Lelkipásztor:

Chiciudean Miklós


Telefon:

06-30-6019-253


E-mail:

chmiklos1@yahoo.com


Vasárnapi istentiszteleteink Budapesten


Délelőtt:
10:00 - Tanítói


Délután:
17:30 - Evangelizációs


Címünk:

Budapest, Sarkantyú utca 2.
(az Örs vezér tere szomszédságában)



Hétközi bibliaóráink vidéken


Debrecen, Bellegelő kert 56.

Minden pénteken 18:00-tól


Milejszeg, Petőfi utca 68.

Minden második kedden*
18:30-tól


* Részletes információ a lelkipásztortól kérhető.


Megszentelődés - A bűn megöldöklése



1. Ha a test cselekedeteit a Lélek által megöldöklitek, éltek. (Róma 8,13)



   Ez a fő textusunk és alapunk, amelyre ez az előadás épül. Ez a textus ismerteti velünk:



1. Az intés a hívőknek szól.


  Pál hívőkhöz beszél, mivel ennek az igerésznek első versében ezt mondja: „Nincs tehát már semmi kárhoztatásuk azoknak.” A 9. versben megmagyarázza: „Ti azonban nem test szerintiek vagytok”, ezért a 10. és 11. versben azokról beszél, akiket Krisztus Lelke megelevenített.
  Azok a személyek, akiknek szól ez a feladat, és maga a feladat képezik jelen könyv alapját. A következő tételben fejeződik ez ki:
  A legkiválóbb hívők is, akik bizonnyal megszabadultak a bűn elítélő erejétől, tekintsék a bűn bennük lakó erejének megöldöklését az egész életükre kiterjedő feladatnak.

2. A feltétel kifejezi az összefüggés bizonyosságát.


  A „ha ti” feltétel célja kifejezni a gyógymód és az eredmény közötti kapcsolat biztosságát. Egyértelmű kapcsolat létezik a test cselekedeteinek megöldöklése és az élet között. Tulajdonképpen nem igazán ok-okozati kapcsolat ez, mert „Isten kegyelmi ajándéka az örök élet Krisztus Jézusban” (Róm 6,23), hanem inkább eszköz-végcél. Az igerész ezzel a feltételes kifejezéssel arra céloz, hogy bizonyos csalhatatlan összeköttetés és összefüggés létezik a valódi megöldöklés és az örök élet között: amennyiben használod ezeket az eszközöket, eléred célodat; ha tényleg megöldöklöd, élni fogsz. Ez tehát az elsődleges ok, amiért ezt a feladatot végre kell hajtanunk életünkben.

3. E feladat végrehajtásához szükséges erő a Lélektől származik.


  Minden más megöldöklési mód hiábavaló. Az emberek nekiláthatnak e munkának más elvek alapján is, de kudarcot fognak vallani. Ez a Lélek munkája és csak általa tapasztaljuk meg a győzelmet. Az önerőből, saját elképzelés szerint megkísérelt megöldöklés, melynek vége önelégültség, a világon az összes hamis vallás lelke és lényege.

4. A feladat maga.


  Hadd tekintsünk át három dolgot az előttünk álló feladattal kapcsolatban: (1) Mit értsünk „test” alatt; (2) Mire utal a „test cselekedetei” kifejezés és (3) Mit jelent megöldökölni vagy halálba adni azokat.
  (1). Az igevers második felében előforduló „test” ugyanaz, mint a „hústest” a vers első feléből. A szó a bennünk lakó bűnre, a romlott természetünkre vagy testi vágyra utal.
  (2). A test külső „cselekedetei” itt kifejezésre jutnak, mégis elsősorban a belső okukra mutatnak rá. Az apostol ezeket „cselekedeteknek” nevezi, mivel azok belső testi vágyainknak való alárendelés külső kifejeződése. A bennünk lakó testi vágy és bűn minden bűnös tett forrása és alapja.
  (3) „Megöldökölni” annyi, mint halálba küldeni valami élőt. Embert vagy bármilyen más élőlényt megölni annyi, mint megfosztani azt minden erejétől, az életerőtől és energiájától, úgyhogy többé nem működhet, nem tud erőt kifejteni és magától már semmilyen tettre sem képes. A bennünk lakó bűn egy személyhez van hasonlítva, egy élő személyhez, akit „óembernek” nevez a Szentírás, a maga képességeivel, tulajdonságaival, bölcsességével, ügyességével, bonyolultságával és erejével. Jézus Krisztus keresztje teljesen megöldökölte és végzett az „óemberrel”. Azt olvassuk róla, hogy „a mi óemberünk ővele megfeszíttetett” (Róm 6,6), mi pedig „meghaltunk Krisztussal” (8. vers). Ez az újjászületéskor történik. A szívünkbe költözött Szentlélek munkája szembeszállni a test gonosz vágyaival (Gal 5,17). Ez az egész munka fokozatosan megy végbe és életünk összes napján folytatnunk kell a tökéletesség felé tartva.
  Tehát a hívők állandó feladata halálos sebet ejteni a test cselekedetein, hogy ne maradjon bennük élet és erő romboló hatásuk megvalósítására.

5. Az ígéret életről szól.


  A megígért élet az örök élet. Ez a büntetés pontos ellentéte: „ha test szerint éltek, meghaltok.” Azonban a szó nem csak a mennyben ránk váró örök életre utal, hanem a Krisztusban található lelki életre, amivel már itt rendelkezünk, és már e világon tapasztalható örömre, bőségre és életerőre.
  Az előírt feladatnak ez a második oka: lelki életünk életereje, energiája és jóléte a test cselekedeteinek megöldöklésétől függ.


2. Miért kell a hústestet megöldökölni?



  A hívőkhöz szólva Pál így inti a kolosséiakat: „Öldököljétek meg azért földi tagjaitokat” (Kol 3,5). Valóban megöldökölted azokat? Napi tevékenységed ez? Míg a földön tartózkodsz állandóan tenned kell ezt; egy napig se szüneteltesd ezt a munkát; állandóan öldököld a bűnt, különben ő végez veled!
  Krisztusban nyert új státuszod és a Benne kapott új élet nem ment fel ettől a munkától. Megváltónk elmondja nekünk, hogyan kezeli Atyja az összes szőlővesszőt, amely gyümölcsöt hoz Benne; minden valódi és élő vesszőt „megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen” (Jn 15,2). Metszi azokat, de nem csak egy-két napig, hanem amíg csak szőlővesszők léteznek ezen a világon. Pál megismerteti velünk saját gyakorlatát: „megsanyargatom a testemet és szolgává teszem” (1Kor 9,27). Ez napi tevékenysége volt. Ha ez volt Pál gyakorlata, aki annyira magasan szárnyalt a kegyelemben, kinyilatkoztatásokban, örömökben, kiváltságokban és vigasztalásokban, meghaladva a hívők átlagos mércéjét, hogyan mentesülhetnénk mi ettől a munkától és feladattól, míg a földön vagyunk?
  Hadd vizsgáljunk meg hat okot, amiért fontos ezt a munkát végeznünk.

1. A bennünk lakó bűn mindig megmarad, míg a földön élünk; ezért szükséges azt állandóan megöldökölni.


  Némelyek tévesen és ostoba módon azt hiszik, hogy ebben az életben képesek tökéletesen megtartani Isten parancsait és, hogy teljesen és tökéletesen halottak a bűnnek. A Krisztusban található valódi életet és a hívőkben megnyilvánuló erejét nem ismerve, kitaláltak egy új igazságosságot, amelyet viszont nem találunk az evangéliumokban. Testies értelmük hiábavaló módon felfuvalkodott. A bensőben meghúzodó bűn továbbra is jelen van bizonyos mértékben a hívőkben itt a földön. Nem viselkedhetünk úgy, mintha már elértük volna a tökéletességet (Fil 3,12). „Belső emberünk napról napra megújul” (2Kor 4,16) míg élünk. A belső emberünk megújulásával arányosan gyengül és romlik az óemberünk. Amíg itt tartózkodunk „töredékes az ismeretünk” (1Kor 13,12). A sötétségnek van egy maradéka bennünk, amely fokozatosan eltűnik, mikor növekszünk a mi Urunk Jézus Krisztus ismeretében (2Pt 3,18); és „a test a Lélek ellen törekszik, a Lélek pedig a test ellen, ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok” (Gal 5,17). Ezért hiányos az engedelmességünk és a világosságunk (1Jn 1,8). „Halálnak testével” rendelkezünk (Róm 7,24), amelytől csak testi halál útján szabadulunk meg (Fil 3,21). Kötelességünk megöldökölni, kivégezni a bűnt, míg az bennünk lappang. Állandóan foglalatosaknak kell lennünk ebben. Akit az ellenség kivégzésére rendeltek, csak fél munkát végez, ha abbahagyja mielőtt az ellenség meghalt volna (Gal 6,9; Zsid 12,1; 2Kor 7,1).

2. A bűn még mindig működik és fáradozik azon, hogy a hústest cselekedeteit hozza létre.


  Amikor a bűn magunkra hagy, mi is magára hagyhatjuk a bűnt; de a bűn mindig aktív akkor is, ha látszólag nagyon csendben van; vizei mélyek, és ezért csendesek. Ezért állandóan harcolnunk kellene ellene nagy elszántsággal és minden helyzetben akkor is, ha a legkisebb gyanú sem merül fel. „A test a Lélek ellen törekszik” (Gal 5,17); a testi vágy állandóan kísért és bűnt akar szülni (Jak 1,14). Az Ige „megkörnyékező bűnnek” nevezi (Zsid 12,1). A bűn mindig aktív, mindig fogan, mindig csábít és kísért. Ki mondhatja el magáról, hogy amikor Istennel vagy Istenért végzett valamit, a belsejében lakó bűn ne próbálta volna azt tönkretenni? Ez a harc többé-kevésbé életünk utolsó napjáig fog tartani. Ha a bűn mindig aktív, bajba jutunk, ha nem végezzük állandóan a megöldöklést. Aki veszteg marad és megengedi ellenségeinek, hogy kettős erővel támadjanak rá, minden ellenállás nélkül, végül kétségtelenül áldozatul esik. Ha a bűn alattomos, szemfüles, erélyes és állandóan lelkünk elpusztításán fáradozik, mi pedig nemtörődömök, hanyagok és ostobák vagyunk ebben a harcban, akkor reménykedhetünk-e kedvező kimenetelben? Nincs egyetlen nap, amelyen a bűn ne csapjon le ránk vagy mi a bűnre, amelyen ne győzedelmeskedjen, vagy ne győzzék le. Ez mindig így lesz, amíg e világon vagyunk. A bűn egy napig sem kímél minket. Azok számára, akik kívánják a szabadulást a bűn zavarba ejtő zendüléséből nincs biztonság másban csak a folyamatos hadviselésben.

3. A bűn, ha nem öldöklöd állandóan, nagy, átkozott, botrányos és lélekromboló bűnöket szül (Gal 5,19-20).


  Tudjátok, mit művelt a bűn Dáviddal és másokkal. Amikor a bűn feltámad kísérteni vagy csábítani, minden alkalommal a lehető legextrémebb módon akar megnyilvánulni. Mindegyik tisztátalan gondolat vagy tekintet paráznasággá akarna válni, ha lehetséges volna; minden kapzsi kívánság zsarnoksággá; minden hitetlen gondolat pedig ateizmussá. Olyan ez, mint a sír, amely sosem mondja: elég!
  Ebben látjuk a bűn csalárdságát. Fokozatosan erőt vesz az ember szívén annak romlására (Zsid 3,13). A bűn szerényen mutatkozik be az elején, de ha egyszer megvetette a lábát, további területet igyekszik szerezni és egyre előrébb jutni. A bűnnek ez az előnyomulása megakadályozza a lelket, hogy észrevegye eltávolodását Istentől. A lélek közömbössé válik a bűn magjával szemben, mire az elkezd növekedni. Ez a növekedés nem ismer határt, míg el nem jut Isten teljes tagadásáig és a Vele történő szembeszállásig. A bűn fokozatosan nyomul előre; haladása során megkeményíti a szívet. Emiatt a bűn csalárdsága képes a lelket egyre mélyebbre taszítani a bűnben. Semmi sem gátolhatja meg ezt csupán a megöldöklés. A megöldöklés elsorvasztja a gyökeret és minden órában a bűn fejére sújt. A legnagyobb szentekre is az elbukás veszélye leselkedik, ha hanyagul kezelik ezt a fontos kötelességet!

4. A Szentlélek és új természetünk azért adatott, hogy ellenálljunk a bűnnek és kívánságainak (Gal 5,17; 2Pt 1,4).


  Az isteni természetben való részesedésünk menedéket nyújt számunkra a világban található bűnös kívánságok szennyezésétől. Szükségünk van a Szentlélekre és új természetünkre a lelkünkért folytatott harcban. Ha nem vesszük igénybe, amit kaptunk, Isten jogosan visszatarthatja kezét a több kegyelem kiárasztásától. Kegyelmi ajándékai kiáradnak ránk, hogy használjuk, igénybe vegyük azokat saját hasznunkra. Ha nem törekszünk naponta a bűn megöldöklésére, vétkezünk Isten jósága, szívélyessége, bölcsessége, kegyelme és szeretete ellen, márpedig Ő adott nekünk fegyvereket ehhez a harchoz.

5. Ennek a kötelességnek az elhanyagolása következtében a belső ember hanyatlik ahelyett, hogy megújulna.


  Pál kijelenti (2Kor 4,16), hogy a belső ember naponta megújul, miközben a külső ember romlik. Akik elhanyagolják a megöldöklést, halálra ítélik belső emberüket. A szívben található kegyelemnek működnie kell. Ha leállítjuk, elsorvad és hanyatlik (Jel 3,2), és a bűn megkeményíti a szívet (Zsid 3,13). A megöldöklés elmulasztása csökkenti a kegyelmet, miközben teret enged a bűnös kívánságoknak. A szív kedélyállapota egyre rosszabbodik. Amikor a bűn jelentős győzelmet arat, összetöri a lélek csontjait (Zsolt 31,11; 51,10). Gyengévé, beteggé és haldoklóvá teszi az embert (Zsolt 38,4-6), úgyhogy nem tud többé feltekinteni (Zsolt 40,12).
  Amikor szegény teremtmények egyik csapást a másik után kapják, egyik sebet a másik után, és nem szállnak szembe erőteljesen, számíthatnak-e egyébre, mint a bűn csalárdsága által okozott megkeményedésre és lelkük elvérzésére (2Jn 1,8)? Szomorú dolog e naponta fenyegető hanyagság rettenetes kimenetelére gondolni. Nem találkoztunk-e már összetört szívű keresztyénekkel, akik alázatosak, gyöngédek, botránkozástól mentesek és Istenért buzgolkodók voltak, később pedig világiasak, testiesek, ridegek és haragosak lett ennek a kötelességnek az elhanyagolása miatt? Megtanulnak a világ embereihez és dolgaihoz alkalmazkodni saját hitük megbotránkoztatására.
  A valódi megöldöklés mára majdnem eltűnt egyrészt a merev, makacs lelkület miatt, amely világias, törvényeskedő, durva, gáncsoskodó, dühödt, irigy, rosszindulatú és kevély, másrészt a szabadság és kegyelem ürügyén.

6. Lelki növekedésünk napi kötelességünk.


  Kötelességünk „Isten félelmében véghez vinni megszenteltetésünket” (2Kor 7,1) és „növekedni a kegyelemben” (1Pt 2,2; 2Pt 3,18), hogy belső természetünk naponta megújuljon (2Kor 4,16). Ezt nem lehet a bűn megöldöklése nélkül megvalósítani. A bűn minden erejével a szentség és a lelki növekedés ellen támad. Nem fogunk fejlődni a szentségben, ha nem tapossuk el bűnös kívánságainkat. Aki nem öldökli meg a bűnt útközben, nem halad a keskeny úton.

  A fő üzenet idáig: miközben jogosan keressük bűnünk megöldöklését Krisztus keresztjének munkássága által, és Krisztusban nyert új életünk ellenkezik, és romboló hatást gyakorol a bűn megnyilvánulásaira, sajnos a bűn megmarad, működik és munkálkodik még a legjobb hívőkben is itt a földön. Ezért állandó, naponkénti feladatunk azt megöldökölni.

  Mielőtt tovább mennék, szeretném megjegyezni, hogy bár szaporodik a gyakorló keresztyének száma napjainkban, és nagy hűhót csapnak a vallásból, minden sarkon a vallásos tevékenységekről beszélnek és bővelkedünk prédikációkban, mégis kevés az igazi megöldöklés gyümölcse. A megöldöklés elve alapján ítélve könnyen lehetséges, hogy az igaz hívők száma nem sokszorozódott meg annyira, mint a gyakorló keresztyéneké. Némelyek olyan lelki életről beszélnek és tanúskodnak, amely jóval meghaladja a korábbi nemzedékeket, ellenben életük egy nyomorúságos, meg nem öldökölt szívről árulkodik. Ha a hiábavaló időtöltés, haszontalanság, irigység, viszály, diszharmónia, versengések, harag, gőg, világiasság, önzés (1Kor 1) a keresztyének ismertető jegyei, akkor bőven van belőlük közöttünk. A mi jó Urunk bocsássa ránk a megöldöklés lelkét, hogy gyógyítson ki ebből a lelki betegségből, különben szomorú lesz állapotunk!

  Két gonoszság létezik, amely bizonnyal együtt jár minden meg nem öldökölt vallásgyakorlóval: az első benne található, a második a többiekhez való viszonyulásában.

  Először, benne. A meg nem öldökölt életvitel alapvető tulajdonsága a bűn szívbeli megkeseredés nélkül történő megemésztése. Aki képes élete mindennapos bűneit szívbeli bűnbánat nélkül lenyelni és megemészteni, az már-már kéjvággyá változtatja Isten kegyelmét, és megkeményedik a bűn csalárdsága által.
  Az ember állítson magáról bármit, a bűn iránti nemtörődömség akkor is Isten kegyelmének és irgalmának komoly megsértése!
  Az ilyen viselkedés a hamis és romlott szív legnagyobb bizonyítéka itt a földön. Krisztus vérére hivatkozni, amely megtisztulásunkra adatott (1Jn 1,7; Tit 2,14); vagy megdicsőülésére, ami bűnbánatra kellene, hogy serkentsen (ApCsel 5,31); a kegyelem tanaira, amelyek arra tanítanak, hogy megtagadjunk minden istentelenséget (Tit 2,11-12), azután pedig megengedni a bűnt, valóságos lázadás, mely végül összetöri a csontokat. Ezen az ajtón távozott el közülünk a legtöbb névleges keresztyén, aki napjaink hitehagyója lett. Egy ideig legtöbbjük rendelkezett bűnfelismeréssel és „az Úr és az Üdvözítő Jézus Krisztusnak megismerése által a világ förtelmeitől egyszer már megszabadultak” (2Pt 2,20). De miután megismerkedtek az evangélium tanaival, beleuntak a lelki tevékenységekbe. Nem kívánták őszintén ezeket és helyette megengedték, hogy a gonosz megragadja őket és sebesen a veszedelembe taszítsa őket.

  Másodszor, a többieket érintően. A meg nem öldökölt névleges keresztyének gonosz befolyást gyakorolnak másokra, kétféle módon:

      i. Mások megkeményednek saját bűnükben arra hivatkozva, hogy ők legalább olyan jó állapotban vannak, mint a meg nem öldökölt névleges keresztyének. Látják a vallás iránti buzgóságukat, de nem társul hozzá igaz élet. Látják világias és önző életüket. Lelki módon hallják őket beszélgetni, de hiábavalóan élni. Hallják őket az Istennel való közösségről beszélgetni és mégis minden tekintetben a világhoz igazodnak. Látják őket bűneik bocsánatával hencegni és mégsem bocsátanak meg másoknak. Ennélfogva, miközben látják a bűn foltját a meg nem öldökölt névleges keresztyéneken, megkeményítik saját szívüket újjászületlen állapotukban.

      ii. Csaló módon azt gondolják, hogy ha ők legalább annyira jól viselkednek, mint a meg nem öldökölt névleges keresztyének, akkor minden rendben lesz. Valójában sokan közülük tovább mennek a „szentségben” mint a meg nem öldökölt névleges keresztyének és mégis oly messze vannak még az örök élettől.


3. A Szentlélek munkája a bűn megöldöklésében.



  A Szentlélek az egyetlen elégséges eszköz a megöldöklés munkájában. Minden nélküle alkalmazott mód és eszköz hatástalan. Egyedül Ő a nagy mozgató erő, aki pedig tetszése szerint munkálkodik bennünk.

1. A bűn megöldöklésének hiábavaló módszerei.


  Hiába keresnek az emberek olyan gyógyírt, amely nem képes őket meggyógyítani. Sok módszert ajánltak már a bűn megöldöklésének megvalósítására. A pápista vallás nagyrészt elhibázott módszereket és eszközöket tartalmaz ez irányban. Ezek ugyan képesek bűnfelismerésre eljuttatni, de utána mérget használnak gyógyítására. Ez sosem menthet meg bárkit is a bűntudat gyötrelmétől. Fogadalmaik, előírásaik, böjtjeik, gyónásuk, durva ruhájuk a megöldöklést célozzák, viszont ezek halott teremtéseket akarnak megöldökölni. Ők maguk nem ismerik a megöldöklés igazi természetét és munkáját. Szégyenükre van az, amiben gyönyörködnek.
  Sokan, akik az evangélium fényével és ismeretével rendelkeznek ugyanazt a hamis tanítást hangsúlyozzák és írják elő a megöldöklésre. Megvannak a maguk erőfeszítései, testi gyakorlataik, teljesítményeik és törvényeskedő feladataik, amelyekben egyáltalán nem említik Krisztust vagy a Szentlelket. Hiábavaló, nagyzoló beszédeikben kikerülik a bűn megöldöklésének egyetlen eszközét. Isten erejével és az evangélium titkával kapcsolatosan mélyen gyökerező vakságról tesznek bizonyságot. Ez az egyik fő oka jelen tanulmányunk kiadásának.
  Vajon miért nem lehet a bűnt ezekkel a tettekkel megöldökölni?

    i. A módszerek és eszközök közül sokat egyáltalán nem Isten irányzott elő erre a célra. Nincs erejük ezeknek a módszereknek, hacsak nem Isten rendelte azokat e célra. Ami pedig ruházatukat, fogadalmaikat, gyónásukat, fegyelmezéseiket, szerzetesi életüket és egyéb hasonló dolgot illet, maga Isten ezt mondaná: „ki kívánja tőletek ezt?” és „hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai.”

    ii. Ha némelyek nem is hanyagolják el az Isten által a megöldöklésre rendelt dolgokat, mégis nem megfelelően használják azokat. Az imádságnak, böjtnek, vigyázásnak, elmélkedésnek nyilvánvalóan megvan a maga haszna ebben a dologban, de sokan ezeket a forrásnak vélik és nem a forrásból feltörő áradatnak. Ezek a tettek csak eszközök és alá vannak rendelve a Léleknek és a hitnek. Magában az elvégzett munkában nincs semmi érdem. Sokan nagyon elégedettek miután sokat böjtöltek, imádkoztak és betartottak bizonyos órákat és időket, akkor is, ha a megöldöklés nem valósult meg. Ahogyan az apostol némelyekről egy másik esetben mondja: „mindig tanulnak, de az igazság megismerésére sohasem tudnak eljutni.” Ezek mindig foglalkoznak a bűn megöldöklésével, de sosem jutnak el semmilyen egészséges megöldökléshez. Egyszóval, sok eszközük van a természeti ember megöldökléséhez, de egy sem a bűnös vágyak és romlottság megfékezéséhez.
    Ez az evangéliumot nem ismerő emberek általános hibája. Ez babonaságuk és önkényes istentiszteletük gyökere, amely annyira elterjedt a világon. Micsoda szörnyű önkínzásnak vetették alá magukat a szerzetesi rendek egyes ősi alapítói! Micsoda szélsőséges szenvedést vállaltak magukra. Tanulmányozd célkitűzéseiket és meg fogod találni ezt a hibát a dolgok gyökerénél, nevezetesen a merev megöldöklés kísérletét. Rávetették magukat természeti emberükre az óember romlottsága helyett. Rátámadtak a testre, amelyben élünk, a halál teste helyett.
    Amikor az embereket zavarja a bűntudat, amely hosszasan kínozta őket, megígérik maguknak és Istennek, hogy többé nem követik el azt a vétket, viszont utána saját maguk akarják a győzelmet kiharcolni. Vigyáznak magukra és imádkoznak egy ideig, míg a bűntudat fájdalma megszűnik és bűnükről való meggyőződésünk eltompul. Ezzel együtt a bűn megöldöklése is megszakad, és a bűn visszatérhet eredeti hatalmi pozíciójába.
    Ezek a módszerek nem elégségesek. Nincs az az egyéni erőfeszítés, amely a bűn megöldöklését megvalósíthatja. Mindenható erőre van szükség annak véghezvitelére.

2. A bűn megöldöklése a Lélek által valósítható meg.


    i. Isten megígérte, hogy megajándékoz Lelkével éppen ennek a feladatnak az elvégzése érdekében. Elveszi kőszívünket – azaz makacs, gőgös, lázadó és hitetlen szívünket (Ez 11,19; 36,26; Ézs 57,17-18).

    ii. A bűn megöldöklését a Krisztusban kapott áldások részeként kapjuk. A Krisztusban található összes áldást a Szentlélek által kapjuk. Krisztus nélkül semmit sem tehetünk (Jn 15,5). A Szentlélektől van minden áldásunk és kegyelmünk, amelyet Benne megtapasztalunk, valamint növekedésünk is Benne. Egyedül Ő munkálkodik a hívőben. Ereje által öldökölhető meg a bűn. Krisztus, a mi Fejedelmünk és Megmentőnk által tudunk bűnbánatot tartani (ApCsel 5,31). A bűn megöldöklése jelentős része a bűnbánatnak. Hogyan viszi ezt végbe Krisztus bennünk? A Szentlélek ígérete által teszi ezt (ApCsel 2,33). Sokféle ígéretet tett Ő a Szentlélek elküldésével kapcsolatosan, amelyek a bennünk elvégzendő munkára vonatkoznak.

3. Hogyan öldökli meg a Lélek a bűnt?


  Tekintsünk meg három módszert:

    i. Arra indítja szívünket, hogy bővölködjünk a kegyelemben és a hústest (bűnös természet) cselekedeteivel ellentétes gyümölcsökben. A Galata 5,19-21-ben Pál azt tanítja, hogy a Lélek gyümölcsei ellentétesek a test cselekedeteivel. Azt kérdezed: „a test cselekedetei nem maradhatnak meg bennünk a Lélek gyümölcseivel együtt?” Az Ige tanítása szerint nem, mert „akik Krisztuséi, a testet indulataival és kívánságaival együtt megfeszítették” (Gal 5,24).
    De „hogyan ad a Szentlélek győzelmet nekünk?” Azáltal, hogy Lélekben élünk és a Lélek szerint járunk. Amikor bövölködünk a Lélek kegyelmi ajándékaiban és azok szerint járunk, a Lélek gyümölcsei meghiúsítják a test gyümölcseit, mert a test cselekedetei ellentétesek a Lélek cselekedeteivel. A Szentléleknek ez a minket megújító munkája, ahogyan ezt a Titusz 3,5 nevezi, a megöldöklés egyik nagyszerű módszere. Ő ad növekedést, gyarapodást, virágzást abban a kegyelemben, amely ellenkezik és rombolja a test összes cselekedetét és meggátolja a bennünk lakó bűn elburjánzását.

    ii. A másik módszer a bűn gyökerének és szokásának hathatós gyengítése, hogy írtsa, kipusztítsa és elvegye azt. Az Ige „az ítélet lelkének és a megégetés lelkének” nevezi Őt (Ézs 4,3), aki valóban felemészti és kiírtja bűnös kívánságainkat. Mindenható működésével elveszi kőszívünket. Elkezdi bennünk ezt a munkát, majd fokozatosan növeli azt. Ő az a tűz, amely felperzseli a bűnös kívánság gyökerét.

   iii. Krisztus keresztjét hozza hit által a bűnös szívébe és megajándékoz Krisztussal való közösséggel, amely a halálával és a szenvedéseivel való közösség.

4. A Lélek munkája és a mi felelősségünk.


  Ha a bűn megöldöklése egyedül a Szentlélek munkája, akkor miért biztat minket annak véghezvitelére? Ha egyedül Isten Lelke végezheti el azt bennünk, akkor miért ne bízzuk Rá az egészet?

    i. A bennünk található többi kegyelem és jó cselekedetet szintén az Ő működése bennünk. Ő az, „aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a véghezvitelt tetszése szerint” (Fil 2,13). Ő az, aki „minden dolgunkat véghezviszi értünk” (Ézs 26,12) és Ő tölt be „a hit hathatós munkálásával” (2Thessz 1,11; Kol 2,12). Ő késztet az imádkozásra és Ő a „közbenjárás Lelke” (Róm 8,26; Zak 12,10). Mégis az Ige arra int, hogy mindezt magunk tegyünk.

    ii. Ő nem úgy munkálkodik bennünk, hogy a mi tetteink akkor nem volnának az engedelmesség cselekedetei. A Szentlélek úgy munkálkodik bennünk és rajtunk, úgy formál és alakít minket, hogy közben megőrzi szabadságunkat és önkéntes engedelmességünket. Ő hatással van felfogásunkra, akaratunkra, lelkiismeretünkre és érzelmeinkre, amelyek saját természetüknek megfelelően működnek. Ő bennünk és velünk együtt munkálkodik, nem ellenünk vagy nélkülünk, úgyhogy támogatása bátorításunkra van feladataink teljesítése végett.
    Sajnálatomat szeretném kifejezni itt a szegény lelkek végnélküli, esztelen fáradozásai iránt, akik belátják bűneiket, mégsem képesek azok erejének ellenállni. Sok zavaros módszert és eszközt próbálnak ki a bűn kordában tartására, de mivel idegenek Isten Lelke számára, mindent értelmetlennek tartanak. Harcukban sosem jutnak győzelemre, háborúznak, de nem jutnak békességre, rabságban töltik életük minden napját. Erejüket arra költik, ami nem kenyér és haszontalan dolgokért fáradoznak.

    iii. Ez a legszomorúbb hadviselés, amiben egy szegény teremtés részt vehet. A törvényből származó bűntudat arra készteti, hogy harcoljon a bűn ellen, de nincs ereje a csatározáshoz. Harcolnia kell, de sosem képes győzni. Olyan, mint az, aki az ellenség kardjába dől, hogy szándékosan meghaljon. A törvény üldözi őt, a bűn pedig visszaüt. Néha azt gondolja, hogy legyőzte a bűnt, de később kiderül, hogy csak a port kavarta fel és ettől nem látta a bűnt. Felgerjeszti természetes érzelmeit, mint pl. a félelmet, bánatot és vívódást, és ettől azt hiszi, hogy legyőzte a bűnt, miközben még csak meg sem érintette. Hamarosan újra harcban találja magát és a halottnak hitt bűnös vágyairól azt kell látnia, hogy még csak meg sem sebesült.

    iv. Ha a fáradozók és küszködők helyzete ilyen szomorú, hogy nem jutnak el az Isten országáig, akkor milyen azoknak a helyzete, akiket nem is érdekel az egész? Ide tartoznak azok, akik állandóan a bűn ereje és hatalma alatt élnek és élvezik ezt az állapotot. Semmivel sem törődnek csak azzal, hogy kedvezzenek testüknek és kielégítsék annak bűnös vágyait.


4. Miként függ az élet és lelki jólét a bűn megöldöklésétől.



  Mikor Istennel járunk, nagyon kívánjuk erejét, vigasztalását, hatalmát és békéjét. Ennek felismerése és így a lelki élet öröme nagyban függ a bűn megöldöklésétől.

  De jegyezzük meg:

  1. Nem állítom, hogy ezek belőle fakadnak, mintha szükségszerűen hozzá lennének kötve. Előfordulhat, hogy valaki minden nap állandóan foglalkozik a bűn megöldöklésével és mégsem tapasztalja meg a békességet és a vigasztalást, nem lesz jó napja. Így történt ez Hémánnal is a 88. zsoltárban. Élete során állandóan igyekezett megöldökölni a bűnt és Istennel járni, mégis rettegések és sebek jellemezték napjait.
  Mégis Isten kiszemelte magának Hémánt, egy kiváló barátot, hogy példaként állítsa azoknak, akik később kerülnek szorult helyzetbe. Panaszkodhatunk-e ha nekünk is úgy megy sorunk, mint Hémánnak, Isten ezen kiváló szolgájának? Ezért fogják őt dicsérni a világ végezetéig. Isten fenntartja magának azt az előjogot, hogy békességet és vigasztalást hirdessen: „Én megteszem neki”, mondja Isten, „vigasztalást nyújtok neki” (ld. Ézs 57,18-19). De hogyan? Isten új teremtő munkájának közvetlen hatása által: „Én teremtem meg azt”, mondja Isten. A béke megvalósításának eszközeit nekünk kell használnunk; viszont Isten előjoga azt ránk árasztani.

  2. A bűn megöldöklése nem jelenti a közvetlen eszközt, amelyen keresztül Isten életet, élénkséget, bátorságot és vigasztalást ad. Ezen kiváltságok közvetlen oka az örökbefogadásunk. „Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk” (Róm 8,16). Lelki életünk, élénkségünk, bátorságunk és vigasztalásunk akkor hát a Lélektől származik, mikor megérezzük és megértjük örökbefogadásunkat és megigazulásunkat. Azonban:

  3. Az Istennel való közönséges járásunk és velünk való törődése során, lelki életünk élénksége és nyugalma nagyrészt a bűn megöldöklésétől függ. A megöldöklés nemcsak ok-okozati kapcsolatban van örömünkkel, hanem hatékonyan elősegíti azt. Lelki életünk élénksége nem lehetséges a bűn megöldöklése nélkül.
  A megöldöklés meggátolja a bűnt, hogy megfosszon lelki egészségünktől. Minden meg nem öldökölt bűn kétségtelenül két dolgot tesz:

    a. Gyengíti a lelket és megfosztja élénkségétől. Amikor Dávid egy ideig megtűrt egy meg nem öldökölt testi vágyat, összetörte minden csontját és lelkileg teljesen meggyengítette; ezért panaszkodott, hogy beteg, gyenge, sebzett és elbágyadt. Így vallott: „Nincs ép hely testemen” (Zsolt 38,4); „Erőtlen és nagyon összetört vagyok” (9. vers). Még arra sem volt képes, hogy „feltekintsen” (Zsolt 40,12, angol ford.). A meg nem öldökölt testi vágy megnyomorítja a lelket és annak minden élénkségét, úgyhogy képtelen lesz ellátni feladatait. Mert:

      i. A bűn lehangolja és kizökkenti a szívet összekuszálva érzéseit. Megfosztja a szívet a kívánatos lelki állapotától, amely szükséges az Istennel való élénk közösséghez. Urrá lesz az érzéseken és ezután vágyaid tárgyát szereted és kívánod, nem az Atya szeretetét (1Jn 2,15; 3,17). A meg nem öldökölt lélek nem képes őszintén és igazán kimondani, hogy Isten az én osztályrészem, mert egyebet szeret. A lélek és érzései, melyek Istennel kellene, hogy betöltve legyenek, mégsem tudnak betöltekezni Vele, mert világi dolgokba gabalyodtak bele.

      ii. A bűn megtölti a gondolatokat a csalijaival. Először megragadja a figyelmet és, ha nem öldököljük meg, lesz gondja arra, hogy kielégítsük a test kívánságait.

   iii. A bűn kitör belőlünk és gyakorlatilag megakadályoz a lelki feladatok elvégzésében. A törtető ember újabb lehetőségeken töpreng, a világias személy kieszel valamit és azon ügyködik, az érzéki, hiú személy pedig valamilyen hiábavalósággal foglalja le magát, miközben mindnyájuknak Istent kellene imádniuk. Túl hosszúra nyúlva ez az értekezés, ha részletezném, hogy mekkora törést, romlást, gyengeséget és pusztaságot hoz akár egyetlenegy meg nem öldökölt testi vágy a lélekre.

    b. A bűn sötétséget borít a lélekre és megfosztja vigasztalásától és békességétől. A bűn besötétíti a lelket. Olyan, mint egy felhő, vastag felhő, amely a lélekre rátelepedik és elnyeli Isten szeretetének és jóindulatának összes sugarát. Megfoszt az örökbefogadásunk kiváltságának minden érzésétől; ha a lélek elkezd újra vigasztaló gondolatokat táplálni, a bűn rögtön elkergeti azokat.
    A megöldöklés ápolja az Istentől kapott kegyelmi gyümölcsöket bennünk és előkészíti a szív talaját a növekedésükhöz. Lelki életünk elevensége és élénksége a kegyelem szívünkben található plántáinak életerejétől és virágzásától függ. Nos, ahogyan megfigyelheted egy kertben, hiába található benne egy nemes növény, mert ha a földet nem kapálod meg és a gaz mindenütt felver, az a növény élhet ugyan még, viszont szegény, fonnyadó és hasztalan lesz. Úgy kell megkeresned azt a gazban, és néha alig találod meg. Már semmi hasznod belőle. Azonban ha egy hasonló növényt elültetsz ugyanolyan rossz és göröngyös földbe, de ápolod, a gazt kigyomlálod, és minden ártalmas, mérgező burjánt eltávolítasz, virágozni és gyarapodni fog. Észreveszed, mihelyt rápillantasz a kertre. Hasznot hajt neked és gyönyörködsz benne.
    Így áll a dolog a Szentléleknek szívünkbe ültetett kegyelmi gyümölcseivel is. Ha olyan szívben tartózkodnak, ahol elhanyagolják a bűn megöldöklését, akkor elszáradnak, megromlanak és kihalnak (Jel 3,2). A szív olyan, mint a lusta ember mezeje: annyira benőtte a konkoly, hogy nem látod a gabonát. Az ilyen ember hiába keresi a hitet, szeretetet és buzgóságot, mert alig fog azokból valamit találni. Ha észreveszi, hogy ezek a kegyelmi gyümölcsök ott vannak és még élnek, csak azt fogja tapasztalni, hogy annyira meggyengültek a kívánságok miatt, hogy nincs sok haszna belőlük; ott vannak ugyan, de majdnem teljesen elhervadtak.
    Ha most megtisztítod szívedet a megöldöklés által és kitéped naponta a bűnös vágyak gyomját (hiszen naponta újra nőnek, természetünk nagyon jó táptalaj számukra), akkor lesz hely a kegyelem számára, hogy gyarapodjon és virágozzon, az Istentől kapott kegyelmi gyümölcsök betöltik majd szerepüket és készen állnak akármilyen feladatra és célra!


5. Mi nem a bűn megöldöklése?



  Tegyük fel, hogy egy személy igaz hívő és mégis egy erőteljes belső bűnt fedez fel önmagában. Ez a bűn foglyul ejti őt erejével és felőrli szívét rengeteg bajjal. Megzavarja gondolatait, gyengíti lelkét az Istennel való kommunikációban, megfosztja békességétől, beszennyezi lelkiismeretét és megkeményíti őt a bűn csalárdsága által. Mit tegyen ilyenkor? Milyen módon öldökölheti meg ezt a bűnt, testi vágyat vagy romlást? Hogyan juthat győzelemre legalább annyira, hogy ha nem is irthatja ki teljesen a bűnt, mégis a vele történő küzdelem során megőrizhesse erejét és békességét az Istennel való közösségében?

  Először vizsgáljuk meg mi nem a bűn megöldöklése.

    1. A bűn megöldöklése nem abban áll, hogy gyökerestül kitépjük és kiirtjuk azt, hogy többé egyáltalán ne terhelje szívünket és ne húzódjon meg abban. Való igaz, hogy mi erre törekszünk, de ebben az életben ezt sohasem fogjuk elérni. Aki a bűn megöldöklésére törekszik, szeretné azt teljesen kiirtani saját szívéből és életéből gyökerével és gyümölcseivel együtt. Ki akarja pusztítani, hogy többé ne mocorogjon, ne mozduljon, ne kiáltson, ne hívogasson, ne csábítson vagy kísértsen örökkön örökké. A bűn teljes kipusztítására törekszünk, hogy ne is létezzen többé.
    Vannak kétségtelenül csodálatosan sikeres időszakok a Lélek és Krisztus kegyelme által, ráadásul annyira nagy győzelemé, hogy az ember szinte folyamatosan győzni tud bűne felett; mégis teljes elpusztítását és kiirtását nem remélhetjük ebben az életben. Pál, aki kiváló szent, és a hívők számára a hit, a szeretet és a Lélek összes gyümölcsének példája volt, aki párját ritkította a világon, ezt mondja: „nem mintha már elértem volna, vagy már tökéletes lennék” (Fil 3,12).
    Továbbra is aljas testtel rendelkezett, amelynek meg kell változnia végül Krisztus ereje által. Mi csak Krisztusban vagyunk teljesek, nem pedig önmagunkban (Kol 2,10).

    2. A megöldöklés nem csupán a bűn valamelyik külső aspektusának aprócska megváltoztatása. Látszólag lehet változás az életben. Isten azonban ismeri a szívet. Valaki egy látványos bűnt lecserélhet egy titkosra. A megöldöklés nem abból áll, hogy egyik bűnt lecseréljük a másikkal. Van aki, egyszerűen lecseréli a pokolba vezető utat egy, a korábbinál biztonságosabbnak tűnő útra. Lehet, hogy más a szíve, mint régebben, de sajnos ez utóbbi ravaszabb és alattomosabb. Nincs új szíve, amely szentebb lenne!

    3. A megöldöklés nem csupán természetes alkatunk feljavítása. Némelyeknek előnyük van másokkal szemben természetes vérmérsékletünknek köszönhetően. Nincs bennük rakoncátlan dühkitöréseket okozó indulat vagy szenvedély, mint sok más emberben. Ha az ilyen személyek tovább ápolják és fejlesztik természetes alkatukat és szerkezetüket fegyelmezéssel, úgy tűnnek majd maguk és mások előtt, mint a bűnt megöldöklött egyének. Mégis megtörténhet, hogy szívük minden utálatosságnak álló tartálya.
    Meglehet, hogy valakinek nincs sok gondja ebben az életben például az indulattal vagy dühvel, másokkal szemben, és mégsem halad az igazi megöldökléssel. Természetes alkatunk nem jó fokmérője a valódi megöldöklésnek. A szelíd természetűek fontolják meg az önmegtagadás szükségét és gondoljanak az olyan lelki bűnökre, mint a hitetlenség vagy az irigység, hogy jobb képet alkothassanak önmagukról.

    4. A bűn nincs megöldökölve, amikor csak eltérítik. Simon Mágus egy időre elhagyta a varázslást, azután viszont beleesett a kapzsiság és nagyravágyás bűnébe. Ezért Péter ezt mondta neki: „látom, hogy a keserű irigység és álnokság fogságában vagy” (ApCsel 8,23). Noha hitet vallott és feladta a varázslást, bűnös kívánsága pontosan olyan heves volt, mint korábban. Ugyanaz a testi vágy volt az, csak más irányba terelődött. Más módon nyilvánult meg, de attól még mindig a régi keserű irigység volt az. Valaki tudatában lehet egy bűnös kívánságának és ellenáll kitöréseinek, ugyanakkor megtűri, hogy ugyanaz a romlott szokása más módon jelentkezzen.
    Olyan ez, mint mikor valaki begyógyít egy fekélyt a testén, de rögtön megjelenik egy újabb testének más pontján. Ez az elterelés, amely együtt jár a különféle módosításokkal, nagyon jellemző azokra, akik nem tapasztalták meg a kegyelmet. Az élet természetes alakulása magával hozza az emberek érdekeinek és céljainak változását és ez más irányba terelheti őket. Ahogyan az emberek idősödnek rendszerint nem ragaszkodnak már fiatalkori kívánságaik kielégítéséhez, bár sosem öldököltek meg egyet is belőlük. Az emberek elhagyják egyik kívánságukat, hogy egy másiknak szolgáljanak. Aki felcseréli a gőgöt világiassággal, az érzékiséget törvényeskedéssel, önmagának árt és természetesen másoknak is. Nehogy azt higgye az ilyen, hogy megöldökölte azt a bűnt, amelyet látszólag elhagyott. Csupán gazdát cserélt, de továbbra is szolga maradt.

    5. Alkalmi győzelmek a bűn felett még nem megöldöklés. Két olyan eset vagy alkalom van, mikor egy konkrét bűnnel harcoló személy látszólag megöldökölte azt, valójában pedig mégsem.

      a. Amikor az a bűn sajnálatos és komoly módon úgy tör ki, hogy teljesen megzavarja békességét, gyötri a lelkiismeretét, a botránytól való rettegést kelt és egyértelműen ítéletre ingerli az Urat. Ez az emberben felébreszthet és felkavarhat mindent, betöltve őt a bűn utálatával, és arra indítva őt, hogy Isten elé menjen életéért és segítségért, könyörögve, hogy ellenállhasson a bűnnek. Az egész ember, lelkestől-testestől felindul. A bűn meghátrál. A szóban forgó bűn látszólag holtan terül el előtte. Olyan ez, mint mikor egy katona közel merészkedik az ellenség soraihoz és megöl egy fontos személyt. Az őrök akkor felserkennek, és gondosan kutatni kezdenek az ellenség után. Az ellenség eközben elrejti magát és halottnak tetteti magát, míg a lárma és a csődület elül. Bár ez idő alatt csendben lapult, agyában határozottan elszánta magát, hogy újabb bosszúságot fog okozni az első adandó alkalommal.
      Figyeld meg, hogy kísérlik meg hirtelen a korinthusiak a köztük megjelent bűnt kiirtani (2Kor 7,11). Így fest a helyzet, mikor egy gonosz kívánságból elkövetett bűn tönkreteszi az ember belső békességét. Óvatosság, felháborodás, vágy, félelem, bosszú mind fel van vonultatva ellene. A gonosz vágy egy ideig csendben van ezeknek az ideiglenes eszközöknek a hatására. Amikor a sürgés-forgásnak vége, és a vizsgálatnak vége, a tolvajról újra kiderül, hogy él és épp olyan szorgalmas, mint korábban.

      b. Nehéz megpróbáltatások, csapások vagy nyomorúságok idején, amikor a szívet az foglalkoztatja, hogyan meneküljön a bajoktól, félelmektől és veszélyektől, egy személy megfogadhatja, hogy elhagyja bűnét és kibékül Istennel. A nyomorúságból való szabadulás érdekében eldönti, hogy győznie kell bűne felett. Egyesek ilyen helyzetben megfogadják, hogy a bűnnek sosem fognak többé helyet adni és ezután többé soha nem adják át magukat neki. A bűn tehát csendben van, nem zavar és megöldököltnek tűnik. Azonban nem kapott halálos sebet és csak ideiglenesen van elnyomva. Amikor a próbáktól és csapástól való félelem már nem gyötri a gondolatokat, a bűn visszatér korábbi életéhez és erejéhez.

„Mindezek ellenére újból vétkeztek, és nem hittek csodáinak. Ezért hiábavalóságokban hagyta telni napjaikat, éveiket pedig rettegésben. Ha ölte őket, hozzá fordultak, megtértek, és Istent keresték. Eszükbe jutott, hogy Isten a kősziklájuk, és a felséges Isten a megváltójuk. És szájukkal hízelegtek, de nyelvükkel hazudoztak neki. Szívük nem volt állhatatos iránta, és nem voltak hűségesek szövetségéhez” (Zsolt 78,32-37).


      Nincs kétségem afelől, hogy mikor keresték Őt, és visszatértek Istent komolyan keresve, teljes szívvel tették ezt, azzal a szándékkal, hogy elhagyják a bűnt. Komolyan és szorgalmasan tették. Bűnük azonban továbbra sem volt megöldökölve. A nyomorúságban és alázatban töltött napok nagyon megtéveszthetik a hívőket.
      A szegény lelkek sokféle módon csaphatják be önmagukat és feltételezik, hogy megöldökölték bűneiket, miközben azok továbbra is elevenek, erősek és minden alkalmat megragadnak a kitörésre, lerombolva és megzavarva a lélek békéjét.


6. Mi a bűn megöldöklése?



  A bűnös kívánságok, vágyak megöldöklése három dologból áll:

1. A bűnös kívánság szokásszerű gyengítése.


  Minden bűnös kívánság megromlott szokás vagy hajlam, amely a szívet a gonosz felé taszítja. Az 1Mózes 6,5 a következőképpen jellemzi a bűnös kívánságot meg nem öldöklő személyt: „szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.” Az ilyen ember állandóan a bűnre kényszerítő erő és hajlam nyomása alatt van. A testies ember csak azért nem követi éjjel-nappal valamelyik bűnös kívánságát, mert rengeteg különböző kívánságot kell kiszolgálnia. Mindegyik kielégülésért kiált.
  Ha egy bűnös kívánság nem is gyakorol állandóan befolyást képzeletünkre és gondolatainkra, mégis úgy kell tekintenünk a megöldöklendő vágyra, mint az akarat és érzelmek egy erős, mélyen gyökerező megrögzött hajlamára, kényszerére. Az Ige szerint az emberek „szívének gondolata gonosz” és lelkük hajlama, hogy „testüket kívánságra táplálják” (Róm 13,14).
  Erkölcsös és szent szokásaink másképpen fejtik ki magukat, mint a bűnös kívánságok. Az erkölcsös szokások gyöngéden és illendően szólnak a szívhez. A bűnös és romlott szokások erőszakosan és lendülettel érkeznek. Ezek a kívánságok az Ige szerint „a lélek ellen harcolnak” (1Pt 2,11). Lázadnak és zúgnak, kielégítésüket követelve. Lásd a Róma 7,23-t is, amely szerint a bűn foglyul ejti az embert saját céljainak kivitelezésére.
  A Róma 7-ben található leírás szerint a bűnös kívánság elhomályosítja az értelmet, kitörli a meggyőződést, trónfosztottá teszi a gondolkodó észt, megtöri az ellenállást kifejtő erőt és befolyást, azután pedig nyíltlángba borul.

  Fontos megjegyzések a bűnös kívánság természetével kapcsolatosan:
  Ugyanabban a személyben az egyik kívánság sokkal erősebb lehet, mint egy másik. Egy bizonyos kívánság ugyanakkor erősebb lehet az egyik emberben, mint a másikban. Bizonyos kívánságokat felerősíthet egy adott személy lelki alkata vagy vérmérséklete. Hasonlóképpen, az „alkalom szüli a tolvajt”, vagyis az alkalom felerősíthet hirtelen egy kívánságot. Sátán ezernyi módszerrel rendelkezik egy kívánság megerősítésére, hogy az erőszakossá és lendületessé válva a többi kívánság fölé növekedjen. A kívánság ereje elhomályosítja az értelmet, úgyhogy a korábban ellenállást tanúsító ismeret nem képes többé az akaratot befolyásolni, és így a bűnös kívánság szabadon kinyilváníthatja magát.
  A kívánság főleg a kísértés által kap erőre. Amikor egy megfelelő kísértés egybeesik egy kívánsággal, ez utóbbi megelevenedik, új erőre kap, erőszakossá válik és dühöng, amire korábban képtelennek látszott.
  Egyes kívánságok nyilvánvalóbbak, mint mások és sokkal súlyosabbak kimenetelükre nézve. Pál például megkülönbözteti a szexuális erkölcstelenséget a többi bűntől:
  „Kerüljétek a paráznaságot! Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testen kívül van, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik” (1Kor 6,18).
  Más bűn is lehet legalább ennyire erős és súlyos az emberben, de nem tesz annyi kárt a teljes emberben.
  Ezt tudva, egy bizonyos személy másokhoz képest megszenteltnek tűnhet. Valójában, kívánsága éppoly erős, csak nem annyira feltűnő. Kívánsága lehet, hogy nem annyira látványosan botrányos, mint a többi, de attól még kívánság. Lehet, hogy zavarja annyira hevesen a lelket, mint a többi bűn, de attól még uralja azt, ha titkon önmagában rejtegeti.
  A kívánság gyengítése: a bűn megöldöklésének első lépése a bűn vagy gonosz kívánság szokásának gyengítése, hogy ne gerjedjen fel azzal a hévvel, komolysággal és sűrűséggel, amellyel természeténél és hajlamánál fogva szokott, bűnt szülve és a lelket megzavarva (Jak 1,14-15). Ezt nevezi a Szentírás a test megöldöklésének „indulataival és kívánságaival együtt.” Meg kell fosztanunk a bűnt attól, ami neki erőt kölcsönöz. Mi a bűnnek testét (a bűnös természetet) kell, hogy célba vegyük „napról napra” (ld. 2Kor 4,16).
  Amikor egy embert keresztre feszítenek, előbb erőlködik, küszködik, és nagy erővel kiabál; de ahogy fogy a vére és gyengül az életereje, rángatózásai egyre ernyedtebbek és ritkábbak, kiáltása gyenge és rekedtes, alig hallgató. Hasonlóképpen, mikor valaki először határozza el magát, hogy le akar győzni egy bűnös kívánságot vagy vétket és komolyan le akar számolni vele, erőszakosan küzd, hogy elszabaduljon; erőteljesen és türelmetlenül kiált, hogy kielégítsék és megkönnyebbüljön. A megöldöklés során elveszti vérét és életerejét, egy ritkábban és bágyadtabban „mozog”, alig kiált és hangját alig halljuk már a szívben. Haláltusájában időnként még okozhat egy-egy nyilalló fájást, mintha nagy erőnek és elevenségnek örülne, de hamar kimerül, főleg ha visszatartjuk a jelentős sikertől. Ezt Pál a Róma 6-ban írja le. Azt mondja, hogy a bűn megfeszíttetett; a kereszthez van szegezve. Mi végből? „hogy megerőtlenedjék a bűnnek teste” (6,6). A bűn ereje meggyengül és fokozatosan megszűnik, „hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek”; vagyis a bűn ne uralkodjon többé rajtunk és ne befolyásoljon, mint korábban. Ez nemcsak testi kívánságainkra vonatkozik, hanem az értelemre és akaratra is, amelyek istennel ellenkeznek.
  Minden zavaró bűnre – akár rosszra csábít minket, akár a jó cselekvésében akadályoz meg – ugyanaz a szabály vonatkozik: meg kell öldökölni, különben újra támad. Taposhatod a gonosz fa keserű gyümölcsét, míg belefáradsz, de míg a fa gyökere egészséges és életerőtől duzzad, szóban forgó gyümölcsének eltaposása nem akadályozza meg, hogy még több gonosz gyümölcsöt teremjen. Ebben rejlik némelyeknek az ostobasága: minden erővel és szorgalommal igyekeznek megakadályozni egy testi kívánság kitörését, viszont az elvet és a gyökeret érintetlenül hagyják. Alig haladnak vagy inkább semmit a valódi megöldöklés munkájában.

2. Állandó harc és küzdelem a bűnnel.


  A bűn elleni hatékony harcolás képessége teszi ki a megöldöklés legnagyobb részét. Amikor a bűn erős és nyomatékos, a lélek nehezen képes érvényesülni vele szemben. A belső ember sóhajt, nyög, jajgat és bántja annak ereje. Dávid panaszkodik, hogy bűne erőt vett rajta, úgyhogy a végét nem is látta (Zsolt 40,13). Mennyire nem tudott harcolni ellene! Három dologra van szükség a bűn ellen folytatott harchoz:

    a. Fel kell ismernünk a velünk szembenálló ellenséget és el kell határoznunk, hogy elpusztítjuk azt akármilyen eszközzel. A csata heves és veszélyes, mivel az örökkévalóság dolgait érinti. Amikor az ember nemtörődöm, és jelentéktelen dolognak tartja testi kívánságát, ezzel elárulja, hogy nem öldökölte meg bűnös természetét és nem és e felé tart.
    Nem haladunk semmit, ha nem ismerjük fel a „szívünket ért csapást” (1Kir 8,38). Attól tartok, hogy túl sokan nem mérik fel, milyen ellenséget hordoznak szívükben. Emiatt azonnal készek önmagukat igazolni és annyira ingerültek, amikor megfeddik vagy megintik őket. Nincsenek tisztában a veszéllyel, amelyben forognak (ld. 2Krón 16,10).

    b. Szükséges nagyon jól ismernünk a testi kívánságok sikerét szavatoló módszereket, fortélyokat, módokat, előnyöket és alkalmakat. Így szokták az emberek is kezelni ellenségeiket. Kifürkészik terveiket, találgatják céljaikat és latolgatják, hogyan és milyen eszközökkel győztek korábban felettük. E stratégiai gondolkodás nélkül nagyon kezdetleges a hadakozás. Akik valóban megöldöklik a testi vágyat, így bánnak vele. Akkor is, mikor a kívánság nem kecsegtet és csábít, azaz békeidőben is így gondolkoznak: „ez még mindig az ellenségem; neki ezek a módszerei és fogásai, ezek az előnyei, ilyen és ilyen módon tepert le a múltkor, és újra megteszi, ha nem megyek a dolgok elébe.”
    A lelki bölcsesség egyik legértékesebb és legfontosabb része rájönni a bennünk lakó bűn szövevényeire, eljárási módjaira és ravaszságára: hogyan használja ki az alkalmakat, a lehetőségeket és a kísértéseket, hogy előnyre tegyen szert. Ki kell ismerni ellenvetéseit, szándékait és érvelését, és megtudni stratégiáit, palástolásait és kifogásait! A Szentlélekkel kell az óember ravaszsága ellen küzdenünk; e kígyó után kell nyomulnunk minden tekergésében, hogy leleplezzük legtitkosabb fondorlatait. Tanuljuk meg ezt mondogatni: „ez a te megszokott módszered; tudom, hogy mire készülsz.” Tehát az állandó készültség hadakozásunk kezdete.

    c. Bűnös kívánságainkat szükséges naponta támadni a számára legártalmasabb lelki fegyverekkel. Akkor is, ha egy kívánság halottnak látszik, mert éppen csendben van, igyekezzünk újabb sebeket ejteni rajta és pofonokat osztani neki (Kol 3,5). Amikor a lélek ilyen állapotban van és így bánik a bűnös kívánsággal, ő áll győzelemre. A bűn érzi a kard pengéjét és haldoklik.

3. Bizonyos fokú siker a harcban.


  A bűnös kívánságok felett többször aratott siker megerősít, és a megöldöklést jelzi számunkra. A siker nem csupán a vétkezés merő meghiúsulása, azaz gyakorlatba ültetésének megakadályozása. Siker alatt a felette aratott teljes győzelmet értem, a teljes felülkerekedésig tartó üldözést. Például, amikor a szív bármikor felismeri, hogy a bűn és a kísértés működésbe lépett, csábítja őt, és bűnös képzeteket alkot, azzal a céllal, hogy gyakorlatba ültesse a bűnös kívánságot, a szív azonnal fel kell, hogy ismerje, mi zajlik itt. Vigye a bűnt rögtön Isten törvénye és Krisztus szeretete elé, ítélje el és igyekezzen azt teljesen kivégezni.
  Mire az ember eljut ebbe az állapotba és helyzetbe, addigra bűnös kívánsága meggyengül gyökerében és elvében egyaránt. A bűn működése és tevékenységei most már ritkábbak és gyengébbek, mint korábban és már nem képes megakadályozni az ember feladatait, sem elvenni békességét. Amikor az ember csendben és nyugodt lélekkel kinyomozhatja a bűnt és harcolhat ellene a győzelemig, és meg tud maradni Isten békességében, csak akkor öldökölte meg a bűnt jelentős mértékben.
  Így megöldöklési sikerünk széles körű lesz, a bűnös kívánság jelenléte és vonzereje elhalványul. El kell ültetnünk, majd állandóan ápolgatnunk és dédelgetnünk azokat a kegyelmi eszközöket, amelyek közvetlen ellentétben állnak a bűnös kívánsággal. Például az alázatban való növekedéssel meggyengítjük a büszkeséget. Az indulatot meggyengíti a türelem, a tisztátalanságot az értelem és lelkiismeret tisztasága, e világ szeretetét a mennyei gondolkozás. A Léleknek ezen kegyelmi eszközei, amelyek különféle módon nyilvánulnak meg, meggyengítik a zavarba hozó bűnös kívánságokat, amelyek ellenünk hadakoznak.
  Győzelmünk tovább zajlik azáltal, hogy az új ember azonnal működésbe lép és készségesen felveszi a harcot a bűnös kívánsággal, mihelyt az megjelenik. Minden rendelkezésünkre álló fegyvert be kell vetnünk a győzelem érdekében!
  Ezek a fegyverek nagymértékű sikert biztosítanak. Hacsak természeténél fogva egy bizonyos bűn nem rendelkezik valamilyen szokatlanul nagy előnnyel, a győzelem állandósul, és végleges hódítássá válik. A lélek így lelkiismeretében nagymértékű békességre jut, a kegyelmi szövetség feltételeinek megfelelően.


7. Csak a hívők képesek megöldökölni a bűnt.



  Milyen módon és eszközök segítségével láthat neki egy lélek bármelyik testi kívánság vagy bűn megöldöklésének? Hadd vizsgáljunk meg néhány általános szabályt és elvet, amely fontos a megöldöklésért vívott harc igaz győzelmének elnyeréséhez.

  Az első szabály ez:

  Ha valaki nem igaz hívő és nincs beoltva Krisztusba, sosem öldökölhet meg egyetlen bűnt sem. A megöldöklés a hívők tevékenysége: „Ha a Lélek által, ti…” (Róm 8,13), azaz, ti hívők, akik ellen nincs már kárhoztatás (1. vers). Csak a hívőket inti a megöldöklésre: „Öldököljétek meg azért földi tagjaitokat” (Kol 3,5). Kik kellene, hogy megöldököljék bűneiket? Ti, akik „feltámadtatok Krisztussal” (1. vers) és akiknek „élete Krisztussal együtt el van rejtve Istenben”, akik „vele együtt megjelennek dicsőségben” (4. vers).

  Aki nincs újjászületve, néha tesz valamit, ami megöldöklésnek látszik, de sosem végezhet olyan valódi tevékenységet, amely Isten előtt elfogadható. Némelyik filozófus elmondja, hogyan győzte le a világot és önmagát, és képes lett érzelmeit és indulatait szabályozni! Azonban legtöbbjük élete arról árulkodik, hogy dicsekvésük különbözik a valódi megöldökléstől, ahogyan a vászonra festett nap különbözik a valódi naptól; nincs sem fénye, sem melege. Krisztus halála nélkül nincs a bűnnek halála. Tudjátok, hogy a katolikusok miként törekszenek megöldöklésre fogadalmaikban és gyónásaikban egyházuk rendelkezéseinek megfelelően, mégis az izraelitákhoz hasonlítanak, akik saját igazságosságukat keresve nem érték el azt! Miért? Mert a törvény cselekedetei által keresik és nem hit által (Róm 9,31-32).

  Minden személynek, aki hallja az evangélium és a törvény hirdetését, kötelessége megöldökölni a bűnt. Igenis, kötelessége! De nem közvetlen kötelessége; Isten szerint kell azt tennie. Akinek ki kell fizetnie egy nagy összegű számlát, annak előbb pénzt kell gyűjtenie, például a banktól. Kötelessége kifizetni a számlát, de előbb össze kell hoznia rá a pénzt. Így van ez ebben a lelki helyzetben is; a bűnt meg kell öldökölni, de előbb valami mást kell tenni, hogy utána képesek legyünk annak eleget tenni.

  Láttuk, hogy egyedül a Lélek öldökölheti meg a bűnt; megígérte, hogy megteszi. Nélküle minden eszköz értéktelen és hasznavehetetlen. Hogyan öldökölhetnénk meg a bűnt, ha még nem is rendelkezünk Szentlélekkel? Hogyan részesülünk Szentlélekben? Pál mondja, hogyha nincs bennünk Krisztus Lelke, nem is vagyunk az Övéi (Róm 8,9). Ha Krisztuséi vagyunk és közünk van Hozzá, akkor valóban van Szentlelkünk és van erőnk a bűn megöldöklésére. De látjuk, hogy a Krisztus nélküliek nem lehetnek Isten tetszésére: „A test szerintiek nem lehetnek kedvesek Isten előtt” (Róm 8,8). A testi ember ellenséges viszonyban van Istennel és törvényével. Ebben az állapotban képtelen Isten tetszésére lenni. „Ti azonban nem test szerintiek vagytok, hanem Lélek szerintiek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek” (Róm 8,9). Krisztussal való egységünk és a Szentlélek ereje képesít a bűn megöldöklésére. Ha nincs közünk Krisztushoz minden bűn-megöldöklési kísérlet hiábavaló!

  Sok embert terhel a vétkesség. Időnként a bűntudat nyilai átdöfik a testi embert. Elkezd nyugtalankodni valamilyen prédikáció vagy nagy nyomorúság hatására. Lehet, hogy szembeszáll valamelyik bűnös kívánságával, amely nagyon megzavarta lelki nyugalmát. Ó szegény teremtés! Erőlködése hiábavaló, szertefoszlik. Amikor Krisztus Lelke kezd el munkálkodni, olyan ez, mint „az ötvös tüze”: megtisztítja az embereket az aranyhoz és ezüsthöz hasonlóan (Mal 3,2-3), eltávolítja a salakot és az ólmot (Ézs 1,25), az undokságot és a vért (4,3). DE az embereknek aranynak és ezüstnek kell lenniük mielőtt még a tisztító tűzbe kerülnek. A próféta közli velünk a gonosz ember bűn-megöldöklési erőfeszítéseinek kimenetelét: „Hevesen fújt a fújtató, az ólmot megolvasztotta a tűz, de hiába olvaszt az olvasztó, mert a gonoszok nem tisztultak meg. Megvetett ezüstnek hívjátok őket, mert az Úr megvetette őket!” (Jer 6,29-30). Mi ennek oka? A 28. vers: „mind csak hitvány réz és vas”, mikor a kohóba vetették őket. Egy örökkévalóságon át tisztíthatod őket, akkor sem lesz belőlük jó ezüst.

  A nem újjászületett emberek jelenlegi kötelessége nem a megöldöklés. Isten előbb megtérésre hívja őket. Teljes lelkük megtérésére hívja, nemcsak egyik-másik bűnös kívánság megöldöklésére. Nevetni lehet azon az emberen, aki alapozás nélkül akar házat építeni. Minden új napon leomlik, amit előző nap épített. Kísérd figyelemmel, ugyanazt csinálja napról napra. Ugyanilyen helyzetben vannak azok, akik üdvösség nélkül akarják a bűnt megöldökölni. Amit haladnak egyik nap, elveszítik a következőn, mégis folytatják és nem teszik fel maguknak a kérdést: hol hibáznak igyekezetükben?

  A Pünkösdkor felkiáltó zsidók ezt kérdezték: „Mit cselekedjünk?” Péter pedig megtérésre és Krisztusba vetett hitre biztatta őket. Nem arra kérte őket, hogy öldököljék meg büszkeségüket, haragjukat, rosszindulatukat, kegyetlenségüket és így tovább. Először tehát térjen meg alaposan a lélek és akkor majd jön az alázat és a megöldöklés. János is bűnbánatot és megtérést hirdetett. A farizeusok súlyos terheket raktak az emberekre, fárasztó kötelességeket róttak ki és merev megöldöklési módszereket dolgoztak ki, mint például böjtöléseket, mosakodásokat és ezekhez hasonlókat, de mindhiába. Megváltónk elmondja, hogy mit kell tenni ilyen helyzetben: tegyétek jóvá a fát és akkor a gyümölcse is jó lesz (Mt 12,33). A gyökeret kell kezelni, a fa természetét kell megváltoztatni, különben nem hoz jó gyümölcsöt!

  Hasonlóképpen, ha valaki nem születik újjá és nem igaz hívő, minden bűn-megöldöklési erőfeszítése hiábavaló. Próbálkozásai lehetnek számtalanok és ígéretesek, felhasználhatja az összes rendelkezésre álló eszközt, igyekezhet szorgalmasan, komolyan, éberen és szigorú értelmi és szellemi önfegyelmezéssel, mégis minden erőfeszítése hiábavaló lesz. Nem fog meggyógyulni. Az újjászületés nélküli öldöklés próbálkozása komoly problémát fog jelenteni. Hadd nézzünk meg hármat ezek közül:

    1. Az értelem és a lélek figyelme elterelődik a legfontosabb dologról. A bűnös legsürgősebb teendője súlyos helyzetével foglalkozni. Megtérésre kell adnia magát. Isten felrázza lelkiismeretünket és nyugtalanítja szívünket, hogy felismerjük, mennyire szükségünk van Rá. A bűn megöldöklésének keresése csak azért, hogy lecsendesítsük lelkünket és enyhülést nyerjünk kínzó lelkiismeretünktől, miközben elmulasztjuk a bűn gyökerét kezelni, az önszeretet eredménye. Ilyen módon az emberek figyelme elterelődik az Istenhez való megtérésről. Ez az egyik legelterjedtebb öncsalás, amely tönkreteszi az emberek lelkét. Győzelmet szeretnének a zavaró bűn fölött, de nem engedik, hogy bűntudatuk az evangéliumhoz terelje őket. Elvesznek a maguk csinálta „megújulásban”.

    2. Ez a kötelesség, bár jó dolog önmagában és a maga helyén, hajlik arra, hogy hamis békében ringassa a lelkiismeretet. Egy személy könnyen arra következtet, hogy helyzete és állapota jó. Ez öncsalás. Amikor egy ember lelkiismerete bűn miatt beteg és nem talál nyugalmat, akkor a lelkek nagy Orvosához szükséges fordulnia és gyógyulást keresnie vérében. De ha az az ember képes lecsendesíteni lelkiismeretét valamilyen bűn feletti „győzelemmel”, akkor egyáltalán nem fordul Krisztushoz. Hány lélek csalja meg így önmagát, egészen az örökkévalóságig! Mennyi vallás született már azért, hogy Krisztus nélkül nyugtassa meg a lelkiismeretet (Róm 10,3)! Az emberek ezekkel az eszközökkel hitegetik magukat, hogy helyzetük és állapotuk megfelelő. Megkeményítik magukat egyfajta önigazultságban.

    3. Amikor egy ember így csapta be saját lelkét jó ideig, és majd később, élete egy hosszú időszaka után, rájön, hogy bűne nem volt igazán megöldökölve, azt hiszi, hogy a bűn feletti győzelem lehetetlen. Most már hiábavalónak tartja a bűn elleni harcot. Aztán átengedi magát a bűn erejének azt gondolva, hogy a siker elérése lehetetlen.
    A Krisztus nélkül megkísérelt bűn-megöldöklés becsap, megkeményít és tönkreteszi a bűnöst. Rendszerint nincsenek gonoszabb bűnösök, mint akik ezt az útvonalat választották, aztán gyümölcstelennek bizonyult és végül elhagyták azt Krisztus megtalálása nélkül. A megöldöklés a hívők tevékenysége és csakis az övéké! A bűn megöldöklése az élő emberek munkája; ahol az emberek halottak (ilyen az összes hitetlen, még a legjobb is közülük), ott a bűn él és élni is fog.
    Ez tehát az általános szabály: győződj meg arról, hogy közöd van Krisztushoz; mert ha e nélkül akarod bűnödet megöldökölni, sosem fog sikerülni. Ha egy munkát csupán egyetlen eszközzel lehet elvégezni, akkor őrültség más eszközt keresni.

  ELLENVETÉS: valaki mondhatná: „akkor hát mit tegyenek a nem újjászületett emberek, akik látják a bűn gonoszságát? Ne is próbáljanak a bűn ellen harcolni, éljenek gátlástalanul, engedjenek bűnös kívánságaiknak és legyenek olyan rosszak, mint a leggonoszabb ember? Vajon ilyen módon nem hoznánk zavarba az egész világot, sötétségbe és a kívánságok sodrásába taszítva azt? Vajon nem kergetnénk mindenféle bűnbe az embereket, hogy gyönyörködjenek benne mohósággal, ahogyan a ló a viadal idején?

  Első válasz. Távol legyen! Bölcsességében, jóságában és szeretetében Isten különféle eszközöket használ, amelyek visszatartják az emberek fiait a kicsapongásban és a bűnös kívánságokban való elmerüléstől. E nélkül az egész Föld a bűn és zűrzavar pokla lenne.

  Második válasz. Isten Igéje erőteljesen munkálkodik a világban, hogy megalázza a bűnösöket és visszatartsa őket a bűntől, bár sosem térnek meg. Ez előfordul akkor is, ha a hirdetett Ige célja a megtérés és nem csak a megfékezés.

  Harmadik válasz. Bár a bűn megfékezése Isten Igéje hirdetésének és a Szentlélek tevékenységének következménye, ami jó dolog, akik nincsenek megtérve még mindig a sötétség hatalmának rabjai.

  Negyedik válasz. Tudatni kell az emberekkel, hogy kötelesek megöldökölni a bűnt, de megfelelő időben. Én nem arra biztatom az embereket, hogy hagyják abba a bűn megöldöklését, hanem térjenek meg. Aki megszólít egy embert, aki éppen házának falán egy rést tömköd, hogy jöjjön az egész házát pusztító tüzet oltani, egyáltalán nem az ellensége. Szegény lélek! Nem a fájó kisujjad, hanem a magas lázad igényel figyelmet. Szembeszállsz egy bizonyos bűnnel és nem veszed észre, hogy te magad csupa bűn vagy.

  TANÁCS IGEHIRDETŐKNEK:

  A prédikátorok kötelessége kérlelni az embereket bűneikkel kapcsolatosan, de ne felejtsünk el soha úgy beszélni, hogy helyzetük és állapotuk felismerésére vezessük őket. Különben megszokják a külsőséget, képmutatást és nem valósul meg az evangélium hirdetésének célja. Nincs semmi értelme annak, hogy leszoktatunk valakit a részegségről, de utána csak névleges keresztyén marad. A fejszét a gyökérre kell vetni. Ha nem kezeljük a bűnt a gyökerénél, olyan ez, mintha az ellenséget kergetnénk a nyílt terepen, míg az egy bevehetetlen kastélyba menekül, ahol nem lehet hozzáférni. Célba kell venni a szívet, hogy bűnfelismerésre jusson, és ne csak egy-két bűnt ostorozzunk.

  Az embereket ne a bűn megöldöklésére, hanem hitre szólítsuk fel. A bűn megöldöklésére tett fogadalmak csak még féktelenebbé teszik a bűnös kívánságokat, ha nem társul hozzájuk az üdvözítő kegyelem. Ha nem jutnak győzelemre, akárcsak egy rövid időszakra sem, ez növelni fogja bűntudatukat és gyötrelmüket. Vajon a megtérés nélküli bűn-megöldöklés nem olyan-e, mint a szalma nélküli vályogtégla? Hogyan kaphat segítséget e feladat elvégzéséhez a nem újjászületett egyén?

  Vajon lehet-e bűnt megöldökölni, ha nincs közünk Krisztus halálához és a Szentlélek munkájához? Ha az ilyen utasítások változást eredményezhetnek az emberek életében, amire alkalmasint van példa, azok mégsem változtatják meg a szívet! Ezek csak önigazulttá vagy képmutatókká teszik az embereket, de nem keresztyénné.

  Sokszor elszomorít, mikor látom a szegény lelkeket Isten iránt buzgólkodni és az örök jólét után vágyakozni, miközben az ilyen tanítók kemény, nehéz és külső istentisztelet és szolgálat alatt tartják őket. Sokszor igyekeznek megöldökölni a bűnt, de nem ismerik Krisztus igazságosságát és a Lélek munkáját. Ha Isten valaha is szívükbe világít, hogy kijelentse nekik dicsőségének ismeretét Jézus Krisztusnak, Fiának arcán, látni fogják jelenlegi életvitelük bolondságát.


8. Isten mindenre kiterjedő engedelmességet kíván.



  A második általános szabály ez: nem öldökölhetsz meg egy téged zavaró, konkrét bűnös kívánságot, ha nem igyekszel szívből engedelmeskedni az Úrnak minden területen!

  Tegyünk fel, hogy valaki azt tapasztalja, hogy egy bizonyos bűnös kívánság nagyon erős és tolakodó. Foglyul ejti őt. Zavarja és megfosztja békességétől. Nem tudja elviselni és ezért szembeszáll vele, imádkozik miatta, sóhajtozik alatta és epekedik a szabadulás után. DE közben talán lazán és hanyagul viszonyul lelki kötelességeihez: az Istennel való folyamatos közösséghez, a bibliaolvasáshoz, az imádkozáshoz, az elmélkedéshez és az egyéb lelki feladatokhoz. Ebben az esetben nem fogja tudni legyőzni a zavaró testi kívánságot. Ez egy általánosan elterjedt helyzet az emberek fiai között földi zarándoklásuk során.

  Izráel nagy szorgalommal és komolysággal közeledett Istenhez. Böjtöltek és imádkoztak. „Ők mindennap keresnek engem, és szeretnék megismerni útjaimat… Igaz ítéletet kérnek tőlem, és Isten közelségét kívánják” (Ézs 58,2). De Isten mindezt elutasította. Böjtjük nem tudta meggyógyítani őket. Az 5-7. versek elmondják, hogy miért. Egyedül ennek a kötelességüknek tettek eleget! Szorgalmasan ügyeltek erre az egyre, de a többiekkel hanyagok és gondatlanok voltak.

  Ha egy személy komoly fájdalmat érez valamilyen beteg testi állapota miatt, hiába fáradozik, ha úgy akarja gyógyítani fájdalmát, hogy nem kezeli a kiváltó okot. Ha rendreutasítani szeretnénk egy, a lélekből kitörő bűnt, de elhanyagoljuk a lelkiségünket előmozdító, alapvető kötelességeinket, hiába fáradozunk. Mert:

    1. A megöldöklésnek ez a törekvése rossz alapra épül. Gyűlölnünk kell minden bűnt, mint olyat, és nem csak a minket zavarókat. A Krisztus iránti szeretet, mivel keresztre ment értünk, és a gyűlölet a bűn iránt, amely Őt keresztre kényszerítette, képezik az igaz lelki megöldöklés szilárd alapját. Ha a bűnt csupán azért akarjuk megöldökölni, mert zavar minket, akkor ez önszeretet. Miért igyekszel minden erőfeszítéssel és komolysággal megöldökölni bűnödet? Mert zavar és megfoszt a békességedtől, mert bánattal, aggodalommal és félelemmel tölti el szívedet, mert nincs miatta nyugalmad? Igen, de, barátom, elhanyagoltad az imádkozást és az igeolvasást! Könnyelműen és hiú módon viselkedtél a többi dologgal szemben. Ezek legalább olyan bűnnek számítanak, mint az a bűn, amely éppen zavar. Jézus Krisztus mindegyik bűnért elvérzett. Miért nem szállsz szembe mindegyikkel? Ha gyűlölnéd a bűnt, mert az bűn, akkor vigyáznál mindenre, ami megszomorítja és háborgatja Isten Lelkét. Nemcsak a lelkedet zaklató bűnnel törődnél! Világos, hogy te csak azért harcolsz e bűn ellen, mert zavar téged. Ha nem háborgatná lelkiismeretedet, békén hagynád azt. Mit gondolsz, Isten segíteni fog neked ebben a képmutató erőfeszítésben? Vajon azt gondolod, hogy a Szentlélek segítségül lesz lelked hűtlenségében és hamisságában? Tényleg el tudod képzelni, hogy megszabadít ettől a bűntől, hogy szabadon kövess el más bűnöket, amelyek viszont zavarják Őt?
    „Nem”, mondja Isten, „ha megszabadítom őt ettől a bűnös kívánságtól, többé semmit nem fogok hallani róla, ő pedig elégedetten nyugtázza majd mulasztásait.” Nem csak a minket zavaró bűnök kell, hogy foglalkoztassanak, hanem minden, ami Istent zavarja. Isten munkája teljes győzelmet kíván, azaz mindenre kiterjedő engedelmességet, nem csak a lelkünket zavaró bűnök feletti győzelmet.
    „Tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében vigyük véghez megszenteltetésünket” (2Kor 7,1).
    Ha hajlandók vagyunk bármit tenni, akkor mindent meg kell tennünk. Ezért tehát nem csak arra van szükségünk, hogy egyik vagy másik bűnnek ellenálljunk, hanem egy általános, alázatos szívbéli állapotra és alkatra, amely minden bűnre odafigyel és igyekszik eleget tenni minden Istennek tetsző kötelességének.

    2. Lehet, Isten azért engedte meg ennek a nyugtalanító kívánságnak, hogy legyűrjön, hogy felhívja figyelmedet a többi mulasztásodra és langymeleg hívő életedre. Ő legalább megengedte, hogy zavarjon téged, hogy felébresszen és önvizsgálatot tarts. Hátha ez a nyugtalanság alapos önvizsgálatra és változásra indít, ami életmódodat illeti, hogy teljes mértékben Istennel járj!
    Egy bizonyos zavaró bűnös vágy általában megszokott gyümölcse és eredménye a gondatlan és hanyag életmódnak.

    Gondolj a következő két okra:

      a. Ez egy természetes következmény. Bűnös kívánságok itt a földön mindenki szívében találhatók, még a legkiválóbbakéban is. A Szentírás azt is tanítja, hogy a kívánság szövevényes, alattomos, ravasz, csábító, vonzó, harcias és lázadó. Ha az ember szorgalmasan őrködik szíve felett, a kívánság elsorvad és elhal benne. De a hanyagság révén valamilyen úton-módon a kívánság újra feltör. A bűnös kívánság mindig megragadja az alkalmat a gondolatok vagy vágyak által, és nyílt bűnné fajul. Amikor a bűnös kívánság megtalálja a kitörési utat, elkezd nyomást gyakorolni, zaklatja és bosszantja a lelket. Ilyen esetben nem lehet könnyen visszafogni. Van, akinek az a sors jut, hogy élete összes napján küzdenie kell vele sok fájdalom közepette. Szorgalmas lelki őrködés által könnyen meg lehetett volna ezt előzni.
      b. Isten sokszor megenged egy bizonyos testi kívánságot, hogy megfenyítsen általa a többi hanyagságunk miatt. A gonosz emberekhez hasonlóan, átengedi őket egyik bűnnek, büntetésül egy másikért; egy nagyobb bűnnek a kisebbik megbüntetéséért vagy olyannak, amely sokkal erősebben tartja fogva őket, mint az a bűn, amelytől valószínűleg megszabadulhattak volna (Róm 1,26). Hasonlóan bánik gyermekeivel is: meghagyja őket az egyik bajban, hogy kigyógyítsa őket egy másikból. Ilyen volt Sátán egyik angyala, amely rá volt szabadítva Pálra, hogy az el ne bízza magát a lelki kijelentések nagysága és sokasága miatt (2Kor 12,7). Vajon nem azért engedte meg Péternek, hogy megtagadja Mesterét, hogy kigyógyítsa hiú elbizakodottságából (önhittségéből)? Nos, ha ez megfelel a valóságnak, hogy ti. Isten megengedi egy bűnnek a győzedelmeskedést, hogy intsen, megalázzon, valószínűleg meg is fenyítsen és megjobbítson minket, akkor hogyan is gondolnánk, hogy a zavaró bűnt el lehet fojtani az eredendő ok kezelése nélkül? Eszméljünk fel, hogy meg kell reformálnunk általános életvitelünket.
      Aki igazán és alaposan meg akarja öldökölni az összes nyugtalanító bűnös kívánságot, az legyen szorgalmas az engedelmesség minden területén. Látnunk kell, hogy minden bűnös kívánság és lelki kötelességeink bármelyik elhanyagolása teher Isten számára. Ha nem igyekszünk engedelmeskedni életünk minden területén, lelkünk meggyengül. Ha csak azt keressük, hogy legyőzzük a minket bosszantó bűnt, de nem vesszük figyelembe annak szennyét és bűnösségét, önzők vagyunk és állandóan ingereljük Istent. Lelki kötelességeink és feladataink elvégzése nem fog pozitív eredménnyel járni és nem fogjuk legyőzni ezt a hatalmas bűnös kívánságot, ha nem törekszünk mindent átfogó engedelmességre.


9. A bűn veszélyes tünetei.



  Szeretnék most egészen konkrét útmutatásokat közölni a nyugtalanító bűnös kívánságok felett győzelmet aratni szándékozó lélekkel. Előbb kilenc előkészítő útbaigazítást tekintünk meg, majd kettőt, amely közvetlenül érinti a bűn megöldöklését.

  1. ELŐKÉSZÍTŐ ÚTBAIGAZÍTÁS #1: vizsgáld meg a bűnös kívánságokat kísérő tüneteket. Ha azok halálosak és súlyosak, akkor rendkívüli orvoslást kell alkalmazni. A megöldöklés közönséges folyamata nem fog működni.

    Hadd tekintsünk át hat halálos és komoly tünetet:

    a. Hosszú időn keresztül történt megerősödés a bűnben és annak szokásszerű gyakorlattá történő rögzülése. Ha egy bűn régóta rongálja szívedet, és megengedted neki, hogy felülkerekedjen és erőteljesen hasson rád anélkül, hogy megöldöklésére és az általa okozott sebek begyógyítására határozottan törekedtél volna, akkor ez súlyos állapot. Engedtél az elvilágiasodásnak és a nagyravágyásnak, hogy azok sokáig elvonjanak az Istennel való közösséget tápláló fontos lelki feladatoktól (imádkozás, igeolvasás, elmélkedés)? Engedtél a tisztátalan gondolatoknak, hogy napokon át beszennyezzék szívedet hiú, ostoba és gonosz képzelődésekkel? Ez egy súlyos és veszélyes tünet. „Megbüdösödtek és elmérgesedtek sebeim oktalanságom miatt” (Zsolt 38,5).
    Amikor egy bűnös kívánság régóta rejtőzködik a szívben, megrontva, gennyessé téve és mérgezve azt, siralmas állapotba taszítja a lelket. Ilyen esetben a megalázkodás közönséges folyamata nem elégséges. Az ilyen bűnös vágy mély nyomot hagy a lélekben. Társasága állandósul az érzelmi világodban. Annyira bizalmas ismerőse lesz értelmednek és lelkiismeretednek, hogy jelenléte többé nem zavarja ezeket, mint valami idegen dolog. Annyira kihasználja az ilyen állapotot, hogy sokszor már úgy fejti ki hatását, hogy egyáltalán nem veszed észre (pl. sokszor már nem is vesszük észre, hogyan viselkedünk másokkal). Hacsak az ember nem szánja rá magát valamilyen komoly és rendkívüli kezelésre, nincs oka valamilyen békére vezető megoldásban reménykedni.
    Hogyan képes egy személy különbséget tenni egy meg nem öldökölt bűnös vágy tartós jelenléte, ill. a bűn uralma között, ami viszont nem történhet meg egy újjászületett személlyel? És hogyan reménykedhetne abban, hogy valaha is változni fog valami az életében, ha látja, hogy bűnös vágya megrögzült és olyan régóta benne lakik? Lehet, hogy nagy nyomorúságok vagy az Úr irgalmas beavatkozásai sem távolították el, noha lelke különleges figyelemmel kísérte ezeket. Lehet, hogy ezek a bűnös vágyak sok vihart álltak ki és érvényesülni tudtak Isten Igéje sokféle munkálkodása ellenére is. Ha ez a helyzet, akkor gondolod, hogy könnyen el tudsz űzni egy ilyen szobatársat, aki könyörögve kéri, hogy maradhasson? Az idült és elhanyagolt sebek halálosnak bizonyulhatnak és mindig veszélyesek. A bennünk lakó bűnös vágyak csökönyössé és konokká válnak, mert sokáig kényelemben és csendben megtűrték őket. Az ilyen bűnt nem lehet könnyen elűzni. Sosem fog önmagától kihalni, és ha nem öldököljük meg naponta, csak tovább erősödik.

    b. Egy másik veszélyes tünet az, ha a szív azt sugallja, hogy jó lelki állapotban van, miközben folyamatosan engedélyezi a bűnös vágyakat a megöldöklés felvállalása nélkül. Figyeljünk meg két módszert, ahogyan ez megtörténik:

      i. Amikor a bűn valamilyen lehengerlő gondolattal áll elő, ahelyett, hogy egy személy annak elpusztítására törekedne, megnyugtatja szívét az állítólag benne található egyéb jóval és azzal a tévhittel, hogy minden rendben lesz, noha a bűn vagy a kívánság továbbra is uralja szívét.
      Hívő ember számára csodálatos dolog visszagondolni, elmélkedni, összegyűjteni, megvizsgálni és továbbfejleszteni az Istennel való közösség kellemes élményeit. Minden szent által jogosan gyakorolt feladat kell legyen ez. Ezt parancsolja az Ó- és az Újszövetség. Ez volt Dávid foglalatossága is, mikor saját szívével társalgott (Zsolt 77,7-10) és felidézte az Úr korábbi jóságát. Ennek a kötelességnek a gyakorlására szólít fel minket Pál apostol a 2Korinthus 13,5-ben. Mivel ez önmagában is egy kitűnő gyakorlat, még szebbé válik a próbák idején, vagy amikor hadat indítunk a bűn ellen. Úgy fest ez, mint az aranyalma ezüsttányéron, ahogyan Salamon mondaná.
      De ha ezt csak azért tesszük, hogy lecsendesítsük lelkiismeretünket olyankor, amikor szívünket bűntudat gyötri, akkor ez a bűnbe szerelmes szív elkeseredett figyelemelterelő manőverének minősül. Amikor egy személy lelkiismerete fellázad, és amikor Isten megdorgálja őt szívének bűnös nyugtalansága miatt, ha ilyenkor nem Krisztus vérére tekintettel kér bűnbocsánatot és nem keresi a Szentlélek által bűnének megöldöklését, hanem igyekszik szívét megnyugtatni és önmagát állítólagos és vélt jóságával igazolni, hogy így összetörje az Isten által nyakába varrt bűntudat igáját, ez nagyon veszélyes állapot. Sebe alig gyógyítható. Ilyen módon például az Üdvözítő prédikálása következtében bűntudatra jutó zsidók azzal védekeztek, hogy ők „Ábrahám fiai” és emiatt Isten elfogadta őket. Következésképpen saját vesztükre megmaradtak utálatos gonoszságukban.
      Ha valaki bármi áron képes békességet keresni és elégedetten élni Isten szeretetét kerülve, amíg ez örök elszakadást nem jelent Tőle, az ilyen személy azt bizonyítja, hogy a bűn iránti szeretete túlszárnyalja Isten iránti szeretetét. Mit lehet elvárni egy ilyen szívtől?

      ii. Erre a csalásra vetemedik az is, aki kegyelemmel és irgalommal kezel egy bűnt, amit valójában nem is akar megöldökölni. Ez a bűn szerelmébe súlyosan belegabalyodott szív jele. Szomorú annak az állapota, akinek Naámánhoz hasonló gondolatai támadnak szívében, aki valójában azt mondta: „minden egyéb dologban Istennel fogok járni, kivéve ezt az egyet, Isten irgalmazzon nekem (ld. 2Kir 5,18). Irgalomra hivatkozva a bűnben vesztegelni, mindenestül összeférhetetlen a keresztyén őszinteséggel. Ez a képmutatónak a jelvénye, aki „Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítja” (Júdás 4). Nincs kételyem afelől, hogy Sátán ravaszságának és a hívők megmaradó hitetlenségének köszönhetően időnként sokan belegabalyodnak a bűnnek ebbe a csalárdságába, különben Pál sosem figyelmeztette volna őket (Róm 6,1-2). A bűnös természet szívesen érvel önmaga mellett a kegyelemre és irgalomra hivatkozva. Mindig kész a kegyelmet saját romlott céljaira csűrni-csavarni. Amikor valaki az irgalomra hivatkozva nem öldökli meg határozottan a bűnét, a testi természetének tesz eleget szemben a kegyelem evangéliumával.
      A csalárd szív így és sok más módon fogja keresni, hogy igazolja önmagát utálatos dolgai ellenére. Amikor valaki ilyen állapotban van és szíve rejtekében hozzá van kötve bűnéhez, bár nem engedi át teljesen magát bűnének, mégis megtenné, ha bizonyos megfontolások nem tartanák őt vissza ettől. Amikor egy személy lelkiismeretét másképpen csendesíti le, mint valódi megöldökléssel és a Krisztus vérében keresett bocsánattal, „sebei büdösek és elmérgesedtek”, és ha nem részesül gyors szabadulásban, rövidesen a halál ajtaja elé kerül.

    c. Egy harmadik veszélyes tünet az, amikor a bűnnek sokszor sikerül az akarat beleegyezését megszereznie. Amikor az akarat gyönyörködik a bűnben, ha nem is kerül sor nyilvános elkövetésre, a kísértés sikeresen elérte célját. Lehet, hogy egy személy nem jut el a bűn nyilvános elkövetéséig, ha azonban szívében kívánja azt, akkor a kísértés győzött. Ha egy bűnös vágy gyakran ér el ilyen sikert, ez nagyon rossz jel. Lehet, hogy az a személy nem született újjá. Mindenesetre nagyon veszélyes állapotban van.
    Felelősségünk egy ilyen bűnnel szemben ugyanaz, függetlenül attól, hogy a kudarc az akarat választásának vagy a lelki hanyagságnak köszönhető-e. Az a tény, hogy bűnünk hanyagságból ered, nem teszi azt kevésbé súlyossá. Lehet, hogy nem szándékunk hanyagnak lenni, de ha olyan az életvitelünk, hogy ebbe az irányba sodor minket, akkor felelősek vagyunk választásunkért. Az emberek ne gondolják, hogy a szívükben levő rosszaság kevésbé súlyos, mert váratlanul támad. Szívük feletti őrködésük elhanyagolása miatt ez váratlanul és meglepetésszerűen éri őket.

    d. A negyedik veszélyes tünet az, amikor az ember csak a bűn következményei vagy büntetése miatt harcol ellene. Ez annak a bizonyítéka, hogy a bűn erősen markában tartja akaratát és szíve tele van gonoszsággal. Az, aki csak az emberektől való szégyenkezés vagy Isten örök büntetésétől tartva száll szembe szívének bűnével, bátran tovább vétkezne, ha ítélet nem járna együtt ezzel. Miben különbözik ez a bűn állandó gyakorlását folytató élettől? Akik Krisztuséi és engedelmeskednek Isten Igéjének, azok Krisztus halálát, Isten szeretetét, a bűn utálatos természetét, az Istennel való közösség értékességét és a bűn, mint bűn mélyen gyökerező gyűlöletét állítják szembe a szívükben lakó vágyak minden működésével.
    Figyeld meg Józsefet: „Hogyan követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot, és hogyan vétkeznék Isten ellen?”, az én jó és kegyelmes Istenem ellen (1Móz 39,9). Vagy Pált: „A Krisztus szeretete szorongat minket”; és „Mivelhogy ilyen ígéreteink vannak… tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól” (2Kor 7,1).
    Ha valaki bűnös kívánságának annyira hatalma alatt van, hogy egyedül a törvényt és annak fegyvereit, a poklot és az ítéletet tudja vele szembeállítani és nem képes az evangélium fegyvereivel megküzdeni vele, nagyon világos, hogy a bűn irányítja akaratát és érzelmeit. A bűn felülkerekedett és győzött.
    Az ilyen személy elutasította ilyen értelemben a megújító kegyelmet és csak a visszatartó kegyelem őrzi a teljes romlástól. Nagyon messzire esett a kegyelemtől és visszatért a törvény hatalma alá. Hát nem Krisztus hallatlan ingerlése ez, hogy az emberek összetörik könnyű igáját és uralmát, hogy újra nyakukba vegyék a törvény vasigáját, csupán vágyaik érdekében?
    Vizsgáld meg önmagadat ez által is: amikor kísértésben vagy, és el kell döntened, hogy a bűnnek fogsz szolgálni és vesztedbe rohansz vagy szembe fogsz szállni vele és elfojtod azt, akkor hogyan beszélsz a lelkedhez? Csak annyit mondasz neki: „ennek az útnak pokol a vége; utolér a bosszú!” Itt az ideje, hogy utánanézz önmagadnak; a bűn az ajtód előtt leselkedik. Pál fő érve arra nézve, hogy a bűn ne uralkodjon a hívő felett az, hogy „nem a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt” vannak (Róm 6,14). Ha csak törvényeskedő elvek és indítékok alapján harcolsz a bűn ellen, milyen garanciád lehet arra nézve, hogy a bűn nem fog uralkodni rajtad saját romlásodra?
    Ráadásul ez a fajta ellenállás nem tart sokáig. Ha a kívánság elűzött az erősebb evangéliumi érvektől, akkor a törvény és a büntetés visszatartó ereje is gyorsan cserben fog hagyni. Ezek nem fognak fékezni, ha önként átengedted ellenségednek megtartásod ezerszer erősebb eszközeit. Egy dologban biztos lehetsz: ha nem állsz helyre gyorsan ebből az állapotból, rád szakad az, amitől félsz. Amit az evangéliumi elvek nem tettek meg, azt a törvényeskedő indítékok sem fogják!

    e. Az ötödik veszélyes tünet az, mikor egy bűn vagy bűnös vágy miatti zaklatottság valószínűleg Isten büntetése. Biztos vagyok abban, hogy időnként Isten még saját gyermekeit is egy bizonyos bűn hatalmában hagyja, hogy megfenyítse őket korábbi bűnökért. „Miért engedsz eltévelyedni minket útjaidról Uram? Miért keményíted meg szívünket, hogy ne féljünk téged? (Ézs 63,17).
    Senki sem kérdőjelezi meg, hogy Isten ilyen módon bánik a nem újjászületett egyénekkel, de hogyan tudhatja egy megmentett személy, vajon Isten fenyítő keze rejlik-e zaklatott szíve mögött?
    Válasz: vizsgáld meg szívedet és útjaidat! Milyen állapotban volt lelked mielőtt a most zavaró, téged összekuszáló bűnbe estél? Elhanyagoltad lelki feladataidat? Mértékletesség és önfegyelem nélkül éltél? Valamilyen súlyos bűn terhe nehezedik rád, amelyből nem tértél meg? Foglyul ejt egy új bűn és egy új csapást mér rád Isten, hogy eszedbe jutasson egy régi bűnt. Részed volt valamilyen kiemelkedő irgalomban, oltalomban vagy szabadulásban, aminek nem láttad meg a hasznát, vagy amiért nem voltál hálás? Valamilyen szenvedés, nyomorúság ért, de nem értékelted az általa számodra hátrahagyott áldást? A világhoz és a benne élőkhöz alkalmazkodtál korunk számtalan kísértésének engedve?
    Ha ezek közül bármelyik rád vonatkozik, ébredj fel és hívd segítségül az Urat. Mélyen alszol, miközben a harag vihara tombol körülötted!

    f. Egy hatodik veszélyes tünet az, mikor bűnös kívánságod már ellenállt néhány, Isten által alkalmazott fenyítésnek. Erről beszél Ézsaiás 57,17: „Mert a telhetetlenség vétkéért haragudtam meg, és megvertem őt, elrejtőztem és megharagudtam. Ő pedig elfordult tőlem, és a saját szíve után járt.”
    Isten különféle módon foglalkozott az izraelitákkal a rajtuk uralkodó bűnös vágyukkal kapcsolatosan, például nyomorúságot bocsátott rájuk és elhagyta őket; mégis makacsul ellenálltak. Ez szomorú állapot, amiből csupán a szuverén kegyelem szabadíthat meg. Senki, aki ilyen állapotban van, ne vegye biztosra, hogy megszabadul ebből.
    Gondviselése révén Isten sokszor megkeresi az embert és felrója neki szívének gonoszságát. Ezt tette József testvéreivel is, amiért eladták őt Egyiptomba. Ez arra készteti az embert, hogy elgondolkozzon bűnén és elítélje önmagát miatta. Isten az ember szívére beszél a veszély, nyomorúság, baj és betegség miatt, amelyben van. Néha az Ige olvasása során, Isten úgy üzen, hogy az az érintett szívébe találjon és felrázza őt jelenlegi állapotára nézve. Viszont gyakrabban történik meg az, hogy a hirdetett Ige hallása, valamint a bűnbánat, a megtérés és az okulás nagyszerű rendelkezései által, Isten Igéje kardjával lesújt a dédelgetett kívánságra. Ez felriasztja a bűnöst és arra indítja, hogy kezdje el megöldökölni és elhagyni szívének ezt a gonoszságát. Ha bűnös kívánsága annyira erősen hatalmába kerítette, hogy igyekszik lerázni ezeket a kényszerítő jelzéseket, ha megengedi kívánságának, hogy elfojtsa a bűnbánatot, és ha újra képes kigyógyítani magát a kapott sebektől, akkor valóban szomorú helyzetben van.
    A szívnek ez az állapota számtalan gonoszsággal jár együtt. Minden figyelmeztetés, amelyet az ember ebben a helyzetben kap, Istentől származó irgalom. Hogyan vethetné meg Istent ilyen irgalmasságok láttán úgy, hogy ellenáll azoknak? Hogy Isten nem veti el az ilyen személyt és nem esküszik meg haragjában, hogy sosem fog az Ő nyugalmába bemenni, az csak végtelen türelmének köszönhető.
    Ez a hat tünet, és velük együtt még mások is, azt igazolják, hogy a bűnös kívánság azért olyan veszélyes, mert halálos. A Megváltó azt mondta a gonosz lélekről: „ez a fajta nem megy ki csak imádsággal és böjtöléssel.” Ugyanezt mondanám azokról a bűnös vágyakról, amelyeket ilyen tünetek kísérnek. A megöldöklés megszokott folyamata nem lesz hatásos. Rendkívüli eszközöket kell használni. Éppen ezért az első teendő: vizsgáld meg, vajon felfedezed-e valamelyik tünetet az általad célba vett bűnös kívánság esetében.
    Mielőtt tovább mennék, meg kell fogalmaznom egy figyelmeztetést is számotokra, hogy ne értsétek félre, amit eddig mondtam. Az említett gonoszságok csapdába ejthetik ugyan az igaz hívőket, de ezért ne következtessetek arra, hogy igaz hívők vagytok, mert ezeket tapasztaljátok. Ezek a dolgok tőrbe csalhatják a hívőt, de nem képezik a hívő ismérveit. Valaki még arra következtethet, hasonló érveléssel, hogy ő hívő ember, mivelhogy parázna, hiszen Dávid is paráználkodott. Helytelenül érvelsz hívőséged mellett, ha azt állítod, hogy megtapasztaltad a bűn elleni harcot ugyanúgy, mint egy hívő.
    Ha hívőséged bizonyítékait keresed, akkor keresd a hívőt hitelesítő bizonyítékokat. De bárki életében megjelennek ezek a súlyos tünetek, biztosan állíthatja magáról: „ha mégis hívő vagyok, nagyon nyomorult fajtából való vagyok.” Ha az ilyen ember bizonyosságra törekszik, keresse máshol a bizonyítékokat, hogy valódi békéje lehessen.


10. A bűnt bűnnek látni.



  ELŐKÉSZÍTŐ ÚTBAIGAZÍTÁS #2: Értelmednek és lelkiismeretednek legyen világos és tartós ismerete a téged zavaró bűn vétkességéről, veszélyéről és gonoszságáról.

  1. FONTOLD MEG A BŰN VÉTKESSÉGÉT. A rajtad eluralkodó bűnös kívánság egyik csalása, hogy alábecsüli a bűn vétkességét azt sugallva, hogy „ez csak egy apró bűn”! vagy „amikor bemegy az én uram Rimmón templomába, hogy ott imádkozzék, és az én kezemre támaszkodik, akkor én is meghajolhassak Rimmón templomában” (2Kir 5,18); „noha ez rossz, mégsem annyira rossz, mint ez és ez a gonoszság vagy annál, amit Isten népe közül mások elkövettek! Nézd, milyen rettenetes bűnökbe estek mások!”
  A bűn sokféleképpen el tudja fordítani az értelem figyelmét a vétkesség megfelelő tudatáról. A bűn erős hangja besötétíti az értelmet úgy, hogy ne legyen képes helyesen megítélni a dolgokat. Lehengerlő érvelésünk, a bűntudatunkat enyhítő, önmagunknak tett ígéretek, féktelen kívánságok, hamis megújulási szándékok, az irgalmazásba vetett remény, mind szerepet játszanak az értelem összezavarásában, mikor ez az eluralkodott bűnös vágyat vizsgálja.
  Hóseás közli velünk, hogy a teljes erőre jutott bűnös vágy mindezt megteszi velünk: „paráznaság, bor és must elveszi az észt!” (Hós 4,11).
  Ez módfelett megvalósul a nem újjászületett emberekben, és részben az újjászületettekben.
  Salamon azt tanítja, hogy a paráznaság vonzásába kerülő a „bolondok között” van, aki „a fiatalok között egy esztelen fiú” (Péld 7,7). Honnan ez a bolondság? Salamon így válaszol a 23. versben: „nem tudja, hogy az életével játszik.” A fiatalember nem fontolta meg tettének vétkességét. Az Úr elárulja nekünk, hogy az Efraimmal való bánásmódjának rossz vége lett, mert az olyan volt, mint az együgyű galamb, értelem nélkül (Hós 7,11). Efraim a legkisebb mértékben sem fogta fel saját nyomorúságos helyzetét. Lehetséges, hogy Dávid király olyan sokáig élt együtt súlyos bűnének tudatával, hogy megromlott érvelései megakadályozták bűne rútságának és vétkességének világos szemlélését? Szüksége volt a prófétára, hogy bűnére ráébressze. Példázata által Nátán megtörte Dávid vakságát és önigazultságát, aki így elkezdte tudatosítani és érezni bűnének súlyát. Ez a bűnös vágy következménye a szívre nézve; besötétíti az értelmet, úgyhogy nem képes többe helyesen megítélni a bűn súlyát.
  A bűn vétkességének helyes megítélését elősegítendő, fontoljuk meg a következőket:

    a. Ami a hívőt illeti, noha a kegyelem meggyengítette a bűn erejét benne és már nincs a bűn hatalma alatt, mint mások, a meg nem öldökölt bűn miatt keletkező bűntudat csak súlyosbodik és növekszik az addig megtapasztalt kegyelem miatt.
    „Mit mondjunk tehát? Megmaradjunk a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen? Semmiképpen! Mert akik meghaltunk a bűnnek, hogy élhetnénk még abban?” (Róm 6,1-2). „Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan…” A hangsúly ránk esik. Mi hogyan tehetünk olyat, akik – ahogyan később írja – kegyelmet kaptunk Krisztustól az ellenkező célért? Mi, kétségtelenül, gonoszabbak vagyunk, mint bárki, ha a kegyelem fényében tovább fetrengünk a bűnben. Nem akarom azt hangsúlyozni, hogy az ilyen személyek bűne súlyosabb a többinél, akkor sem, ha több szeretet, irgalom, kegyelem, gondviselés, vigasztalás, szabadítás ellen vétkeznek. De fontold meg értelmedben, hogy a kegyelem ellen elkövetett bűn súlyosabb, mint ha nem részesültél volna egyáltalán kegyelemben. Figyeld meg a következőt is:

   b. Isten jobban gyönyörködik a gyermekei szívében található szépségek és kiválóságok sokaságában, mint a többi ember legragyogóbb teljesítményében. A bukott emberek külső teljesítményei nagyon meg vannak fertőzve a bűnnel. A kegyelem bensőnkben támasztott kívánságai a hívőben nincsenek annyira összevegyülve a bűnnel. Ahogyan Isten nagyobb örömet talál a hívő kegyelmi fejlődésében, ugyanúgy nagyobb gonoszságnak tartja gonosz vágyait és látható bűneit, mint a gonosz emberek nyílt, hírhedt tetteit. Azok a látható bűnök, amelyekbe a hívő beleeshet, súlyosabbak a megtéretlen személy bűneinél, a benne levő kegyelem miatt. Ezért Krisztus, mikor kudarcot valló gyermekeivel foglalkozik, a dolgok lényegére tapint, megrostálja tetteitek és kijelenti nekik: „tudom a te dolgaidat” (Jel 3,15), mintha azt mondaná: „teljesen más vagy, mint aminek tartod magadat, és emiatt utálatos vagy”.
    Ezek a megfontolások hadd alakítsák ki a benned lakó bűnös vágy vétkességének világos tudatát. Hadd ne engedj helyet szívedben a bűnt vagy kívánságot mentegető gondolatoknak és ne engedd, hogy azok erőre kapjanak, majd uralmuk alá hajtsanak.

  2. FONTOLD MEG A BŰN VESZÉLYÉT, amely sokfajta:

    a. Első veszély – A bűn csalárdsága megkeményít.
    „Vigyázzatok, testvéreim, hogy valaha ne legyen közületek senkinek hitetlen, gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon, hanem intsétek egymást mindennap, amíg tart a ma, hogy egyikőtök se keményedjék meg a bűn csalárdsága által” (Zsid 3,12-13).
    Mintha ezt mondaná: „vigyázz, használj fel minden lelki eszközt, fontold meg kísértéseidet, őrködj figyelemmel; a bűnben árulás, csalárdság van, ami megkeményíti a szívet, hogy ne féld Istent.” Ez a megkeményedés annyira súlyos, hogy szíved teljesen érzéketlenné válik az erkölcsi befolyásokra. Ide vezet a bűn. Minden bűn és testi vágy egy lépéssel tovább hajt ebbe az irányba. Te, aki valamikor nagyon érzékeny voltál és megindultál az Ige hatására és a próbák idején, most „prédikációálló” és „próbaálló” leszel.
    Te, akinek erős bizonyossága volt Isten szeretetéről, reszketve a jelenlétében, a halál gondolatára és az Előtte való megjelenéstől, annyira megkeményedsz szívedben, hogy ezek a dolgok mind hidegen hagynak.
    Többé nem lesz bűnfelismerés a szívedben. Képes leszel a lelki feladatokat, mint például az imádkozást, az Ige hallgatását és olvasását úgy ellátni, hogy szíved egyáltalán nem reagál ezekre. A bűn apró dologgá válik számodra és nem fogod nagyon zavartatni magadat miatta.
    És mi a vége az ilyen állapotnak? Történhet-e ennél szomorúbb dolog veled? Vajon nem elégendő ez ahhoz, hogy a szív beleremegjen, arra gondolva, hogy milyen állapotba jutott? Ezzel együtt ritkán fogsz kegyelmére, irgalmára, Krisztus vérére, a törvényre, a mennyországra és a pokolra gondolni. Vigyázz! Ez a bűnös vágyak rejtegetésének következménye – a szív megkeményedése, a lelkiismeret eltompulása, értelmed megvakulása, az Úr iránti érzelmeid közömbössé válása és egész lelked megcsalása.

    b. Második veszélySúlyos fenyítésben lesz részed.
    „Ha fiai elhagyják tanításom,
    és nem járnak végzéseim szerint,
    ha megszegik rendelkezéseimet,
    és nem tartják meg parancsolataimat,
    akkor vesszővel látogatom meg bűnüket
    és csapásokkal álnokságukat” (Zsolt 89,31-33).

    Noha Isten nem vet el teljesen a szívedben található utálatosságért, mégis vesszővel fog meglátogatni. Bár meg fog bocsátani, mégis bosszút fog állni bűnös szándékaidért. Emlékezz Dávidra és nyomorúságaira! Figyeld meg, hogyan menekült a pusztába miközben Isten keze ránehezedett.
    Nem számít neked, hogy Isten haragjában megöli gyermekedet, tönkreteszi házadat, összetöri csontjaidat, megengedi, hogy botránykő és gúny tárgya legyél, megöl és elpusztít téged, lelki sötétbe taszít? Nem számít neked, hogy megbüntethet, elpusztíthat és megsemmisíthet bűnöd miatt?
    Ne érts félre. Nem arra gondolok, hogy Isten mindig rázúdítja ezeket a dolgokat gyermekeire haragjában; távol legyen! De azt igenis állítom, ha Isten ilyen módon bánhat veled és lelkiismereted igazolja Őt, mert ítéletre ingerelted Őt. Meg fogod tapasztalni, hogy veled történő bánásmódja telve lesz keserűséggel lelked számára. Ha nem félsz ezektől a dolgoktól, attól tartok, hogy a bűn megkeményített téged.

    c. Harmadik veszélya békesség és az erő elveszítése életed hátramaradó napjaiban.
    Az Istennel való békesség és az Előtte történő járáshoz szükséges erő képezi a kegyelmi szövetség nagy ígéreteinek célját. Ezekben a dolgokban található lelkünk élete. Ha ezek nélkül folytatjuk életünket, ha ezek nincsenek megfelelő bőséggel jelen életünkben, ez annyi, mint már itt a földi élet idején meghalni! Mire jó az élet számunkra, ha nem látjuk időnként Isten arcát békességben vagy nincs elég erőnk Vele járni? A meg nem öldökölt bűnös szenvedély megfoszt ezektől az áldásoktól. Ebbe a helyzetbe került Dávid is. Hányszor panaszkodott, hogy csontjai összetörtek, lelke megháborodott, sebei kínozzák pontosan emiatt!
    „Mert a telhetetlenség vétkéért haragudtam meg, és megvertem őt, elrejtőztem és megharagudtam. Ő pedig elfordult tőlem, és a saját szíve útján járt” (Ézs 57,17).
    Milyen békessége van egy léleknek, ha Isten elrejti magát? Milyen ereje lehet valakinek, amikor Ő lesújt?
    „Elmegyek, visszatérek lakóhelyemre, míg el nem ismerik, hogy vétkeztek” (Hós 5,15); mintha azt mondaná: „elhagyom őket, elrejtem arcomat és akkor mi lesz békességükkel és erejükkel?”
    Ha valaha is élvezted az Istennel való békességet, ha valaha is megfélemlítettek az Ő csapásai, ha valaha is érezted a Vele történő járás erejét, ha valaha is sírtál imádságaidban, vagy ha zavart saját gyengeséged, akkor el tudod képzelni, milyen veszélyek lebegnek a fejed fölött!

    Talán csak egy kevés idő még és többé nem fogod meglátni Isten arcát békességben. Lehet, hogy holnap már nem leszel képes imádkozni, olvasni, hallani vagy lelki feladataidat ellátni, még a legkevesebb vidámsággal és életerővel sem. Lehet, hogy életedben többé nem lesz egy csendes perced sem és összetört csontokkal fogsz járni-kelni, telve fájdalommal és rettegéssel életed összes napján. Lehet, hogy Isten célba vesz nyilaival és megtölt szorongással, nyugtalansággal, félelmekkel és zavarodottsággal, és rettegés, valamint csodálkozás tárgyává tesz önmagad és mások számára. Lehet, hogy minden pillanatban a pokol és a harag látványával ijeszt meg téged, hogy szomorú és rossz előérzettel gondolj haragjára. Így sebed gyötörni fog éjszakánként és lelked nem tud megvigasztalódni. Inkább a halált fogod kívánni, mintsem az életet.
    Bár Isten nem fog elpusztítani teljesen, mégis ebbe a helyzetbe sodor bele, hogy éles és élénk képet fessen eléd pusztulásodról. Gondold végig szívedben, milyen rettenetes következménye van az ilyen állapotnak. Ne szűnj meg ezen gondolkodni, míglen lelked elkezd remegni benned.

    d. Negyedik veszélyaz örök pusztulás veszélye.
    Gondolj a következő két dologra ahhoz, hogy helyesen érts meg ezt:

     i. Először, a bűnben való megmaradás és az örök pusztulás összefüggnek. Isten kegyelmesen megszabadít némelyeket a bűnben való megmaradástól, úgyhogy nem pusztulnak el. Azonban, senkit sem ment meg a pusztulástól, aki csakugyan megmarad a bűnben! A fenyegető pusztulásra és az Istentől való örök elszakadásra kell felhívni mindazok figyelmét, akik a bűn maradandó hatalma alatt állnak (Zsid 3,12; 10,38). Ez Isten bánásmódjának szabálya – ha egy személy „hátat fordít” Neki, „meghátrál” a hitetlenség miatt, Isten „lelke nem gyönyörködik benne”; vagyis, Isten felháborodása pusztulásba kergeti őt (Gal 6,8).

     ii. Másodszor, aki annyira belegabalyodott a bűnbe, ahogyan azt fentebb leírtuk, a romlás hatalma alatt áll és nem tudja világosan bizonyítani, hogy folyamatosan részesedik Isten kegyelméből. Az ilyen nem lehet biztos abban, hogy megmenekül a pusztulástól. Az Úr által rendelt pusztulás megfelelő félelmet kellene, hogy gerjesszen benne. Az ilyen fontolja meg komolyan, hogy útiránya és életmódja vége bizony ez lesz. „Nincs… kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak” (Róm 8,1). Való igaz, de ki részesül ennek az ígéretnek a vigasztalásában? Ki tarthat igényt erre önmaga számára? Azok, „akik nem test szerint járnak, hanem a Lélek szerint” (Róm 8,4).
    Lehet, hogy erre azt mondod: „vajon ez nem távolítja el az embereket a hittől?” Válaszom: nem. Akármilyen bizonyítékkal rendelkezzünk is üdvösségünk felől, el kell ismernünk, hogy a gonosz út pusztulásba vezet. Aki ezt másképpen hiszi, az ateista. Nem dobjuk el magunktól a Krisztus iránti személyes érdeklődés jó bizonyítékát, ellenben egy gonosz életút árnyékot vet ennek valóságára. Bizonnyal menekülnünk kell a halálba vezető útról! Annak felismerése, hogy egy ilyen út vége a pusztulás, indítson minket a bűnös szenvedélyektől való elhatárolódásra.

  3. FONTOLD MEG A BŰN JELENLEGI GONOSZSÁGÁT. Hadd álljon itt néhány a sok gonoszság közül, amely együtt jár a meg nem öldökölt szenvedéllyel:

    a. Megszomorítja a szent és áldott Szentlelket, Aki a hívőknek adatott, hogy bennük lakjon és velük maradjon. Pál, miután inti az efézusiakat, hogy forduljanak el a rengeteg bűnös vágytól és bűntől, a következő komoly indokot tárja eléjük: „meg ne szomorítsátok az Isten Szentlelkét, aki által megpecsételtettetek a megváltás napjára” (Ef 4,30).

    Vagyis, ne szomorítsuk meg a bennünk lakót, Aki által annyi nagy áldásban részesültünk, főleg lelkünk megtartásában a megváltás napjáig! Bűnünk láttán megszomorodik, ahogyan egy kedves és szerető barát megszomorodik egy közeli barát által ejtett sebek miatt. A Szentlélek szívünket választotta lakóhelyül és ott tartózkodik, hogy teljesítse lelkünk minden kívánságát. Ezért megszomorodik, ha teret engedünk ellenségeinek és pontosan annak, amit Ő le akar rombolni szívünkben.
    „Mert nem szíve szerint alázza meg és szomorítja meg az embernek fiát” (JerSir 3,33). Akkor hát szomorítsuk meg Őt naponta? Ha egyáltalán van valamilyen nemes jellemvonás a lelkünkben, ha még nem keményedett meg egészen a bűn csalárdsága által, akkor a Lélek meg nem szomorítása valóban erős indíték a tisztaságra. Gondold végig, ki vagy, és ki a Lélek, akit megszomorítasz! Gondold meg, mit tett eddig veled és szégyenkezz! Nekünk, Istennel járó egyéneknek, nincs nagyobb motiváció és ösztönzés a teljes megszentelődésre és szívünknek, lelkünknek a teljes tisztaságban történő kitartására, mint ez, hogy megőrizzük szívünket mocsoktalanul az áldott Lélek számára. Ő bennünk lakik, mint az Isten temploma és megőriz minket az Úr számára. Zimri azzal súlyosbította bűnét, hogy látványosan követte el azt Mózes és a többiek előtt (4Móz 25,6.14). Vajon nem súlyosbítja-e komolyan bűnünk vétkességét az a tény, hogy hívőkként a Szentlélek szeme előtt követjük el azt, aki ragaszkodik ahhoz, hogy lakóhelye tiszta és szent legyen?

    b. A meg nem öldökölt bűn újra megsebzi Jézus Krisztust. A szívbe ágyazott új teremtés sérül; Krisztus szeretete meghiúsul; ellensége, az ördög, kielégül. Ha a bűn csalárdsága behálózza az akaratot, újra keresztre feszíti Isten Fiát és nyíltan meggyalázza Őt (Zsid 6,6), ekkor a bűn megtűrése – amit Jézus el akar pusztítatni – megsebesíti és megszomorítja Őt.

   c. Megakadályoz abban, hogy hasznosan szolgáld nemzedékedet. Munkáid, vállalkozásaid, fáradozásaid ritkán nyernek áldást Istentől. Úgy dolgozol, mint a tűzben: munkádat nem koronázza siker. A világ tele van szánalmas névleges keresztyénekkel, akikből hiányzik a valóság. Milyen kevesen vannak, akik szépségben és dicsőségben járnak! Mennyire sivár és mennyire hasznavehetetlen a többségük! Ennek a szomorú helyzetnek a sok oka között található a lélekölő bűnös vágy, szenvedély, kívánság rejtegetése a szívben. A bűn féregként rágja az engedelmesség gyökerét és napról napra sorvasztja, gyengíti azt. Minden kegyelmi eszköz és ajándék, amely által növekedhetnél, meghiúsul a bűn miatt. Isten meghiúsítja az ilyen emberek erőfeszítéseit.
    Tehát jegyezzük meg jól, hogy az ilyen szenvedélyek veszélyesek. Tartsuk ébren szívünkben ezek vétkességét, veszélyét és gonoszságát. Sokat kell elmélkednünk ezeken a dolgokon és rákényszerítenünk szívünket és elménket, hogy ezekre gondoljon. Gondolataink időzzenek sokat e megfontolások körül. Ne engedjük, hogy ezek elpárologjanak belőlünk, míg erőteljes hatást nem gyakoroltak lelkünkre és nem remegtetnek meg minket.


11. Érzékeny lelkiismeret és éber szív.



  ELŐKÉSZÍTŐ ÚTBAIGAZÍTÁS #3: Terheld meg lelkiismeretedet a bensődben lakozó bűn vétkességével! Nem elég elismerned, hogy az vétkessé tesz, hanem terheld meg lelkiismeretedet a bűn tényleges lázadásának és kitörésének vétkességével.
  Ezt az útbaigazítást szeretném részletesebben is kifejteni.

  1. Vizsgáljuk meg a bennünk lakozó bűnt Isten törvényének fényében! Engedd meg, hogy a szent törvényben jelzett vétkesség szóljon a lelkiismeretedhez! Vesd össze szóban forgó bűnödet a törvénnyel és hadd nehezedjen az ólomsúlyként lelkiismeretedre! Gondolj a törvény szentségére, lelkiségére, szigorára és lásd meg, vajon meg tudsz-e állni előtte bűnöddel? Engedd, hogy az Úr törvényben megjelenő félelmetessége mély hatást gyakoroljon rád! Gondolj arra, mennyire igazságos, hogy minden vétked elnyerje méltó büntetését. Lehet, hogy lelkiismereted ettől az érvelési módtól igyekszik megszabadulni. Azt mondhatod magadban, hogy nem vagy a törvény elítélő hatalma alatt és, hogy meg lettél szabadítva attól. Ezért nem fontos, hogy zavartasd magad miatta. Azonban,

     a. mondd el lelkiismeretednek, hogy nem lehetsz biztos a bűn ítélő hatalma alóli szabadulásodban, amíg meg nem öldökölt, szenvedélyes vágyak vannak szívedben. Lehet, hogy a törvénynek teljes uralma van fölötted és te valóban elveszett teremtmény vagy! Jobban teszed, ha komolyan megszívleled a törvény mondanivalóját!
     Kétségtelen, hogy annak, aki szíve mélyén kikéri magának, hogy valóban megszabadult a törvény elítélő erejétől és mégis szándékosan megengedi, hogy a legkisebb bűn vagy kívánság meghúzódjon benne, nincs semmilyen bizonyítéka – az evangélium alapján – saját lelki biztonságáról. Hogyan gondolhatja magát valóban szabadnak attól a bűntől, amit önmagában dédelget?

     b. Isten rendelte a törvényt a bűnös elítélésére, amikor azt feltámasztja, hogy trónja elé hurcolja. Ott állsz Isten előtt, törvénye pedig bűnösnek talált és elítéli bűnödet. Ha bocsánatra hivatkozhatsz, szép és jó, de ha nem, akkor a törvény elvégzi munkáját, te pedig büntetésben részesülsz.

     c. A törvény célja a bűn és annak vétkességének kiderítése. Ez fel kellene, hogy ébressze és megalázza a lelkedet. Le kellene lepleznie a bűnt összes iszonyú válfajával együtt. Ha nem vagy hajlandó ilyen alapon kezelni a bűnt, ez a bűn csalárdsága miatt megkeményedett szívnek a jele. Ez az az ajtó, amelyen sok, magát hívőnek tartó személy átment, és ami aztán nyílt hitehagyásba sodorta őket. Ezek a törvénytől való szabadságot hirdették, hogy figyelmen kívül hagyhassák annak vezetését és iránymutatását. Nem akarják többé a törvényhez mérni bűneiket. Lassan-lassan ez a hozzáállás befolyásolja hétköznapjaikat és megengedi akaratuknak és érzelmeiknek, hogy mindenfajta utálatosságba merüljenek el.
     Fontos tehát, hogy lelkiismereted ügyeljen arra, amit a törvény bűnös vágyaid és romlásod kapcsán közöl. Ha füled nyitott, a törvény olyan hangon fog hozzád szólni, amitől remegni fogsz. A törvény padlóra visz és megdöbbent. Ha valaha is szeretnél győzelemre jutni a megöldöklésben, akkor kösd lelkiismeretedet a törvényhez. Ne engedd, hogy kicselezze a törvény nyilait. Engedd meg, hogy a törvény világos képet nyújtson vétkességedről. Amint Dávid király mondja: „vétkem szüntelen előttem van” (Zsolt 51,5).

  2. Vizsgáljuk meg a bűnt az evangéliummal kapcsolatosan! Állítsd bűnös vágyadat az evangélium elé. Nem megkönnyebbülés, hanem vétkességedről való további meggyőződés végett. Tekints Arra, Akit átszegeztél és hadd zavarjon ez téged. Mondd a lelkednek: „mit tettem? Milyen szeretetet, milyen irgalmat, milyen vért, milyen kegyelmet vetettem és tapostam meg! Így viszonozom az Atya szeretetét? Így hálálom meg a Fiúnak az Ő vérét? Így válaszolok a Szentlélek kegyelmére? Beszennyeztem a szívet, amelyért Ő meghalt, hogy megmossa azt, és amelyet a Szentlélek kiválasztott magának lakóhelyül? Hogyan őriztem meg magam a porban való fetrengéstől? Mit mondhatok szeretett Úr Jézusomnak? Hogyan emelhetem fel majd bátran fejemet előtte? Hogyan lehetséges az, hogy olyan kevésre becsülöm a Vele való közösséget e gonoszság miatt, hogy már alig van hely számára a szívemben? Hogyan menekülök meg, ha nem törődök ilyen nagy üdvösséggel? „Mit mondjak Uramnak? Szeretete, irgalma, kegyelme, jósága, békessége, öröme, vigasztalása – mindegyiket megvetettem! Semmibe vettem ezeket, hogy helyette a bűnös vágyaknak szorítsak helyet a szívemben. Találkoztam Istennel, mint Atyámmal, és most Vele szemtől-szembe állva, ingereljem Őt? Azért tisztult meg a lelkem, hogy aztán újra beszennyeződjön? Vajon arra törekszem, hogy meghiúsítsam Krisztus halálának a célját? Megszomorítsam-e a Szentlelket, aki elpecsételt engem a megváltás napjára? Engedd meg, hogy lelkiismereted naponta tegye fel ezeket a kérdéseket! Figyeld meg, vajon lelkiismereted ellene áll-e ezeknek a megfontolásoknak? Ha lelkiismereted nem reagál ezekre, akkor attól tartok, hogy a helyzeted nagyon veszélyes. Ezután hadd figyeljünk meg három részletes útbaigazítást. Szeressünk és fontoljunk meg minden lehetőséget, amelyet az evangélium korszakában élvezhetünk. Miközben értékeljük megváltásunkat, megigazulásunkat és az ezekhez hasonlókat, bizonnyal ezek még súlyosabbnak tüntetik fel szívünk romlottságát.

     a. Gondolj Isten irántunk gyakorolt végtelen türelmére és elnézésére! Gondold végig, hogy ellened fordulhatott volna, hogy megszégyenítsen és meggyalázzon a világ szeme előtt! Örökre haragjának céltáblája lehettél volna. Időközönként álnokul és hamisan viszonyultál Hozzá. Ajkaddal hízelegtél Neki, miközben megszegted az összes ígéretedet és kötelezettségedet azzal, hogy ragaszkodtál a bűnödhöz. Többször is megkímélt, te pedig próbára tetted türelmét. Folytatod-e az ellene való vétkezést?
     Nem érezted-e sokszor úgy, hogy elképzelhetetlenül sokat néz el neked; hogy nem hiányzik sok ahhoz, hogy elvessen, és többé ne kegyelmezzen; hogy minden türelmét kimerítetted és most már a pokol és a harag maradt számodra? Mégis, ezek ellenére, újra szeretetével látogatott meg. Vajon megmaradsz abban, ami dicsőséges szemét ingerli?

     b. Hányszor voltál már úgy, hogy majdnem megkeményített a bűn és mégis Isten végtelen és gazdag kegyelme visszaállított a Vele való közösségbe? Nem kaptad-e már azon magadat, hogy elhalványult a lelki kötelezettségek végzésében tapasztalt örömöd? Vajon lankadni kezdett az imádkozás és elmélkedés iránti vágyad? Elkezdtél-e hanyagabb és lazább lenni az Istennel való közösségben? Furcsa, hogy ez megtörténhet olyanokkal, akik megmenekülhettek a számukra helyreállíthatatlan helyzetből! Azon veszed észre magad, hogy gyönyörrel töltenek el az olyan tevékenységek vagy barátságok, amelyek az Urat szomorítják? Beletörődsz-e abba, hogy tovább csússzál a megkeményedett szív állapota felé?

     c. Fontos, hogy megvizsgáld Isten irántad való összes kegyelmes bánásmódját! Gondolj gondviselő áldásaira, szabadításaira, irgalmas tetteire, élvezetekre, amelyekkel megajándékozott! Töltsd meg lelkiismeretedet ezek emlékével! Ne hagyd abba ezeket az elmélkedéseket, míg szívedet erőteljesen befolyásuk alá nem vonják úgy, hogy vétkesnek érezd magad a benned lakó romlottságért!
     Folytasd ezeket az elmélkedéseket, míg érezni fogod lelkiismeretedben bűneid okozta sebeid és megalázkodni nem kívánsz az Úr előtt! Ha nem tudod lelkiismeretedet ilyen állapotba juttatni, nem leszel képes győzni. Amíg lelkiismereted képes hibáidat és lelki kudarcaidat kimagyarázni, lelked sosem fog igazán törekedni a bűn megöldöklésére.

  ELŐKÉSZÍTŐ ÚTBAIGAZÍTÁS #4: Táplálj egy állandó vágyakozást és szomjúságot a bűn erejétől való szabadulás iránt. Ne engedd, hogy szíved boldogan nyugtázza jelenlegi helyzetedet, még csak egy pillanatra sem!
  A természeti és a polgári dolgokban a változás iránti óhaj nem ér semmit, ha nem készteti az embert arra, hogy használja a célra vezető eszközöket. A lelki dolgok esetében azonban más a helyzet. A szabadulás utáni óhaj, vágy és sóvárgás már önmagában is egy kegyelem, amely a lelket a kívánt dolog hasonlatosságára változtatja meg.
  Pál apostol a kegyelem munkájának tartja a korinthusiak bűnbánatát és megszomorodását (2Kor 7,11). Ami önmagát illeti, Pál szíve szenvedélyes felkiáltásban tört ki, hogy szeretne a bűn erejétől szabadulni (Róm 7,24). Ha ez a keresztyén személy gondolkodásmódja a benne lakozó bűn általános helyzetével kapcsolatosan, akkor a szabadulás vágya nem kellene, hogy fokozódjon, főleg ha ehhez hozzáadjuk a konkrét kívánság vagy romlottság miatti vétkességet? Biztos lehetsz abban, hogy nem lesz részed szabadulásban, ha nem vágyakozol utána.
  Sóvárgó szíved ezután éberen fürkészi az összes lehetőséget az ellensége feletti győzelem megszerzésére. Készségesen igénybe vesz minden segítséget a bűn megsemmisítésének érdekében. A heves vágy a szüntelen való imádkozás éltető eleme! Az erős vágy működésbe hozza a hitet és a reménységet, és arra készteti a lelket, hogy szorosan kövesse az Urat. Serkentsd szívedet erre az erősen vágyakozó és kívánkozó magatartásra. Vágyakozz az igazságos életre és imádkozz ezért. Emlékezz Dávid példájára: „Ó, Isten, te vagy az én Istenem! Téged keres, téged szomjaz a lelkem, utánad sóvárog testem” (Zsolt 63,2).

  ELŐKÉSZÍTŐ ÚTBAIGAZÍTÁS #5: Vizsgáld meg, vajon a téged zavaró baj sajátos alkatoddal és természeteddel függ-e össze! Személyes alkatod vajon növeli-e és vonzóbbá teszi-e valamelyik sajátos bűnt? Az egyes bűnök iránti hajlamot kétségtelenül növeli az egyének természetes vérmérséklete és testalkata. Ha ez a helyzet, akkor hadd fontoljunk meg három dolgot:

    1. Ez semmi esetre sem ment fel bűnöd vétkessége alól. Némelyek, akik nyíltan tiszteletlenek Isten iránt, nem átallják durva, abnormális hajlamaikat alkatuknak betudni. Az is előfordul, hogy mások hasonló megfontolásból tagadják saját bűneik vétkességét. A bűnbeesésnek és természetünk eredendő romlottságának köszönhetjük, hogy a bűn mérge és további szaporodása állandó jelensége természetes vérmérsékletünknek. Dávid úgy gondolta, hogy egész lénye bűnben fogant (Zsolt 51,7), ami csak súlyosbította nem pedig enyhítette azokat. Ha különösen hajlasz egy konkrét bűnös tettre, az nem más, mint természeted eredendő kívánságának kitörése, ami alázatra kellene hogy indítson.

    2. Ha testi alkatod hajlamos teret engedni egy bizonyos bűnös vágynak, akkor Sátán és a bűn jelentős előnyre tett szert, és akkor rendkívüli éberséggel, gonddal és szorgalommal kell harcolnod, hogy legyőzd a lelked ellen indított támadásokat. Ezrek rohantak emiatt már kárhozatba, akik amúgy legalább lassabban, nem ennyire kihívóan és gonoszul jutottak volna oda.

   3. Az emberi természetben annyira meggyökerezett bűn megöldöklésére különösen is hatékony egy eszköz: „megsanyargatom a testemet, és szolgává teszem” (1Kor 9,27). A féken tartott test valóban segítség a megöldöklésben. Valószínű, hogy a pápisták miatt, akik nem ismerik Krisztus igazságosságát és a Lélek munkáját, hanem a szertartásokat és a gyónásokat hangsúlyozzák, nem ismerve a bűn és a megöldöklés valódi természetét, mások is elhanyagolják ezeket a hasznos eszközöket. Azonban a test fegyelmezése a természetes vágyak rövidre fogásával, böjtöléssel, vigyázással és ezekhez hasonló eszközök által, kétségtelenül elfogadható Isten számára és ezt a következő irányelveket figyelembe véve lehet gyakorolni:
        a. A test külső gyengítését és károsítását nem kellene önmagában vett jónak tekinteni. Ellenkező esetben ez alárendelne minket a testies rendelkezéseknek, ami nem képez valódi megöldöklést. Egy ember lehet testileg és lelkileg is sovány. A test megsanyargatása csak annyiban hasznos, amennyiben a bűn gyökerének és központjának gyengítéséhez vezet.
      b. A böjtöt, a vigyázást és egyéb hasonló eszközöket ne tartsuk olyan dolognak, amely önmagában véve valós megöldöklést eredményez. Ha ez így volna, akkor bármelyik újjászületett személy a világon a Lélek segítsége nélkül is megöldökölhetné a bűnt. Ezeket a fegyelmezéseket tekintsük csupán eszközöknek, amelyek által a Lélek erőt adhat, és időnként ad is, saját munkájának bevégzésére.

  ELŐKÉSZÍTŐ ÚTBAIGAZÍTÁS #6: Vizsgáld meg, hogy milyen alkalmakat használt ki a bűn, hogy érvényre jusson a múltban és vigyázz az ilyen helyzetekben! Ez az áldott Megváltó által a tanítványoknak javasolt kötelesség egyik oldala: „amit nektek mondok, mindenkinek mondom: vigyázzatok” (Márk 13,37). És: „vigyázzatok magatokra, hogy meg ne nehezedjék a szívetek tobzódás miatt” (Lk 21,34).
  Vigyázzunk óemberünk minden kitörésére. Dávid ezt mondja: „Őrizkedtem a vétektől” (Zsolt 18,23). Vigyázott gonosz természetének minden útjára és működésére, hogy megelőzze ezeket és ellenálljon nekik. Ezeket kell tennünk, mikor a Szentírás azt mondja: „Jól gondoljátok meg útjaitokat” (Hag 1,5)!
  Vizsgáld meg, hogy milyen helyzetek, milyen társaság, milyen alkalmak, milyen olvasmányok, milyen elfoglaltságok, milyen körülmények bátorítanak a vétkezésre és állj ellene azoknak. Az emberek ösztönösen kerülik a testi sértést okozó helyzeteket. Például, kerülik azt az étrendet vagy levegőt, amely károsítja egészségüket. Vajon a lélek egészsége kevésbé fontos? Ha vakmerően kezeljük a bűnre vezető körülményeket, akkor vakmerően vétkezünk is. Aki nem törődik a gonoszságra ingerlő kísértéssel, az nem törődik a vétkezéssel sem. Hazáel nem gondolta, hogy valaha is olyan gonosz lesz, amint a próféta megjövendölte (2Kir 8,13). Mégis, ha az ember könnyedén veszi a kegyetlenkedésre csábító kísértést, valóban kegyetlen lesz! Van, akinek megjósolhatod, hogy ezt és ezt a bűnt el fogja követni és csodálkozni fog. De ha nemtörődöm módon kezeli a bűnre vezető körülményeket, akkor nem sok oka marad a bizakodásra.

  ELŐKÉSZÍTŐ ÚTBAIGAZÍTÁS #7: Lépj fel erélyesen a bűn első jelére! Ne engedd, hogy akár egy kicsi területet is szerezzen magának. Ne mondd: „eddig elmehet, de tovább nem.” Ha engedsz neki egy lépést, akkor még egyet fog megtenni. A bűnnek nem lehet határokat szabni! Olyan, mint a víz a csatornában. Ha egyszer kitör, akkor tovább folyik a nyíláson. Könnyebb az elején megállítani, mint azután, hogy kitört.
  Jakab tanítása szerint a bűn fokozatosan tör elő (Jak 1,14-15). Azt veszed észre, hogy gonosz dolog kezdi behálózni gondolataidat? Állj ellene minden erőddel, mielőtt már kezdene eluralkodni feletted. Lásd meg, mit kíván a tisztátalan gondolat. Azt akarja, hogy elsüllyedj a bolondságban és a szennyben.
  Például, kérdezd meg az irigységtől, hogy mi a célja. Gyilkos gyűlölet és pusztítás a természetes következménye. Állj ellene úgy, mintha már körülvett volna gonoszsággal! Ha nem támadod le a kísértést, nem nyered meg a csatát. Ha a bűn befészkelődik érzelmeid közé, úgyhogy már elkezdesz gyönyörködni benne, nemsokára értelmed is könnyedén fog róla vélekedni.


12. Alázat.



  ELŐKÉSZÍTŐ ÚTBAIGAZÍTÁS #8: Olyan elmélkedésekkel eddzük önmagunkat, amelyek mindig megalázkodásra késztetnek és saját gonoszságunk gondolatával töltenek el.

  1. Elmélkedj Isten kiválóságán és fenségén, valamint a Tőle levő végtelen, felfoghatatlan távolságunkon! Ezek az elmélkedések betöltenek minket saját gonoszságunk tudatával és a bennünk lakó bűn gyökerére vetik a fejszét. Amikor Jób felfedezte Isten nagyságát és fenségét, undort érzett önmaga iránt és megalázkodott (Jób 42,5-6). Figyeld meg, hogyan érezte magát Habakkuk, amikor ráeszmélt Isten dicsőségére és fenségére:

     „Hallottam és reszket a bensőm, a szózatra remegnek ajkaim; porladni kezdenek csontjaim, reszketnek lábaim” (Hab 3,16).

    „Isten körül félelmetes dicsőség.” (Jób 37,22).

  Ilyen gondolatok jellemezték a régmúlt embereit. Amikor Istent látták, arra gondoltak, hogy meg fognak halni. A Szentírás hemzseg ezektől az önmegalázó gondolatoktól. A földi emberek csupán „sáskák”, „üresség” és „porszem a serpenyőben” Istenhez képest (Ézsaiás 40,12-25).
  Gondolj sűrűn ezekre a dolgokra, hogy letörd szíved kevélységét és alázatban őrizd meg a lelkedet. A szív ilyen állapota nagy előnyt jelent majd a bűn csalárdságának leküzdésében. Gondolj sokszor Isten nagyságára!

  2. Gondolj gyakran arra, hogy mennyire nem ismered még Istent! Kétségtelenül eleget tudunk ahhoz, hogy ez alázatban tartson, de valójában milyen keveset is tudunk Róla!

  Ilyen megfontolások közepette a bölcs úgy beszél, mint Águr:

  „Minden embernél tudatlanabb vagyok én, és nincs emberi értelem én bennem. És nem tanultam bölcsességet, hogy a Szentnek ismeretét tudnám. Kicsoda ment fel az égbe, hogy onnan leszállott volna? Kicsoda fogta össze a szelet az ő markába? Kicsoda kötötte a vizet az ő köntösébe? Ki állapította meg a földnek minden határát? Kicsoda ennek neve? Avagy kicsoda ennek fiának neve, ha tudod?” (Péld 30,2-4).

  Igyekezz korlátozni gőgödet a következő megfontolásokkal:
  Mit tudsz Istenről? Mennyire keveset tudsz az Ő fenségéről! Mennyire csodálatos az Ő természete! Képes vagy-e rettegés nélkül az örökkévalóság végtelenségébe tekinteni? El tudod-e viselni dicsőséges lényének kisugárzását?
  Nagyra értékelem az ilyen elmélkedéseket Istennel való járásunkban, amíg ezek gyermeki bizalommal párosulnak, amellyel kegyelmi trónján Őt keressük, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ezek a gondolatok maradandó benyomást kellene hogy tegyenek azok lelkére, akik Istennel alázattal kívánnak járni.
  Igyekezz szívedben mindig bámulattal tekinteni Isten fenségére. Figyeld meg, hogy a legtanultabbak és a kiválók, akik a legszorosabb és legbensőségesebb közösségben voltak Istennel már itt a földön, igazából milyen keveset tudtak Róla és dicsőségéről. Mózesnek nyilatkoztatta ki legdicsőségesebb tulajdonságait, amelyeket egy embernek bemutathat a kegyelmi szövetségben (2Móz 34,5-6). De még ezek is csupán Isten „hátát” ábrázolták ki!
  Amit Mózes látott és megtanult, csekélységnek számít Isten dicsőségének tökéletes vonásaihoz képest. János konkrétan Mózesre gondolt, mikor azt mondta: „Az Istent soha senki nem látta” (János 1,18). János az Atyáról beszélt a Fiúval szemben. Az Atyáról ezt mondja: „senki”, még Mózes sem, aki a legkiválóbb volt valamennyi közül, „soha nem látta Istent”. Beszélhetünk sokat Istenről; módszereiről, tetteiről, tanácsairól, egész napon át; de az igazság az, hogy nagyon keveset tudunk Róla. Gondolataink, elmélkedéseink, Róla alkotott kifejezéseink nagyon hiányosak, sokszor méltatlanok dicsőségéhez, és egyikük sem ér fel tökéletes vonásaival.
  Mondhatná valaki, hogy Mózes a törvény alatt volt és így az Úr előképek és homályos jelentésű szertartásokba burkolózott, de most, az evangélium dicsőséges ragyogása idején, amikor Isten életet és halhatatlanságot hozott, sokkal világosabban látjuk Őt. Most már úgy jelenik meg előttünk, amint van, sőt arcát is látjuk, nem mint Mózes, aki csupán Isten „hátát” látta.

  Első válasz

  Elismerem, hogy óriási, sőt majdnem elképzelhetetlen különbség van aközött, amit ma tudunk, miután Isten szólt a Fia által, és amit a szentek tudtak a törvény idején. Bár szemük éppen annyira jó, éles és tiszta volt, mint a miénk, és hitük, valamint lelki felfogásuk egyáltalán nem maradt el a miénktől, hitük tárgya pedig ugyanolyan dicsőséges számukra, mint számunkra, mégis a mi időnkben több világossággal rendelkezünk, mint ők! A felhők elszálltak és eloszlottak. Az éjszaka árnyékai elmúltak és eltűntek. A nap fölkelt és látásunk így élesebb és tisztább, mint az előző korszakban.

  Második válasz

  Mégis, az a bizonyos látvány, amikor Mózes meglátta Istent (2Móz 34), evangéliumi látvány volt, mert a „kegyelmes” Istent látta, de az Ige szerint csupán a „hátát” látta, azaz vajmi keveset Isten kiválóságaiból és tökéletes vonásaiból.

  Harmadik válasz

  Pál apostol az evangélium világosságát nagyobbra tartotta a törvényénél azt mondva, hogy a sötétséget okozó lepel lehullt és mi most leplezetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét (2Kor 3,18). De hogyan mondja, hogy mi látjuk azt? Tükör által! Milyen az? Világos vagy tökéletes? Sajnos nem! Azt mondja, hogy tükör által homályosan látunk! (1Kor 13,12). Mennyire nem sikerül nekünk a dolgok igazságát megragadnunk. Mintha homályos napszemüvegen keresztül néznénk, és így csupán nagy vonalakban látjuk a dolgokat, nem pedig tisztán! Így magyarázza ő tudásunkat. Mi csupán ezen a szemüvegen keresztül látunk. Önmagára utalva Pál azt mondja, hogy „részben” látott. Ő is csupán a mennyei dolgok hátát látta és az Istenről gyűjtött összes ismeretét a gyermek tudásához hasonlítja (1Kor 13,11).
  Tudjuk, mennyire gyengék és bizonytalanok a gyermekek felfogásai. Amikor felnőttek lesznek, ezek már megszűnnek. Helyes dolog a gyermek részéről szeretni, tisztelni, bízni és engedelmeskedni apjának; mégis apja tudatában van gyermekes gyengeségeinek. Mi is olyanok vagyunk, mint a gyermekek. Remek teljesítményeinkből merített magabiztosságunk ellenére minden Istennel kapcsolatos fogalmunk nagyon gyermekies végtelen tökéletességéhez képest. Az általunk Istenről legpontosabbnak tartott felfogásunk is csupán selypítés és gügyögés. Lehet, hogy szeretjük, tiszteljük, bízunk és engedelmeskedünk Atyánknak, Ő pedig elfogadja hitünket jellemző gyermekiességünket. Mi csak a hátát látjuk. Keveset tudunk Róla. Ezért értékeljük azt az ígéretet, amely gyakran megerősít és megvigasztal bánatunkban: „meglátjuk Őt, amint van”, „színről-színre látjuk meg Őt” és „akkor tökéletesen ismerek majd, amint megismertettem” (1Kor 13,12; 1Jn 3,2).
  Most nem látjuk Őt teljes egészében, csupán egy sötét, homályos képet Róla. Nem látjuk dicsőségének tökéletességét.
  Sába királynője sokfélét hallott Salamonról és agyában csodálatos gondolatok születtek pompájáról. De amikor személyesen ment el és meglátta dicsőségét, kénytelen volt megvallani, hogy az igazság felét sem mondták el neki.
  Azt szoktuk gondolni, hogy Istenről nagy tudást, világos és mély gondolatokat fejlesztettünk ki, de, jaj, amikor majd jelenlétébe állít minket, így fogunk felkiáltani: „sosem ismertük Őt olyannak, amilyen valójában; dicsőségének, tökéletességének és áldott voltának csupán töredéke hatolt valaha is szívünkbe!”
  János apostol elmondja nekünk az 1János 3,2-ben, hogy még nem tudjuk, mivé leszünk azon a napon, nehogy elképzelhetnénk milyen az Isten és milyennek fogja magát nekünk bemutatni az örökkévalóságban.

  Továbbá vizsgáljuk meg, ki az, akit szeretnénk megismerni:

  Először, azért tudunk olyan keveset Istenről, mert magát Istent akarjuk megismerni. Isten úgy beszélt önmagáról, mint akit nem lehet megismerni. Önmagát láthatatlannak, felfoghatatlannak, stb. nevezi. Nem ismerhetjük meg Őt teljes mértékben. A megismerésében való haladásunk sokszor inkább annak megismeréséből áll, hogy mi nem Ő és nem abból, hogy mi Ő. Ő halhatatlan és végtelen, mi pedig csupán halandók, végesek és korlátozottak vagyunk.
  „Kié egyedül a halhatatlanság, aki hozzáférhetetlen világosságban lakik; akit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: akinek tisztesség és örökkévaló hatalom. Ámen” (1Timótheus 6,16).
  Világossága olyan, hogy egyetlen teremtmény sem közeledhet hozzá. Nem látható, nem azért, mert nem látható, hanem mert nem viselhetjük el az Ő látványát. Isten világossága, amiben nincs sötétség, elzár minden hozzáférhetőséget a teremtmények elől. Mi nem tudunk a Napba tekinteni, mikor teljes fényében ragyog, nemhogy elviselnénk a végtelen fényesség sugarait. Isten dicsőségére gondolva Águr (Péld 30,2) önmagát a legostobább embernek tartotta, mint aki még emberi értelemmel sem rendelkezik. Istenhez képest a tudása nulla volt; ezért úgy tűnt neki, hogy elveszítette minden tudását, amikor elkezdett Isten személyén, munkásságán és módszerein gondolkodni.

  Ezen a szálon továbbmenve, hadd mérlegeljünk két pontot:

    a. Amikor Isten személyét vizsgáljuk, annyira távol van tőlünk az igazi tudás, hogy még csak a helyes szavakat és kifejezéseket sem találjuk. Amikor elkezdünk elmélkedni értelmünkben és gondolatokat formálni Istenről, ahogyan gondolkodásunk egyéb tárgyairól is szoktunk, annyira melléfogunk, hogy bálványokat faragunk agyunkban és egy saját készítésű istent kezdünk el imádni, és nem az igaz Istent, aki minket teremtett. Mindegy, hogy fából vagy kőből faragjuk ki vagy az agyunkban formáljuk meg azt, hogy megfeleljen képzeletünknek. Az Isten lényéről alkotott legjobb gondolataink azok, mikor ráeszmélünk, hogy nem tudjuk Őt helyesen megérteni úgy, amint van. Rájövünk, hogy olyan keveset tudunk Istenről, mikor legjobb gondolataink is csak abból állnak: „nem tudjuk megismerni Őt.”

    b. Van néhány olyan igazság Istenről, amelyre Ő tanított meg minket és követelte, hogy beszéljünk ezekről. Sőt még eligazítást is adott, hogy milyen kifejezéseket használjunk. De amikor megtettük ezt, még mindig nem tudjuk teljesen valójukban felfogni ezeket a dolgokat. Minden, amit tehetünk, hogy higgyünk és csodáljuk. Valljuk, ahogyan tanítottak is minket erre, hogy Isten végtelen, mindenható, örök; és ismerjük a mindenütt való jelenlétéről, kiterjedéséről, végtelenségéről és örökkévalóságáról folytatott vitákat. Ahogyan utaltam rá, vannak szavaink és fogalmaink ezekről a dolgokról; de ami magukat a dolgokat illeti, valójában mennyit tudunk róluk? Mennyit értettünk meg róluk? Tehet-e többet az ember értelme, mint engedi, hogy elnyelje őt a végtelen mélység és átadja magát annak, amit nem képes felfogni vagy kifejezni? Vajon felfogásunk nem „érzéketlen”-e az ilyen dolgokon történő elmélkedés iránt?
    Sokkal tökéletesebbek leszünk felfogásunkban, amikor rájövünk, hogy nem értjük a dolgot és megnyugszunk ezen a ponton. Az örökkévalóságnak és végtelenségnek csupán a hátát látjuk. Mit mondjunk akkor a Szentháromságról vagy a három személy létezéséről ugyanabban az egy lényegben? Ez olyan rejtély, amit sokan azért tagadnak, mert egyszerűen nem értik. Akinek minden szava rejtély, nem rejtélyes maga is? Ki tudja meghatározni a Fiú nemzetségét, a Lélek eredetét vagy a két isteni személy közötti különbséget? Így tehát az Isten és köztünk levő végtelen és felfoghatatlan távolság sötétben tart minket és nem láthatjuk arcát vagy kiválóságainak világos képét.
    Inkább tetteiből ismerjük Istent, mintsem abból, aki. Értjük, amikor jót tesz velünk, de lényének jóságát már nem igazán. Ahogyan Jób mondta: milyen keveset tudunk felfedezni ilyen módon Istenről!


  Másodszor, keveset tudunk Istenről, mert míg itt vagyunk a földön egyedül hit által ismerjük Őt és nem a tényleges látás által. Mindenkinek van egy benyomása a szívében arról, hogy létezik egy Isten. Erre tanítja őket eszük is, látva a teremtés és gondviselés munkáit. Azonban felfogásuk, amint láttuk azt a korábbi korszakok tapasztalatából, gyenge, sekélyes, homályos és zavaros. Az ember ilyen alapon nem dicsőítette Istent, ahogyan pedig kellett volna. Istenről való tudása ellenére, az ember Isten nélkül bolyong a világon.

  A legfőbb és szinte az egyetlen tudásunk Istenről hit által van. „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik” (Zsid 11,6). „Hitben járunk, és nem látásban (2Kor 5,7).

  A hit az egyetlen érv a „nem látott” dolgok mellett (Zsid 11,1). Mivel egyedül hit által van igaz ismeretünk Istenről, csupán a hátát látjuk az Ő valóságának. Ami pedig a hit kezdetét illeti, az a nem látott Isten bizonyságtevésére épül! Szeretjük Őt, bár nem láttuk Őt (1Péter 1,8). Hitünk egyedül az Ő bizonyságtevésére támaszkodik és nem valamilyen külső megnyilvánulásra vagy bizonyítékra. Hitünk tárgyát nem vagyunk képesek felfogni. Hitünk ezért olyan, mint a tükör általi homályos látás. Minden tudásunk kevés, sötét és homályos.

  Valaki megjegyezheti: mindez érvényes a hitetlenekre, de teljesen más a Krisztusban hívők helyzete! Mert „Az Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt (János 1,18). Ráadásul „Isten Fia eljött, értelmet adott nekünk arra, hogy megismerjük az igazat” (1János 5,20) és „a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki Isten képe”, amely a hívőket beragyogja (2Kor 4,4). Továbbá, „Isten, aki azt mondta, hogy a sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a szívünkben, hogy felragyogjon Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán (2Kor 4,6). Ennek következtében már nem vagyunk „sötétségben”, hanem „világosság vagyunk az Úrban” (Ef 5,8). És az apostol még hozzáteszi: „Mi pedig az Úr dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal tükrözzük, és az Úr Lelke dicsőségről dicsőségre” (2Kor 3,18).

  Mi már nagyon messze vagyunk az ilyen sötétségtől. Nincs már akkora távolság Isten és közöttünk: „a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával” (1János 1,3). Az Isten által nekünk kinyilatkoztatott evangélium világossága, nem egy csillagéhoz, hanem a Napéhoz hasonlítható. Szépsége felragyogott nekünk és a lepel eltűnt az arcunkról! A hitetlenek és esetleg néhány gyenge hívő lehet, hogy még a sötétségben van, de akik egy kicsit is növekedtek, vagy akik jelentős tudásra tettek szert, világosan látják és felismerik Isten arcát Jézus Krisztusban.

  Erre én azt válaszolom:

  i. Az igazság az, hogy mindnyájan eléggé jól ismerjük Őt ahhoz, hogy jobban szeressük Őt, mint ahogyan tesszük; hogy jobban gyönyörködjünk Benne és szolgáljuk Őt, higgyünk Benne, engedelmeskedjünk Neki és bízzunk Benne, mint ahogyan arra jelenleg képesek vagyunk. Sötétségünk és gyengeségünk nem kifogás hanyagságunkra és engedetlenségünkre. Ki mondhatja el magáról, hogy az Isten tökéletes tulajdonságairól, kiválóságairól és akaratáról szerzett ismeretének megfelelően élt?
  Isten célja az Önmagáról adott ismerettel – akármilyen mértékben kapjunk belőle – az, hogy dicsőítsük Őt, mint Istent. Ezért szeretjük Őt, szolgáljuk Őt, hiszünk és engedelmeskedünk Neki és Neki adjuk a teljes tiszteletet és dicsőséget, ami ilyen szegény bűnös teremtményektől jár a bűnmegbocsátó Istennek és Teremtőnek. De mindnyájan el kell ismerjük, hogy sosem változtunk meg alaposan az általunk szerzett ismeret képére. Ha jobban használtuk volna talentumainkat, többet kaptunk volna.

  ii. Az Istentől Krisztus Jézus kijelentése által kapott tudásunk felettébb kiemelkedő és dicsőséges. Felsőbbrendű minden egyéb, Istenről szóló ismeretnél, mint amilyet szerezhettünk volna például az Ószövetség idején. Az Ószövetség az eljövendő jó dolgoknak az árnyéka volt (2Kor 3). Krisztus – ezekben az utolsó időkben – kinyilatkoztatta az Atyát saját magán keresztül, kijelentette nevét és közismertté tette gondolkozását és akaratát. Tanácsai sokkal világosabbak, kiválóbbak és érthetőbbek, mint korábban, amikor népe még a Törvény uralma alatt volt. A legtöbbször emlegetett igeversek is erre céloznak. Istennek és akaratának világos és nyílt kijelentése, amint azt az evangéliumban láthatjuk, többre van értékelve, mint bármelyik más eszköz, amelyen keresztül kijelentette magát.

  iii. A különbség a hívők és a hitetlenek ismerete között nem annyira ismeretük tárgyában, mint inkább a módjában rejlik. Némely hitetlennek Istenről több tudása lehet és talán többet is képes mondani Róla, tökéletes tulajdonságairól és akaratáról, mint sok hívő. De nem ismerik Istent úgy, amint kellene. Nem ismerik Őt helyes módon; ismeretük nem lelki, üdvözítő és nincs benne mennyei világosság. A hívő kiválósága nem a dolgok átfogó megértésében van, hanem abban, hogy amit megértett, lehet bár nagyon kevés, de azt az Isten Lelkének fényében látja. Üdvözítő, lelkét megváltoztató fénnyel rendelkezik. Ez biztosítja számára az Istennel való közösséget.

  iv. Jézus Krisztus kinyilatkoztatja sajátjainak, Igéje és Lelke által, hogy Isten a mi mennyei Atyánk és jutalmazónk. Elég tanítást adott arról, hogy hogyan engedelmeskedjünk Neki és legyünk Vele bensőséges közösségben most és örökkön örökké. Azonban,

  v. mindezek ellenére, mi vajmi keveset tudunk Istenről. Csupán a hátát látjuk. Mert, először is, a teljes evangéliumi kinyilatkoztatás célja nem az isteni lényeg dicsőségének bemutatása volt vagyis, hogy láthassuk az Istenség teljességét. Az evangélium csupán annyit jelent ki nekünk, amennyi elégséges alapot nyújt hitünknek, szeretetünknek, engedelmességünknek és Hozzá való közeledésünknek. Elég ismeretünk van a tőlünk elvárt hit gyakorlásához és elég tartalékunk a kísértések között vergődő szegény teremtmények győzelemre segítéséhez. De, ha majd a Mennybe szólít minket, amikor majd megszakítás nélkül csodálhatjuk és szemlélhetjük Istenünket, gazdagabb módon jelenti ki magát nekünk, dicsőségének teljes körű bemutatásával.
  Másodszor, tompa és lassú felfogásúak vagyunk az Igéjében kinyilatkoztatott dolgok befogadására. Isten felhasználja gyarlóságunkat és gyengeségünket, hogy állandóan Tőle való függőségben tartson, ami Önmaga kinyilatkoztatását és tanításait illeti. Noha világosan értjük az evangéliumban található kinyilatkoztatást, ezen a világon Ő mégsem engedi meg egyetlen léleknek sem, hogy Igéjének teljes megismerésére jusson.
  Vajon Isten felfoghatatlan nagyságának illő megértése, és a közte és köztünk feszülő végtelen távolság nem tölti-e be lelkünket szent és ámulatos istenfélelemmel, hogy olyan lelki állapotban őrizzen meg, amely meggátolja bármelyik bűnös kívánság feltörését és virágzását? Szoktassuk rá magunkat, hogy állandóan tiszteletreméltó gondolataink legyenek Isten nagyságáról és mindenütt való jelenlétéről. Akkor mindig vigyázni fogunk, hogy ne legyen jelenlétéhez illetlen magatartásunk.
  Gondolj csak arra, hogy kivel állunk szemben: „a mi Istenünk megemésztő tűz” (Zsid 12,29). Amikor csak meghökkenve állunk jelenlétében, lássuk be, hogy természetünknél fogva túlságosan korlátozottak vagyunk isteni lényege dicsőségének megfelelő érzékelésére.


13. Várj az Úr döntésére.



  ELŐKÉSZÍTŐ ÚTBAIGAZÍTÁS #9: Amikor Isten felkavarja szívedet bűnöd vétkessége miatt, akár a gyökerével vagy benned való lakozásával kapcsolatosan, vagy éppen egy kitörése miatt, vigyázz, ne áltasd önmagadat békével, mielőtt Isten azt meghirdetné. Hallgass figyelmesen arra, amit Ő a lelkednek üzenni akar!
  Ennek az útbaigazításnak a gondos követése nélkül szíved nagyon ki lesz téve a bűn csalárdságának. Istennek minden nekünk szánt figyelmeztetése, lelkünk iránti gyengédséggel, önmagunk megvizsgálása érdekében, attól a nagy gonoszságtól akar megóvni, hogy idő előtt békét hirdessünk önmagunknak megfelelő feljogosítás nélkül. Ez annyi, mint önmagunkat áldani Isten áldása nélkül. Hogyan előzhetjük meg ezt? Először is, hadd álljon itt két megjegyzés.

  Megjegyzés #1: Isten nagy előjoga, hogy szuverenitásában annak adjon kegyelmet, akinek akar. „Akin akar, könyörül” (Róm 9,18). Ő adja a vigasztalást is gyermekeinek tetszésének megfelelően (Ézs 57,16-19).
   Megjegyzés #2: Ahogyan Isten annak ad békességet, akinek akar, ugyanúgy Krisztus előjoga azt a lelkiismeretre alkalmazni. A laodiceai gyülekezet hamis békével áltatta önmagát. Erre Jézus Krisztus azt mondta, hogy csak Ő ismeri a gyülekezet igazi állapotát (Jel 3,14).

  Másodszor, e két megjegyzés után, hadd következzen öt szabály, melynek segítségével az emberek eldönthetik, Isten közölt-e velük békét vagy csak ők maguknak.

  Szabály #1: Minden bizonnyal saját maguk hirdetnek békességet önmaguknak, mikor nem viszonyulnak a legnagyobb utálattal ahhoz a bűnhöz, melynek bűntudatától, vétkességétől szabadulást remélnek (Zak 12,10). Látnunk kellene, hogy micsoda fájdalmat okoztunk bűneinkkel Krisztusnak (Ézs 53,5; Ez 16,60-61; 2Kor 7,11; Jób 42,6).

  Szabály #2: Szintén az ember hirdet önmagának békességet, mikor csupán racionális és természetes módon hivatkozik Isten kegyelmes ígéreteire. Nincs igazi bűnbánata mikor enyhülést keres lelkének (Ézs 55,7; Hós 14,4).
  Ha az Úr hirdet békét, akkor azzal alázat jár (Zsolt 25,9). Ha te nyugtatod meg önmagadat, békéd nem lesz tartós. A legközelebbi kísértés újra felszínre hozza, hogy nem bántad meg őszintén bűneidet.
  Mikor az ember türelmetlen és nem várja meg Isten ítéletét, rendszerint önmaga hirdet békét (Ézs 8,17). Ilyenkor a lelkiismeret és a lélek csak átmenetileg enyhülnek, de a szív nem tud megnyugodni és megelégedni. Az Úr békességével nyugalom jár együtt (Zsolt 116,7). Azonban az a legrosszabb az Isten nélkül kicsikart békesség esetén, hogy az ember nem változik meg. A szív nem szakad el a bűntől és a legrövidebb úton visszacsúszik régi bűnébe.

  Szabály #3: Amikor mi hirdetünk békét önmagunknak, azt rendszerint felületesen végezzük (Jer 6,14; Zsid 4,2).

  Szabály #4: Akkor is meglátszik, hogy az ember hirdet békét önmagának, mikor az egyik bűnével foglalkozik, de egy másikkal, amelyik legalább olyan súlyos, nem törődik, és nem viszi Isten elé (Hab 1,13).

  Szabály #5: Amikor ember hirdet önmagának békét, ritkán alázkodik meg. Ellenben Isten békessége alázatra serkent. Megpuhítja a szívet (Zsolt 51,1).

  Hogyan ismerhetjük fel, mikor Isten hirdet békét a lelkünknek, mikor van az, hogy Ő csitítgatja szívünket?
  Válasz: A hitben van egy rejtélyes sejtelem, melynek köszönhetően felismeri Krisztus hangját, mikor Ő szól (Jn 10,27; Ének 5,2). Ő tekintéllyel szól és felhevíti a szívet. Amikor az Úr szava jó irányba tereli lelkedet, akkor Ő beszélt hozzád. Ha megaláz és megtisztít, beteljesíti célját, amelyért békét közölt, nevezetesen megkedvelteti veled az engedelmességet, megtisztít, meglágyít és rávezet az engedelmességre, megüresít önmagadtól, stb.
  Ha ezt nem fontolod meg, a bűn nagy előnyre tesz szert életedben és szíved megkeményedését idézi elő!


14. Krisztus munkája és a Lélek ereje.



  Az eddig tanulmányozott dolgok a megöldöklés munkájának előkészítését szolgálták, és nem annyira a megvalósítását. Ezekre mind szükség van a szív felkészítése végett, különben nem lehet ezt a munkát megvalósítani. Viszont a megöldöklés munkáját szolgáló rendelkezés, mindössze kettő.

  I. Rendelkezés:

  Bízd magad Krisztusra bűneid megöldöklése végett. Vére a nagy szuverén gyógyszere a bűntől beteg lelkeknek. Élj Krisztus nagy művének fényében és győztesként fogsz meghalni. Isten jóságos gondviselése folytán meglátod majd kívánságaidat holtan heverni lábaidnál.
  De azt mondod: „hogyan tekinthetünk hit által Krisztusra ekkora hatalmas cél érdekében?” Fontold meg a következő utakat:

    a. Hit által helyesen fontold meg szívedben Istennek a bűn megöldöklése érdekében Krisztus művében biztosított gondoskodását. Hit által mérlegeld azt, hogy bár egyáltalán nem lehetséges, hogy legyőzd saját rendezetlen helyzetedet és bár belefáradtál a bűneid elleni harcba és már kész vagy meghátrálni, elég tartalék van Jézus Krisztusban, hogy nyugodtan tovább harcolj! „Mindenre van erőm abban, aki engem megerősít” (Fil 4,13).

    Ez segített a tékozló fiún is, mikor már majdnem elcsüggedt eszébe jutott, hogy elegendő kenyér van atyjának házában. Bár távol volt otthonától, megnyugtatta és megerősítette az a tudat, hogy otthon segítséget fog kapni. Legnagyobb bánatod és félelmed közepette gondolj a kegyelem teljességére, az erő, hatalom és segítség minden gazdagságára és kincsére, amely el van rejtve Krisztusban megsegítésedre. „Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre” (Jn 1,16). „Mert tetszett az Atyának, hogy benne lakozzék az egész teljesség” (Kol 1,19).

    Ezeket a nagyszerű igazságokat forgasd az elmédben. Gondolj arra, hogy Ő felmagasztaltatott és „Isten őt jobbjával fejedelemmé és üdvözítővé emelte, hogy megtérést és bűnbocsánatot adjon Izráelnek” (ApCsel 5,31). Ha azért jött, hogy megtérést adjon, akkor megöldöklést is! A hiteles bűnbánat magában kell hogy foglalja a megöldöklést is. Krisztus elmondja nekünk, hogy megtisztító kegyelemben részesülünk, hogyha megmaradunk Benne (Jn 15,3). A Krisztusban való megmaradás jelentős része a Krisztusban található teljesség iránti bizalom. Krisztusba való belépésünk és megmaradásunk hit által történik (Róm 11,19-20). Ezért lelked a következő gondolatokon elmélkedjen:
      i. Szegény, gyenge teremtés vagyok; állhatatlan, mint a víz és nem tudom túltenni magam a bűnön. Ez a romlottság túl kemény dió számomra, ami egyben tönkreteszi lelkemet. Nem tudom, mitévő legyek.

       ii. Lelkem a leperzselt földhöz és a sakálok tanyájához hasonlít. Fogadkoztam, de aztán megszegtem fogadásaimat. Ígéreteket tettem, azután nem tartottam meg azokat. Sokszor azzal áltattam magam, hogy győztem és megszabadultam, de rájöttem, hogy becsaptam önmagamat. Most világosan látom, hogy komoly segítség és támogatás nélkül elveszek és nem maradhatok meg Isten mellett.

      iii. De, ha így is fest állapotom és helyzetem, felemelem lankadt kezeimet és megerősítem remegő térdeimet, mert, íme, az Úr Jézus Krisztusnál van a kegyelem teljessége, az Ő szívében, és a hatalom teljessége, az Ő kezében. Ő le tudja vágni összes ellenségemet. Elég tartalék van nála szabadulásom és megsegítésem érdekében. Megragadja kókadt, haldokló lelkemet és felettébb diadalmassá tesz (Róm 8,37)!
      „Miért mondod ezt, Jákób, miért szólsz így, Izráel: „Rejtve van utam az Úr előtt, és nem gondol ügyemmel az én Istenem”? Hát nem tudod és nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki a föld határait teremtette? Nem fárad el és nem lankad meg, kikutathatatlan a bölcsessége! Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak, és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is. De akik az Úrban bíznak, azoknak ereje megújul; szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” (Ézs 40,27-31).

      iv. Lelkem kiszáradt, felperzselt talaját eláraszthatja vízzel, és szomjas, sivár szívemet forrássá változtathatja. Valóban, Ő a sakálok tanyáját, ezt a szívet, amely annyira tele van utálatos kívánságokkal és robbanékony kísértésekkel, a bőség és termékenység talajává változtathatja önmaga dicsőségére (ld. Ézs 35,7)!
      Isten megerősítette Pált kísértése idején, és ezt mondta neki: „elég neked az én kegyelmem”(2Kor 12,9). Pál nem szabadult meg azonnal megpróbáltatásából, mégis Isten kegyelme elégségesnek bizonyult a megtartására.

      v. Azt mondom tehát, hogy hit által gondoljuk végig mekkora tartalék és teljesség van Krisztusban számunkra fenntartva és, hogy Ő bármikor adhat erőt és szabadulást. Ha nem is aratsz rögtön sikert lelki harcodban, legalább biztonságosan tartózkodhatsz szekeredben és nem menekülsz el a harcmezőről, míg zajlik a csata. Az Úr megőriz a teljes csüggedéstől és hitetlenségtől, a hamis eszközökhöz és ellenszerekhez való fordulástól, amelyek végül is nem segíthetnek. E megfontolás hatékonysága csak a gyakorlatban tapasztalható meg.

    b. Másodszor, emeld fel szívedet, hittel várva a Krisztustól érkező enyhülést! Ebben az esetben, a Krisztustól származó enyhülés olyan, mint a próféta látomása: „Mert ez a látomás bizonyos időre szól, de a vége felé siet, és nem csal meg. Ha késik is, várjál rá, mert bizonnyal eljön, nem marad el!” (Hab 2,3).

    Noha ez hosszú időnek tűnik, mikor bajban és tanácstalanságban vagy, mégis a győzelem biztosan megérkezik az Úr Jézus Krisztus által rendelt időben. Amikor megérkezik, a legalkalmasabb időnek bizonyul annak beteljesedésére. Ha szívedet felgerjesztetted a Jézus Krisztustól remélt segítség határozott várakozására, ha tekinteted Rajta csüng, mint ahogyan a szolgák szemei uruk kezeire néznek (Zsolt 123,2), amikor valamit várnak tőlük, akkor lelked megelégül, és Ő biztosan megszabadít. Biztosan megfojtja kívánságodat és békéd lesz. Várd ezt Tőle, akármikor és akárhogyan is teszi meg ezt! „Ha nem hisztek, bizony nem maradtok meg” (Ézs 7,9).
    De lehet azt mondod: „milyen alapon várhatom ezt, hogy ne keljen csalódnom?” Szükséged kényszerített arra, hogy segítséget keress. Vagy ilyen módon menekülsz meg és kapsz enyhülést, vagy semmilyen más módon. Ugyan kihez fordulhatsz? Számtalan oka van annak, hogy az Úr Jézustól várd bátorításodat és reméld enyhülésedet.

    Emlékezz arra, amint erre már korábban is utaltam, hogy a bűn megöldöklése a hit munkája és csak a hívők képesek ezt megvalósítani. Krisztusunk mondja: „nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5). Itt a szív bűntől történő megtisztulásáról beszélt. Bármelyik bűn megöldöklése csak a kegyelem biztosítása által történhet. Magunktól erre képtelenek vagyunk. Krisztusban lakik a teljesség (Kol 1,19) és csak az Ő teljességéből kapunk kegyelmet kegyelemre (Jn 1,16).
    Krisztus a forrás, amelyből az új ember életet és erőt meríthet, különben naponta hanyatlani fog. Ha „megerősödünk … a belső emberben” akkor ez Krisztusnak köszönhető, aki „hit által a szívünkben lakik” (Ef 3,16-17).

    Már láttuk, hogy ezt a munkát nem lehet a Szentlélek nélkül végezni. Felmerülhet a kérdés: „Honnan várjuk a Lelket? Kitől remélhetjük a Lelket? Ki ígérte Őt nekünk? Ki biztosította számunkra az Ő segítségét?” Vajon ezekre a kérdésekre nem az a válasz: Krisztus egyedül?

    Ez tehát egy szilárd elv legyen a szívetekben. Ha nem kérsz segítséget Tőle, akkor senkitől nem fogsz segítséget kapni! Sehová se vezet a Krisztus segítségét mellőző út vagy próbálkozás. Semmi hasznod nem lesz belőle. Csupán Krisztus és az általa rendelt eszközök nyújtanak tartós segítséget.

    c. Hadd vizsgáljunk meg két további okot, ami alátámasztja az enyhülésnek ezt a várását:

      i. Fontold meg irgalmát, gyöngédségét és kedvességét, amivel Ő minket, mint főpap Isten jobbján képvisel! Biztosan megindul bajodon. Azt mondja: „Ahogy az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket” (Ézs 66,13). Anyai gyöngédséggel viszonyul hozzánk. Ugyanakkor: „mindenben hasonlóvá kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap lehessen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek” (Zsid 2,17-18).

      Vajon Krisztus szenvedései és kísértései növelték-e segítségnyújtási képességét és erejét? Nem. Az itt említett képességek készségére és hajlandóságára utalnak, amellyel segítségünkre igyekszik a próbák idején.

      „Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni gyengeségeinken, hanem aki hozzánk hasonlóan megkísértetett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk idejében jövő segítségül” (Zsid 4,15-16).

      A 16. vers buzdítása éppen az az üzenet, amelyet ki akarok hangsúlyozni, nevezetesen, hogy reménységgel várjuk a segítséget Krisztustól a szükség idején! A megpróbált lélek így sóhajt: „ezután vágyódom, kegyelemre a szükség idején. Hiába vagyok kész akár meghalni, örökre elveszni, elpusztulni, akkor is erőt vesz rajtam a gonoszság, ha nem érkezik segítség.” Az apostol arra buzdít, hogy ezt a segítséget és kegyelmet Krisztustól várjuk. Rendben, de milyen alapon? Azon, hogy Ő hű és irgalmas főpap! Bátran kijelentem, hogy ez az egy dolog – Krisztustól várni a szabadulást azon az alapon, hogy Ő hűséges főpapunk – jobb és gyorsabb eszköznek bizonyul bűnös vágyaid és lelked zűrzavarának megszüntetésében az emberek összes eredménytelen bűnmegöldöklési eszközénél. Sőt, hadd tegyem hozzá, egyetlen lélek sem veszett el bármelyik gonosz vágy, bűn vagy romlottság ereje miatt, aki hit által Jézus Krisztustól várta enyhülését (Ézs 55,1-3; Jel 3,18).

      ii. Fontold meg ugyanakkor annak hűségét, aki ígéretet tett! Ha erre a nagyszerű tulajdonságra gondolsz, megerősödsz az Isten segítségnyújtása iránti várakozásban. Isten megígérte, hogy enyhülést ad szükségeinkben. Ő a végsőkig beteljesíti adott szavát. Isten a velünk kötött szövetségét az égitestek rendjéhez hasonlítja. A Napnak, a Holdnak és a csillagoknak mind megvan a maguk rendelt pályája, amely nem változik (Jer 31,36). Dávid elmondja, hogy Istentől várta a segítséget, mint az őrök a reggelt (Zsolt 130,6), ami biztosan eljön a maga megszabott idejében. Krisztustól jövő enyhülésed ehhez hasonló. A maga idejében érkezik majd, mint a harmat és az eső a száraz földre, mert hű az, aki ígéretet tett.
      Megszámlálhatatlanok azok a konkrét ígéretek, amelyek ebbe az irányba mutatnak. Legyen ezekkel felvértezve a lelked, főleg amelyek különösen is illenek helyzetedre!
      Két kézzelfogható előnnyel jár a Jézus Krisztustól remélt segítség:

       1. Arra indítja az Urat, hogy teljes és gyors támogatást nyújtson. Semmi sem motiválja jobban szívünket arra, hogy hasznosak és segítőkészek legyünk, mint mikor valaki segítséget kér. A jóindulat, gondoskodás és Krisztus ígéretei arra bátorítanak, hogy segítségében reménykedjünk. Ha szükségeink idején nekilátunk a fentieket keresni, ez nagyon megindítja szívét arra, hogy segítsen rajtunk. A zsoltáros erről a biztos igazságról tájékoztat, hogy ti. az Úr nem feledkezik meg azokról, akik keresik Őt (Zsolt 9,10). Amikor a szív megtanul Istenben megnyugodni, az Úr biztosan megjutalmazza ezt a bizalmat! Soha nem bizonyul elapadt forrásnak; sosem mondta az Úr Jákób magvának: „hiába keresitek az arcomat.” Ha Krisztus a forrásunk, nem fogunk csalódni.

       2. Arra bátorítja szívünket, hogy szorgalmasan vegye hasznát minden olyan eszköznek, amely által Krisztus kijelenti magát a léleknek. Ezért igénybe vesz minden segítséget, amelyet a kegyelmi ajándékok és rendelkezések nyújtanak. Amikor segítséget vársz egy embertől, eszközöket használsz, hogy megkapd, amit keresel. Az alamizsnát remélő koldus leül annak kapujába vagy útját állja annak, akitől segítséget vár. Krisztus általában rendelkezésein keresztül közli önmagát (ima, Ige, elmélkedés, úrvacsora, igehirdetés, közösség). Aki segítséget vár Krisztustól, ezekben keresse Őt!
       Amint hittel Krisztusra tekintünk segítségért, szívünk munkához lát. Nem hiú, alaptalan reménységről van szó. Ha bármilyen életerő és hatékonyság található az imában vagy a szent jegyekben a bűn megöldökléséhez, akkor biztosan érdeklődést mutatsz irántuk, hiszen segítségre vársz. Ilyen alapon minden tevékenységet, amely imában, elmélkedésben és hasonlókban fejeződik ki, ugyanarra a pontra korlátoznék. Mindegyik nagy segítséget jelent, mikor a Krisztustól jövő segítség várására épül, bár csak akkor használnak, amikor ez képezi alapjukat.
       Nos, egy meglévő lelki rendellenesség megöldöklésére irányuló, ilyen útbaigazítással kapcsolatosan lehet, hogy ezernyi bizonyítékod van értékét nézve. Az Istennel járók közül ki az, aki nem tapasztalta már hasznát és sikerét? Bátran rá merem bízni lelkedet erre az irányelvre anélkül, hogy bármi mást tennék hozzá. Csupán néhány részletet szeretnék megemlíteni az eddig elhangzottakkal kapcsolatosan.

        a. Vesd hitedet főleg Krisztus halálába, vérébe és keresztjébe, azaz Krisztusba, mint megfeszítettbe és megöletettbe!
        A bűn megöldöklése mindenekelőtt Krisztus halálán alapszik. Ez Krisztus halálának egyik legfőbb célja és biztosan meg is valósul általa. Ő azért halt meg, hogy az ördög munkáját lerontsa. Úgy bukott természetünk, amely Sátán édenkerti kísértésének köszönhető, mint naponkénti kísértéseinek ereje, le lett rombolva Krisztus munkája által! Azért halt meg, hogy mindegyiket megsemmisítse.
        „Önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és hogy önmaga számára megtisztítsa saját népét, hogy jó cselekedetekre igyekezzen” (Tit 2,14). Ez volt a célja és a szándéka, mikor értünk odaadta magát. Ebben nem fog kudarcot vallani! Ő meghalt, hogy mi megszabaduljunk bűneink hatalmától és megtisztuljunk minden szennyes kívánságunktól. Ez a célja nem vallhat kudarcot!
        „Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje, hogy majd dicsőségben maga elé állítsa az egyházat úgy, hogy ne legyen rajta szennyfolt vagy ránc, vagy valami hasonló, hanem hogy legyen szent és feddhetetlen” (Ef 5,25-27).
        Halálának köszönhetően, ez a munka változó arányokban valósul meg. Megmosatásunk és megtisztításunk mindenhol vérének van tulajdonítva (1Jn 1,7; Zsid 1,3; Jel 1,5). A ránk hintett vér „megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől” (Zsid 9,14). Ezt kell célba vennünk. Ezt keressük, hogy lelkiismeretünk megtisztuljon a holt cselekedetektől, hogy gyökerestől ki legyenek tépve, elpusztuljanak, és többé ne legyen helyük bennünk. Ezt minden bizonnyal megvalósítja Krisztus halála. Az Ő erénye árad ki ránk e végett. A Lélek minden tette és kegyelmének, erejének minden megnyilvánulása csak ebből származik. Ezért mondja Pál: „akik meghaltunk a bűnnek, hogy élhetnénk még abban?” (Róm 6,2).
        Meghaltunk a bűnnek hitünk megvallása által; halottak vagyunk a bűn számára, mert ez kötelességünk; halottak vagyunk a bűnnek az Ő erényében és bűnt megölő erejében való részesedésünk által; meghaltunk a bűnnek a Krisztussal való egyesülés és közösség által, Aki révén, és Aki által a bűn elhal. Akkor miért maradjunk a bűnben? Pál ezt néhány gondolatmenetben fejti ki, ezek mindegyike Krisztus halálára épül a Róma 6 következő versében. Így folytatja: „Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik megkeresztelkedtünk a Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg?” A bemerítés révén a Krisztusba való beépülésünk bizonyítékát nyertük el. Krisztusba lettünk bemerítve. De milyen részesedés végett történt ez? Nyilván „halálába”, ha valóban Krisztusba lettünk bemerítve, nem csak külsődleges módon. Mi az eredménye ennek?
        „Amiképpen feltámadt Krisztus a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. Ha pedig eggyé lettünk vele az ő halálában annak hasonlósága szerint, akkor még inkább eggyé leszünk vele feltámadásában is. Mert tudjuk, hogy a mi ó emberünk ővele megfeszíttetett, hogy megerőtlenedjék a bűnnek teste, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek” (Róm 6,4-6).
        Krisztus halálába való bemerítésünk azt jelenti, hogy meghaltunk a bűnnek és romlottságainkat megöldököltük. Ő a bűnért halt meg. Majd feltámadt dicsőségben, hogy mi kegyelemre és új életre támadjuk fel. Krisztus halála ó emberünk megfeszítését hozza magával, hogy megerőtlenedjen a bűn teste. Az, hogy Vele együtt meg lettünk feszítve nem az időre vonatkozik, hanem az ok-okozati dimenzióra. Krisztus halála érdemelte ki a mi győzelmünket. Halála által biztosította számunkra a Szentlelket, hogy megöldökölje a bűnt. Halálából származik a bűnös természet megöldöklését eredményező erény. Ő volt a mi képviselőnk és példánk. Biztosan meg leszünk feszítve a bűn számára, amint Ő is meg lett feszítve bűnünkért. Erre utal Pál. A halálban, Krisztus lerombolta az ördög munkáit és biztosította számunkra a Szentlelket, gondoskodva a bűn elpusztításáról, ami pedig a hívők feletti uralmát illeti, hogy ne valósulhasson meg annak célja vagy uralma.

       b. Amikor Krisztus halála felett elmélkedsz, jusson eszedbe a rendelkezésünkre álló erő és a Krisztushoz való alkalmazkodásod kívánsága! (Fil 3,10; Kol 3,3; 1Pt 1,18-19). A hit hadd bámulja Krisztust, mint megfeszítettet és értünk haldoklót. Tekints rá, amint súlyos bűneinket hordozza, imádkozva, vérezve, haldokolva (1Kor 15,3; 1Pt 1,18-19; 5,1-2; Kol 1,13-14)! Idézd fel Őt hit által szívedben, ebben az állapotodban! Vonatkoztasd az így kifolyt vérét saját vétkeidre! Tedd ezt naponta!

  II. Rendelkezés:

  Végül gondold végig, milyen szerepet tölt be a Szentlélek a bűn megöldöklésében és vedd sorra azokat a hatásokat, amelyek különösen Neki vannak tulajdonítva.
  Egyszóval, ez az egész munka, amelyet kötelességként írtam le, a Szentlélek ereje által valósul meg részleteiben és egészében.

    a. Egyedül Ő győzi meg világosan és teljesen a szívet a megöldöklendő gonoszságról, vétkességről, veszélyről, kívánságról és bűnről. E meggyőződés nélkül, vagy amíg ez a meggyőződés olyan gyenge, hogy a szív ezt le tudja győzni, nem fogunk jelentősen előrehaladni a bűn megöldöklésében. A hitetlen szív (amely részben mindnyájunkban megtalálható) könnyen megalkuszik, hacsak nem gyűri le őt a világos és erőteljes meggyőződés.
    Ez a Szentlélek sajátos munkája. Ő győz meg a bűnről (Jn 16,8). Egyedül Ő teheti meg ezt. Ha az Ige hirdetése, amelyhez az ember érvelése is társul, képes lenne meggyőzni a bűnről, sokkal több bűnbánatot tapasztalnánk, mint egyébként. Az Ige hirdetése feltárja az igazságot, hogy az emberek bűnösek és vétkesek Isten előtt. Világossá teszi a bűn természetét és az ember vétkességének tényét. Ez a világosság azonban nem erőteljes és nem is ragadja meg a lelket. A prédikálás és az érvelés egyedül nem bírja rá a lelket, hogy érezze ezeket az igazságokat és megfelelő választ produkáljon! Vannak bölcs és értelmes emberek, aki azonban híjával vannak a Szentléleknek, akik egyáltalán nem tartanak bűnösnek némely dolgokat, bár azokat egyértelműen a kívánság hajtja.
    Ez a Lélek elsődleges munkája a megöldöklés megvalósításához. Meggyőzi a lelket annak gonoszságáról. Letöri kívánságaink összes törekvését, leleplezi lelkünk csalárdságait, megszünteti kifogásait és leszereli az önigazolásokat. Ráveszi a lelket, hogy megvallja bűnei iránti utálatát és a szív összetörését vétkessége tudatában. Amíg ez nem történik meg, hiábavaló minden, ami ezután következik.

    b. A Lélek kijelenti nekünk Krisztus teljességét megkönnyebbülésünk végett. Ez a gondolat megóvja a szívet a hamis utaktól és a csüggedéstől.

    c. Egyedül a Lélek erősíti meg a szívet, hogy Krisztustól várja enyhülését. Amint láttuk, ez a megöldöklés nagyszerű szuverén eszköze.

    d. Egyedül a Lélek hozza szívünkbe Krisztus keresztjét, annak bűn megöldöklő erejével. A Lélek által leszünk bemerítve Krisztus halálába.

    e. A Lélek megszentelődésünk szerzője és elvégezője. Ő közli velünk a kegyelem új tartalékait és hatásait, hogy megszentelődjünk, amikor meggyengül a bűnnel szembeni ellenállásunk (Ef 3,16-18).

    f. A szükség idején minden Istenhez intézett imánk a Lélek támogatását élvezi. Honnan kapunk erőt és elevenséget az imádkozáshoz? Nem a Lélektől? Ő a közbenjárás Lelke, aki meg lett ígérve azok számára, akik az átszegzettre tekintenek (Zak 12,10). Ő képesít arra, hogy olyan sóhajokkal imádkozzunk, amelyek szavakba nem is férnek bele (Róm 8,26). Ez a biztos, csodálatos útja annak, hogy Isten előtt érvényesüljünk. Így kezelte Pál is kísértéseit: „könyörögtem az Úrhoz, hogy távozzék el ez tőlem” (2Kor 12,8).