. Erőfeszítéseik sokszor kudarcba fulladnak és csak átmeneti a boldogságuk és jólétük. A másik oldalon pedig sokan megunják az újonnan szerzett dolgaikat és megint más után áhítoznak. Isten szándékosan nem engedi, hogy gyermekeiként hosszú ideig élvezzük és értékeljük a világot.

  g. Isten világosan kijelentette, hogy mennyire veszélyes a világiasság. Lásd 1Jn 2,16-17.

    i. Akinek élő lelkiismerete van és lelki meggyőződései erősek, nem esik bűnbe és nem vész el, kivéve, ha megadja magát a világ kísértéseinek. A világi rendszer (szekularizáció) megrontja az embereket és szándékosan távol tartja őket Istentől. A világ a kívánságok kielégítését tűzte ki zászlajára.

  h. Isten bölcsességében úgy rendezte a dolgokat, hogy nehéz megmondani, hol van a különbség a világi dolgok helyes és helytelen használata között.

    i. Mivel nem veszik észre a világi dolgok jó és rossz használata közötti különbséget, sokan elvesznek az utolsó napon (Mt 25,34-46). Az evilági, földi dolgokat lehet helyesen kezelni, vagy túlságosan aggódni miattuk és szeretni azokat. A gond az, hogy sokan nem tudják ellenőrizni, hogy vajon jól vagy rosszul használják-e a világi dolgokat. Némelyek kívánságaik alapján döntik el, hogy mi a jó és megengedett; egyesek a többiek példáját követik; mások a világi divat és közhangulat után mennek; megint mások a szükségleteikből indulnak ki. Mindezekben a meghatározó az önszeretet.

    ii. Némelyek szorgalmasságukkal dicsekszenek, miközben ezzel kapzsiságukat elégítik ki. Mások pazarló életmódot folytatnak, gőgjüket vagy érzéki örömüket elégítve ki. És hogy állunk mi? Mi van akkor, ha a megengedett dolgokat végezzük, de földi kívánságoktól hajtva? Ha örök sorsunk függ attól, hogy jól vagy rosszul kezeltük a földi dolgokat, akkor félelemmel gondoljunk rájuk!

    iii. Ha azonban lelkünk őszinte és egyenes, nem kell aggódnunk a földi dolgok miatt, hogy azok elvonnak a lelki feladatoktól és kötelességektől. De amikor a szívet önszeretet és a világi dolgok utáni erős vágy uralja, nincs békességünk és lelkiismeretünk nyugtalan. Viszont azoknak, akik őszintén tudni akarják, hogyan kell a világi dolgokat helyesen kezelni anélkül, hogy szívük hozzájuk nőjön, íme néhány szabály:

        1. Emlékezz mindig arra, hogy csak sáfára vagy minden tulajdonodnak! Nem tieid, hanem Istenéi. Emberi oldalról nézve ugyan tulajdonos vagy, ellenben Isten oldaláról nézve csak sáfár.

      2. Emlékezz mindig, hogy a sáfárok majd egy napon számot adnak sáfárságukról (Lk 16,1-2)!

        3. Emlékezz mindig, ha nincs bölcsességed a világi dolgok kezelésében, akkor kérd Istentől, aki szemrehányás nélkül megajándékoz azzal (Jak 1,5)! Ha van bölcsességed, tudod magadtól is, hol vannak a világi dolgok használatának józan határai.

        4. Jusson mindig eszedbe, hogy az odafennvalókra gondolj és ne a földiekre (Kol 3,1-2)! Lehet, hogy helyesen használod a földi dolgokat, nagylelkűen adakozol, kerülöd az önző visszaélést velük, de ha szíved nem az odafennvalókra gondol, akkor még mindig a világ uralja szívedet. Ha nem Isten és az Ő dolgai képezik szíved legnagyobb örömét és szereteted tárgyát, akkor a világ. Ezt Krisztus világosan tanította (Lk 16,9-13).

        5. Jusson mindig eszedbe, hogy öldököld meg a világi kívánságokat! A bűn miatt megromlott szív mindig a világi dolgokra vágyik. Ezért semmi sem tudja azokat a kívánságokat kigyomlálni belőled csak a Krisztus keresztjén való elmélkedés. Ezért parancsolja Pál apostol, hogy öldököljük meg ezeket a kívánságokat (Kol 3,5). A lelki ember tehát az, aki állandóan gyakorolja kívánságainak megöldöklését (Gal 6,14).

        6. Ügyelj mindig arra, hogy bármit teszel ezen a földön, Isten szava uraljon és irányítson, nem az éned, a legújabb divat vagy mások példája!

        7. Jusson eszedbe, hogy amíg ezek a dolgok nincsenek benned, nem lesz bizonyosságod arról, hogy megszabadultál-e a világiasság erejétől! Hadd ne mondhassák rólad, hogy becsületes, megbízható, keményen dolgozó, hűséges személy vagy a lelki feladatok végzésében, a pásztori munkában, hogy egészséges elveid és kifogástalan jellemed van, CSAK éppen szereted a világot! Ha jobban szeretjük énünket Istennél, ha énünket akarjuk kielégíteni mindenben amit teszünk, ha sohasem élünk Isten dicsőségére a földi dolgok használatában, akkor világiak vagyunk.

        8. Emlékezz mindig arra, hogy még veszélyesebb, ha az élet büszkeségétől fűtve, a világ tetszését akarjuk elnyerni öltözetünkkel és életstílusunkkal, vonakodva mindattól, ami népszerűtlenné tenne (1Jn 2,15b)! Inkább kövesd a bölcs és náladnál tapasztaltabb keresztyének példáját.

        9. Emlékezz mindig arra, hogy Isten kellőképpen figyelmeztetett, hogy a világiasság az emberek legtöbbjét erkölcstelen, utálatos, nevetséges viselkedésre készteti, amelyet józan ember csak megvetéssel kezelhet (Péld 30,8-9)!

        10. Végül, emlékezz állandóan, hogy Isten világosan megmutatta, ha világiak vagyunk, nincs semmi köze hozzánk (1Jn 2,15; Jak 4,4)! Isten azt mondja a világias embernek: „Menj, szeresd a világot és annak dolgait; de tudd meg, hogy lelked örök elvesztésének árán teszed ezt.”


  III. Hogyan vonjuk el szívünket a világtól


  a. Tekintsünk Jézusra, hitünk szerzőjére és bevégzőjére (Zsid 12,2). Az evangéliumok úgy mutatják be Őt, mint akit a világ nem fogadott be: szegény, megvetett, utált, üldözött, keresztre feszített volt. Ha valóban hiszel Benne, akkor reménységed szerint egyszer majd Nála leszel. Neki fogsz számot adni arról, hogy mit csináltál a földön. Vajon meglesz-e elégedve veled, ha azt kell majd mondanod, hogy minden idődet azzal töltötted, hogy minél több világi dolgot szerezz, gyűjts magadnak? Vajon Jézus ezt tette a világon? Erre adott példát?

  b. Ha valóban szeretjük Krisztust és felfogjuk, hogy ez a világ feszítette Őt keresztre, akkor hogyan szeretnénk ezt a világot? Ha tehát azt veszed észre, hogy szíved egyre jobban szereti ezt a világot és a dolgait, akkor fordulj el tőle egy időre és elmélkedj Krisztus életén és halálán. Ezután Pál apostollal együtt mondod majd: „mindent kárnak és szemétnek ítélek…”.


13. A szív természetes romlottsága és kívánságai.A szív lelki megújulása és megszentelődése


  I. Bevezetés


  a. Természeténél fogva az ember szíve elfajult és romlott minden kívánságával együtt. Az ember természetéből semmi, a lélek semmilyen képessége vagy tehetsége, nem bomlott meg és ment tönkre annyira a bűn által, mint a szív, minden kívánságával együtt. Ez a romlottság teljesen elfordította a szívet Istentől (Tit 3,3).

  b. Ez természetünk egyetlen romlottsága és züllése a bűnbeesés által okozottak közül, amely világos az értelem előtt. A pogányok között levő bölcsek látták ezt a romlottságot és kétségbeestek. Látták a gyenge értelmet, de nem jöttek rá, hogy ez a gyengeség a lelki tudatlanságnak és romlottságnak köszönhető. De az erkölcsi viselkedés tanulmányozása során tudatában voltak ennek a rendellenességnek. Látták, hogy az ember értelme olyan, mint „a háborgó tenger, amely iszapot és sárt hány ki.”

  c. A megromlott szív, kívánságaival együtt, minden vágy okozója, akár a test akár a lélek vágyairól legyen szó. A testi vágyak vagy gonosz kívánságok nem egyebek, mint a romlott szív kihatásai (Róm 7,8). Ezért egyetlen bűnt sem lehet megszüntetni a szív megváltoztatása nélkül, amelyből minden kívánság és maga az élet is fakad (Péld 4,23).

  d. A megromlott szív a világon minden elkövetett bűn forrása, gyökere, eredeztetője (Mt 15,19). A Szentírás szerint a „gonosz szív” minden romlott kívánság és gonosz gondolat forrása (1Móz 6,5).

  e. E romlott szív és kívánságai miatt van az, hogy a lélek bűnös viselkedésre vetemedik. Ezeket a romlott kívánságokat „tagoknak”, a mi „földi tagjainknak” nevezik, mert ahogyan a test a tagjai által cselekeszik, úgy a lélek a szív kívánságai által (Róm 6,13; Kol 3,5).

  f. Ezek a romlott kívánságok elutasítják az értelem uralmát és fegyelmezését. Fellázadnak az értelem világossága ellen (Jób 24,13). Akármi lehet az értelem felfogása, valamint a jóról és a rosszról alkotott nézőpontja, mert a romlott szív úgyis elutasítja azt és helyette ráveszi a lelket, hogy a szív kívánságait kövesse. Ezért minden természeti ember, aki a gonoszt cselekszi, egyúttal látja és helyesli azt, ami jó. Nincs nagyobb lelki ítélet az embereken, mint kiszolgáltatva lenni önmaguk énjének és saját gonosz kívánságaiknak (Róm 1,26).


  II. A szív romlottsága az értelem kétféle magatartásához vezet.


  a. Először arra készteti, hogy ellenszenves legyen Isten és minden lelki dolog iránt. Ezért mondják az emberek Istennek: „Távozz tőlünk!, mert nem kívánjuk megismerni útjaidat. Ki az a Mindenható, hogy szolgáljuk Őt? És mi hasznunk abból, hogy hozzá imádkozunk?” (Jób 21,14-15; vö. Róm 1,28; 8,7).

  b. Ezután ráveszi az értelmet, hogy a földhöz kötődjék, mentálisan odaláncolódjon a hiábavaló, földi, érzéki dolgokhoz. A világ és annak dolgai után űzi a lelket, mint a vadász a szarvast.

  c. Míg a szív kívánságai ebben az állapotban és helyzetben vannak, addig távol állunk a lelki gondolkodástól. Ilyenkor a szív sem tud a lelki dolgokban gyönyörködni. Ebben az állapotban két befolyás is érvényesülhet a szívben úgy, hogy mégsem beszélhetünk újjászületésről.

    i. Először is a szívet különböző hatásokkal befolyásolni lehet. Néha a szívet felrázza az igehirdetés. Amikor örömmel hallgatják az Igét, a szív fellelkesül, hogy sok dolgot tegyen örömmel. A szívet máskor a csapások, veszélyek, betegség és a közelgő haláltól való félelem rázza fel (Zsolt 78,35-37). Így egyik nap a szív teljesen Istenért éghet, elhatározva, hogy elfelejti a bűnt és a bűn élvezeteit, aztán következő nap visszatér minden korábbi útjához.
    A hívő ember szívét érő hatások nagy jót jelentenek a léleknek, felbuzdítva azt az Isten iránti mélyebb, teljesebb odaszánásra. Jó példa erre Jákób (1Móz 28,16-20). De a hitetlenre nézve az ilyen hatásoknak nincsen maradandó következménye. Ezek nem jelentenek többet Isten gondviselő gátjainál, amelyekkel dühöngő testi vágyaiknak partot szab (Zsolt 9,20-21).

    ii. Másodszor a szívet szelídítéssel is lehet befolyásolni, ahogyan a vadállatot is megszelídítik. Ezt oktatással, művelődéssel, filozófiával vagy rációval, szenvedéssel vagy szellemi képességekkel és felvilágosítással lehet elérni. Így Saul, amikor királlyá választották, „más ember” lett. Az indulatos és könnyen haragra gerjedő embereknél elérték, hogy békésen és mértékletesen éljenek. A kéjelgők önuralmat kezdtek gyakorolni. Még a vallás gyűlölői is rendszeres látogatói lettek a vasárnapi istentiszteleteknek. De mindezek a dolgok és sok egyéb viselkedési változás csupán a kívánságokat érintette, miközben az értelem, akarat és a lelkiismeret teljesen szentségtelen maradt.

  d. A romlott szív ilyen módon történő megszelídítése sosem teszi lelki gondolkodásúvá az embert, mert bár szíve megszelídülhet és szokásai megváltozhatnak, mégis ott marad az Isten és a lelki dolgok iránti ellenszenv. A romlott szív ilyetén megszelídítése olyan, mint a vadállat megszelídítése. Foghatsz egy vadállatot és megszelídítheted annyira, hogy ártalmatlan lesz, mint egy háziállat. De természete mégsem változik meg és ezért mindig ott lappang a veszély, hogy visszatér eredeti vad állapotához. Ugyanez a helyzet a romlott szívvel, amely csak megszelídült, de soha nem született újjá. Még mindig földi, érzéki, ördögi (Jak 3,15). Aki azonban fegyelmezte magát, hogy kedves, gyöngéd, türelmes, keményen dolgozó és önzetlen legyen, bár nem született újjá, felkel az ítélet napján és vádolni fogja azokat, akik azt állítják, a kegyelem ereje alatt vannak, mégis dühös, önző, világi viselkedést tanúsítanak, igazolva ezzel, hogy romlott kívánságaik nem szűntek meg és nem öldökölték meg azokat.

  e. Ezért a szívnek újjá kell születnie és természete teljesen át kell alakuljon ahhoz, hogy lelki gondolkodásúak legyünk és így kívánságai többé ne földiek, ne ellenségesek, hanem lelkiek legyenek Istennel szemben, Őt mindenekfelett szeressük és kívánjuk. Ezt jól illusztrálja a nagy evangéliumi ígéret (Ézs 11,6-9). Ilyen változást és átalakulást ígér az Ige a legrosszabb és legvadabb bűnösök természetében és fő kívánságaiban, ha az evangélium kegyelmének hatása alá kerülnek.

  f. Az Ige megparancsolja nekünk, hogy újuljunk meg értelmünk lelkében (Ef 4,23). Van az értelemnek is megújulása, amikor lelki világosságban és az üdvösség megértésében részesül (Róm 12,22; Ef 1,17-18). De „az elmének lelke” – az az erő, amely életre kelti az értelmet és természete szerinti cselekvésre indítja – szintén képes megújulni. Az értelem lelke ezen a helyen, az „óember” ellentéte, amely megromlott a csalárd és gonosz kívánságok miatt (Ef 4,22). És csak amikor a Szentlélek üdvözítő kegyelme uralja és irányítja kívánságainkat, újulhatnak meg azok. E megújulás által azok a dolgok, amelyek csak természetes kívánságok önmagukban, a Lélek gyümölcsévé válnak az újjászületett egyénben (Gal 5,22-23). Lényegükre, tartalmukra és természetes képességükre nézve ugyanazok maradnak, de megváltoznak tulajdonságaik, minőségük és hajlamuk mikor új természetben részesülnek. Így Mára keserű vizei ugyanazok voltak a gyógyítás előtt és után is, vagyis előtte és utána is víz volt. De eredetileg keserűek voltak és az emberek nem ihattak belőlük. Amikor azonban a fát beléjük dobták, megtisztultak és az izraeliták bátran ihattak belőlük (2Móz 15,25). Ugyanez történt Jerikó vizeivel is (2Kir 2,19-22). Kívánságaink ugyanazok maradnak, mint korábban, de most már meggyógyultak a kegyelem által. Ezért meg vannak tisztítva és újítja. A fa vagy só, amelyet a megromlott kívánságok vizébe dobnak, Isten szeretete, amely Krisztusba vetett hit által áraszt el minket.

  g. Átmeneti és alkalmi hatások folyamatosan érnek mindenféle embert. De vannak némelyek, akik „meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben” (1Tim 4,2). Ezek „erkölcsi érzékükben eltompulva, gátlástalanul mindenféle tisztátalan tevékenységre vetemednek nyereségvágyukban” (Ef 4,19). Az ilyen emberek, miután megkeményítették magukat a bűnben töltött hosszú időszak által, ki vannak szolgáltatva az elvetemült gondolkodásnak ítéletképpen rajtuk, és ezért nem hatja meg szívüket semmi ilyen jótékony hatás, hogy a lelki és örök dolgok tudatára ébrednének. Lehet, hogy rémület fogja el őket, mikor veszéllyel, hirtelen szerencsétlenséggel és Isten mennyből való haragjának egyéb kinyilatkoztatásával szembesülnek, de nem éreznek indíttatást, hogy oltalmat és vigaszt keressenek a lelki gondolatokban. Csupán a pokol rettenetességének látványa ébresztheti fel őket, hogy komolyan elgondolkozzanak ijesztő állapotukon és az örök dolgokon.

  h. A legtöbb embert felrázza Isten szavának hirdetése, hogy a mennyei dolgokra gondoljon. Néha félnek. Néha vakon reménykednek abban, hogy haláluk pillanatában a mennybe jutnak. Néha egyszerűen kívánják a mennyei dolgok megtapasztalását. De, amikor ráébrednek vétkességükre és veszélyes helyzetükre, jó elhatározásokat hoznak és igyekeznek életüket megváltoztatni, lemondva ismert bűnökről és szent feladatokat (imádkozás, bibliaolvasás, elmélkedés, istentisztelet) végezve. De „hűségük csak olyan, mint a reggeli felhő, vagy mint a korán tűnő harmat” (Hós 6,4). Az önmagukban felfedezett hatások és jó cselekedetek által sokan becsapják önmagukat mondván: „békesség, békesség, mikor nincs békesség.” Néha nyíltan megvallják, milyen sokáig elhanyagolták a lelki feladataikat és milyen csodálatos módon éreztek indíttatást, hogy visszatérjenek azokhoz a kötelességekhez. Sokakat meggyőznek, hogy Isten jó munkát végzett bennük. De mindez szertefoszlik a megpróbáltatás napján.

  i. A lelkileg megvilágosodott személynek nem esik nehezére a szívet érintő alkalmi hatások és az újjászületés közötti különbséget meghatározni. Az előbbiek olyanok, mint a harmat, amelyet a nap heve felszárít. Az utóbbi a Lélek tartós munkája.

  j. Ennek ellenére az alkalmi hatásokat sem kell megvetni, mert Isten van bennük. Nem véletlenül jönnek, hanem isteni figyelmeztetésként. Ha utólérnek a lelki dolgok hatásai, tégy meg mindent, őrizd meg befolyásukat szívedben és lelkiismeretedben. Ha rendszeresen elhanyagolod azokat, idő teltével nem kapsz többet belőlük. Ne következtess elhamarkodottan, hogy most már igaz keresztyén vagy. Inkább könyörögj Istenhez, adjon bizonyosságot, hogy szíved valóban újjászületett-e, megszentelődött-e és megújult-e a Krisztus képére.


  III. A szív lelki megújulása és megszentelődése


  a. Két dolog történik, mikor a szív megújul és megszentelődik: a szív kívánságai megváltoznak és a szív kívánságainak tárgyai is.

  b. A megszentelődés kihatással van „az egész lélekre, elmére és testre” (1Thessz 5,23). De míg e földön tartózkodunk, csak részben szentelődünk meg. A részleges megszentelődés alatt nem azt értem, hogy a lélek valamelyik része szentségtelen marad, hanem azt, hogy a megszentelődés munkája nem lesz tökéletes senkiben és nem is lesz addig a napig, mikor meglátjuk majd Krisztust és olyanok leszünk, mint Ő.

  c. Némelyek könnyűnek találják legtöbb gonosz vágyukat és romlottságukat megöldökölni, de van egy, amellyel nagyon nehezen birkóznak meg, mert az egyik vágy kevésbé van megszentelve, mint a többi. Ez próbára teszi őszinteségüket, mert ha minden erőfeszítésükkel igyekeznek ezt az egyet megöldökölni, őszinteségüket bizonyítják az összes többi lelki feladat elvégzésében is, mert az önmegtagadás próbája a legjobban vágyott természeti kívánságok megöldöklésében rejlik. Ennek ellenére, a megújult szívnek nincs egyetlen olyan kívánsága sem, amely ne ment volna át bizonyos mértékű megszentelődésen. Egyetlen kívánság sem marad teljesen a bűn és Sátán szolgálatában. De vigyázzunk, a bűn továbbra is igyekszik ellenőrzése alá vonni szívünket és annak kívánságait. Azonban a szív, a kegyelem uralma alá kerülve, most már képes legyőzni a bűnt.

    i. Vannak némelyek, akiken eluralkodik az indulat. Úgy tűnik, hogy az indulatosság rabszolgái és mégis a kegyelem segítségével tudják, hogyan lehet „haragudni, de nem vétkezni” (2Kor 7,11) mert valójában a bennük és a másokban levő bűnre haragszanak. Haragjuk tiszta és szent, mert nincs benne semmi az énből és Isten dicsőségéért van.

  d. Isten végtelen bölcsességében néha a bűn hatalma alatt hagyja az egyik kívánságot, hogy folyamatosan serkentse a kegyelem gyakorlását a szív többi kívánságaiban. Mégis a szív összes kívánsága bizonyos mértékű megszentelődésben részesül.

  e. Ezért a hívőkben megmaradó bűnt „óembernek” nevezi. Ezt az óembert (régi bűnös természet) keresztre kell feszíteni minden „tagjával” együtt. Ha azt kérdezed, hogy milyen tagokkal rendelkezik a bűn, akkor a válasz: „a test tagjai”, mert a bűn felhasználja a test minden tagját, amikor lehetőséget kap. Ezért mondja Pál nekünk „tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyvereivé legyenek. Hanem adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. Tagjaitokat is adjátok át az igazság fegyvereiként az Istennek” (Róm 6,13).
  Másrészt, a természetünkbe ültetett kegyelmet „új embernek” nevezi, mert nincs bennünk semmi, amit ez a kegyelem ne újított és érintett volna meg. És mivel természetünkből semmi sem menekült meg a bűn fertőzésétől, úgy természetünkből sem menekül meg semmi a kegyelem érintésétől. Ha van természetünknek valamilyen része, amely nem újult meg, akkor természetünk egyetlen része sem újult meg. Ezért vigyázzunk, hogyan dédelgetünk bármilyen romlott kívánságot, mert az szívünk hamisságának tagadhatatlan bizonysága lesz. Ne legyünk olyanok, mint Naámán, aki azt mondta: „Csak azt az egy dolgot bocsássa meg az Úr a te szolgádnak” (2Kir 5,18). Megöldöklök minden egyéb bűnös vágyat és romlottságot, de ezt az egyet bocsássa meg az Úr a szolgájának és engedje meg, hogy dédelgessem azt.

  f. Isten igényt tart az egész szívre és az egészet akarja, mert ha nem, akkor semmit. A keresztyén ember fő dolga, hogy szíve minden kívánságát, teljes lelkét, értelmét és testét Isten engedelmes szolgálatába állítsa (Róm 6,17-18). És aki bölcs, állandóan őrködik azon kívánságok felett, amelyek a legjobban vonakodnak Isten szolgálatától.

  g. Ahhoz, hogy „teljes szívvel Istenért égjünk”, hogy „teljes szívvel kövessük Őt”, hogy „egyesüljünk vele teljes szívünkkel”, hogy „szívünk körülmetélt legyen az Ő szeretésére”, minden kívánságunknak meg kell újulnia és szentelődnie. Amikor ezek a dolgok nem jelentkeznek életünkben, ott „megosztott a szív”, amit Isten gyűlöl. „Megosztott a szívük; de most meglakolnak” (Hós 10,2).

    i. Vannak, akik mértékletesek az evésben, ivásban és öltözködésben, de bennük marad „a pénz szerelme, amely minden rossznak gyökere” (1Tim 6,10). Egyesek megőrzik „a kegyesség látszatát”, de nem fékezik meg a nyelvüket. A neheztelés, irigység, gyűlölet és egyéb zabolátlan szenvedély miatt, „kegyességük hiábavaló” (Jak 1,26).

  ii. Némelyek nagyon vallásosnak tartják magukat és nagy buzgóságot is tanúsítanak vallásuk gyakorlásában. Azonban nem szabnak gátat kívánságaiknak és földi élvezeteiknek. Némelyek „többre becsülik az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét” (Jn 12,43). Ez megakadályozza őket abban, hogy lelki gondolkodásúak legyenek. Némelyekben nagy változást munkál a babonás istendicsőítés, és mégis Kain lelkülete van bennük, üldözve és pusztítva Krisztus tanítványait.

  h. Tehát látjuk, ha az emberek nem újulnak meg lelkileg a kegyelem által és így tartanának önvizsgálatot, rájönnének hamar, hogy kívánságaik közül több is egyáltalán nem változott meg. Ehelyett békés otthont nyújtanak a bűnnek, amely továbbra is uralja szívüket.

     i. De amikor a szív és annak kívánságai megújulnak, megjelenik a lelki dolgok iránti szeretet akkor is, ha korábban valamikor a földi dolgok voltak a szív fő kívánságai. A megújult szív nem válogat a szeretni való lelki dolgok között. A megújult szív mindegyiket szereti, mert mindegyik kapcsolatos Istennel a Krisztusban. Mégis különbségek találhatók a lelki dolgok között. Némelyeket többre kell értékelnünk, mint másokat, noha mindegyiknek megfelelő helye kell legyen megszentelődésünkben.

  j. Isten, amint kijelentette magát Krisztusban, mindig szívünk legnagyobb és legfőbb szeretetének tárgya kell hogy legyen. Ha nem szereted Istent azért aki Ő és azért aki Ő lesz számunkra Krisztusban, akkor egyáltalán nincs benned szeretet semmilyen lelki dolog iránt. Sokan gondolják, hogy ők szeretik a mennyet és a mennyei dolgokat. Azt hiszik, hogy szeretik az isteni dicsőítéssel járó kötelességeket. Viszont Isten iránti szeretetükről nem tudnak egyetlen egy világos bizonyítékot sem felhozni. Nem tanúsítanak szeretetet dicsőséges tulajdonságai és a Tőle való függés iránt. Nem tanúsítanak semmilyen szeretetet iránta, ahogyan kijelentette magát Krisztusban. És mert az emberek azt tartják magukról, hogy szeretik Istent, még ha nyílt ellenségeskedést és gyűlöletet is tanúsítanak iránta, annyira fontos hogy megvizsgáljuk magunkat, vajon Isten iránti szeretetünk állítása valódi és igaz-e.

  k. Szeretjük-e Istent azért mert látunk valami dicsőségeset, szépet, kedveset természetének dicsőséges tulajdonságaiban? Törődtünk-e tulajdonságainak kikutatásával? Örvendünk-e mindig, amikor belegondolunk, hogy szent? Nagy örömet és megnyugvást ad nekünk az a tudat, hogy Isten olyan amilyen? Szeretjük-e Őt azért a dicsőséges kijelentésért és minden szent tulajdonságáért, amelyet Önmagáról Krisztusban közölt? Ha valóban szeretjük Istent a fenti okoknál fogva, akkor szeretetünk megújult szívből ered. De ha azt mondjuk, szeretjük Istent, de nem tudjuk miért vagy csak azért, mert úgy érezzük, hogy így helyes ezt mondani, vagy mert gonosz dolognak tűnik előttünk nem szeretni Istent, akkor nincsen bizonyítékunk arra, hogy szívünket megújította a kegyelem.

  l. A megújult szív szereti a lelki dolgokat, mert Isten található bennük. Önmagáért szereti Istent és nem az értünk tett dolgaiért. Minden egyéb dolgot csak azért szeretünk, mert Istent látjuk bennük, és mert tőle származnak. Például, Isten Krisztusban van, az ember Krisztus Jézus emberi természetében. Ezért szeretjük Isten után az Úr Jézus Krisztust emberi természetében jobban bármilyen más lelki vagy örök dolognál. Minden egyéb lelki dolgot csak akkor szeretünk, ha Istent látjuk benne. A dolgokban vagy emberekben látható Isten bizonyítéka az egyetlen ok amiért megújult kívánságaink hozzájuk vonzanak.

  m. Vannak és lesznek lelki dolgok, amelyeket jobban szeretünk egyebeknél. Lehet, hogy az egyik igazság vezetett minket Istenhez, ezért különösen is ragaszkodunk hozzá, jobban, mint más igazságokhoz. Vagy meglehet, hogy az egyik lelki feladat során jobban megtapasztaltunk Istent, mint valamelyik másikban, ami miatt nagyobb vonzódást érzünk hozzá, mint egyéb feladatokhoz. Mégis, e különbségek ellenére, a lelkileg megújult kívánságok azért szeretik a lelki dolgokat, mert egyszerűen lelkiek.

  n. Jézus Nikodémusnak, a zsidók egyik lelki vezetőjének mondta, aki éjjel kereste fel őt: „Ha a földi dolgokról szóltam nektek, és nem hisztek, akkor hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyeiekről szólok nektek?” (Jn 3,12). A „mennyei dolgok” Isten akaratának mély és rejtélyes tanácsvégzései. A megújult kívánságok dicsőítik ezeket és alávetik magukat ezeknek a tanácsvégzéseknek még akkor is, ha nem tudják kifürkészni vagy megérteni őket. Amit az értelem nem képes Isten dolgaiból megérteni, azt a szív dicsőíti és imádja, gyönyörködve Isten végtelen bölcsességében és dicsőséget adva Neki minden helyzetben és körülményben, tudva hogy semmi sem történik, csak Isten kifejezett akarata által (Róm 11,33-36).

  o. A „földi dolgok”, amelyekre Jézus utalt, Isten munkáját jelentik, amelyet az emberek lelkében végez újjászületésük érdekében, és amit a Szentlélek végez el bennük míg itt tartózkodnak a földön. Ezekre a megújult szív örömmel és hálával reagál, bár egy pillanatra sem képes ezt a rejtélyes munkát és annak megvalósulását megérteni. Isten kegyelmének megtapasztalása édes a hívők lelkének. Tiszteletben tartják Isten összes parancsát, örülnek akarata teljesítésének és minden útját kedvelik.

  p. Amikor Jézus, az ötezer ember megvendégelése után azt tanította nekik, hogy „az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak”, az emberek felkiáltottak: „Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” (Jn 6,34). De amikor elmagyarázta ennek a mennyei kenyérnek a misztériumát, azt kiáltották: „Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?”(60.v.). Ezután elhagyták Őt és tanítását, noha hosszú ideje követték Őt, sőt még tanítványai körébe is felvette őket (66.v.).

  q. Tehát, valahányszor az emberek kívánságai és értelme nincs megújítva, akármilyen változás is menjen végbe bennük, mivel nem gyönyörködnek igazán a lelki dolgokban vagy igazságokban, természetes ellenszenvük és nemtetszésük azok iránt újra és újra felszínre jön, akármennyire is állítják, hogy igazán megtértek. Ez az első különbség a lelkileg megújult és a nem újjászületett szív között, amelyet csupán rászoktattak a jó viselkedésre.


14. Miért járnak istentiszteletre akik nincsenek újjászületve?


  I. Bevezetés


  a. A második különbség az újjászületett, lelkileg megújult szív és a csupán jó viselkedésre szoktatott szív között, hogy az újjászületett szív örül, ha Istennel találkozhat Krisztus által minden vallásos istentiszteletet kifejező lelki szertartásban (gyakorlatban, kötelességben, feladatban), miközben a megszelídített szív a vallásos istendicsőítés külső ceremóniáinak betartásával törődik, semmit sem értékelve annak lelki jelentőségéből.

  b. Amikor az evangéliumot ismerik és nyilvánosan megvallják, az embereknek rengeteg eltérő véleményük van arról, hogyan kell a vallásos istentiszteletet gyakorolni. Némelyek, akik büszkék és távol vannak az igaz élettől, megvetik és teljesen elhanyagolják az istendicsőítést. Mások csak formálisan gyakorolják az istentiszteletet, keveset törődve azzal, hogy mit is csinálnak. Mások pedig azért gyakorolják, mert a lelkiismeret erre kényszeríti őket. De vannak olyanok, akik nemcsak szorgalmasak az istendicsőítésben, hanem örömmel végzik azt és mégsem adják jelét annak, hogy újjászülettek vagy megújultak lelkileg. Megint mások babonás és bálványimádó módon gyakorolják, ami teljesen következetlen Isten üdvösséget hozó kegyelmével.

  c. Ezért fontos tudni hogyan és miért létezhet olyan, hogy megtéretlenek valóban élvezik és gyakorolják az istendicsőítést.


  II. A nem újjászületett értelemnek vonzóak lehetnek a vallásos
       ceremónia szórakoztató külsőségei


  a. Jézus Bemerítő Jánosról mondta: „Ő az égő és fénylő szövétnek volt, ti pedig csak egy ideig akartatok örvendezni az ő világosságában.” Az embereket vonzotta János prédikálása és bemerítési módja, de egyébként szívük a régi maradt. Sokan úgy gondolták, hogy Ezékiel prédikálása és érdekes példázatai nagyon szórakoztatók, mégis folytatták bűnös életvitelüket és szívük továbbra is telve volt kívánságokkal (Ez 23,31-32).

  b. Az Ószövetség idején az izraeliták élvezték istentiszteleti formájuk külső ünnepélyességét. Bíztak abban, hogy mivel hűségesen elvégezték ezeket a külsőségeket, Isten elfogadja őket viselkedésüktől függetlenül. Sokan éltek testies, szentségtelen életet, mindenféle bálványimádásba és babonaságba merülve.

  c. De, akik valóban hittek, meglátták Krisztust ezekben az isten-adta rendelkezésekben, mert a szertartások mind Rá mutattak. De a testies és nem lelki egyének, magukban a szertartásokban gyönyörködtek, nem ismerve fel azok lelki jelentőségét. És mivel meg akarták őrizni istentiszteletük szertartásait és áldozataikat, elutasították Őt, aki az egésznek élete és lényege volt.

  d. Emiatt lett hitehagyó a keresztyén egyház. Mivel a kegyesség és a lelki dolgok szeretetének látszatát akarta csupán megőrizni, az emberek világi, a testnek szimpatikus és vonzó elemeket vezettek be az evangéliumi istentiszteletbe. Nem őrizték meg az istentisztelet lelki jellegét és az igazság szerinti gyakorlatát, a megtéretleneknek külsőleg vonzó és elkerülhetetlenül egyre pompásabb és szertartásosabb lett.

  e. Ha az összes díszkelléket eltávolítjuk (pl. a műsort, a kortárs zenét), csak azt hagyva meg ami lelki és igaz, a megtéretlenek nem találnának semmi vonzót a vallásos istendicsőítésben. Nem élveznék, hanem unalmasnak tartanák, amit el kell szenvedni, mert, hogy élvezni nem lehet. De ez nagy előnyt jelentene a lelki gondolkodású egyéneknek, akik az emberek által kitalált külső díszeket inkább figyelemelterelőnek tartják mintsem segítségnek.

  f. Ezért van az, hogy két személy elmegy ugyanarra az istentiszteletre és mindkettő élvezheti azt, de egymástól nagyon eltérő okoknál fogva. Olyan ez, mint mikor két személy bemegy egy csodálatos kertbe, az egyik nem ismerve a növények igazi természetét, a másik viszont egy hozzáértő gyógyszerész. Lehet, hogy mindkettő gyönyörködik a kertben, de egymástól nagyon eltérő okoknál fogva. Az egyiket elbűvöli a kert szépsége, a másikat a növények orvosi haszna. Így az egyik élvezi az istentiszteletet a jó műsor és szépsége miatt, mert hatást gyakorol az érzelmeire, a másik pedig azért, mert a külső látványosság ellenére, Istennel találkozik Krisztus által, mély lelki módon bocsánatra, békére, lelki erőre és segítségre lelve. Az egyik a prédikációt a remek szónoklatért élvezi, a másik pedig a kifejtett és bemutatott lelki igazságokért.


  III. A megtéretlenek élvezhetik az istentiszteletet, mert
        megnyugtatja lelkiismeretüket és megkönnyíti bűneik terhét.


  a. Amikor a lelkiismeret felkavarodik és meggyőz egy személyt arról, hogy elhanyagolta lelki feladatait (bibliaolvasás, elmélkedés, imádkozás, stb.), az értelem nem nyugszik és nem talál békét addig, míg nem megy el újra a nyilvános istentiszteletre az imaházba. Amikor ennek a kötelességének elegett tett, a lelkiismeret lecsendesedik és a megtéretlen egyén szabadnak érzi magát, hogy a nap hátramaradt részét tetszése szerint töltse el. Sokan szorgalmasan imádkoznak minden reggel, pedig eltökélt szándékuk, hogy tovább folytatják bűnös dolgaikat a nap hátramaradt részében. De a lelkiismeret lecsendesedik, mikor az imádkozás kötelességét letudták és megengedi a bűnösnek, hogy tetszése szerint folytassa napját.

  b. Némelyek számára a lelki feladatok olyanok, mint az ószövetségi áldozatok. Úgy gondolják, hogy azok a bűn kiengesztelésére és a lelkiismeret lecsendesítésére szolgáló eszközök. De az ószövetségi áldozatok nem vehették el a vétkek miatt érzett bűntudatot. Hasonlóképpen a lelki feladatok elvégzése sem. Mégis a nem újjászületett személy hamarosan elkezd bízni abban, hogy az istentiszteletek látogatása kiengeszteli bűneit.

  c. Másrészt az újjászületett hívő hitbeli kötelességnek tartja az istentisztelet látogatását. Tudja, hogy Isten rendelte el azt lelki javára. Minden istentiszteleten igyekszik Istennel találkozni Krisztusban. Nem keres kielégülést az istentisztelet külső formáiban és szertartásaiban (műsorpontjaiban), sőt nem keres békét és betöltekezést a lelki dolgok gépies elvégzésében sem. Csupán az Istennel való találkozás elégíti ki Őt, amit Krisztusban keres az istentisztelet során.


  IV. A fő ok amiért a megtéretlenek élvezik az istentiszteleteket
        az, hogy meggyőződésük szerint Isten igazaknak fogadja el
        őket jó cselekedeteikért.


  a. A megtéretlen egyén magában bízik, hogy eléggé igazzá tudja magát tenni ahhoz, hogy megállhasson Isten előtt az ítélet napján. Bármit is gondoljon Isten igazságosságáról, amit hit által kell elfogadni, akármi is legyen felfogása a Krisztus igazságosságáról, valójában saját igazságosságában bízik. És azt gondolja, hogy nem hivatkozhat más igazságosságra, mint sajátjára, amit a lelki feladatok szorgalmas elvégzésével szerzett. Ez a legtöbb, amit tehet, hogy Isten tetszésére legyen! (Lk 18,12). Ezért járnak némelyek rendszeresen istentiszteletekre.

  b. Ezért ragaszkodtak makacsul a zsidók szertartásaikhoz és a Törvény áldozataihoz, előnyben részesítve ezeket az evangéliummal szemben, mert saját „igazságukat igyekeztek érvényesíteni” (Róm 10,3). De Istennek nem tetszik az ilyen önigazult istentisztelet (Ézs 1,11-17; Mik 6,6-8).


  V. A megtéretlenek még azért is élvezik az istentiszteleteket,
      mert jó hírnevet kölcsönöz nekik a világ szemében.


  a. Az ilyenek az emberek dicséretét többre tartják Isten dicséreténél és vallásukat csak az emberek előtt gyakorolják.


  VI. Végül sok nem újjászületett ember csak babonaságból megy
        istentiszteletre.


  a. A babonaság az értelem egy belső fogyatékossága, ami az Istentől való helytelen rettegésből táplálkozik. A babonás istentisztelet csupán a külső szertartásokra ügyel és olyan lelki gyakorlatokból áll, amelyeket Isten nem fogad el, sőt szabályosan megtiltott. Ezért ezek hamis és romlott valláshoz tartoznak.

  b. Ezekből a példákból megérthetjük, hogy a vallásos istentisztelet legnagyobb része nem lelkileg megújult értelemből fakad.


15. Miért gyönyörködnek a hívők az istentisztelet gyakorlásában


  I. Bevezetés


  a. Ha a korai keresztyének, akik a pogány római császárok alatt éltek, vagy Krisztus hű tanúi, akik a keresztyénellenes hitehagyás idején éltek, akarták vagy megtehették volna, hogy elhanyagolják az istentisztelettel járó kötelességeiket, amint erre az eretnek gnosztikusok bíztattak őket, megszabadultak volna üldözőik rettenetes őrjöngésétől. De, a Krisztus parancsainak való engedelmesség öröméhez képest, a szenvedés fájdalma semmiségnek tűnt. Dávid is megvallja az Isten dicsőítésében tapasztalt gyönyörűséget és örömet (Zsolt 42,2-5; 63,2-5; 84,2-5).

  b. De most nagyobb valaki van itt Dávidnál! Urunk Jézus Krisztus kimutatta az istentisztelet akkor érvényben levő isteni rendelkezések iránt érzett örömét és buzgalmát. Szigorúan megfedte és elutasította, amit az emberek hozzátettek ezekhez, kijelentve hogy „minden palánta, amelyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik” és így a tűzbe kerül.

  c. Krisztusról meg van írva: „A te házadhoz való féltő szeretet emészt engem”, mert szomorúság és bánat fogta el látva a templomban az elhanyagolt, megfertőzött és megutált istentiszteletet. Ez indította Őt a templom, az istentisztelet székhelyének megtisztítására.

  d. Komolyan vágyott arra, hogy a húsvéti vacsorát tanítványaival együtt fogyassza el (Lk 22,15). Arról is van bőven beszámoló, hogy tanítványait is ugyanaz a buzgóság fűtötte az istentisztelet iránt, mert világosan tanították, hogy amikor egy személy kezdi elhanyagolni és kerülni az istentiszteleteket, akkor veszélyesen rohan a végső és jóvátehetetlen hitehagyás felé (Zsid 10,25-27).

  e. A hívők gyönyörködnek az evangéliumi istendicsőítés feladatában, mert benne Istennel találkoznak, amint Krisztusban kijelentette magát. Az istentisztelet gyakorlásában a Krisztusban kinyilatkoztatott Istennel ápolt közösség személyes megtapasztalását keresik. Nem képesek minden öröm és boldogság tényleges forrásához, magához Istenhez menni, de igénybe veszik a trónjától eredő folyamokat és szeretetéből isznak és felfrissulnek, megerősödnek (Jel 22,1).

  f. Az istentisztelet rendelkezéseit és feladatait Isten maga határozta meg. Ezek képezik a lelkünk és a Krisztusban önmagát kinyilatkoztató Isten közötti közösség eszközeit. Ezek által közli Krisztus a szeretetét és kegyelmét nekünk és bennünk ill. általuk újíthatjuk meg hitünket benne és önthetjük ki iránta érzett szeretetünket. Az isteni dicsőítés minden aktusában a hívő ezt mondja Krisztusnak: „bízom benned és szeretlek téged.”

  g. Krisztus a földbe rejtett kincs, amelyet ha valaki megtalál, elmegy és megvásárolja az egész földet (Mt 13,44). De csak azért vásárolja meg a földet, mert ott rejlik a kincs. A föld az evangélium és annak minden rendelkezése. Az emberek ezt a földet vásárolják meg és néha elég magas áron. De, ha a végén csak a földdel maradnak, akkor nincs okuk lelkendezni. Azonban, ha megvan Krisztus, a kincs, akkor van ok a lelkesedésre és kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendezni (1Pt 1,8).
   A föld csak arra való, hogy kiássák belőle a kincset és a lelkileg megújult szív csak a Krisztus-kincset keresi az evangélium prédikálásában. Így minden vallásos gyakorlatban, az istentisztelet minden szertartásában a megújult szív Krisztust keresi. E kincs nélkül minden vallásos tevékenység és az istentisztelet minden szertartása értéktelen és értelmetlen. Ebben az esetben a keresztyénség csak eggyel több vallás lenne a többi között. Ezért a továbbiakban bemutatjuk azokat az okokat, amelyekért az igaz hívők gyönyörködnek az evangéliumi istentisztelet feladataiban (szertartásaiban, tevékenységeiben, kötelességeiben):


  II. A hívők gyönyörködnek az evangéliumi istentisztelet
       feladatában és minden szertartásában (vallási előírásában,
       rendeléseiben, szabályaiban), mert általuk tapasztalják meg
       Istenben vetett hitük, szeretetük és örömük serkentését és
       megerősödését Krisztusban.


  a. Rettenetes hiba azt gondolni, hogy az istentisztelet külső elemei (feladatai, kötelességei, tevékenységei, szertartásai), mint az Ige hallgatása, imádkozás vagy a sákrámentumok (úrvacsora és bemerítés) öncélúak. Ezt gondolták a zsidók az áldozataikról. Azt hitték, hogy célt képeznek önmagukban. Ezért azt gondolták, hogy Isten elfogadja őket csak azért, mert áldozatokat mutatnak be, és mert az előírt módon teljesítették a lefektetett istentiszteleti rend összes feladatát. Nem számított hogyan viselkednek, míg aprólékosan teljesítették istentiszteleti szertartásaikat. Ezért, hogy megszüntesse ezt a hibát, Isten kijelentette, hogy sosem rendelt el áldozatokat. Pontosabban, sosem rendelt áldozatokat az áldozat kedvéért (Jer 7,22-23; Ézs 1,12-14).

  b. És most, az evangélium korszakában, sok romboló hiba támadt ilyen feltevésből. E hiba miatt, sokan megelégedtek az istentisztelet külső gyakorlásával anélkül, hogy teljes igyekezettel keresték volna az Istennel való közösség megtapasztalását a bennük levő Krisztus által. Az ilyen embereket találóan írja le az Ézs 29,13: „És szólt az Úr: mivel e nép szájjal közelít hozzám és csak ajkával tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgyhogy irántam való félelmük betanított emberi parancs…” Némelyek odáig mennek állításaikban, hogy az istentiszteletek merő látogatása már megszentelő hatással bír életükre.

  c. De a második parancsolat kötelességei és az istentisztelet minden előírt eleme (szertartása) csak eszközök, amelyekkel igazolhatjuk Istenbe vetett hitünket, szeretetünket, félelmünket, bizalmunkat és örömünket. Az evangéliumi istentisztelet összes elemének teljes célja, hogy általuk kiöntsük megújult szívünk szeretetét Istennek Krisztusban. Az istentisztelet mozzanatain való merő részvétel és a megfelelő szavak elszavalása nem fogadható el Istennek (Ész 1,11). Az istentisztelet (istendicsőítés) sohasem cél önmagában.
  Ezért az első és legfőbb ok, hogy a hívők gyönyörködnek az evangéliumi istentiszteletben és minden szertartásában az, hogy Isten iránti hitük és szeretetük gazdagszik és erősödik Krisztusban. Akkor hogyan lássák el istentiszteleti feladataikat a hívők? Hogyan tiszteljék Istent?


  III. Az istentiszteletre azzal a kívánsággal és várakozással menj,
        hogy hited és szereteted gazdagodni és erősödni fog, Krisztus
        kegyelme által!


  a. Lelkünk semmilyen más módon nem közelíthet Istenhez csupán hit által. És semmilyen más módon sem képes Istent megragadni, mint szeretet által. Semmilyen más módon nem maradhat Istenben csak tiszteletteljes félelemmel és örömmel. Ha ezek a kegyelmi ajándékok nem erősödnek meg bennünk, istentiszteletünk csak külső marad és még mindig nagy távolságra vagyunk Istentől.

  b. A hívők egyik kötelessége megszentelni az Úr Isten nevét. Ezt úgy tehetjük, hogy szent vágyakozással és szívünk teljes szándékával jövünk, hogy megújítsuk hitünket Benne és kiöntsük iránta való szeretetünket Krisztus által. Dávid gyönyörködött az Isten dicsőítésében (Zsolt 84,13). Látni kívánta a Szentsátor szépségét és újra udvaraiban járkálni. De leginkább azt kívánta, hogy magának az élő Istennek örvendezhessen. Őt kereste mindenek felett.


  IV. Az istentiszteletre menj úgy, hogy minden erőfeszítéseddel
        igyekezzél Istenbe vetett hitedet és szeretetedet serkenteni.


  a. Ne engedd, hogy a különféle kísértések elvonják értelmed figyelmét és az elkalandozzon! Az éber keresztyén vigyáz arra, nehogy az istentisztelet végén csak egy holt tetemet karoljon át. Lássuk be, hogy ez könnyen megeshet. Kívánságaink csak részben újultak meg, ami miatt nemcsak hogy könnyen eltérítik őket a bennünk lakó bűnös vágyak és romlottságunk, hanem valószínűleg megelégszenek az istentisztelet külső formaságával is.

  b. Az evangéliumi istentisztelet éppen ezért hiábavaló, ha nem úgy gyakoroljuk, mint a Krisztus iránti szeretet és hit serkentésére rendelt isteni eszközt. Hiábavaló lesz az istentisztelet, ha nem úgy jövünk, hogy minden erőfeszítéssel igyekszünk Krisztus iránt hitünket és szeretetünket serkenteni. És akkor is hiábavaló, ha megengedjük értelmünknek, hogy elkalandozzon és elmulassza ezeket a kötelességeket.

  c. Amikor a hit alkalmat kap egy vallásos istentiszteleten résztvenni, ez a kérdése: „ezt a szertartást (istentiszteleti elemet, műsorszámot, feladatot, gyakorlatot) Isten rendelte el és határozta meg? A hitet csak az isteni parancsok és ígéretek érdeklik. Ezért, amikor az emberek hozzáteszik az istentiszteletekhez saját elképzeléseiket, amelyeket Isten nem parancsolt, vagy nem társul hozzájuk isteni ígéret, akkor nem a hit lép működésbe, hanem a képzelet.

  d. A felavatott lelkipásztorok, akik az istentiszteleteket vezetik és rendezik azok menetét, fel kell tegyék maguknak a kérdést: vajon az istentisztelet minden eleme (szertartása) alkalmas a hívők hitének, szeretetének és örömének erősítésére? Tehát, a hívők azért is élvezik az istentiszteletet, mert Isten rendelte el és áldotta meg azt hitük és szeretetük erősítésére.


  V. Másodszor, a hívők azért lelik örömüket az evangéliumi
      istentiszteletben és minden szertartásában, mert az ilyen
      istentisztelet révén árad szívükbe Isten szeretete és kegyelme.


  a. Isten nem egy „puszta és sivatag terület”. Ha azt állítjuk, hogy Isten elé jövünk, de nem várjuk, hogy kapjunk tőle bármit is, akkor megvetjük Őt és abszurddá tesszük az istentisztelet célját. Ezzel együtt megfosztjuk szívünket az összes lelki haszontól, amelyet általa és benne kaphatnánk. Nekünk mindig úgy kell jönnünk Istenhez, mint Aki a jóság, a kegyelem és irgalom örök forrása, Aki kielégíti összes szükségletünket és megad mindent, amit csak kívánhatunk örök jövő boldogságunkhoz.

  b. A hívők azért mennek az istentiszteletre, hogy újra megtapasztalják Krisztus irántuk tanúsított szeretetét. Ezen múlik minden békességünk, vigasztalásunk, örömünk és bátorításunk, hogy Isten akarata szerint cselekedjünk és szenvedjünk, valamint minden erőnk a szenvedések idején.

  c. A Szentlélek az, aki megérezteti szívünkkel Isten szeretetét (Róm 5,5). Biztosít minket, hogy Isten fiaivá fogadott minket (Róm 8,15-16). Mindezt főleg az evangélium prédikálása és az imádság eszközei által teszi. Ezek a Szentlélek által használt eszközök, amelyek által a hívő „vizet meríthet az üdvösség kútfőjéből”.

  d. Így Krisztus, Igéje által, a szívek ajtajánál kopogtat. Ha az a hit által megnyílik, bejön és vacsorázik az emberekkel, kegyelmesen megelevenítve lelküket és biztosítva őket saját szeretetéről és az Atya szeretetéről is (Jel 3,20; Jn 14,23).

  e. Aki rejtett kincset talált elviheti egyszerre az egészet. Mégis mindig különlegesnek fogja tartani azt a földet, ahol találta azt. Viszont, ha a kincs természete olyan, hogy egyszerre nem lehet elvinni, akkor újra és újra visszatér arra a földre míg az egészet elhordja.
  Nos, az isteni kegyelem és szeretet kincse kimeríthetetlen az istentisztelet mezején. Amikor a hívő felfedezi ezt a kincset ezen a mezőn, meglepő-e még, hogy ismételten visszatér oda?
  Ellenben, ha az emberek nem tudnak semmit erről a kincsről, ha sohasem részesültek az isteni szeretet bizonyosságában Isten dicsőítése során, akkor meglepő-e, ha idővel nem térnek többé vissza arra a földre?

  f. Miért jönnek az emberek meghallgatni Isten Igéjét? Miért imádkoznak? Mit remélnek az Istentől? Úgy jönnek Hozzá, mint a javak kimeríthetetlen forrásához, vagy kerülik Őt, mint egy száraz, meddő, sivár pusztaságot? Azt hiszik, hogy, ha szeretetüket és hitüket hozzák Istenhez, nem kapnak semmit cserébe? Az ilyenek sosem ismerik meg az evangéliumi istentisztelet valódi gyönyörűségeit.

  g. Másrészt a hívők istentiszteletre jönnek, hogy újra megtapasztalják Istennek Krisztusban mutatott szeretetének megelevenítő és vigasztaló ígéreteit, és hogy újra megbizonyosodjanak örökbefogadásukról és bűneik bocsánatáról.

  h. Sok hívő nem úgy sóvárog Isten szeretetének új bizonyítékai után, ahogyan a szarvas kívánkozik a víz után mikor kimelegszik a futásban. Nem gondolnak bele, hogy mennyire szükségük van ezekre a biztosítékokra, hogy bátorságot merítsenek és megerősödjenek a Krisztus iránt engedelmesség állhatatoságára. Nem készítik fel elméjüket ezeknek az áldásoknak a fogadására és nem is jönnek ilyen célú várakozással. Nem fogják fel egészen, hogy ezek a szent eszközök és lelki szertartások Isten által vannak rendelve eszközkénk, amelyek által lelkükbe áraszthatja szeretetét.
  Ezért viszonyulnak olyan sokan langymelegen, hidegen vagy közömbösen a szent istentisztelet kötelességéhez. Mindenféle kifogást találnak ki, hogy miért nem jönnek istentiszteletre. Mégis el akarják hitetni az emberekkel, hogy minden rendben van lelkükkel, és hogy nekik nem kell imaházba, templomba járniuk, hogy keresztyének legyenek. De ez a közömbösség az istentisztelet iránt egy alapvető rosszindulatú lelki betegségre utal, ami annyira nyilvánvaló, mint egy vérző seb a homlokon!

  i. A haldokló lelket a Szentlélek eleveníti meg, mikor elkezd újra gyönyörködni az istentiszteletben és újra értékeli azt. Ez a megújulás akkor történik, mikor a lélek újra megtapasztalja az istentiszteletben Isten szeretetének és kegyelmének biztosítékait Krisztusban, minden haszonnal és kiváltsággal, ami ezekkel együtt jár.


  VI. A harmadik ok, amiért a hívők gyönyörködnek az evangéliumi
        istentiszteletben és az összes evangéliumi szertartásban az,
        hogy benne további megszentelő és megerősítő kegyelmet
        kapnak.


  a. Végezetül Isten csupán két dolgot kíván tőlünk, ha bizonyítani akarjuk iránta való szeretetünket. (1) Megkívánja szívből jövő, szerető engedelmességünket és (2) hogy harcoljunk, ellenálljunk és győzzünk a világ, a test és az ördög összes kísértése fölött. E két dolog megvalósításához szükségünk van a belső, megszentelő és megerősítő kegyelemre, amit egyedül Isten munkálhat bennünk. Ezt a kegyelmet csak tőle kaphatjuk, és meg is kapjuk Isten dicsőítésének idején (Ézs 40,28-31). Isten minden kegyelem és lelki erő forrása (28.v.). De milyen vigasztalást jelent ez számunkra, akik gyengék, törékenyek és bátortalanok vagyunk? Az első vigasztalás, hogy Isten válaszol szükségleteinkre saját természetének megfelelően (29.v.). De hogyan nyerjük ezt a kegyelmet Istentől? Nos, várva rá az istentiszteletben (v. 31). És mi történik, ha várunk az Úrra? Megújul a mi erőnk (31.v.).

  b. És hogyan szentelődünk meg? Jézus így imádkozott: „szenteld meg őket az igazsággal. A Te Igéd igazság” (Jn 17,17).

  c. Péter mondja: „a hamisítatlan tej után vágyakozzatok”. Miért vágyakozzunk utána? „Hogy azon növekedjetek”. És mivel bátorít bennünket, akik utána vágyakozunk? „Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr” (1Pt 2,2-3). Ha Isten Igéjének prédikálása által megkóstolod, hogy kegyelmes az Úr, akkor biztosan még több igehirdetés után kívánkozol, ha viszont sosem kóstolód meg, hogy az Úr kegyelmes, akkor előbb vagy utóbb elkezd fárasztani Isten Igéjének hirdetése és hallgatása. Ugyanez a helyzet az egyéni bibliaolvasással is. Ha sosem kóstolod meg az Úr kegyelmét, rövidesen feladod.

  d. Ezért kell keresnünk ezt a rejtett kincset. Hogy ez biztasson minket keresésünkben, kaptunk egy értékes ígéretet:

  e. „Akkor majd segítségül hívtok engem, eljöttök, és imádtok engem, és meghallgatlak titeket. És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem. És megtaláltok engem, azt mondja az Úr, és visszahozlak a fogságból, és összegyűjtelek titeket minden nemzet közül és mindazokról a helyekről, ahová kiűztelek titeket, azt mondja az Úr, és visszahozlak erre a helyre, ahonnan fogságra vitettelek titeket.” (Jer 29,12-14).

  f. Tehát keressük imádkozás által ezt a kincset; az Isten kegyelmes ígéreteinek jegye ez, miszerint „eljövök hozzátok és meglátogatlak titeket”, és így minderről teljes bizonyosságot nyerünk. Isten Igéje feletti elmélkedésünk által megnyitjuk lelkünket személyének és kegyelmének befogadására. Így a hívő szereti az istentisztelet mindegyik szertartását és gyönyörködik bennük (Énekek 2,3).


16. Az újjászületett lélek átváltozása a mennyeiek képére


  I. Bevezetés


  a. Amikor a szív megújul lelkileg és kívánságai átkarolják a lelki és mennyei dolgokat, átváltozásra kerül sor. A teljes lélek átalakul a lelki és mennyei dolgok képére. Ezt világosan meg kell különböztetnünk a látszólagos átváltozástól, amely olyankor áll elő, mikor csak az értelem gondol a lelki dolgokra, de a szív nem újult meg a kegyelem által. A következő segítség révén megtudjuk a kettő közötti különbséget.


  II. A lelkileg megújult szívet, összes kívánságával együtt a valódi
       üdvözítő kegyelem irányítja és szabályozza.


  a. Amikor a lélek elkezd istenfélő életet folytatni, az üdvösséget hozó hit lelki világossága vezérli őt. Itt hit által élünk, amit majd a túlvilágon a látás vált fel. Ha szívünk kívánságai csak kis mértékben is eltérnek a hit vezetésétől, többé nem lesznek lelkiek, hanem megromlanak és babonásakká válnak. A gonosz emberek romlott világi érdekei mellett a lelki kívánságok voltak azok a jelentős eszközök, amelyek által a babonaság és a hamis istentisztelet elárasztotta a világot. A sötétben tapogatozó lelki kívánságok, amelyek nem rendelkeznek az igazi üdvözítő hit világosságával – hogy vezérelje őket – képezték azokat az eszközöket, amelyekkel az emberek értelme el lett csábítva mindenféle babonás képzelődésre és gyakorlatra.

  b. Tehát a lelkileg megújult szív egy tapottat sem mozdul, míg a hit nem mutatja meg, hogy kívánságai mit és hogyan karoljanak át. A hit szeretet által munkálkodik (Gal 5,6) és semmit sem szerethetünk őszintén, isteni szeretettel, csupán azokat, amelyekben isteni üdvözítő hittel hiszünk. Legyenek bár hevesek a lelki dolgokhoz ragaszkodó kívánságaink, ha nem származnak hitből és nem a hit irányítja azokat, nem kedvesek Isten előtt és nem segítik a lelket több szentségre vagy lelkiségre (Zsid 11,6; Mt 6,22-23). Ezért van az, hogy sokszor erős lelki kívánságok csak rövid ideig tartanak, azután eltűnnek. Ezek a kívánságok felébrednek, felgerjednek és egyik-másik eszköz által serkentve vannak, de ha nem irányítja azokat a hit világossága az egyedül kielégítő dolgok felé, elsorvadnak és megszűnnek, vagy tovább kínozzák az értelmet, megfosztva azt nyugalmától és békéjétől.

  c. Az ötezer ember megvendégelése után Jézus a mennyből alászálló és életet adó kenyérről prédikált, ami nagyon lelkesítette az embereket, úgyhogy felkiáltottak: „Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” (Jn 6,34). De mikor ennek a misztériumnak a tanítását folytatta, kívánságaik azonnal lelohadtak, hátat fordítottak Neki és tanításainak, mivel nem volt hitük, amely megvilágosította és vezérelte volna őket (66. vers).

  d. Naponta sokan éreznek bűnbánatot és jönnek rá hirtelen lelkük állapotának veszélyességére. Ez félelmet, reménységet, kívánságokat, szomorúságot, önutálatot ébreszt, attól függően, hogy milyen állapotban találja őket a bűnfelismerésük. Néha ezek az emberek nyugtalanná válnak és mindenfelé (lelkigondozói) segítségért rohannak, úgy, mint azok, akik éjjel eltévesztik útjukat. Ha ebben az állapotban valaki azt mondja nekik, hogy egyetlen üdvözítő reménységük Krisztusban és igazságosságában található, hamarosan igazolják, hogy ez a tanítás idegen nekik és nem értik vagy nem kedvelik azt. Nem látnak semmi szépséget vagy dicsőséget ebben a tanban, amitől az kívánatos lenne.

  e. Végül lelohad a lelkük iránti törődés és csodálkoznak bolondságukon, hogy miért zavartatták magukat ilyen módon, vagy külső, névleges keresztyénekké válnak. Ez a legtöbb, amit a szív kívánságai tehetnek, ha nem az igazi üdvözítő hit világossága irányítja őket.


  III. A hit világosan látja és érti a lelki dolgok igaz természetét.


  a. Igaz, hogy a hit világossága sem érti tökéletesen az összes lelki dolog természetét, mint például Isten természetét, a két természet egységét Krisztus személyében, mert ezek végtelen és felfoghatatlan igazságok. Mégis megérti őket annyira, hogy látja ezek nem az emberek agyának szüleményei, hanem Isten igazságai és ezért megfelelő tárgyak, amelyeket szívünk magáévá tehet. Ezeket „lelkiképpen kell megítélni” (1Kor 2,14). Ezért van az, hogy a testi, megtéretlen ember nem képes azokat befogadni. Nem rendelkezik lelki képességgel, hogy felfogja azokat.

  b. Ez mutatja meg nekünk szívünk megújulásának reális okát és a hit legfőbb munkáját. Szívünk újjászületett, hogy kívánságai készségesen megragadják, amit a lelki, üdvözítő hit közöl értelmünkkel. És, amit a hit közöl értelmünkkel, nem más, mint a lelki dolgok igaz természetének megértése és hogy miként kell azokkal élni (Ef 1,17-19; 2Kor 4,6).

  c. Isten célja magához vonni szívünket, hogy átöleljük Őt szeretettel és gyönyörködéssel. Ezért dicsőséges belső világosságot ad nekünk, amely által megérthetjük a szív által megragadott lelki dolgok valódi természetét. Enélkül csak téves felfogásunk van a lelki dolgokról. Ismerhetjük a velük kapcsolatos igazságot vagy tant, de nem tapasztaljuk vagy értjük meg valóságukat, erejüket és hatékonyságukat. A hit egyik legfőbb munkája és a legfőbb ok, amiért értelmünk megújulhatott az, hogy a lelki és mennyei dolgok természetük minden dicsőségében, szépségében és csodálatában megnyilatkoztak előttünk, hogy a lélek megragadhassa azokat és örökre ragaszkodjon hozzájuk.

  d. Aki valóban hisz Krisztusban, e hit által képes meglátni személyének és közbenjárása dicsőségének csodálatosságát. Tehát a hit teszi képessé a lelket, hogy megragadja Krisztust szeretettel és „kimondhatatlan, dicsőült örömmel” örvendezzen benne (1Pt 1,9).

  e. Minél jobban képesít a hit a lelki dolgok meglátására, annál forróbban fogjuk megragadni azokat. De, amikor az értelem tudatlan ezekkel kapcsolatosan, ott a kívánságok hamar lelohadnak, és könnyen el lehet csábítani őket az igazságtól babonás hiedelmekhez, szokásokhoz és a világ dolgaihoz.


  IV. A hit által a lelki és mennyei dolgok megragadására indított
        szív fokozatosan átváltozik azok képére és hasonlatosságára.


  a. Amikor a szív lelki és mennyei dolgokat karol fel, fokozatosan megváltozik és átváltozik azok képére és hasonlatosságára, egyre lelkibbé és mennyeibbé válva.

  b. Ez az átalakulás hit által valósul meg (2Kor 3,18). Amikor a kívánságok bűnös természetűek, az emberek a világ képére változnak. De amikor kívánságaink megújulnak és megszentelődnek, akkor „megváltozunk elménk megújulása által (Róm 12,2). Ez az átváltozás új természetet szül, ami teljesen eltér a velünk született természettől. Új teremtések leszünk az isteni kegyelem lelkünkben végzett munkájának köszönhetően. Ebben a folyamatban kívánságaink passzívak. Nem ezek változtatnak meg minket, hanem ők maguk változnak meg. Ez a munka nem készül el azonnal teljesen, hanem fokozatosan, úgyhogy szívünk egyre jobban átalakul a lelki és mennyei dolgok képére. Ilyeténképpen a hit hatással van a szívre és kívánságaira is.

  c. Amikor a viaszra rányomják a pecsétet, önmaga lenyomatát hagyja ott. Hasonlóképpen, amikor a lelki dolgok belevésődnek szívünkbe és megragadjuk azokat, otthagyják lenyomatukat, kéükre változtatva át szívünket. Ezért mondja Péter, hogy az érzéki, tisztátalan emberek „szeme parázna vággyal van tele” (2Pt 2,14). Kívánságaikat annyira a kéjvágyó dolgok ragadják meg és töltik el, hogy ezeknek a képét idézik fel értelmükben és gondolataikban. Amikor az embereket betölti „evilág szeretete”, akkor földi gondolkozásúak lesznek. Értelmük a dolgok képére alakul át a bűn, az önszeretet és a bűnös vágyak romlott elvének hatékony munkálkodása folytán. Ezért nincsenek ínyükre a lelki dolgok.

  d. Tehát, amikor az emberek hit által megragadják a mennyei dolgokat, naponta egyre mennyeibbé válnak, a lelki élet és a bennük levő kegyelem elvének hatékony munkálkodása által. Ezért „a belső emberünk megújul napról napra” (2Kor 4,16). Szeretetünk egyre őszintébb és forróbb lesz. A gyönyörködés egyre elragadóbb. A kívánságok egyre intenzívebbek és mindezek által a mennyei dolgok iránti vonzalom nagyon megerősödik (Róm 5,2-5). Így kegyelmet kegyelemre kapunk és egyik lelki erényhez hozzáragasztjuk a másikat (2Pt 1,5-7). Nagy a hasonlóság a lelki kívánságok és tárgyuk között.

  e. Ilyen módon az értelem Isten temploma lesz, amelyben Lelke által lakik. Krisztus is a hívőben lakik, és ők Benne. Isten szeretet; és aki szeretetben lakik, Istenben lakik és Isten benne (1Jn 4,16). Isten és a hívők a szeretet által lakoznak egymásban és így viseli magán a hívő Isten képének lenyomatát.

  f. Ezért, akinek szíve helyes indítékból a mennyei dolgokra irányul, mennyei gondolkodású lesz, és minél inkább megragadja a mennyei dolgokat, annál inkább erősödik benne a lelki gondolkodás.

  g. Kívánságaink növekedése a lelki és mennyei dolgok képére és hasonlatosságára legtöbbször nagyon lassú és néha alig érzékelhető. Kívánságaink sokszor olyanok, mint a sivatagi cserjék, mert annyira keveset merítünk Isten kegyelmének vizeiből. Ehelyett virágozniuk kellene, mint a jól öntözött kerti növények.


  V. A lelki kívánságok növekedése.


  a. Miért növekszik sok keresztyén annyira lassan a lelki dolgok utáni kívánságában? A többség megelégszik jelenlegi helyzetével és csak azzal törődik, hogy ne veszítse el az eddig megszerzett területet. Ez a hozzáállás szégyent hoz az igazi vallás dicsőségére és az emberek lelkét megfosztja a békességtől és vigasztalástól. Az embereknek – úgy gondolják – van okuk hinni, vagy legalábbis remélni és feltételezni, hogy „átmentek a halálból az életre”, hogy kegyelmi állapotban vannak és Isten kegyelmesen elfogadta őket. A vallásos kötelességeik szorgos elvégzése és az üdvösséget veszélyeztető bűnök kerülése által ezt a bizonyosságot minden erőfeszítéssel igyekeznek életben tartani. De kevesen erőltetik meg valóban magukat, hogy virágozzanak is ebben az állapotban, hogy növekedjenek a kegyelemben, hogy dicsőségből dicsőségbe változzanak el Krisztus képére, hogy előre törjenek Istennek a Krisztusban közölt elhívásának jutalmára, hogy megragadják az örök életet, hogy szentebbek, alázatosabbak, igazságossabbak, lelkibbek legyenek, és hogy kívánságaik egyre jobban átváltozzanak a mennyei dolgok képére. Az elért lelkiállapottal elégedett a gyülekezetük és elég ahhoz, hogy vallásos embereknek látszanak, ezért ők is elégedettek. De hogy szentebbek és mennyeibbek legyenek, hogy szívük egyre jobban el legyen foglalva a mennyei dolgokkal, ezt összeegyeztethetetlennek tartják jelenlegi állapotukkal. E bolondság miatt a keresztyénség elveszítette dicsőségének jelentős részét és az emberek lelkét megfosztották a kegyesség valódi erejének megtapasztalásától.

  b. Az ilyen emberek azokhoz hasonlítanak, akik olyan országban élnek, ahol nemcsak szegénységtől és mindenféle nyomorúságtól szenvednek, hanem ki vannak téve a halálbüntetésnek is, ha elkapják őket. Ebben a helyzetükben aztán hallanak egy dicsőséges országról, amelybe ha megérkeznek, azonnal megszabadulnak a büntetés minden félelmétől. Azt is közlik velük, hogyha beljebb utaznak ebben az országban, olyan gazdaságra lelnek, amelyet szem nem látott, fül nem hallott, amit az ország királya készített nekik. Hallva a jó hírt rögtön útra kelnek ez ország felé. De mihelyt megérkeznek határaihoz és megszabadulnak a büntetés veszélyétől és a vele járó félelemtől, leülnek és nem mennek tovább. Következésképpen nem találnak rá a számukra olyan nagylelkűen elkészített gazdagságra.

  c. Sokan közülük nem mentek be a dicsőséges országba lustaságuk, hanyagságuk és tudatlanságuk miatt, mégis azt gondolják, hogy biztonságban és veszélytelen helyzetben vannak. Idővel pontosan az a veszély szakad rájuk, amelyről azt gondolták, megmenekültek tőle. Ez a szerencsétlenség nem történhetett volna meg, ha annak a dicsőséges országnak a belsejébe tartottak volna és megragadták volna a nekik tartogatott gazdagságokat. Legjobb esetben ennek a dicsőséges országnak a határsávjára telepedve, minden napjukat szegénységben töltik, és mivel közel vannak ahhoz az országhoz, amelyből megszabadultak, állandóan hallják a hangokat, amelyek korábban félelemmel és rettegéssel töltötték el őket, ami miatt egész életüket kételyek töltik el őket üdvösségük felől.

  d. Ugyanez érvényes a lelki dolgokra is. Amikor az emberek meggyőződnek bűneikről, vétkességükről és elönti őket az örök haláltól való félelem, akkor elhatározzák, megkeresik a módját, hogy „megmeneküljenek az eljövendő haragtól.” Kétségbeesetten tudni akarják a bűneikből és az örök gyötrelemből való megmentés módját, ami fenyegetően szakad rájuk.

  e. Ha hisznek, az evangélium nemcsak irgalmat és bocsánatot hirdet nekik, ami annyi mint a mennyei ország határát átlépni, hanem a béke, öröm és minden lelki áldás az övék lesz, mikor befogadják őket az országba és elkezdenek hit által és törvényeinek engedelmeskedve élni. De sokan, miután belekóstoltak a bocsánat reménységébe és az isteni átok alóli szabadulásba és megmenekültek a kínzó félelemtől, nem erőltetik meg magukat, hogy az evangélium összes áldása által nyújtott gyönyörködésig eljussanak, hanem megelégszenek a felszínes lelki állapottal, ami csak egy minimális üdvbizonyosságot nyújt nekik.

  f. De hányan vannak olyanok, akik azt feltételezve, hogy valóban beléptek az evangélium által ígért üdvösségbe, valójában sosem léptek be abba. Ezek nincsenek messze a mennyek országától, de valójában sosem léptek be oda. Ezek a hamis béke állapotában élnek és hamis bizonyosságra támaszkodnak. Teljes bizonyosságot nem lehet semmilyen más módon szerezni, mint az evangélium összes áldásába való belépéssel és növekedve a kegyelemben, szentségben és lelkiségben.

  g. Ez a megmerevedett lelkiállapot, amellyel látszólag sok keresztyén megelégszik, ellenzi és rombolja az evangéliumot és a hozzá társuló dolgokat.

    i. A megmerevedett lelkiállapot ellenzi és rombolja az evangélium kegyelmét. Krisztus Urunk az evangélium kegyelmét mindenhol a kis dolgokhoz hasonlította, amelyek idővel naggyá nőnek. Olyan, mint a mustármag, az összes mag közül a legkisebb, és mint a kicsiny kovász, amely az egész tésztát megkeleszti.
    Az a „kegyelem”, amely nem gyarapodik és nem növekszik, jogosan meggyanúsítható és komoly vizsgálat tárgyává kell lennie azok számára, akik törődnek lelkükkel és nem akarják örökre becsapni magukat.

    ii. A megmerevedett lelkiállapot ellenzi és rombolja az evangélium ígéreteit. Az ígéretek nagy erőt és vigasztalást jelentenek a hívőknek. Isten a bátorításunkra adta azokat, hogy bízzunk segítségében, Aki minden ellenállás közepette lelki gyarapodást és növekedést ad. Annyi van belőlük, hogy nem szükséges egyet is konkrétan megemlíteni. Az ígéretek által Isten megmutatja mennyire nagy és értékes a kegyelme és jósága irántunk és mennyire tőle függünk (Zsolt 9,14-16; Ézs 40,28-31). Tehát láthatjuk mekkora ostobaság megelégedni a felszínes lelkiállapottal.
    Aki megelégszik a felszínes lelkiállapottal, határozottan megveti annak az Istennek a szeretetét, kegyelmét, hűségét és bölcsességét, aki ilyen kegyelmi ígéreteket közölt velünk, hogy gyarapodjunk és növekedjünk lelkileg. Hogyan maradhatnánk lelkileg merevek ilyen kegyelmet mellőzve?
    Aki megelégszik a felszínes lelkiállapottal azt is bizonyítja, hogy valójában nem törődik önmagával a kegyelemmel és szentséggel és nem szereti azokat. Azt igazolja, hogy csak annyi kegyelmet és szentséget akar, amivel eljut a mennybe és megőrizheti vallásos hírnevét a földön. Ez világosan bizonyítja, hogy teljes mértékben az önszeretet uralja az ilyet és valóban önző (egocentrikus).

  iii. A megmerevedett lelkiállapot ellenzi és rombolja az evangéliumi kegyelem megbecsülését. Aki megelégszik a felszínes lelkiállapottal azt sugallja, hogy a kegyelem csak idáig vezethet és tovább nem. Az ilyen emberek vagy egyáltalán nem rendelkeznek kegyelemmel vagy esetleg csak a legcsekélyebb, alig észrevehető cseppel belőle. Nyilvánvaló, ha valaki bármennyit is növekedett a hitben és szeretetben, a bűn megöldöklésében, a mennyei gondolkodásban, az nem tud mást csinálni, ha a többi feltétel megegyezik, mint nekifeszülve futni Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért (Fil 3,12-14).
    Mit gondolnak a felszínes állapottal megelégedők a nekik adott evangéliumi kegyelem dicsőségéről, erejéről és hatékonyságáról? Ha megvizsgálnák önmagukat az evangéliumi kegyelem valódi dicsőségének fényében és a személyükben felélénkített tevékenységeket – például a bűn megöldöklését, a krisztusi életminta követését, a szentség kívánását, miként Isten is szent –, szégyenkezve hajtanák le fejüket. A kegyelem végső célja lelkünket Krisztus képére változtatni át. Hogyan állhat ellen magát keresztyénnek valló ember a kegyelem munkájának és tagadhatja meg a kegyelemtől a teljes munka elvégzését?
    Aki lelkileg merev állapotban marad, nem hoz dicsőséget az evangéliumra és nem tesz semmit azért, hogy másoknak is beajánlja. Az ilyen személyek viselkedésükkel, öltözködésükkel, érdeklődési tárgyaikkal azt igazolják valójában, hogy semmiben sem különböznek az átlag világi embertől. Lényegében azért utasítják el a kegyelemben való növekedést, mert azt kívánják, hogy róluk azt gondolják: ők nem különböznek a világi emberektől. Akkor csodálkozunk még, hogy a keresztyénség dicsősége, becsülete és hírneve komolyan megsérült?
    Ha az összes hívő minden erőfeszítést megtenne a lelki gyarapodásra és növekedésre szívében és értelmében, és felmutatná a szentség gyümölcseit életében, a világ hamar rájönne, hogy a keresztyénség egy titkos, láthatatlan erővel rendelkezik, ami képes a világi életeket Isten képére és hasonlatosságára megváltoztatni.

  iv. A megmerevedett lelkiállapot ellenzi és rombolja a lelkiismeret szilárd nyugalmát. Semmilyen nyugalom nem lett ígérve az isteni ígéretet megvetőknek. Nem is lehet békesség ott, ahol a kegyelmet elhanyagolják. Kevesen képesek megítélni vajon van-e igaz békéjük vagy sem. A próbák és kísértések mutatják ki az ilyen békét, de a többi időszakban a lelkileg megmerevedettek értelmében a békét valami homályos reménység helyettesíti. De amikor beléjük hasít a félelem, a veszély, az üldöztetés vagy bűneik felismerése, az ilyen személyek önvizsgálatra szorulnak. Ha ilyenkor szívüket ridegnek, halottnak, földinek, lankadtnak és minden lelki és mennyei gondolattól megüresedettnek találják, vége szakad minden eddigi feltételezett békéjüknek és jogosan tör rájuk a csüggedés és kétségbeesés. Csak ekkor ébrednek rá teljesen, mit hozott rájuk a felszínes lelkiállapottal való megelégedés.
    Másrészt mekkora öröm a világtól elkülönült keresztyént szemlélni, aki az odafennvalókra irányította értelmét, akiben virágzanak a lelki kívánságok, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében meghozza gyümölcsét (Zsolt 1,3). Annál is inkább gyönyörködtető látvány, mert ritkaságszámba megy.

  v. Sokan panaszkodnak, hogy nehéz dolog lelkileg növekedni. Azt gondolják, hogy a jelenlegi lelkiállapot még úgy-ahogy fenntartható, de előretörni, növekedni a kegyelemben, gyarapodni a lelki kívánságokban ezt már túl nehéz nekik elfogadni. De ez a kifogás Isten ellen irányuló vád, miszerint kemény munkafelügyelő, és csak súlyosbítják lustaságuk bűnét. Ugyanakkor rossz fényt vet Megváltónk szavaira, aki szerint „parancsai nem nehezek”. Ez a kifogás hitetlenséget is elárul Isten ígéretei iránt, aki mindnyájunknak megígérte a szükséges kegyelmet, hogy könnyűvé, irgalommal és békével telítetté tegye a bölcsesség útjait. Ráadásul ellenkezik mindazok tapasztalatával, akik őszintén igyekeztek az evangélium iránti engedelmességben járni.
    Ha megvizsgáljuk ezt a kifogást, két gonoszságra derül fény:

       1. Az első gonoszság egy valamihez erősen ragaszkodó kívánság, amely gátolja a kegyelemben való növekedést. Amíg a szív nem kész és nem hajlandó „mindent kárnak és szemétnek ítélni, hogy megnyerje Krisztust”, a kegyelem munkáját állandóan leküzdhetetlen nehézségek fogják kísérni. Az igazi vallásgyakorlat, valóban minden evangéliumi engedelmesség legfőbb szabálya, hogy Krisztusnak kell elsőnek lennie szívünkben és minden egyéb dolgot meg kell vetni és elutasítani az Ő kedvéért.
      Ami könnyed, kellemes séta az egészséges embernek, az nehéz munka a gyengének és betegnek. Ezért, amíg az emberek ragaszkodnak a világ hiábavalóságaihoz, élvezeteihez és előnyeihez, amíg az önszeretet saját életét megtartani igyekszik mintsem Krisztusért és az evangéliumért elveszíteni azt, addig a kegyelemben való növekedés lehetetlen. Ezért mondja a Szentírás: „tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt”, ha valóban szándékunk „állhatatossággal megfutni az előttünk levő pályát” (Zsid 12,1).

       2. A második gonoszság az, hogy az ilyen emberek mindig előről kezdik a keresztyén életet és ugye „minden kezdet nehéz”. Nem áll szándékukban teljesnek lenni Isten akaratában, nem akarják megengedni a kegyelemnek, hogy tökéletes munkát végezzen bennük és nem igyekeznek alapos munkát végezni a bűn megöldöklésében. Csak itt-ott odavágnak a bűnnek aszerint, hogy bűntudatuk felerősödik-e vagy alábbhagy. Azonban a bűn testén ejtett sebek hamarosan begyógyulnak.
      Olyanok, mint az idegen ország határára érkező utasok, akik félnek a képzelt nehézségektől és veszélyektől, amelyek rájuk leselkedhetnek és ezért nem mernek beljebb hatolni. De amikor ezek a vélt nehézségek és veszélyek eltűnnek, akkor hamarosan rájönnek, hogy milyen kellemes és békés az Istenhez vezető összes ösvény.

 vi. A lelki megmerevedés nemcsak bolondság, hanem bűn is. Bűnös gondatlanságra, hanyagságra és lustaságra vall, amivel rendszerint valamilyen tudatos vágy vagy romlott kívánság megtűrése is együttjár. Amikor az emberek gondatlanok és nem őrködnek szívük felett, amikor elhanyagolják szent feladataikat (imádkozás, bibliaolvasás, istentisztelet, stb.), amikor idegen számukra a szent dolgokon való elmélkedés és az önvizsgálat, amikor sok időt töltenek a világi dolgok utáni rohanással, amikor nem hajlandók nehézségeket tűrni Krisztusért, hiába várjuk tőlük, hogy gyarapodjanak és növekedjenek a kegyelemben és a lelki gondolkodásban.


17. A langymelegség baja


  I. Bevezetés


  a. Amikor egy személy Krisztusba vetett hitre jut azután, hogy komoly bűnbánat és az ítélettől való félelem gyötörte, természetes helyzet, hogy Krisztus és a lelki dolgok iránti szeretete erős és élénk. Ez az első szeretete Krisztus iránt, amire különösen emlékezik és értékeli azt.
  De mikor a hívők haladókká válnak a keresztyén életben, Krisztus és a lelki dolgok iránti szeretetük hűlni és langyosodni kezd. Ez nagy szégyent és tiszteletlenséget jelent Istennel szemben, aki annyi csodálatos és dicsőséges áldással halmozta el népét.

  b. Ezért annak bizonyítéka, hogy egy személy szívében a kegyelem valódi munkát végzett az, hogy az idő múlásával egyre kevésbé szereti a világot és annak dolgait, de egyre jobban szereti Krisztust és az Ő dolgait. Amikor a hívők először jönnek Krisztushoz, Péter szerint „kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeznek” (1Pt 1,8). De az Isten szavát hallgatók közül némelyek nem mondhatják el, hogy a kegyelem munkálkodott a szívükben. Még ezek között is vannak olyanok, akik „örömmel fogadják az Igét és sok dolgot tesznek örömmel.” (Lk 8,13). De Krisztus azt mondja, hogy az üldöztetések hevében, mivel nincs gyökerük, hamarosan elszárad és elhal az, ami az elején a kegyelem által táplált növénynek nézett ki.

  c. Vannak olyan helyzetek, amikor egy személy, akinek szívében a kegyelem valóban munkálkodott, mégis fél, hogy becsapta önmagát, mert Krisztus és a lelki dolgok iránti szeretetét lankadtnak érzi. Ez a helyzet hasonlít ahhoz, mikor a keresztyének azt gondolják, hogy az Úr elhagyta őket, miközben mégsem (Ézs 49,14-15). Kísértésekben a lélek azt gondolhatja, hogy elhagyta Istent, bár ez nem így van. Olyan mint az az ember, aki éjszaka azt gondolja, hogy eltévesztette az ösvényt, miközben végig a helyes úton járt. A kísértés sötétséget hoz magával és azt az érzést, hogy eltévedtem és megfeledkeztek rólam. Ebből kifolyólag a keresztyének sok hibát követnek el valódi lelki állapotuk megítélésében. Nem lelik magukban a Krisztus és a lelki dolgok iránti szeretetet, örömet és gyönyörűséget, amelyikkel pedig korábban rendelkeztek és nem találják magukban az Isten dolgai iránti lelkesedést úgy, mint korábban. Mégis könnyen megeshet, hogy a kegyelem Isten szerinti bánatot, bűnvallást, alázatot és önutálatot munkál bennük ugyanolyan hatékonyan és Isten számára elfogadhatóan mint korábban.

  d. Amikor egy keresztyén úgy érzi, hogy nem képes kifejezni érzelmeit olyan könnyen, mint fiatalabb korában, arra következtethet, hogy Krisztus és a lelki dolgok iránti szeretete meghidegült és élettelen lett. Fiatalabb napjaiban könnyekre tudott fakadni bánatában és erős örömérzéseket tapasztalt, de mára ezek eltűntek. Ez viszont nem feltétlenül a Krisztus és a lelki dolgok iránti langymelegséget bizonyítja.
  Ha az érzelmek hiányát teherként éli meg, akkor Krisztus és a lelki dolgok iránti szeretet nem hűlt ki. Ha attól tart, hogy lelki langyossága végül annak köszönhető, hogy a kegyelem sosem munkálkodott szívében és ezért gyökértelen maradt, akkor Krisztus és a lelki dolgok iránti szeretete él és gyarapodik.

  e. Akinek szívében munkálkodott a kegyelem, tarthat attól, hogy a Lélek bizonyos kegyelmi gyümölcsei esetleg elhalványultak, mégis önvizsgálat esetén felfedezi, hogy a lélek egyéb képességei, mint például az ítélőképessége és az akarat, erősödtek és virágzanak, mert nagyon ragaszkodik Krisztushoz és a lelki dolgokhoz.
  De ha azt látjuk egy gyakorló keresztyénnél, hogy az idő múlásával egyre nagyobb a világ dolgai iránti szeretete, miközben Isten dolgai iránt csökken a szeretete, akkor tudni lehet: lelki kívánságainak lanyhulása nem természete gyengeségének köszönhető, hanem a bűn erejének.

  f. Különbség van a látszólagos gyengeség, élettelenség és a lelki érzelmeinkben és kívánságainkban tapasztalható langymelegség között, ami a meghidegülésnek és a szív azon szörnyű állapotának köszönhető, amit a bűn, az önszeretet és a világ okoz.
  Az előző fejezetben láthattuk, hogy az ostobaság és a bűnösség gátolja a lelki és mennyei gondolkozást. Most pedig megvizsgáljuk, hogy milyen bajt okozunk magunknak, ha megtűrjük a lelki ajándékaink lanyhulását és Krisztus valamint a lelki dolgok iránti szeretetünk kihűlését.


  II. A Krisztus és a lelki dolgok iránti szeretet kihűlése váltja ki
       minden dolog közül a legjobban az Úr Krisztus nemtetszését
       úgy a gyülekezetek, mint az egyes keresztyének életében.


 a. Krisztus szánakozik kísértésben levő népén, együtt szenved vele üldöztetéseiben, megerősíti őt gyengeségeiben, de megfenyegeti őt, amikor iránta való szeretetét kihűlni engedi és a lelki dolgok iránt langyossá válik (Jel 2,4-5; 3,1-3). Krisztus ezt nem tűri, mert nagy tiszteletlenség ez iránta és mert tudja, mennyire veszélyes ez az állapot népe számára. Krisztus azzal fenyeget, hogy elveti azt a gyülekezetet és kimozdítja gyertyatartóját, ha langymeleggé és hideggé válik iránta való szeretetében. Krisztus úgy utálja a langyosságot, mint a hamis istentiszteletet és a bálványimádást. És amit Krisztus az ókori gyülekezeteknek mondott, azt üzeni ma is, mert Ő örökké él és mindig ugyanaz, Igéje pedig élő és változhatatlan. Senki sem menekül meg a könyörtelen bosszútól azok közül, akik megengedik, hogy lelki életük elsorvadjon és langyossá váljon. Erre figyelmeztet Krisztus Igéje és a Lélek. És ha Krisztus ellenünk van, akkor ki lesz mellettünk? Segítsen az Úr emlékezni erre, nehogy az, Akiben üdvösségünk érdekében bíztunk, végül legnagyobb ellenségünk legyen! Vigyázz tehát azokra a bűnökre, amelyeket Krisztus, aki egyetlen Szószólónk az Atyánál, abba a kategóriába sorolt, amelyből többé nem menthet meg bennünket, ha abban maradunk (Ézs 5,4).


  III. Krisztus és a lelki dolgok iránti szeretet kihülése
         megszomorítja a Szentlelket.


  a. A Szentlélek munkálja, hogy a szívünkben megjelenő kegyelem növekedjen, gyarapodjon és virágozzon. Ezért semmi sem szomoríthatja el jobban a bölcs és kegyelmes Lelket, mint munkájának akadályoztatása vagy elsorvasztása és tönkretétele. Isten emiatt bánkódott annyit Izráel felett. Jó földbe ültette őket, mint termékeny szőlőt. Gondozta őket és mindent megtett, amit egy jó gazda megtehet a jó termés érdekében. De Izráel savanyú szőlőt termett. Isten pedig panaszkodott, hogy többet nem tehet értük (Ézs 5,1-6). Hasonlóképpen, mi szomoríthatja meg jobban a Szentlelket annál, mikor látja a korábban szent és mennyei kívánságokkal és gondolatokkal elárasztott személyeket földi és érzéki kívánságokkal eltelni?

  b. Amikor egy bölcs, kedves, szerető szülő, minden áldozatot meghoz gyermeke oktatásáért és erősen reménykedik annak szép jövőjében, azt tapasztalja, hogy gyermeke lusta, kerüli az iskolát és élvezi a rossz társaságot, mennyire fáj ez a szülőnek! De Isten Lelkének szíve végtelenül szeretőbb és gondoskodóbb a hívővel szemben, mint bármelyik egyke szülője. Ezért, ha nagy költségek és gondoskodás árán táplált és felnevelt minket Isten fogadott gyermekeiként, és ha keményen dolgozott Isten képére való átformálásunkért és azután látnia kell munkájának lerombolását, elsorvasztását, darabokra való hullását, mennyire kell bánkódnia és mennyire felindult lehet! Attól tarthatnánk, hogy ellenünk fordul és ellenségünkké válik! Mégis, kegyelmében és irgalmában, folytatja bűneink és hálátlanságunk felismerésére serkentő szomorú munkáját, sok félelemmel és rettegéssel árasztva el szívünket, hogy Isten szerinti fájdalommal és őszinte bűnbánattal térjünk vissza hozzá, hogy tovább munkálkodhasson bennünk.


  IV. Megtűrni a Krisztus és a lelki dolgok iránti szeretet kihülését
        Isten haragját váltja ki a gyülekezet iránt.


  a. Amikor egy gyülekezet azt hiszi, hogy él, de valójában halott és rideg – bár nem annyira, hogy a külső, formális, intézményes istentisztelet gyakorlását feladja, de nem is annyira forró, hogy örömteli lelkesedéssel imádja Istent, hanem csupán langymeleg, – akkor Krisztus kiköpi szájából ezt a gyülekezetet (Jel 3,16).


  V. Megtűrni a Krisztus és a lelki dolgok iránti szeretet kihülését
      nem következetes azzal az állítással, hogy meg vagyunk
      győződve Isten irántunk való szeretetéről.


  a. Langyos állapotban lenni és mégis azt állítani, hogy Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adatott Szentlélek által, bűnös bizonyosság és nem az igaz és gyarapodó kegyelem megnyugtató bizonyossága.
  Szomorú látni, hogy a keresztyének langyosak lesznek és lelki életük sorvad, mert olyankor lelkiismeretük elkábul és a biztonság hamis érzésébe burkolózik értelmük, mint egy jeges ködbe. Ebben a hamis nyugalmi állapotban maradnak, míg fel nem ébreszti őket egy hirtelen bűnfelismerés vagy leteperi őket valamilyen félelmetes, nagy nyomorúságot és háborúságot okozó bűn. De az Istentől származó békesség és a valódi üdvbizonyosság nem jár együtt a Krisztus és a lelki dolgok iránti rideg, élettelen, langymeleg kívánságokkal. Ha ilyet feltételeznénk, ellentmondanánk a Szentírásnak és ez tönkretenné, megmérgezné a keresztyénséget. Ezért semmilyen kötelességet sem kell jobban belénk vésni, mint a komoly önvizsgálatot, hogy vajon miben bízunk üdvbizonyosságunk érdekében, nehogy ugyanabban a helyzetben találtassunk, mint a Laodíceai Gyülekezet. Ez a gyülekezet elégedett volt látszólagos jó állapotával és helyzetével, miközben a valóságban „nyomorult, szánalmas, szegény, vak és mezítelen” volt (Jel 3,17).

  b. Jézus feltette a kérdést: „Tüskebokorról szednek-e szőlőt vagy bogáncskóróról fügét?” Hasonlóképpen, a kegyelem nem fog növekedni a hiú, földi, önző személyben. Semmi sem árthat jobban a hitnek, mint azt gondolni, hogy olyan könnyű az értelmet meghaladó isteni békesség érzetét megőrizni. Távol legyen, hogy bárki is azt higgye, nincs szükség minden erőfeszítésünkre a kegyelmi ajándékokban (gyümölcsökben) való növekedéshez.
  A keresztyén hit minden szépsége és dicsősége erre az igazságra épül: „a lélek törekvése (lelki gondolkodásúnak lenni) élet és békesség.”


  VI. Megtűrni a Krisztus és a lelki dolgok iránti szeretet kihülését,
        az veszedelmes állapot és helyzet nyugtalanító bizonyítéka és
        tünete, és akik ebben maradnak, végül el lesznek vetve, mint
        képmutatók.


  a. Sokaknak téves felfogásuk van a képmutatásról. Azt gondolják, hogy képmutató csak az, aki nem az, aminek állítja magát, miközben tudja, hogy nem az. Ez igaz, de képmutató az is, aki az evangélium világosságánál hitet vallott Krisztusban, lelki képességeket kapott, aki imádkozik, olvassa a Bibliát, templomba járó, mégis folyamatosan és tudatosan vonakodik teljes szívvel és őszinteséggel Isten dicsőségére élni, mert egy kötelességét nem teljesíti. Az ilyen legalább annyira örök kárhozatra ítélt képmutató, mint a másik. Ennek felismerése valóban komolyabb önvizsgálatra kellene késztesse azokat, akiknek Krisztus és a lelki dolgok iránti szeretete langymeleg, rideg és élettelen.

  b. Ezzel nem állítom azt, hogy minden langymeleg keresztyén képmutató. Távol legyen! Csak azt mondom, hogy amennyiben ez a langymeleg állapot elhúzódik és nem kívánja vagy nem erőlteti meg magát a megtérésre, akkor ez a képmutatás veszedelmes tünete. Aki bölcs és valóban törődik lelkével, nem nyugszik, míg nem vizsgálta át szívét, hogy felfedje és kiírtsa ezt az ördögi képmutatást.

  c. Az ilyen langymeleg keresztyénekről látszik az, hogy Istenhez való megtérésük hiányos volt. A bűnfelismerés, az evangélium prédikálása, ami megvilágosítja az értelmet, a lelki ajándékok és a kívánságaikban történt változás, ami a keresztyén közösségre és tevékenységre indította volna őket, mind hézagos, befejezetlen megtérésre utalnak. Az ilyen hiányos munkának a sajátossága, hogy nagyon felvirágzik egy időre, de aztán lelohad a megfelelő időben. Egyesekben hamar elsorvad az erőteljes kísértések és üldöztetések következtében. De a legtöbb emberben fokozatosan sorvad el, míg elveszti minden gyümölcsét és életnedvét (Jn 15,5). Tehát, amikor az emberek felfedezik magukban a Krisztus és a lelki dolgok iránti elhidegülést, kénytelenek megvizsgálni, hogyan állnak életükben a dolgok, vajon tényleg megragadták-e Krisztust hit által és egyedül Benne bíztak-e üdvösségükre nézve; vajon tényleg rendelkeznek-e Isten választottainak hitével; vajon tényleg rendelkeznek a szeretet által munkálkodó hittel, mivel felmerül a gyanú, hogy megtérésük nem a Szentlélek munkája volt. A Szentlélek szívbe plántált kegyelmének természete, hogy növekszik, gyarapodik és gyümölcsöt hoz az életben. A növekedést szolgáló, Isten által biztosított eszközök szorgalmas használatával a hívő együttműködik a jó Lélekkel a kegyelem munkájában. Ez a Szentírás bizonyságtétele. De a hamis és hézagos munkának, amit csak a külső eszközök munkáltak, nincs gyökere és ezért biztosan elsorvad és elhal.


  VII. Megtűrni a Krisztus és a lelki dolgok iránti szeretet kihülését
          olyan állapotot idéz elő, amelyben az emberek könnyen
          becsapják önmagukat hamis reményekkel és így a bűn
          csalárdsága hathatósan romba dönti a lelküket.


  a. Két módon lehet a lelket tönkretenni. Az első, mikor egy bizonyos bűnös kívánságot vagy bűnt megtűrnek életükben és másodszor, mikor elhanyagolva a lelki feladatokat, megszeretik a világot és annak dolgait.

  b. Bizonyos bűnök megtűrésére felhozott kifogások. Amikor egy bizonyos bűnös kívánságot vagy bűnt megtűrnek életükben és nem vetik ki magukból, az emberek általában három kifogással igyekeznek menteni magukat.

      i. Az első kifogás úgy szól, hogy ez csak egy bűn és ráadásul kicsi. Hadd kíméljük meg az életét. Végezz az összes többivel, de ne ezzel a kedvenccel. Ezt kérte Naámán is (2Kir 5,18).
      Némelyek sokáig éltek valamilyen súlyos bűnben, miközben hitük kötelességeit nagy hűséggel teljesítették. Ilyen módon a bűnösök becsapják magukat. De egyetlen tudatosan megtűrt bűn is képes olyan hatékonyan tönkretenni az ember lelkét, mint ezer (Jak 2,10-11). Valójában lehetetlen csupán egy bűnt megtűrni, bár ezt a bűnt könnyebben észrevesszük, mint a többit. Mások világosan láthatják azokat a bűnöket, amelyekkel szemben mi szándékosan vakok vagyunk, ugyanakkor mi is láthatunk világosan olyan bűnöket, amelyeket mások elől sikeresen elrejtünk (1Tim 5,24). De egyikünk se nyugtassa magát azzal a gondolattal, hogy csak egy apró bűnről van szó és ezért nem kell igazán törődni vele – főleg ha éppen ez a bűn az, amely miatt állandóan elhanyagoljuk Istent és az Ő dolgait.

      ii. A második kifogás, hogy nem tudják lerázni magukról azt a bűnt, mert annyira tapad hozzájuk. Ennek ellenére szeretik továbbra Istent is és hűségesen elvégzik az istentisztelettel járó kötelességeiket. Nem áll szándékukban gyűlölni Istent és útjait. Nem is akarják az Úr dolgait megvetni vagy súlyos bűnökbe beleesni. Ezért abban reménykednek, hogy e „Coár” (1Móz 19,20), ezen apró, kitartó bűn ellenére, végül minden rendben lesz velük. De ez egy veszélyes öncsalás, mert egyetlen, a bűnt szándékosan szerető egyén sem szeretheti Istent, amint ezt János apostol mondja nekünk (1Jn 2,15). Hazug az, aki szándékosan él bármilyen ismert bűnben és még azt meri állítani, hogy szereti Istent. Ahol nem szeretik Istent mindenek felett, ott egyáltalán nem szeretik Őt és ott sem szeretik Istent, ahol az emberek nem hajlandók szakítani akár egy átkozott bűnnel is az Ő kedvéért. Ne tévesszen meg az a tény, hogy ismered az evangéliumot, lelki ajándékaid vannak, hűségesen jársz istentiszteletre és hitet vallottál Krisztusban. Ha egy bűnt is megtűrsz életedben, nem szereted Istent.

      iii. A harmadik kifogás az, hogy majd egyszer, miután kielégítették jelenlegi kívánságaikat és bűnös vágyaikat, kivetik azt a bűnt életükből, hogy miatta nehogy elkárhozzanak. De ez hamis gondolkodás és a bűnnek egy újabb csalása. Aki nem azon van minden erőfeszítésével, hogy minden bűnt kiiktasson életéből most, mondhat és állíthat bármit, az igazság az, hogy sosem áll szándékában ezt a konkrét bűnt kiírtani és nem is valószínű, hogy valaha is megteszi. Tehát kifogás ide meg oda, aki megtűri a bűnt, végül lelkét örök romlásba dönti.

  c. Kifogások a meglanyhult lelkiállapotra

    i. Az első kifogás az, hogy bár volna okuk saját lelkiállapotuk miatt aggódni, mégis helyzetük nem olyan rossz, mint sokan gondolják és könnyen helyrehozható, ha minden kötél szakad. Biztonságban érzik magukat, mert nem követtek el semmilyen nagy és szörnyű bűnt és lelkiismeretük sem érez bűntudatot, félelmet. De a langymeleg lelkiállapot veszélyes, főleg ha elkezdünk kifogásokat keresni.

    ii. A második kifogás az, hogy langymeleg lelki állapotuk nem saját hibájuknak köszönhető. A körülmények a hibásak, a munkájuk, jelenlegi helyzetük, lényegében az egész életük alakulása. Amikor helyzetük változik, akkor majd képesek lesznek visszatérni a Krisztus és a lelki dolgok iránti első szeretetükhöz. De ez is öncsaló kifogás. Akármilyenek is legyenek az emberek körülményei és helyzetük, az igazság az, hogy a gyenge lelki élet a „hitetlen és gonosz szívnek” köszönhető (Zsid 3,12).

    iii. A harmadik kifogás az, hogy nem nehéz ebből az ellaposodott lelkiállapotból megtérni. Könnyen megújulhatnak lelkileg, ha feltétlenül szükség lesz erre. De ez is veszélyes kifogás. A meghátrálásból való helyreállás a legnehezebb feladat a keresztyén életben.

    iv. Nos, ez csupán néhány azon kifogások közül, amelyek a lelkeket örök romlásba döntik. Aki tehát langymeleg vagy kihűlt, élettelen, elsorvadt lelkiállapotban találja magát és elégedetten benne marad nem érezve semmilyen bűntudatot, lelkiismeretfurdalást vagy bánatot és nem törekszik arra, hogy megszabaduljon ebből, nem reménykedhet az örök életben. Ellenkezőleg, „léptei a holtak hazájába tartanak.” (Péld 5,5)

  d. A személyes lelki megújuláshoz vezető út.

    i. Azoknak, akik felismerik, hogy visszaestek a lelki életben és szeretnének megújulni, a korábbi helyzetükbe visszakerülni, hadd álljon itt néhány tanács.

    ii. Emlékezz korábbi lelkiállapotodra. Emlékezz milyen is volt, amikor hívő keresztyén lettél. Emlékezz milyen erős és élénk volt a lelki éhséged és szomjúságod, mennyire kívánkoztál Krisztus és kegyelme, irgalma után. Most vesd össze azt jelenlegi állapotoddal. Ez segít felgerjeszteni az Istenhez való visszatérés kívánságát, valamint a jelenlegi ellaposodott lelkiállapotból való gyógyulás utáni vágyat (Hós 2,9).
    Isten is emlékszik első szeretetünkre, mikor először ismertük meg Őt és emiatt tér vissza hozzánk irgalommal és szeretettel (Jer 2,2). Még ha a népéhez tartozók langymeleg állapotban vannak is és az Isten iránti szeretetük elsorvadt és kihűlt, míg Isten szövetségének és irgalmának határain belül vannak, meg fog emlékezni első szeretetükről és a próbákban, kísértésekben tanúsított bátor kiállásukról, ami könyörületre indítja Őt. Csak úgy tudjuk Istent az irántunk tanúsított első szeretetére emlékeztetni, ha mi magunk megemlékezünk az első szeretetről és vágyódunk annak helyreállítására (Jer 13,18-20).
    Ilyen módon újultak meg és biztatták magukat Isten hajdani szentjei a legnagyobb csüggedések idején (Zsolt 42,7). Mikor Dávid Saul elől menekült, amikor le-fel barangolt a pusztában, sokszor magányosan, rettenetes félelemtől kínozva, továbbra is szent, lelki közösséget ápolt Istennel, amit ebben az időben fogalmazott zsoltárai is bizonyítanak. És minél nagyobb volt nyomorúsága, annál hevesebbek voltak Isten utáni vágyakozásai.
    Tehát, ha rájössz, hogy lelkiállapotod meglanyhult, fogadd el Krisztus tanácsát: „emlékezz, honnan estél ki.” Emlékezz a korábbi napokra. Gondold végig, vajon azok a napok nem voltak-e jobbak a mostaninál, amikor reggel-este sokat gondoltál Istenre és dolgaira és milyen édes és értékes volt az lelked számára; amikor örvendeztél szentségére emlékezve; amikor buzgólkodtál dicsőségéért, gyönyörködtél Isten imádásában és örültél mikor azt mondták neked: „menjünk fel az Úrnak szent házába”; amikor kiöntötted lelkedet imádságban és megtapasztaltad szívet megújító szeretetét. Emlékezz, milyen békességed és szereteted volt és vesd össze a jelenlegi lanyha lelkiállapotoddal.

    iii. Merjél őszintén beszélni önmagaddal! Vajon nem igaz, hogy jelenlegi helyzeted, Istennel való jelenlegi közösséged, a megszokás és önzés által okozott formalitás, amelyet gondok, szorongás és félelem kísér? Tudod-e valóban hogyan élj és halj? Vajon időnként nem ijedsz meg önmagadtól? Biztos, hogy így van, hacsak nem keményedtél meg a bűn csalárdsága által. Milyen hasznot jelentenek számodra az általad szeretett dolgok, ha nem szereted Krisztust és a lelki dolgokat? Beszélj nyíltan! Bemocskoltak, megsebeztek, meggyengítettek és olyan állapotba sodortak, amelyben már nem tudod, hogy mi vagy és hogy kihez tartozol? Milyen gondolatok támadnak benned, mikor a legéberebb vagy? Van-e egyáltalán olyan, hogy felsóhajtasz és ezt mondod önmagadnak: „bárcsak úgy élnék, mint hajdanán?”
    És ha a korábbi állapotra való emlékezés nem kezd megújítani téged, akkor vagy soha nem volt benned Istennek valódi munkája vagy megkeményedtél a bűn csalárdsága által!

    iv. Emlékezz, hogy bár a Szentírás sok rettenetes dolgot hirdet a szívükben meglanyhulók ellen, mégis vannak benne különleges ígéretek és hívogatások is, hogy biztassanak a bűnbánatra és az Istenhez való visszatérésre.
    Figyelj például Isten hívására a Jeremiás 3,12-14-ben, és ragadd meg a Hóseás 14,5-ben található áldott ígéretet! Ha elhatároztad, hogy élni és nem meghalni akarsz, akkor engedelmeskedj ennek a hívásnak és hivatkozz rá hit által Isten előtt. Ragadd meg az Ézsaiás 57,16-19 ígéretét is! Ha értékes számodra a lelked, egy pillanatra se hanyagold el ezt a feladatot! Tedd meg most! Nem tudhatod, hogy milyen hamar elérhetetlenné válhatnak számodra ezek a hívogatások és ígéretek.
    A „most” az egyetlen rendelkezésedre álló idő. A félszeg erőfeszítések, alkalmi jó elhatározások olyanok, mint az alacsonyan szálló felhő, mint a reggeli harmat: hamar elszállnak. Ha nem igyekszel teljes erővel és elszántsággal Istenhez visszatérni, míg lelked újra meg nem újul, minden erőfeszítésed hiábavaló lesz. „Akkor megismeritek az Urat, ha kitartóan keresitek a megismerését.”


18. Krisztusi értelem


  I. Krisztus gondolkodásának elsajátítása


  a. Pál ezt írta: „Az az indulat [a görög eredetiben: értelem, törekvés, igyekezet, indíttatás, felfogás, gondolkozás, szemléletmód] legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt” (Fil 2,5). Lelki gondolkozásúnak lenni annyi, mint Krisztus gondolkodásmódját elsajátítani, úgy gondolkozni és érezni, mint Ő. Gondolataink és szívünk kívánságai legyenek a Jézus Krisztuséira mintázva.
  Értelmünk legyen annyira lelki kívánságokkal és gondolatokkal telítve, amennyire Krisztus értelme is volt; ez a legfontosabb kötelesség a keresztyén életben. Vajon gondolhatja-e valaki magáról, hogy lelki értelmű, ha nem szán sok időt arra, hogy a Krisztus által gondolt dolgokra gondoljon? (2Kor 3,18). Értelmünket és szívünket meg kellene töltenünk azokkal a gondolatokkal és szent kívánságokkal, amelyek Krisztusban voltak földön jártakor, és amelyek le vannak írva számunkra a Szentírásban. Krisztus Isten akaratának végrehajtásában gyönyörködött és az Isten törvénye volt a szívébe vésve (Zsolt 40,9). Elmondható ez rólunk is?
  Tanulmányozd Jézusnak az emberi lelkek iránti együttérzését minden szenvedésükkel, fájdalmukkal és gyötrelmükkel együtt! Ugyanaz az együttérzés kellene legyen bennünk is. Jézus Krisztus minden érzése, kívánsága és gondolata között tökéletes rend uralkodott, mondhatni, hogy Isten értelme és akarata szabályozta azokat (Jn 5,19). Hasonlítunk ebben Krisztushoz? Figyelj önmegtagadására, amint megvetette a világot, élvezeteivel és kényelmével együtt. Nézd milyen készségesen vállalta a keresztet és a szenvedést, hogy Isten akaratát teljesítse ezek által is. Ha ez a minta állandóan szemeink előtt lebeg, egyre jobban átváltoztat bennünket az Ő képére.

  b. Ha megvizsgáljuk magunkat – gondolatainkat és a bennünket izgalomban tartó érdeklődési tárgyainkat – és utána összevetjük kívánságainkat és gondolatainkat a Krisztuséival, hamarosan felismerjük vajon az Ő értelme van-e bennünk. Elszántságunk, miszerint Krisztus lesz minta- és példaképünk minden dologban, beleértve gondolatainkat és szívünk kívánságait is, bizonyítéka annak, hogy elkezdődött bennünk a kegyelem valódi munkája.
  Krisztus tehát a sablonunk és mintánk; törekedjünk mindenben Hozzá hasonlónak lenni! Ha krisztus-értelműek akarunk lenni, akkor a törvény kell uralkodjon felettünk, ugyanúgy mint Őrajta. Ő mindenben alávetette magát a törvénynek, hogy kimunkálja számunkra a tökéletes igazságosságot. Isten törvénye uralta minden gondolatát, kívánságát és egész viselkedését. Ezért kívánságainkat és gondolatainkat a törvénynek kell szabályoznia, ha azt akarjuk, hogy az Ő értelme legyen bennünk.

  c. A törvény első szabálya, hogy mindig „szeressük Istent teljes szívünből, lelkünkből, értelmünkből és minden erőnkből”. Minden élethelyzetben és életkörülményben szeretnünk kell Istent mindenek felett, egyedül Őrá bízva őszintén magunkat örök megtartásunk céljából és soha semmit ne tegyünk, amit nem az Isten iránti szeretet motivál. Ilyen tökéletesség nem érhető el számunkra ebben az életben, de ez van elénk helyezve, mert ezt kívánja Isten. Ezért teremtett bennünket és ezt kell megcéloznunk mindenben, amit teszünk. Ha ezt jól bevéstük szívünkbe, akkor hatékonyan segít helyesen viselkedni minden helyzetben. Nem azért törekszünk megtartani ezt a törvényt, hogy Isten előtt igazoljuk önmagunkat vagy bizonyítsunk Neki, hanem hogy kifejezzük iránta érzett hálánkat és szeretetünket, Jézus Krisztusban mutatott csodálatos jóságáért és irgalmáért.
  De, ha ez a szabály nem rögzült hatékonyan az értelmünkben, akkor állandóan a bűn, az énünk és Sátán rabszolgái maradunk és jobban fogjuk szeretni az emberek dicséretét Isten dicséreténél. Nem Isten dicsőségére fogunk élni, hanem önmagunk dicsőségét keressük majd az emberek előtt. Ha ez a legnagyobb parancsolat nincs bevésve értelmünkbe, élettelenek és szívtelenek leszünk kötelességeink elvégzésében, gondatlanok a kísértésekben és megfeledkezünk Istenről, úgyhogy Ő már nem lesz ott minden gondolatunkban. Lehetetlen a bűntől távol maradni, ha nem emlékezünk arra, hogy nekünk mindig és állandóan Istent kell szeretnünk teljes szívünkből, lelkünből, értelmünkből és erőnkből. És pontosan amiatt, hogy az emberek nem szeretik Istent mindenek felett, telt meg ez a világ annyi vallásos képmutatóval.

  d. A lelki gondolatok és kívánságok a külső viselkedésünkben jutnak kifejezésre. De ezt is a Szentírásnak kell irányítania és szabályoznia. A Biblia közli velünk Isten számunkra megfogalmazott elvárásait és hogyan imádjuk Őt, engedelmeskedjünk Neki. Isten nem hagyta, hogy össze-vissza keresgéljünk ezer és egy dolgot hajkurászva, ami talán tetszeni fog Neki és nem is hagyta ránk, hogy saját gondolataink alapján találgassuk miként kell Őt imádni. Akaratát kijelentette a Szentírásban és elvárja, hogy minden dologban akaratának tudatában irányítsuk önmagunkat.
  Amikor elhanyagolják a Szentírást, az emberek vallásos kívánságai és gondolatai elvadulnak és tévelygők lesznek. Mivel elutasították az Isten Igéje általi irányítást és kormányzást, megtöltötték a világot a legszörnyűbb, legostobább és legkegyetlenebb babonákkal és erkölcstelenséggel. Értelmük ezeknek a babonás gyakorlatoknak lett a vak szolgája, mert nem vetették alá magukat Isten kijelentett akaratának. Semmi sem esztelenebb és ostobább, mint az Isten Igéjének uralkodását elutasító emberek kívánsága.

  e. Némelyek azt hiszik, hogy abszolút tökéletesek lehetünk ebben az életben, ha minden erőfeszítésünkkel fegyelmezzük kívánságainkat és gondolatainkat, alárendelve azokat Isten Igéjének. De ez ellentmond Pál tanításának (Fil 3,12). Viszont elérhetünk egy magas megszentelődési szintet, amelyet pontosan azok nem ismernek, akik magukat tökéleteseknek tartják.
  Amikor a hívők szeretik és örömmel fogadják a lelki igazságokat, amikor gyönyörködnek az isteni imádat minden rendelkezésében, amikor örömüket lelik az összes gondviselési eseményben; amikor engednek a Lélek belső indíttatásainak; amikor örömmel beszélgetnek a szent dolgokról, akkor elértek egy magas lelki gondolkozási szintet.
  De amikor az emberek kiteszik magukat Sátán kísértései tüzes nyilainak és megengedik, hogy azok erősen belefúródjanak szívükbe, lángra lobbantva bűnös kívánságaikat, és ha ugyanakkor elnyomják a Szentlélek dorgálásait és feddéseit, akkor testi gondolkodásúak. Amikor a gondviselésszerű próbák, nyomorúságok és szabadítások nem vonják értelmüket a lelki dolgok felé és nem gerjesztik kívánságaikat azok megragadására vagy megengedik az indulatoknak, mint például a harag, düh, irigység vagy neheztelés, hogy megakadályozzák az értelmet a lelki igazságokon való elmélkedésben, akkor testiek.
  De ilyen dolgok nem találhatók azok szívében és értelmében, akik a mennyei és lelki dolgok képére és hasonlatosságára alakultak át.


  II. Az egészséges lelki szív és értelem bizonyítéka, hogy éhezik
       és szomjazik a lelki dolgok után.


  a. A lelki dolgokban a szív „megízleli, hogy jóságos az Úr” (1Pét 2,3). Isten jóságának megízlelése annyi, mint az Istennel való közösség örömét megtapasztalni Krisztus által. Akikben pedig megújultak a lelki kívánságok nagyon szeretik és élvezik a lelki dolgokat. Némelyek annyira tudatában vannak Krisztus szeretetének, hogy „kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeznek.” (1Pét 1,8).

  b. Az éhes személynek minden étel, még a keserű gyökerek is, kívánatos és édes. Amikor lelki dolgokra éhezünk, bármennyire is keserűek legyenek a hús-vér testnek, - a kereszt tanai mind ilyenek – édesek a lelkileg éhes léleknek, mert általuk ízleli meg mennyire kegyelmes az Úr.

  c. Amikor a lélek földi dolgokkal telik be, amikor jobban szereti a világot, mint Istent, amikor a lelki dolgok iránti étvágya elvész, meggyengül vagy elrontja valamilyen bűn, a mennyei dolgok száraznak és ízetlennek tűnnek, mint ahogyan Jób mondja: „van-e íze a tojás fehérjének?” (Jób 6,6). Az ember akkor is találhat Isten igéjében értelme számára kellemes dolgokat, ha szíve nem kívánja azokat. De a lelki gondolkozásúak és a lelki dolgokra valóban éhezőknek ezek mind édesek és ízletesek.


  III. Minden kegyelem tárháza és a lélek kincstára.


  a. A szív minden kegyelem tárháza és ilyen a lélek kincstára is. Vannak lelki kegyelmi ajándékok, amelyek az értelemben és az akaratban vannak elraktározva, mint például a hit. A hit gyökeréről nő ki az összes többi kegyelmi ajándék (tulajdonság) és a szív az a melegház, amelyben kivirágoznak és gyümölcsöt teremnek. A gyökér a szíven kívül található, de a belőle felnövekvő kegyelmi ajándékok (tulajdonságok) a szívben virágoznak és gyarapszanak, gyümölcsöt teremve a külső viselkedésben is. A szív biztonságosan őrzi a kegyelmi ajándékokat (tulajdonságokat), amelyek készek gyümölcsöző kívánságokat létrehozni a megfelelő időben. Amikor a szív kívánságai lelkiek, a szív örömmel fogad és ragad meg mindent, ami erősíti és gyarapítja az Isten Igéjében megígért kegyelmi áldásokat. Ezután, amikor a hit világosan látja a világban elvégzendő kegyelmi munkát vagy az Isten dicsőségéért elhordozandó szenvedéseket, a szív megnyílik, hogy kieressze önmagából azokat a kegyelmi ajándékokat (tulajdonságokat), amelyek szükségszerűen erősítik a hívőt munkájában vagy támogatják őt szenvedéseiben.
  Ez néhány olyan dolog, amelyet a mennyei dolgokhoz hozzáillesztett kívánságaink megvalósítanak, bár még nem tökéletes módon.
  De ez sem valósul meg azoknál, akikben csak időnként támadnak lelki gondolatok, akiknek szíve nem újult meg. Azok az emberek, akik távol állnak a lelki és mennyei dolgoktól, lesüllyednek testi, bűnös kívánságaik szintjére. Hogy ezt világosan megértsük, figyeljük meg a következőket:

  b. Amikor a kívánságok nem újulnak meg lelkileg, az értelem még mindig testi és nem újjászületett, ami miatt nem képes Isten dolgait megérteni, „mert csak lelki módon lehet azokat megítélni.” (1Kor 2,14). A lelki dolgokat csak akkor lehet valódi szépségükben és dicsőségükben szemlélni, ha lelki, üdvözítő világossággal rendelkezünk, amivel a testi ember nem. Tehát a nem újjászületett értelem nem képes a kívánságoknak világos képet festeni a lelki dolgok valódi természetéről. Ezért a nem újjászületett szív nem képes azokat befogadni, sem megragadni úgy, ahogyan kellene és nem fog a lelki dolgok képére átalakulni.

  c. A testi, nem újjászületett egyének hamis felfogását a lelki dolgokról a szeszélyes és képzeletszőtte gondolatok befolyásolják. A lelki dolgokról kialakult felfogásukat testies értelmük felfuvalkodottá tette, ami miatt telve vannak hiábavaló, ostoba, büszke gondolatokkal, ahogyan Pál is mondja (Kol 2,18-19). Képzeletüknek munkája testi értelemben abból áll, hogy a nem újjászületett kívánságok révén a lelki dolgokat testies és világi gondolkodásukhoz igazítják.
  Mindennek következménye, hogy a babonság, hamis istentisztelet és bálványimádás virágzik a világban. Ezek mind arra tett kísérletek, hogy a lelki dolgokat elfogadhatóbbá tegyék a nem lelki ember számára.

  d. Az emberek azzal ringatják magukat, hogy a babonaság, a hamis, világias istentisztelet és a bálványimádás is képes szeretetet, tiszteletet és gyönyörködést kiváltani a lelki dolgok iránt, amikor a valóságban csupán testies, bűnös kívánságaikat gerjesztik. Ezért van az, hogy mindenfajta hamis istentisztelet, babonaság és bálványimádás lepte el a keresztyén világot. Az emberek értelme és kívánságai mindig hajlanak valami imádására. Emiatt lelki dolgokat keresnek, de a szív olyan állapotba kerül, amelyben könnyen elfogad bármit, amit a babonaság, a hamis istenimádat és a bálványimádás kínál.
  Az Isten Igéjének vezetését és irányítását elutasító értelem a téves és hamis információknak köszönhetően ezután tévelyegni kezd. Mivel kielégül az élményt nyújtó hamis istenimádattal is, nem érdekli többé, hogy Isten szava irányítja-e életét vagy sem. De miután elutasítják és elveszítik vezérfonalukat, az emberek készek arra, hogy bármelyik „kóbor csillag” vezetését elfogadják. Ilyen módon tévelyegni kezdenek és a lehető legértelmetlenebb és legkegyetlenebb babonás, élményt produkáló gyakorlatokat folytatják. Ezután semmi sem olyan nevetséges, szörnyű vagy nehéz, hogy ne lennének képesek annak alávetni magukat és azt elfogadni (ez a vallási fanatizmus!), mert elképzelésük szerint ezen ördögi gyakorlatok által lelkibbek és mennyeibbek lesznek.

  e. Mivel nincs meg bennük a lelki dolgok valódi megértése, a bűnös értelemű emberek saját gondolataikat követik, amelyek elfogadhatók nem újjászületett szívük számára, hiszen tévedhetetlenül szívükbe van ültetve az az igazság, hogy a lelki dolgok megismerésének teljes célja a szív kívánságainak felgerjesztése, azok elfogadására.
  Ezekből a romlott gyökerekből származnak a bálványimádás és a hamis istenimádat, ami ellepi az egyházakat. Viszont, ahol nincs hamis istenimádat, de megtűrik, hogy a bűnös kívánságok lealjasítsák a lelki dolgokat, a mennyeieket földiekké változtatva, ott a világias, önző szívhez akarják a lelki dolgokat igazítani. Ennek vége, hogy az emberek gonosz módon azt hiszik, hogy Isten mindenestül olyan, mint ők.

  f. Amikor a kívánságok megújulnak lelkileg, akkor krisztusközpontúak. De ahol még mindig testiek, bűnösek, ott énközpontúak, akármennyire vallásosnak tűnjenek is. Ahol felöltözték az új embert, ott „Krisztus minden és mindenekben” (Kol 3,10-11).
  Az Atya-Isten csupán Krisztusban jelenik meg előttünk, mint akit meg kellene ragadjunk kívánságaink által. Irántunk tanúsított szeretetét az a tény jelentette ki, hogy elküldte Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért (1Jn 4,8-9). Az újjászületett szív csak akkor karol át egyéb lelki dolgokat is, ha Krisztushoz kötődnek vagy Krisztushoz vezetnek, mert a hívőnek „minden és mindenekben Krisztus”.
  A hívők önmagáért szeretik Krisztust és minden egyéb dolgot a keresztyén vallásban csak akkor szeretnek, ha az Krisztusban vagy Krisztusért létezik. A levegő kellemes és fontos az élethez. De ha a Nap nem világítja és nem hevíti azt át, ha mindig éjszaka és hideg lenne, egyáltalán nem lenne kellemes. Krisztus „igazságunk Napja” és amennyire beragyogják sugarai a vallás minden kötelességét és dolgát, olyan mértékben lesznek gyönyörködtetők és kellemesek számunkra.

  g. Az újjászületett, megújult szív nem talál másban kielégülést csak Krisztusban. De ez nem így van azoknál, akiknek kívánságai nem újultak meg. Az igazság az, hogy Krisztus, az Ő személye és közbenjárásának dicsősége az egyetlen dolog, ami ellenszenves nekik az egész keresztyénségben. Nagy örömmel karolnak át hamis képeket Krisztusról és nagyon buzgók abban az istendicsőítésben, amit maguk alakítottak ki saját élvezetükre, mert énközpontúak. Tehát lelki értelműnek, gondolkozásúnak lenni annyi, mint a Szentlélek által lelkileg és üdvözítő módon újjászületni, megújulni.


19. A lelki dolgok értéke és szépsége


  I. Minden lelki és mennyei dolog Istentől származik Krisztusban
      és ezért végtelen szépséggel, jósággal és
      szeretetreméltósággal rendelkezik, ami erőteljesen vonzóvá
      teszik őket a megújult lelki kívánságok számára.


  a. Sokan állítják, hogy szeretik Istent és a lelki dolgokat, miközben fogalmuk sincs, hogy miért szeretik azokat. Azt jól tudják, hogy miért szeretik a földi dolgokat, de azt nem, hogy miért szeretik Istent. Sokan félnek Istentől, mégis úgy gondolják, hogy szeretniük kell Őt. Ezért azt színlelik, hogy szeretik Őt. Szájukkal hízelegnek Neki, de szívük távol van Tőle. Egyesek élvezik és örülnek az Istentől kapott jó dolgoknak és azt hiszik, hogy ezek miatt szeretik Őt. De ez az a szeretet, amellyel Sátán jogtalanul megvádolta Jóbot (Jób 1,8-11). Némelyek azt hiszik, hogy szeretik Istent, mert szeretik az istentiszteletek külső formáját, szertartásait, műsorait, a zenét, és nem veszik észre, hogy valójában saját testies gondolataikat és elképzeléseiket szeretik. De milyen kevesen rendelkeznek Istennek Krisztusban mutatott isteni jóságának és szeretetének valódi lelki megértésével, ami Hozzá vonzaná őket, hiszen ebből áll az Isten iránti őszinte, valódi szeretet!

  b. Isten néha ráborítja szeretetének palástját a bűnös szívére és ellenállhatatlanul magához vonja őt akkor is, ha a léleknek nincs világos képe a lelki dolgokról, Isten szépségéről és dicsőségéről. Amikor Illés elment Elizeus mellett, rádobta köntösét. Ez az egyszerű tett olyan komoly üzenetet hordozott a lelki erényekről, hogy Elizeus Illés után rohant és nem tágított mellőle, bár Illés többször is erősködött: „Menj, térj vissza, mert mit cselekedtem tenéked?” (1Kir 19,19-20). Hasonlóképpen, amikor Isten ráveti szeretetének köntösét egy lélekre, az a lélek Istenhez vonzódik minden kívánságával együtt; valójában e „vonzás” nélkül senki sem jöhet Krisztushoz (Jn 6,44). Bár időnként úgy tűnik, mintha Isten azt mondaná: „menj, térj vissza, mert mit cselekedtem tenéked?”, a lélek mégis így válaszol: „Uram kihez mehetnénk? Nem tudlak elhagyni. Szívemet teljesen átadtam neked és sosem szakadhat el Tőled.” És ha látni akarjuk Isten iránti szeretetünk őszinteségének felüdítő bizonyítékait, akkor folyamatosan elmélkednünk kell az isteni jóságon, amely főleg lelkünk Jézus Krisztus általi megmentésében jelenik meg előttünk. Így a lélek lelki dolgokra vágyik, mert látja mennyire szépek és dicsőségesek ezek és mert tapasztalja ezeknek a lélekre gyakorolt csodálatos hatását.

  c. Ha egyéb dolgokat – apát, anyát, házakat, földet, vagyontárgyakat – jobban szeretünk Krisztusnál, akkor egyáltalán nem szeretjük Őt. Nincs is megengedve nekünk, hogy egyenlő módon szeressük Krisztust és a többi dolgot. Ezért ha valóban szeretni akarjuk a lelki dolgokat, látnunk kell dicsőségüket és szépségüket, felhevítve irántuk kívánságainkat a többi dolgok fölé.

  d. Milyen nagyszerűnek tűnnek a földi élvezetek a testies, bűnös gondolkozású személyeknek. Mennyire makacsul ragaszkodnak a testies gondolkozásúak azokhoz, mert bűnös kívánságaik kielégítését remélik tőlük. Tehát színlelhetnek az emberek amit csak akarnak, ha nem látnak nagyobb jóságot, nagyobb értéket és nagyobb gyönyörűséget a lelki dolgokban, akkor valójában nem szeretik azokat. A földi dolgok uralják még mindig az életüket. Egy zsoltáros így vallott: „Jeruzsálemet tartom legfőbb örömömnek!” (Zsolt 137,6). Egy másik pedig így: „Jobb nekem a te törvényed, mint ezernyi arany és ezüst.” (Zsolt 119,72; vö. Zsolt 19,10; Péld 8,11). A lelki kívánságok egyetlen biztos alapja, hogy a lelki és mennyei dolgokat jobban szeretjük a világ összes dolgánál – méltóságánál, kitüntetéseinél, gazdagságánál és élvezeteinél.


  II. A lelki dolgok szeretetreméltóak és értékesek, mert Isten
       jóságának végtelen forrásából erednek és ezért egyedül ezek
       képesek teljesen és örökre kielégíteni szívűnk legmélyebb
       vágyait.


  a. A földi dolgok kielégítést nyújtanak, de csak egy időre. Gyorsan elhalványulnak és az emberek hamar megunják azokat. A földi dolgok „repedezett kutak, amelyek nem tartják a vizet” (Jer 2,13). De minden lelki dolog a végtelenből érkezik és oda vezet vissza. Ezért csak ezek elégíthetik ki teljesen szívünk legmélyebb vágyait és tölthetnek be örömmel és békével a hitben. A lelki dolgok az élő víz forrásához vezetik a lelki szívet, a jóság és áldás örök forrásához.


  III. A lelki dolgok szeretetreméltóak és értékesek, mert telve
         vannak isteni bölcsességgel.


  a. A Jézus Krisztusban és általa megjelenő minden isteni bölcsesség a lelki dolgokban mutatkozik meg. Minden lelki és mennyei igazság, amely révén hittel és engedelmességgel Krisztus Jézus által közeledhetünk Istenhez, telve van isteni bölcsességgel (1Kor 2,7; Ef 3,10; 1,8-9).

  b. Önmagában a bölcsesség nagyon vonzó a racionális értelemnek. A legtöbb ember mégis állati szintre süllyed. Érzéki és testies. De amikor az ész felülkerekedik, az értelem elkezd gyönyörködni a bölcsességet sugalló dolgokban. A bölcs és jó embert kedvelik és tisztelik a többiek, a bölcs és jó politikai kormányzathoz hasonlóan. A zsoltáros kijelenti, hogy Isten minden alkotásában gyönyörködik, mert „valamennyit bölcsen alkottad” (Zsolt 104,24). Istennek a teremtésben felfedezhető bölcsességének bizonyítékai vonzák a lelkeket, hogy ámulattal és gyönyörködéssel tanulmányozzák a teremtett rendet. De az összes kincs, a bölcsességnek minden dicsősége az evangélium hatalmas lelki igazságaiból, Isten krisztusi titkaiból, valamint kegyelméből és jóságából sugárzik felénk. E dolgok tudata tölti be a hívők lelkét bámulattal és gyönyörűséggel és ezért ragaszkodnak hozzájuk teljes szívvel. Amikor látjuk a bennünk levő világosságot és összevetjük azt az összes többi dolog sötétségével, amikor látjuk páratlan bölcsességüket és az összes többi dolog ostobaságát, akkor lelkünk kibeszélhetetlen és dicsőséges örömre indul általuk (1Pt 1,8).

  c. Azonban a testies gondolkodásúak számára Isten dicsősége bolondság (1Kor 1,23-24). Ezért megvetik az evangélium titkát. Nem képesek szépséget látni az evangéliumban. Sőt, soha senki sem fog őszinte, lelki kívánságokat táplálni a lelki dolgok iránt addig, amíg nem fedezi fel bennük Isten bölcsességét. Csak amikor értelmünk az isteni kinyilatkoztatásokban képessé lesz meglátni és csodálni ezt a bölcsességet, fog szívünk ragaszkodni a lelki dolgokhoz.


  IV. A lelki dolgok szeretetreméltóak és értékesek, mert lelki és
        mennyei állapotba emelik a lelket.


 a. Az érzéki, tisztátalan, aljas és méltatlan életelvek alacsonyítják le a leghatékonyabban az emberek természetét. Ekképpen az emberek „egészen a holtak hazájáig” aljasítják le önmagukat (Ézs 57,9). Emiatt Isten kiszolgáltatja őket „gyalázatos szenvedélyeknek” (Róm 1,26). Nincs gyalázatosabb, megvetendőbb, állatiasabb és kárhozatra méltóbb, mint az életét állatias, érzéki, bűnös kívánságoknak szándékosan kiszolgáltató egyén.

  b. De amikor lelki kívánságainkat lelki tárgyakra irányítjuk, természetünk egyre jobban átalakul Krisztus képére. Ezek felmagasztalják természetünket a természetes képességek fölé, az angyalok és a megigazult, megdicsőült emberek állapotába. Felemelik és megvilágosítják az értelmet bölcsességgel és megértéssel, mert „íme az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz kerülése az értelem” (Jób 28,28). Rend és béke költözik a lélek minden szférájába. Ezért sokan, nagy nyomorúságok után, miután mindent kipróbáltak, hogy nyugalmat és békét találjanak lelkükben, feladták a világot és életüket a mennyei és lelki dolgok fölötti elmélkedésre adták.

  c. Jakab felteszi a kérdést: „Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek? Válasza így hangzik: „Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák-e ezeket?” (Jak 4,1). Ha tehát nyugtalanság és aggodalom van lelkünkben, akkor elég önvizsgálatot tartani és hamar rájövünk honnan vannak ezek. Az önző kívánságok és élvezetek azon fáradoznak, hogy a lelket a földi dolgokhoz való ragaszkodásban tartsák. Ezért van az, hogy a legtöbben akkor érzik a legjobban magukat a világban, amikor szabadon kielégíthetik kívánságaikat. De akkor érzik a legrosszabbul magukat, mikor rákényszerülnek, hogy egyedül legyenek és nincs kivel vagy mivel kielégítsék világi vágyaikat és élvezeteiket.

  d. De a mennyei dolgokra irányuló kívánságainknak ellentétes hatása van. Egyesítik az értelmet azokkal és a szentség tökéletessége felé vonják az értelmet (2Kor 7,1). Az igaz bölcsesség és megértés, amely együttjár az örök dolgokat helyesen megítélő értelemmel, szentséggel a kívánságok területén, szabadsággal az akaratban, erővel a szívben és békével a lelkiismeretben, különféle módon tölti be a lelki gondolkozású értelmet és hatékonyan viszi azt egyre lelkibb és mennyeibb állapot felé.


  V. A lelki dolgok szeretetreméltóak és értékesek, mert kóstolót
      adnak a mennyben ránk váró dicsőségből és boldogságból.


  a. Akik meg vagyunk győződve a jövő örök létezésről, reméljük, hogy az örök boldogság és dicsőség hazájába lépünk be, mikor meghalunk. De nem is sejtjük, hogy miből áll az a boldogság. Ha sejtenénk is, nem tudnánk hogyan élvezzük azt.

  b. A Menny vagy az örök boldogság nem más, mint azon lelki dolgok teljes élvezése, amelyeket már itt a földön is élvezünk hit által. Ez készteti a keresztyént, hogy előre tekintsen ama mennyei hon felé, mert ha már itt hit által „kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeznek”, akkor milyen lesz öröme a Mennyben, amikor szemtől-szembe látja meg ezeket a dolgokat? Tudja, hogy örök mennyei boldogsága Isten Krisztusban történő teljes élvezéséből áll majd. Ennek előre örül, mert kóstolót kapott ebből az élvezetből szívében.

  c. Tehát minél jobban a lelki és mennyei dolgokra irányulnak kívánságaik, a lelki gondolkozású emberek annál közelebb érzik magukat a Mennyhez. Persze, minél jobban szeretjük Istent, annál jobban hasonlítunk Hozzá; minél jobban élvezzük Őt, annál buzgóbban várjuk az örök és mennyei boldogságot.


20. A Krisztussal és a lelki dolgokkal egyesült lélek


  I. A Krisztussal és a lelki dolgokkal egyesült lélek lelki kívánságai legyenek szilárdak és stabilak.


  a. A kívánságok a lélek erejét és eszközeit alkotják, amelyekkel a lélek a körülötte levő dolgokhoz viszonyul és azokkal érintkezik. Egyes dolgokat szeret és megragad, másokat pedig megvet és elutasít. Így viszonyul a szív is a lelki és mennyei dolgokhoz. A lelki dolgokkal kapcsolatos, futólagos gondolatok a velük együttjáró alkalmi kívánságokkal együtt hamar elillanak, mint a reggeli harmat, és mint azoknak a kívánsága, akik így szóltak Krisztushoz: „Uram, add nekünk mindenkor ezt a kenyeret!” Az ilyen alkalmi gondolatok és kívánságok mindenfajta emberre jellemzők, még a legrosszabbakra is, amilyen Bálám volt, aki így beszélt: „Bár halna meg lelkem az igazak halálával és olyan lenne az én utolsó napom, mint az övé!” (4Móz 23,10).

  b. Sokan örömmel és élvezettel hallgatják a lelki és mennyei dolgokat, de mert azokat igazán nem szeretik és nem tetszenek nekik, és sosem egyesültek Krisztussal, nem növesztenek gyökeret bennük és a megfelelő időben elpártolnak. Sosem rendelkeztek világos lelki látással Krisztus és a lelki dolgok szeretetreméltóságáról és dicsőségéről. Nem szeretik a lelki és mennyei dolgokat és nem gyönyörködnek azokban önmagukért, hanem csak a belőlük remélt haszonért. Az értelmüket uraló elv számára nem fogadhatók el a lelki és mennyei dolgok. Nem tudják őszintén elmondani: „Krisztus igája könnyű és terhe gyönyörűséges” (Mt 11,30; 1Jn 5,3). A zsoltárossal sem tudják együtt mondani: „Mennyire szeretem törvényedet!” (Zsolt 119,97).

  c. Kívánságaik egyik pillanatban felgerjednek és a másikban már eltűnnek. Egyik percben örülnek Krisztusnak és a lelki dolgoknak, a következőben már odavan minden érdeklődésük. Egy darabig buzgók, azután pedig ridegek és élettelenek. Szóval semmivé lettek a dolgok, amelyek látszólag valamilyen hatást gyakoroltak rájuk.

  d. De amikor a lélek valóban egyesül Krisztussal, a lelki dolgokkal és irántuk való szeretete és gyönyörködése bennük szívből jövő és őszinte, akkor Krisztusnak és a léleknek ez a házassága szilárd és stabil. A szívből fakadó szeretet Krisztus iránt, a gyönyörködés Benne valamint a lelki dolgokban, rendíthetetlen és megingathatatlan házassági kapcsolatot eredményez. Erre buzdít Pál apostol (1Kor 15,58). A futólagos, pillanatnyi kívánságok emberek ezreit tévesztik meg. Éppen ezért ne csapd be önmagadat azzal, hogy valóban egyesültél Krisztussal, mégpedig felbonthatatlan kötelékkel csak azért, mert időnként kívánságaid és gondolataid Őrá és a lelki dolgokra irányulnak. A Krisztussal valóban egyesült lelkeknek lelki és mennyei kívánságai mindig szilárdak, stabilak és rendíthetetlenek.


  II. A Krisztussal és a lelki dolgokkal egyesült léleknek legyen mindig egészséges étvágya és ízlése a lelki dolgokra!


  a. A lélek, amelynek nincs étvágya és ízlése a lelki és mennyei dolgokra, nagyon beteg vagy halott.
  Mindig, amikor a hívő lelki sötétséget tapasztal és arra gondol, hogy Isten elhagyta őt, a lélek továbbra is tudja, hogy mit akar és mit kíván a legjobban. A lélek ezt mondja: „Ó, bárcsak ugyanolyan állapotban volnék, mint régen! Emlékszem Rá, aki akkoriban megkóstoltatta velem csodálatos és kedves jóságát. Bárcsak visszatérne hozzám és megújítana kegyelmével. Ő megújíthatja lelki ízlésemet. Ő megelevenítheti Krisztus személye és dolgai iránti lelki kívánságaimat.”

  b. Ha egy ember nagyon beteg vagy erős fájdalom miatt szenved, úgyhogy nem bírja a tápláléknak még csak a látványát sem, visszagondol korábbi étvágyára és arra, milyen élvezettel fogyasztotta az ételt mikor egészséges volt. Ugyanez a helyzet a bűntől beteg lélekkel is. Nincs étvágya Krisztusra és a lelki dolgokra. Nincs öröme vagy gyönyörűsége Isten szavában, vagy az evangélium rendelkezéseiben. Mégis visszagondol a jobb napokra, amikor ezek a dolgok édesek voltak számára és milyen egészséges étvággyal vonzódott utánuk.

  c. Ha tehát elveszítetted étvágyadat és élvezetedet a lelki dolgok iránt és nincs örömed a vallásos feladatok végzésében, emlékezz milyen volt állapotod, amikor lelkileg eleven és egészséges voltál; azaz mikor valóban egyesültél Krisztussal és „megízleltétek, hogy jóságos az Úr” (1Pt 2,3). De, ha sohasem egyesültél Krisztussal és sohasem ízlelted meg, hogy jóságos az Úr, akkor sosem volt egészséges étvágyad a lelki dolgokra. Ellenben, ha egyesültél Krisztussal és megízlelted, hogy jóságos az Úr, akkor hogyan engedheted meg magadnak, hogy csak egy pillanatra is úgy élj tovább, hogy nem kezeled hanyatlásodat?


  III. A Krisztussal és a lelki dolgokkal egyesült lélek nagyon kell hogy vágyakozzon azok után, hogy értelme mindig telve legyen lelki gondolatokkal és elmélkedéssel!


  a. Hogyan mondhatjuk, hogy szeretjük Krisztust és a lelki dolgokat, ha nem töltünk sok időt felettük gondolkozva? Azon fogsz a legtöbbet gondolkozni, ami után a szíved vágyódik. Jézus mondta: „ahol a te kincsed van, ott van a szíved is” (Mt 6,21). Ha „kincsed” a világ és a világ dolgai, akkor még mindig testies és testi gondolkodású vagy és sosem egyesültél Krisztussal. De, ha „kincsed” Krisztus és a lelki dolgok, akkor sokat gondolkozol felettük. Mindig ott lesznek gondolataidban.


  IV. A Krisztussal és a lelki dolgokkal egyesült lélek lelki kívánságai uralkodjanak a más dolgokra csábító kísértéseken és győzzék le azokat!


  a. Minden lelki ellenségünk egyetlen célja, hogy szívünket és gondolatainkat eltávolítsák Krisztustól és a lelki dolgoktól. Sátán istenkáromló gondolatokat sugall Isten és Krisztus ellen. A test pedig buja kívánságokkal és vágyakkal táplálja az értelmet. A világ mindent megtesz, hogy a népszerűség, élvezetek, hatalom és vagyon ígéreteivel csábítson.

  b. Ezért nem könnyű kívánságainkat tisztán Krisztusra, valamint a lelki dolgokra szegezni. Az őrködés, ima, Isten ígéreteibe vetett bizalom és önvizsgálat mind fontosak, hogy megvédjük magunkat az ilyen kísértésekkel szemben és legyőzzük azokat. Még a pokol kapui sem diadalmaskodhatnak azokon, akik valóban egyesültek Krisztussal és a lelki dolgokkal. Ezért a legfontosabb bizonyíték, hogy valóban egyesültünk Krisztussal az, hogy ezek a kísértések nem gyűrnek le minket.


  V. A Krisztussal és a lelki dolgokkal egyesült lélek lelki kívánságai hathatós védelmet nyújtanak az értelem hiúságával szemben, ami továbbra is ott lappang bennünk.


  a. Az értelem hiúsága mindig megtalálható lesz bennünk, míg itt tartózkodunk a földön. Mindig kész a hiábavaló és haszontalan dolgok hatása alá kerülni és emiatt folyamatosan kísérti az értelmet, hogy egyik dologtól a másikhoz csapódjon. Ez az értelmi hiúság élvezi a földi dolgokat, akár törvényesek (jogosak), akár törvénytelenek. Ahogyan a részeg a kocsmában egyre több italra vágyik, úgy ez az értelmi hiúság is állandóan a világ mámorossá tevő élvezeteit keresi.

  b. Ez az értelmi hiúság mindig a külső érzékszerveket használja. Szemünk állandóan a buja élvezeteket keresi. Ezért imádkozik így a zsoltáros: „Fordítsd el szememet, hogy ne lásson hiábavalóságot” (Zsolt 119,37). És Jób ezt mondta: „Szövetségre léptem a szememmel, hogy ne nézzen a lányokra” (Jób 31,1).

  c. Az értelem hiúsága miatt mondja Pál: „Ne adjátok oda tagjaitokat a gonoszság fegyvereiként a bűnnek”, hanem „adjátok oda tagjaitokat az igazság szolgálatának a megszentelődésre” (Róm 6,13.19).
  Viszont, ha kívánságaink és értelmünk Krisztusra és a lelki dolgokra irányulnak, akkor értelmünk állandóan érezni fogja a felelősséget, hogy gondosan őrködjön mindezen dolog felett, amivel értelmünk hiúsága kísért minket. Ha nem határozzuk el szilárdan, hogy kívánságainkat Krisztusra és a lelki dolgokra irányítjuk, sosem leszünk képesek hatékonyan megöldökölni a bűnt (Kol 3,2.4-5).


21. A lelki gondolkodás gyümölcse


  I. A lelki gondolkodás gyümölcse „élet”.


  a. Az evangélium égisze alatt három létállapotot különböztetünk meg. Először van az, amit a megigazulás életének nevezhetünk, amelyben a hívők az örök kárhoztatástól mentesen élnek, hiszen Isten megigazította őket, egyedül a Krisztusba vetett hit által. De ez nem az az „élet”, amelyre itt utalunk (Róm 8,6).

  b. Másodszor van a megszentelődés élete, melynek köszönhetően életünk egyre jobban megszabadul a bűntől és a haláltól, és Krisztus képére változunk naponta. Lelki gondolkodásúnak lenni pontosan ezt az életet jelenti, mégpedig két módon. (1) A lelki gondolkodás a megszentelődés kimunkálásának gyümölcse. A megszentelődés ereje főleg az értelemre hat ki, lelkivé változtatva, majd képessé téve azt az elmélkedésre és a lelki dolgokon való gondolkozásra. (2) Azonban a lelki gondolkozás egyben a megszentelődés bizonyítéka is – az életünkben elkezdődött belső kegyelmi munkáé. Ha tudni szeretnénk, hogy lelkileg élünk-e Isten számára és hogy valóban megszentelődtünk és szentté váltunk, akkor meg kell vizsgálnunk értelmünket és gondolatainkat.

  c. Viszont az „élet” Pál apostol szóhasználatában azokra a dolgokra is utal, amelyek megerősítik és megelevenítik lelkünket és amik miatt az életet érdemes megélni, pl. az 1Thessz 3,8-ban: „Mert szinte megelevenedünk, ha ti erősek vagytok az Úrban”; mintha azt mondaná: „most már érdemes élnünk és amit eddig tettünk, az mind hasznos volt látva, hogy erősen álltok az Úrban.” Az élet kellemes dolgai és örömei több „életet” jelentenek, mint maga az élet. „Életet” jelent, vagyis ettől lesz élet az élet, mert beteljesedést hoz, azt a felüdülést, amitől az élet annyira kellemes és kívánatos lesz. Ezek miatt érdemes az életet megélni és feltételezem, hogy mindenek előtt erre utalnak az apostol szavai – ez az élet, derűs, örömteli, megélni érdemes élet. Értelmezésének igazolására és részletesebb megmagyarázására hozzáteszi: „és békesség.”


  II. A lelki gondolkodás gyümölcse békesség.


  a. Van „békesség Istennel”, ami a megigazulás állapota. „Mivel tehát hit által igazultunk meg, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm 5,1). De itt nem erről van szó. A lelki gondolkodás gyümölcse nem „békesség Istennel”.

  b. A „békesség” egyben a Lélek gyümölcse. Az értelem kellemes békéje és nyugalma ez a nehézségek, kísértések, gondok és minden egyéb dolog közepette, amely könnyen félelemmel, csüggedéssel és szorongásokkal tölt el. Ez a fajta béke a lelki gondolkodás gyümölcse. Két rossz, amelytől megőriz minket a békesség.

    i. A békesség megőriz minket a botránkozástól. Jézus mondta: „Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert elkerülhetetlen, hogy botránkozások legyenek, de jaj annak az embernek, aki által a botránkozás esik!” (Mt 18,7).
    Sokan elhagyják Krisztust és az evangéliumot a keresztyének által okozott rengeteg botrányos sértés miatt. De a lelki gondolkozású személy nem fogja elhagyni Krisztust és elvetni az evangéliumot az ilyen sértések miatt.
    Sokan elhagyják Krisztust és az evangéliumot a gyülekezetek botrányos megosztottsága miatt. Mennyi szégyent hoztak ezek a megoszlások Krisztus Egyházára. És mennyi szégyent hozott az Egyházra a vezető, gyakorló keresztyének botrányos és gonosz viselkedése. E dolgok miatt, sokan utálattal fordultak el Krisztustól és az evangéliumtól. De a „békesség” megőríz minket a bántódástól, hogy az ilyen szomorú botrányok ne befolyásolhassanak. A zsoltáros mondja: „Nagy a békessége a törvényedet szeretőknek és nem botlanak el” (Zsolt 119,165). Isten törvénye vagy szava a legfőbb csatorna, amelyen keresztül Isten kijelentette önmagát és ránk vonatkozó akaratát, és az egyetlen külső mód és szabály, amelyből megtanulhatjuk, hogy miként közeledjünk Hozzá és ápoljuk Vele a közösséget. Ezért a törvény szeretése a lelki gondolkodású ember legfőbb célja. Az Isten törvényét szeretőknek nem okoz botránkozást egyetlen fentebb említett bántó sértés sem és nem fogják az evangéliumot elhagyni. Ennek oka, hogy annyira megtapasztalták önmagukban az evangélium igazságát, erejét, gyönyörűségét és szentségét, hogy akármennyi állítólagos keresztyén bukjon el, mégis ezen szomorú hitehagyások miatt nem fog az evangéliumban kételkedni vagy Krisztusban megbotránkozni. A szív nagyon gonosz magatartásának jele, ha az evangéliumban hitet valló egyének eltávolodnak Tőle, mert néhány vezető keresztyén elbukott vagy kitudódott róluk, hogy súlyos botrányokba keverték önmagukat és Krisztus Egyházát.

    ii. A békesség megőriz minket a kétségbeeséstől, rettegéstől és bánattól, mikor lesújtottak, üldözöttek vagy megfosztottak vagyunk. Nagy tisztességtelenség Krisztus iránt, ha egy keresztyént legyőz a félelem, az aggodalom és bánat, ha érzelmeit a külső körülmények irányítják és nem Krisztus szeretete, öröme és békessége. Az ilyen szégyenteljes helyzetektől a békesség őriz meg minket (Jn 16,33). Minden kedvezőtlen helyzetben a békesség segít, hogy elfogadjuk azt, hogy alkalmazkodjunk hozzá és felelősséggel viselkedjünk benne Isten dicsőségére. A békesség megőriz az általunk nem kedvelt helyezetek elleni lázadástól és az önsajnálkozásba való elmerüléstől, mikor a dolgok nem akaratunk szerint alakulnak. A békesség megőriz a nehezteléstől, kétségbeeséstől, gyávaságtól, képessé téve, hogy örüljünk és Istennek engedelmesek maradjunk minden helyzetben tudva, hogy minden helyzet Isten metszőkése a száraz ágak lemetszésére, a nagyobb gyümölcstermés érdekében. Egyben kalapácsa és vésője, hogy lekerekítse durva sarkainkat, míg kifaragja belőlünk Fiának tökéletes képét.
    A békesség megőriz minket a nehezteléstől, hiszen ki neheztelhet, mikor tudja, hogy Isten mindent azok javára fordít, akik szeretik Őt? (Róm 8,28).
    A békesség megőriz minket a kétségbeeséstől, mert tudjuk, hogy minden helyzet eszköz abban, hogy Isten Krisztus képére alakítson minket (Róm 8,29).
    A békesség megőriz a gyávaságtól, mert tudjuk, hogy Krisztus velünk van akkor is, ha a halál árnyéka völgyén kell átmennünk, és megígérte, hogy sosem fog minket elfelejteni. „Bátran mondhatjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek, ember mit árthat nekem?” (Zsid 13,5-6).

  c. „Élet és békesség”. Tehát „az élet és békesség” – egybekapcsolva – a szív és értelem szent magatartására utal, amiben a hívő lelke úgy találja, hogy valóban érdemes az életet megélni és amelyben a hívők lelke nyugalmat, csendességet, megelevenedést és kielégülést tapasztal meg, miközben megszabadul a kedvezőtlen helyzetek iránt érzett összes elutasító, romboló magatartástól. Ebben a „csöndességben és bizalomban” találja meg a lélek az „erősségét” (Ézs 40,15).
  Ezért a lelki gondolkodás által méltó az élet a megélésre, és kapunk békességet, mikor minden egyéb vigasztalás és öröm eltűnt.


  III. Hogyan szül a lelki gondolkodás „életet és békességet”.


  a. A lelki gondolkodás életet és békét eredményez, mivel állandóan tudatosítja bennünk Isten irántunk való szeretetét. „Mert Isten szeretete kitöltetett szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által” (Róm 5,5). Ez mindazok kiváltsága, akik „megigazultak hit által az Úr Jézus Krisztusban” (Róm 5,1). Ez békességünk és örömünk első és egyetlen alapja és az egyetlen valódi lelki élményünk, amely támaszt nyújt és megerősít minket az összes bajban és próbában. Bár az isteni szeretet változhatatlan és mindig ugyanaz, mégis annak tudata és bizonyossága elveszíthető. Súlyos sértés Istennel szemben, ha a bűnösök, akik a szuverén kegyelem jóvoltából megkóstolták jóságát és megtapasztalták annak a jóságnak vigasztalásait és örömeit, bűnös módon elhanyagolják lelkükben Isten szeretete érzésének megtartását és megőrzését. Semmi sem szomorítja meg jobban a Szentlelket, mint az elhanyagolása és megvetése ennek a különleges munkának, amely által elpecsételt minket a megváltás napjára. Az isteni szeretet mindegyik nyoma egy értékes kincs, amely, ha szívünkben gondosan őrizzük, lelki gazdagságunkat növeli, de ha elveszítjük, a legkomolyabb bánattal tölt el minket.

  b. Ezért a lelki gondolkodás az a nagyszerű eszköz, amellyel megőrizhetjük magunkban Isten szeretetének érzését, ami lelkünk számára az élet és békesség egyetlen forrása.
  A lelki gondolkodás Isten kegyelmére és szeretetére irányítja gondolatainkat, kívánságainkat, és képessé tesz elraktározni szívünkben az irántunk való szeretetének minden morzsáját és bizonyítékát. Így bőséges irgalmáért szívünk mindig telve lesz iránta szeretettel és hálával.
  A lelki gondolkodás megtanít felismerni és jól kihasználni az isteni szeretet nekünk történő közlését. Az isteni szeretet közléseit nem szabad kényünk-kedvünk szerint félretenni, majd újból elővenni. Ezeket kegyelemből kapjuk, hogy erősítsenek összes feladatunkban, valamint lelki harcainkban és próbáinkban. Ezeket állandóan használnunk kell és így fényesek és ragyogóak maradnak értelmünkben.


  IV. A lelki gondolkozás elűzi a félelmet és az összes többi dolgot,
        amely nem egyezik az „élettel és békességgel”.


  a. A lelki gondolkodás átalakít minket Krisztus és tökéletes szeretete képére. János apostol azt mondja, hogy „a teljes szeretet kiűzi a félelmet” (1Jn 4,18). Ezért lelki gondolkozásúak lévén, megszabadítjuk elménket minden szorongástól és félelemtől, amely ránk zúdul ebben a világban.
  A lelki gondolkodás kiűz „minden undokságot és a gonoszság sokaságát” (Jak 1,21). Enélkül nem részesülhetünk a kegyelem eszközei nyújtotta előnyökben, és nem is vagyunk képesek feladatainkat Isten akarata szerint ellátni (Jak 1,27). Ahol „minden undokság és a gonoszság sokasága” található, ott nincs élet és békesség. Az erkölcstelen gondolatok és a mocskos kívánságok meggátolják, hogy a szentség élete virágozzék és növekedjen, és a békesség sem fog lelkünkben megmaradni, amely olyanná lesz, „mint a háborgó tenger, amelynek hullámai iszapot és sarat hánynak ki” (Ézs 57,20).

  b. Nos, a lelki gondolkodásnak éppen az a természete, hogy kiveti ezt az „iszapot és sarat”. Ha az értelem nem lelki, akkor testi. Ha a lélek nem az odafelvalókra összpontosít, akkor a lent valókra fog, amelyek telve vannak „iszappal és sárral”.
  A lelki gondolkodás kivet mindent, ami rendetlenséget és zűrzavart eredményez az értelemben. Van egy csodálatos ígéret, amely az újszövetségi időkre lett prófétálva, hogy ti. az evangéliumi kegyelem erejével „majd a farkas a báránnyal lakik” (Ézs 11,6). Az evangélium ereje olyan, hogy a legvadabb és legdurvább szenvedélyektől fűtott emberek is megszelídülnek és ártatlanok lesznek. Ha pedig ez nem alakult ki bennünk legalább bizonyos mértékben, akkor nem részesültünk az evangéliumi kegyelemben. Könnyen meg lehet mutatni, hogyan zúzzák szét az „életet és békességet” a zabolátlan, vad és faragatlan kívánságok. Vajon együtt heverhet-e az élet és békesség a dühhel, a haraggal, az irigységgel és a bűnös vágyakkal? Ha az értelem vagy kegyelem segítségével nem zabolázzuk meg a szenvedélyeket, nincs élet és békesség.

  c. A lelki gondolkodás szent rendet teremt értelmünk összes kívánsága és szenvedélye között, amire eredetileg teremtettünk. A lélek, értelem és test szent rendje elveszett a bűnesetkor, de helyreáll részben a lelki gondolkozás kegyelme és feladata által. Az értelem bűnös rendetlenségének maradéka még mindig bennünk van és nem is szabadulunk meg tőle addig a napig, míg meg nem látjuk Krisztust és olyanok nem leszünk, mint Ő.
  A lelki gondolkodás elvonja szívünket és értelmünket a világ dolgaitól. Nem lehet élet és békesség ott, ahol a világ szeretete uralkodik szívünk fölött. Legtöbbször ez a valódi oka annak, hogy nem gyarapodunk lelkileg és felkavarodik az Istenben való békességünk és nyugalmunk. A lelki gondolkodás megfékezi és elűzi a szív és értelem világiasságát azáltal, hogy a lélekkel megláttatja: Krisztus és a lelki dolgok az egyetlenek, amelyekért érdemes élni. A világi gondolatok nem elégítenek ki és csak aggodalmat és félelmet szülnek.

  d. A lelki gondolkodás szent tartást kölcsönöz az értelemnek az élet összes egyéb feladatának elvégzésében. Élet és békesség nem marad meg, még kevésbé gyarapodik és virágzik azokban, akik elhanyagolják szent kötelességeiket (imádkozás, bibliaolvasás, elmélkedés, istentisztelet gyakorlása, stb.) és nem Isten elvárása szerint látják el azokat. Három dolog akadályoz meg abban, hogy lelkünk javára végezzük el lelki feladatainkat. Ezek: (1) a fegyelmezetlen, elkalandozó gondolatok; (2) az az érzés, hogy a lelki feladatokból nincs semmi hasznunk; (3) unottság és szívbeli ridegség a lelki dolgok iránt. A lelki gondolkodás a gyógyszer ezekre a gonoszságokra; fegyelmezi és irányítja gondolatainkat, a lelki kötelességeinket érdemesekké és lelkesítőkké teszi, és felhevíti szívünket a lelki dolgok iránti szenvedélyes szeretetre.


  V. A lelki gondolkodás a lehető legközelebb viszi és tartja a lelket
      a mennyországhoz és az örök boldogsághoz, már amennyire ez
      a földön lehetséges.


  a. Minél közelebb vagyunk Istenhez, amint kijelentette magát Krisztusban, annál jobban hasonlítunk Őrá, míg eljön az a nap, amelyen meglátjuk Őt úgy amilyen, és akkor mi is hozzá hasonlóan tökéletesek leszünk. „És akiben megvan ez a reménység iránta, az mind megtisztítja magát, ahogyan ő is tiszta” (1Jn 3,3). És mi egyéb, ha nem a lelki gondolkodás tarthatja ébren bennünk ezt a reménységet?



Mert a test szerinti gondolkozás halál, a Lélek szerinti gondolkozás pedig élet és békesség.
(Róm 8,6)