balra mutató nyíl

Kiadványok

A Szent Háború

John Bunyan

John Bunyan (1628-1688) angol író. Nincstelen, írni-olvasni alig tudó üstfoltozó volt. 16 éves korában a parlamenti seregben szolgált, később megtért, és az evangélium bátor hirdetője lett; a restauráció után szakadár prédikátorként 12 évet raboskodott. A börtönben írta meg az első nagyobb szabású munkáit, s csak utolsó esztendeit tölthette külső békességben. Irodalmi hatások aligha érték. A Biblián és néhány lelki kalauzon kívül könyvet nemigen forgatott.

Fő műve „A ZARÁNDOK ÚTJA”. A 17. században már több nyelvre, azóta a világ minden fontos nyelvére lefordították. (Magyarul több fordításban is megjelent; Kiadónk többször is kiadta.) „Talán az egyetlen olyan könyv, amelyet illetően száz év elmúltával a művelt kisebbség fogadta el az egyszerű emberek véleményét” (Macaulay). A műnek nálunk szinte napjainkig tartó népszerűségét igazolja több neves írónkra tett hatása (pl.Móricz Zsigmond, Veres Péter).

„A SZENT HÁBORÚ” az embert lelkéért folyó örök küzdelem témájához tér vissza: az emberi lélek szép városát Diabolos, az ördög kerítette hatalmába, a várost Immánuel (a Fiú) foglalja vissza, de újból lázadás tör ki az ördög híveinek ösztönzésére, míg végül a Fiú (Jézus Krisztus) győzedelmesen visszatér. A könyv 1682-ben jelent meg először. A szépirodalomban Bunyan életműve Miltoné mellett foglal helyet, mint a puritán szemlélet költői képzeletben fogant, művészi kifejezése.

Részletes adatok:

CímA Szent Háború
Eredeti cimHoly War
Súly (g)216
Oldalszám175
Kötésragasztott
SzerzőJohn Bunyan
Fordítódr. Czakó Jenő
Kiadási év2002
KiadóEvangéliumi Kiadó
ISBN963-9209-97-x
Méret197,5 x 141,5 x 10
menü gomb