menu button menu button

A kálvinizmus új formája mozgalomként jelenik meg körülbelül 2005-től, és az eredetitől abban tér el, hogy elfogadja a “világot”. Amíg ezt a 2009-ben megfogalmazott kritikát az újkálvinista prédikátorok visszautasították, addig a konzervatívok világszerte határozottan egyetértettek vele.

Frissen megtért fiatalként úgy tűnt nekem, hogy a hűséges keresztyén – legyen az kálvinista vagy arminiánus – legfőbb célja az odaszánás. Prédikációk, könyvek és konferenciák hangsúlyozták ezt a Róma 12,1-2 szellemében, ahol a könyörgő apostol felszólítja a hívőket, hogy szánják oda testüket élő áldozatként, és ne igazodjanak ehhez a világhoz. A szíveket önvizsgálatra indították és buzdították. Krisztus kell legyen életünk Ura, az “én-t” pedig fel kell áldozni az Érte végzett szolgálat oltárán.

Időközben, megjelent egy új kálvinizmus új kálvinistákkal, akik a régi célokat félresöpörték. Collin Hansen nemrégiben megjelent, Fiatal, nyughatatlan, reformált (Young, Restless, Reformed) című könyve arról beszél, hogy egy úgynevezett kálvinista megújulás hogyan ragadta magával fiatalok ezreinek fantáziáját az USA-ban. A kötetet nagy lelkesedéssel méltatták az Egyesült Királyság ismert keresztyén folyóirataiban is, mint a Banner of Truth-ban, az Evangelical Times-ban, vagy a Reformation Today-ben.

Ezen cikk írója azonban roppant szomorúan olvasta, ugyanis az újkálvinizmus egy olyan súlyosan torz és az igazitól olyan távol eső kálvinizmusként rajzolódik ki, amely nagyon messze elmarad a szuverén Isten iránti engedelmességben zajló hiteles élettől. Ha ez a fajta kálvinizmus erőre kap, akkor az igazi bibliai kegyességet soha nem látott támadás éri.

A mű szerzője egy fiatal férfi (a könyv írásakor 26 év körüli), aki keresztyén családban nőtt fel és világi újságírást tanult. Hálával tartozunk neki a könnyen olvasható és kiterjedt felmérésért, amelyet erről az új jelenségről készített, ugyanakkor a jelenségről sajnos nem egy szívderítő látvány tárul elénk.

A szerző azzal kezdi, hogy bemutatja a 2007-ben Atlantában megrendezett Passion (Szenvedély)konferenciát, ahol 21.000 fiatal szórakozott kortárs zenére, miközben olyan előadókat hallgattak, mint a kálvinista nézeteket hirdető John Piper. Ez a kép sokszor megismétlődik a könyvben: hatalmas konferenciák szinkretizmusa világi, érzéseket felkavaró, magas decibelen szóló, ritmikus zenével, és mindennek keveredése a kálvinista tanokkal. Ez világos képet fest arról, miről is szól az újkálvinizmus.

Dübörgő zenéről, feltartott kezek ezreiről, „keresztyén” hip-hop és rap dalszövegekről olvasunk, (- kivitelezésben ügyetlennek és furcsának tűnő példák), amelyek egyesítik a kegyelem tanait a világi kultúra erkölcstelen, drogok termelte zenei formáival.

Collin Hansen azt állítja, hogy az amerikai kálvinizmus a XIX. század végén összeomlott, és csak egy maréknyi ember tartotta fenn a nagy ifjúsági újjáéledésig, de történelmi forgatókönyve őszintén szólva is abszurd. A ‘70-es évek elejétől kezdve, amerikai szemináriumok rendszeres előadójaként sok olyan lelkipásztorral és hallgatóval találkoztam, akik szerették a kegyelem tanait, és szilárd kálvinista meggyőződéssel prédikáltak. Ugyanakkor a kálvinizmus kiterjedt jelenlétének megdönthetetlen bizonyítéka mégis abból a tényből származik, hogy a nagy kiadók reformált irodalom özönét adták ki a háború után és a ‘80-as években. A hatalmas Eerdmanst kiadó határozottan reformált irodalmat adott ki a múltban, nem beszélve a Baker Book House-ról, Kregelről és másokról. Kikhez kerültek ezen könyvek ezrei, köztük Kálvin kommentárjainak gyakran újranyomtatott készletei és számos más klasszikus mű?

Az 1970-es és ‘80-as években kisebb kálvinista kiadók is működtek az USA-ban, ekkor kezdtek el megjelenni a kálvinista keresztyén diszkont könyvesboltok duzzadó katalóguslistákkal és számos követővel. Reménytelenül téves az az állítás, miszerint a kálvinizmus gyakorlatilag eltűnt!

Valójában sokkal jobb minőségű kálvinizmus virágzik még mindig sok olyan gyülekezetben, ahol zajlik a lélekmentés, életek szentelődnek meg, és ahol az Igazság és a gyakorlat egyaránt a Szentírás uralma alatt áll. Ezek a közösségek egyáltalán nem szimpatizálnak Collin Hansen riporter világiasan dicsőítő mindenféleségével. A „megújulás” mozgatórugói pontosan ugyanazokkal a szórakoztató módszerekkel igyekeznek gyülekezeteket építeni, mint a legtöbb karizmatikus, vagy az arminiánus Calvary Chapel (Magyarországon Golgota Gyülekezetek nevet viselő-a szerk. megj.) mozgalom.

Az újkálvinisták folyamatosan magasztalják a puritánokat, de sem úgy dicsőíteni, sem pedig úgy élni nem akarnak, ahogyan azt a puritánok tették. Az egyik legfelkapottabb konferenciát Resolved-nak (Elhatározva) nevezik Jonathan Edwards híres ifjúkorabeli Elhatározásai (70 elgondolkodtató elhatározása) nyomán. Ennek a konferenciának a kultúrája azonban vitathatatlanul kivívta volna magának a nagy teológus egyértelmű ítéletét.

A Resolved Dr. John MacArthur pásztori csapata egyik tagjának az ötlete, évente több ezer fiatallal, ahol a kálvinista és az extrém karizmatikus stílusú dicsőítés a már megszokott módon keveredik. A részvevőket arra ösztönzik, hogy hangos ritmikus zene ugyanazon érzéki hatását éljék át, amit egy nagy, világi popkoncerten - villogó fénnyel és hangulatkeltéssel. A konferencián ugyanazokat a fényeffektusokat használják és azt a légkört teremtik meg, mint a világi koncerteken. Közben az eleveelrendelésről és a kiválasztásról „elmélkednek”. A világi kultúra biztosítja a fizikai és érzelmi légkört, amelyben keresztyén tanítások és gondolatok röpködnek. Biblikus érzületeket ötvöznek érzéki szórakozással. (A konferenciáról a honlapjukra kitett képek a szervezők által teremtett teljesen világi, showbusiness légkörről árulkodnak.)

Engedetlenségük idején a régi zsidók úgy szinkretizáltak (keverték az igaz istentiszteletet a pogány bálványimádással – szerk. megj.), hogy szombaton templomba vagy zsinagógába, hétköznap pedig bálványtemplomokba mentek. Az újkálvinizmus megtalálta a módját, hogy a lelkileg összeférhetetlen dolgokat egyszerre, ugyanazon találkozón ötvözze.

C.J. Mahaney prédikátorról nagyon elismerőleg szólnak ebben a könyvben. Bár meggyőződésében és gyakorlatában karizmatikus, úgy tűnik, hogy teljesen elfogadják őt azok a nagy nevek, akik az újkálvinista konferenciákon szerepelnek, mint John Piper, John MacArthur, Mark Dever és Al Mohler. A nyilvánvalóan rendkívül közvetlen és barátságos ember, C.J. Mahaney egy olyan egyházi csoport alapítója, amely a kálvinizmust karizmatikus eszmékkel ötvözi, és arról nevezetes, hogy sok kálvinistát vett rá az elkülönülésről vallott nézeteinek elvetésére.

Egyik védence, Joshua Harris szervezte meg a fiataloknak szóló Új Hozzáállás (New Attitude) nevű konferenciát. Közben értesültünk arról, hogy amikor a világi rapper, Curtis Allen megtért, újjászületett keresztyén ösztöne arra sarkallta, hogy adja fel korábbi életét és énekstílusát. Ennek ellenére Joshua Harris lelkész lebeszélte erről azért, hogy énekelhessen az Úrnak. Az újkálvinista mozgalom vagy az újkálvinisták nem haboznak felülbírálni az ösztönös keresztyén lelkiismeretet, arra buzdítva az embereket, hogy váljanak a világ barátaivá.

A könyvben csodálattal említett megagyülekezetek egyike a hatezer fős Seattle-ben lévő Mars Hill Gyülekezet, amelyet Mark Driscoll alapított és pásztorolt (ez a gyülekezet mára már megszűnt, Driscoll botrányos viselkedése miatt – szerk. megj.), ahol klubosodáshoz vezető gyakorlatokat (miszerint a keresztyének igénybe kell vegyék a világi kultúrát) ötvöztek kálvinista teológiával [ld. 1. jegyzet].

Driscollról az Egyesült Királyság gyülekezeteinek néhány reformált vezetője is elismerően szól. Közben gyülekezetét (egy látogató) úgy jellemezte, hogy náluk megy a legfülsiketítőbb zene. Egyes lelkipásztorok pedig rendreutasították pikáns nyelvezete és súlyosan méltatlan humora miatt (még a televízióban is). Jézus-pólóban prédikál videókban, jelképezve ezzel a kultúrával való kompromisszumot, miközben kálvinista tanítást hirdet. Ennyit a puritán életmódtól és imádattól megfosztott puritán tan elsajátításáról.

A kálvinizmus „újjáélesztését” vagy az újkálvinizmust népszerűsítő és ösztönző ismert prédikátorok többsége a következő nézeteket vallja, amelyek ellentmondanak a valódi kálvinista (vagy puritán) szemléletnek:

1. Nincs kivetnivalójuk a kortárs karizmatikus jellegű dicsőítéssel kapcsolatban, beleértve az extrém, heavy-metal formákat is.

2. Nem törekednek a világiasságtól való elkülönülésre [ld. 2. jegyzet].

3. Elutasítják, hogy a keresztyén ember Isten személyes vezetését kell keresse az élet fontos döntéseiben (valódi szuverenitás), ezzel halálos csapást mérve a teljesszívű odaszánásra.

4. Negyedik parancsolat-ellenes nézeteket vallanak: az Úr napjára nem tekintenek megfelelő komolysággal – újabb csapást mérve ezzel a megszentelt, odaszánt életmódra.

Bármilyen erősségeik és eredményeik is legyenek, (és közülük néhányan tehetséges személyek, akárhogyan is nézzük), vagy bármilyen is legyen az elméleti kálvinizmusuk, e prédikátorok gyenge lábakon álló álláspontja ezekben a döntő kérdésekben csak egy végzetesen hibás kálvinizmusváltozatot fog eredményezni, amely az embereket egyre inkább a világhoz és önző életmódhoz terelik. Amennyiben helyesen hirdetik, Isten szuverenitásának magában kell foglalnia a megszentelt odaszánást, az iránta való tiszteletet, az akaratának való őszinte engedelmességet és a világtól való elkülönülést. Az újkálvinizmusban mindebből roppant keveset találunk.

Nem tarthatunk igényt a puritán üdvösségtanra a puritán megszentelődés nélkül! Nem szabad világi csalival vonzani az embereket kálvinista (vagy bármilyen) prédikációra! Reméljük, e mozgalom fiataljai tanítóiknál is jobban meg fogják majd érteni a kálvinista tanok velejáróit és hátat fordítanak a kompromisszumoknak. Ám súlyos katasztrófa veszélye leselkedik a kálvinizmus ezen új formájának (más néven újkálvinizmus) népszerűsítésében.

Miért írnak lelkes ajánlásokat egy ilyen könyvről olyan brit keresztyének, akik a kegyelem tanait vallják? A múltban is voltak olyan esetek, amikor hirtelen nagy számú fiatal intellektuális lelkesedést tanúsított a szilárd keresztyén tanok iránt – csak azért, hogy aztán majdnem ugyan olyan hirtelenséggel hátat fordítsanak azoknak. Eszünkbe jut, micsoda visszhangot keltettek Francis Schaeffer egyedülálló szónoklatai az 1960-as években az egyetemi campusokon – kétségkívül néhány fiatal meg is tért és életük valóban helyreállt, ugyanakkor sokkal többen voltak azok, akik elfordultak. A bibliai világkép magasabbrendűségétől elbűvölve, egy rövid időre megvetették e világ logikátlan, petyhüdt eszméit, de ez a hatás számos esetben mégis inkább természetes volt, mint lelki. A mostani új, szenvedélyes kálvinizmus, bizonyosan tiszavirágéletűnek bizonyul majd, ha elmarad a gyakorlati engedelmesség, kompromittálva ezzel az ügyet és hegeket hagyva azon.

Eljutott már az újkálvinizmus Nagy-Britanniába? Hogyne! Csak meg kell nézni néhány fiatalabb reformált lelkész „blogját”, akik mások mentoraként és tanácsadójaként tüntetik fel magukat. Kedvenc filmjeiket és kedvenc zenéjüket látva világos, hogy gátlástalanul utalnak a leromlott kultúra vezető együtteseinek zeneszámaira és szórakoztató műveire, amivel egyértelműsítik, hogy a világ még mindig a szívükben van. Évekkel ezelőtt az ilyen testvéreket nem merítették volna be addig, míg nem szakítottak a világgal, de manapság már elmehetsz teológiai szemináriumba is úgy, hogy senki nem tesz fel kérdéseket, és lelkipásztorrá válhatsz, miközben életed tróntermét még mindig bálványok foglalják el. Milyen reményük lehet még azoknak egyházaknak, amelyeknek ilyen pásztoraik vannak, akiknek lojalitása ennyire megosztott és eltorzult?

A lelkészeken kívül ismerünk néhány „új” fiatal kálvinistát, aki soha nem kötelezi el magát egy hűséges, működő gyülekezet mellett, mert nézeteik csak a fejükben élnek, nem pedig a szívükben. Ismerünk olyanokat, akiknek az élete nem tiszta. Ismerünk másokat is, akik klubokba járnak. Minél nagyobb az elméleti tudásuk, annál nagyobb az álszentségük.

Kemény szavak ezek, de azt kell mondanom, hogy ahol a bibliai, evangéliumi kálvinizmus alakítja az életvitelt és főleg a dicsőítést, ott egy alázatra nevelő, ugyanakkor gyönyörű igazság-rendszert találunk. De, ahol csak elméleti a kálvinizmus, ott ez büszkeséget és önfejűséget produkál.

Az újkálvinizmus nem megújulás, hanem egy teljesen újszerű képlet, amely megfosztja a kálvinizmust történelmi gyakorlatától és a világgal elegyíti.

Miért váltak ilyen könnyen megalkuvókká a mozgalmat vezető prédikátorok? Nem fenyegette őket szovjet rezsim, és senki nem tartott fegyvert a fejükhöz. Ez egy szégyenteljes kapituláció, és őszintén imádkoznunk kell azért, hogy amit szorgalmaztak, az ne kebelezze be a kálvinizmust és ne tegye tönkre az elérhető keresztyén fiatalok generációját!

Az utolsó, szomorú színtér, amelyet lelkesedéssel festettek le a könyvben, az Együtt az evangéliumért (Together for the Gospel) konferencia, amely 2006 óta megrendezésre kerül. A tekintélyes reformált vezetők által inkább középkorú felnőtteket célzó esemény összehozza a cesszacionistákat és a kontinuacionistákat (az előbbiek szerint a Szentlélek csodatevő lelki ajándékai megszűntek, az utóbbiak szerint nem – szerk. megj.), a hagyományos és a kortárs dicsőítőket. Csakhogy az egészséges prédikációk ellenére arra érzékenyítik a résztvevőket, hogy engedékennyé váljanak ezekben a vitatott kérdésekben, és tanuljanak meg elfogadni mindenfajta nézetet. Más szavakkal: ellehetetlenítik az őrállói szolgálatot. Ennél fogva az új színtérhez fűződő mindenféle tévedés akadálytalanul terjedhet tovább. Szomorú napok ezek a hiteles lelki hűség, istentisztelet és a kegyesség számára.

Az igazi kálvinizmus és a világiasság ellentétek. Szükséges a szív felkészítése, ha a szeretnénk a szuverén kegyelem csodáit kikutatni és mélységeit feltárni. Józsué meggyőző szavai figyelmeztetnek és hívják fel a figyelmet erre:

Azért hát féljétek az URat, és szolgáljatok neki tökéletesen és hűségesen. Vessétek el azokat az isteneket, akiknek atyáitok szolgáltak a folyamon túl és Egyiptomban, és szolgáljatok az ÚRnak! Ha pedig rossznak látjátok azt, hogy az ÚRnak szolgáljatok, válasszatok még ma, hogy kit akartok szolgálni. Akár azokat az isteneket, akiknek atyáitok szolgáltak, amíg a folyamon túl voltak, vagy az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok. Én azonban és az én házam népe az ÚRnak szolgálunk. (Józsué 24,14-15)

Jegyzetek

1. Az isteni szuverenitás kontra emberi szabad akarat kérdésben azonban sokkal közelebb áll az arminiánus nézethez.

2. A CJ Mahaney és társai által nemrégiben kiadott, Világiasság: Ellenállni egy elesett világ csábításának című könyv sajnálatosan elégtelen tanítást ad és nem készíti fel kellőképpen a fiatal hívőket a világtól való elkülönülésre. Igaz ez különösen a zene területére, ahol szerintük az Úr minden műfajt szeret. Az elfogadható zenével kapcsolatosan két félrevezető és szubjektív szempontot közölnek.

A dicsőítés témájának részletesebb megvizsgálása érdekében ajánljuk a szerző Istentisztelet az olvasztótégelyben c. könyvét!